Diary of a princess

12. rész

Reggel elég nehézkésen keltem föl. Lustálkodni akartam, de eszembe jutott, hogy hétfő van. Tapogatózni kezdtem, majd kipattant a szemem. Michael nincs sehol! Felugrottam a kanapéról, átkutattam az egész házat, de sehol sem találtam. A telefonomhoz rohantam, de nem vette fel, hiába hívtam többször is. Hirtelen belém nyilallt, hogy ma indulnak turnéra. Ha jól emlékszem, az első állomásuk Melbourne.
Eszem ágában sem volt iskolába menni, felkaptam magamra egy vékony kabátot és hívtam egy taxit, ami egyenesen a Sydney Airportra vitt. Kipattantam a kocsiból, befutottam az épületbe, ami már reggel kilenckor tele volt emberrel. Lehet ez általános dolog volt, de nekem mégis új, mivel életemben kétszer utaztam repülőn, még kiskoromban.
Egyenesen az információs pulthoz mentem, ahol kiderítettem, hogy 9.10- kor indul a repülőjük. Elég reménytelennek tűnt, hogy ennyi idő alatt megtaláljam Michaelt és el is köszönjek tőle, de én nem az a típus vagyok, aki egykönnyen feladja. Az emberek eléggé megbámultak, amit nem is csodálok. A tegnapi ruhámban voltam, egy teljesen nem odaillő balerinacipővel és egy zöld kabáttal. A cicaszemekből egy nagy folt lett, a hajam pedig égnek állt, de nagyon. Az ablaküvegen keresztül láttam kirajzolódni ezeket a formákat és legszívesebben elsírtam volna magam, ám ilyenekre nem volt időm.
Megpillantottam a kapufélét, amely a melbourne-i repülőre vezetett.
- Elnézést, beszálltak már az utasok? - kérdeztem lihegve egy itt dolgozótól.
- Igen, látja? Most száll fel a gép.- válaszolta kedvesen a hölgy.
- Köszönöm. - reagáltam csalódottan, miközben az ablakot bámultam, ahol éppen felemelkedett a repülőgép. Beletúrtam az "oroszlán hajamba", majd sírni kezdtem. Eddig is sokan megnéztek maguknak, de most még többen lettek rám kíváncsiak. Bele sem mertem gondolni, hogy milyen fekete lehetett az arcom a lesírt, elaludt sminkemtől. Pár perc múlva már azon agyaltam, hogy valójában sokkal nagyobb ez a probléma, mint Michael. Itt hagyott szó nélkül! És még a telefont sem vette föl! Ennyi volt, vége.
Míg az ablak előtt merengtem, egy ismerős hang szólalt mega hátam mögött.
- Jó reggelt! - üdvözölt a mély hang.
Megfordultam és nem hittem a szememnek! Ott állt előttem Michael Clifford! Kikerekedtek a szemeim, majd felváltva pillantottam a repteret elhagyó gépre és Michaelre.
- Nem akartalak felkelteni, viszont nekem mennem kellett. - mondta sajnálóan, majd hozzátette gúnyosan -Jól nézel ki, te majom.
Erre semmit sem feleltem, csak odasétáltam hozzá és arcon csaptam. Remélem nem kell magyarázkodnom, hogy miért tettem.
- Aúú! Nem mondtad, hogy ilyen erős kezed van. - kapott az arcához, kicsit megjátszva magát. Egyre több ember állt minket körbe, köztük Calumék és Zelda.
- Michael! Ne nézz már ennyire hülyének! Képes lettél volna köszönés nélkül elmenni? Na de várj, miért nem ülsz a gépen?! - zavarodtam össze.
- Mert húsz perc múlva megy a gépünk Canberrába. Az az első állomás. És nem akartam hogy fájjon... Nem megy a búcsú...Sarah, én nem tudok elmenni... - nézett körbe kínosan.
Én is végignéztem az embereken, találkozott a tekintetem Zeldáéval is. Michael hirtelen megragadta a karom és a tömegen áttörve arrébb húzott.
- Nem hagyhatlak el! - szólt idegesen.
- Neked ez az életed. Az utazás, a gitár, az ének, a hírnév. Nem adhatod fel miattam. - fogtam meg a vállát. - Ne félts, Michael. Nem lesz semmi baj, nem fogok félrelépni, vagy valami. Ezt már megbeszéltük... Na meg, nem mindenkiért szállok taxiba őslakos kinézettel és kutatom át a repteret! - simítottam végig orcáját nevetve.
- Hm, tudom.- mosolyodott el- Köszönöm, Hiéna. És ha már bizonyítottál nekem, akkor én jövök. Csak hogy emlékezz rám és persze arra is, hogy te vagy az én Beképzelt Hiénám. Ígérd meg, hogy nem változol meg és ugyanilyen elviselhetetlen maradsz! -vett elő egy kis dobozt kacagva.
Kinyitottam és egy arany, korona alakú gyűrűt pillantottam meg.
- Michael, ez csodálatos! De enélkül is emlékezni fogok rád. - ráztam a fejem pityeregve, majd a nyakába ugrottam- Most pedig jobb ha mész... Már várnak a fiúk.
- Sarah, hiányozni fog az idióta fejed. -csókolt meg, majd még párszor visszapillantva eltűnt a tömegben.
- Nekem is a szivárvány hajad. - motyogtam magamban szomorúan, de már senki sem hallotta.

Michael elment.