Mellifluous

1.

Augusztus 31.

- Kérsz epret?- nyújtotta felém Saphira a jól megpakolt epertálat, amit ő hozott az akadémia udvarán tartott utolsó nyári piknikünkre. Megráztam a fejemet, mire Saphira megvonta a vállát és lenyomta az epret egy szempillantás alatt úgy, hogy szinte meg sem rágta. 

Örülök annak, hogy a legjobb barátnőm egészségesen táplálkozik, viszont ez már nem az első, hanem a tizenötödik, ami nem kis teljesítmény öt perc alatt. A gyümölcsökön kívül tömérdek más rágcsálni valót is hoztunk. Volt itt még; tiramisu, mézespuszedli, crossiant szendvicsek, furutsu sando (gyümölcsös habos szendvicsek), sósperec és két fajta ital is. 

Felkaptam az üvegemet és kortyoltam egyet a sarki kávézóból beszerzett jeges kávémból. Ez immár a harmadik év, hogy innen veszem a napi koffein adagomat. Olyan csodás ott a légkör, hogy szavakba sem tudom önteni. Egy hely, teli szeretettel és nyugalommal, mintha teljesen egy másik világba csöppennél. Szinte a második otthonom.

Középiskola alatt rengeteg időt töltöttünk a gyermekkori barátommal a szülővárosi kávézónkban. Kezdetben még egyetem alatt is eljártunk, viszont az utóbbi időben eltávolódtunk, így egyedül maradtam. Lassacskán két éve, hogy még csak nem is köszönünk egymásnak.

- Upszi! Leöntöttem magamat.- kacagott fel Saphira, miközben vadul keresett egy szalvétát, amivel felitathatja a foltot.

- Saphira, már megint? Tudod mit? Tessék. Egy szívószál.- morogtam és belenyomtam a kezébe. Nála ügyetlenebb lányt még sosem láttam. Már sajnálom a jövendőbeli párját és gyermekét. Akárki-é is lesz a jövőben Saphira, kérlek. Ne hagyd egyedül a konyhában. Soha.

- Malini? Tudnál adni egy szalvétát is?- szólt hozzám félig nevetve, a reakciómtól tartva összehúzott szemekkel. Mindenki tudja, hogy beletartozok azok az emberek közé, akik az esetek kilencvenkilenc százalékában nyugottak maradnak. Nem véletlenül én vagyok az, aki mindent megcsinál.

Körülnéztem a piknik asztalnak használt plédünkön, míg megállapodott a tekintetem egy kis szalvéta darabon, épp a pikniktársam feneke alatt. Szóljak neki, hogy rajta ül vagy pedig szívjam a vérét egy kis ideig?

- Biztos, hogy hoztunk szalvétát? Nem rémlik, hogy valamelyikünk kipakolta volna...

- Malini, ne csináld már. Azt hittem, te hozol. Mindig van nálad szalvéta a piknikeknél.

Ez igaz. Elkell terelnem valamivel a figyelmét, miközben kicsempészem a táskámból a csomagot.

- Saphira, egyébként tudtad, hogy a tengeri vidrák alvás közben fogják egymás kezét, hogy ne sodródjanak el egymástól? - kérdeztem vigyorogva. Az érdekes, cuki állatos tények mindig bevállnak. Remélhetőleg most is.

- Tényleg? Awww de cukiiiiii!- sipított fel olyan hanggal, hogy csoda, hogy nem törtek össze az innivalós üvegek mellettem.

'Jó Malini, már mindjárt megvagy, már nem kell sok és kihúzod szépen, lassan a csomagot.'
Óvatosan beleraktam a kezemet a táskámba, és próbáltam hang nélkül megfogni a papírcsomagot. Természetesen nem kis hangzavart keltett, de Saphira meg sem hallotta a karton csomagolás besüppedő hangját.

- Annyira imádnivalóak a vidrák! Főleg a kölykök!- áradozott tovább az előbb említett állatról. 

Eközben már a fél szalvétacsomagot ki tudtam húzni, de Saphira még mindig folytatja.

- Szeretnék egy vidrát! Csinálhatnák neki egy kistavat majd a saját házamnál és lenne neki minden ami kell! Uuu, képzelj el egy kisvidrát kalózjelmezben! Olyan zabálnivaló!- sorolja megállás nélkül.

- Aha.- nyögtem ki koncentrálás közben. Mostanra már teljesen kivettem és le is raktam a hátam mögé. Sejtése sincs arról hogy van nálam szalvéta. Viszont arról sincs tudomása hogy éppen azon is ül.

A tervemet már csak az húzta keresztül, hogy amikor a kezeimet visszahúztam hátulról a combjaimra, egy apró mozdulattal beleborítottam a szütyőmet az ételek közé.

- Malini, a táskád kiborította a pereces tálat. Add ide megfogom.-javasolta szinte azonnal, miközben az oldaltáskámért nyúlt, hogy átvehesse maga mellé.

Gondolom abból a célból fogta meg, hogy vethessen egy pillantást a tartalmára, azonban egy ismerős alak éppen ebben a másodpercben jelent meg, pont mellettünk. Egy mély, érces bár barátságos hang tört fel a semmiből.

- Jó napot hölgyeim! Mit tetszenek csinálni az akadémia területén? Magukon kívül senkit sem láttam diákok közül a szünet óta. Ennyire várják a tanulást?- szólalt meg eleinte egy komoly hangszínen, amit a végére felváltott egy poénkodó, jókedvű nevetés.

Dr. Ezra professzor. Pszichológiát és művészetet tanít emelt óraszámban. Rajz, festészet és szobormunkával kezdtem két évvel ezelőtt, és azóta minden évben tanít engem. Ezekből később csak a rajz és a festészet maradt, így felvettem hozzá a hegedűt. Zongorát kiskorom óta tanulok, így úgy döntöttem, hogy emellett elkezdek egy másik hangszeren is játszani. A négy év külön nevekre van osztva. Az elsősök a Fréziák, a másodikosok a Tárnicsok, a harmadikosok, ahova én is beletartozom Saphirával az Amarántok és a negyedikesek vagyis a végzősök a Dracénák. Fréziaként és Tárnicsként három külön tárgyat vehetsz fel egy másik szakról, viszont idén, Amarántként akár már hatot is. Ráadásul mostantól külön foglalkozásokra is lehet jelentkezni.

- Jó napot Dr. Ezra professzor! Egy utolsó pikniket tartunk, mielőtt még megérkezne a nagy diák tömeg. Megkínálhatom valamivel?

- Nem, köszönöm. Most valami mást kívánnék, de értékelem a gesztust. - felelte, miközben a szája sarkában megjelent egy aprócska kis mosoly.

- Rendben tanár úr.- válaszoltam és visszafordultam Saphirához. 

Saphirának soha sem volt a szíve csücske Dr. Ezra professzor. Hiába nála fejleszti tovább az agyagozási tehetségét. Ennek a férfinak a teljes léte zavarja, szúrja a szemét akárhányszor összefut vele. Szinte beleég a tekintete a combjába. Már az orromban érzem a füst szagát. Ha rajta múlna, már az egész teste hamu lenne.

Saphira belemártott egy epret a kis csészébe öntött kristálycukorba. és élesen beleharapott egyet, kicsit sem féltve a pár perccel ezelőtt összefoltozott felsőjét. 

- Saphira, gondoltam szólok, hogy éppen egy szalvétán ülsz. Ha esetleg szükséged lenne rá, vagy megszeretnéd törölni a szádat.- vetette oda Ezra. Úgy látszott, hogy megtett minden tőle telhetőt, hogy ne bántóan fogalmazzon, viszont Saphi általában mindent a szívére vesz. 

Kinyögött egy csendes köszönömöt, majd kikapta a szalvétát maga alól és felitatta az eper levet az arcáról. Ezek után intett nekünk egyet Ezra és útnak indult. Ők ketten mindig így válnak el egymástól. Egy erősebb végző mondat, amivel porig alázhatják a másikat.

- Ahh végre elment. Mit eszel annyire ezen a tanáron Mali?- dünnyögte az orra alatt.

Igazából egy jó humorú és elképesztően jófej professzor. Élvezet az óráin ülni. De nem kezdek monológot Saphirának. Úgysem jutunk egy paklira.

- Menjünk a patakhoz. Áztassuk meg a lábunkat.- vetettem fel, mint hangulatfokozó. Akárhányszor valamelyikünk visszazuhan lelkileg, mindig a pataknál öntjük ki a lelkünket.

Rám mosolygott Saphira amint meglátta, hogy elkezdtem leszedni magamról a Mary Janes platformomat. Felállt ő is, lehúzta a pasztell zöld topánkáját és felkapott egy lila szalagot amivel összekötöttük a kristálycukros zacskót, hogy felkösse a hosszú szőke haját. Miután a masnis necc zoknim is megtalálta a helyét a cipőm belsejében, megragadtuk egymást kezét és kiléptünk a puha fűre.