4.Rész

88 4 1
                                    

Itt vagyok végre meg érkeztem.
Na mostmár csak azt kéne kitalálni, hogy merre lehet a suli.

Körbe néztem és megláttam egy velem egykorú lányt, ezért úgy döntöttem segítséget kérek tőle.

-Szia, bocsi a zavarásért csak fogalmam sincs merre van az iskola.

-Ohm szia, egyébként én is oda tartok ha van kedved mehetünk együtt.

-Persze az remek lenne, egyedül úgyis eltévednék.

-Allison Argent-nyújtotta a kezét én pedig meg fogtam azt.

-Lizzie Steiner.

Utunk során nem történt semmi különös elmondta milyen az iskola, megígérte hogy bemutat a barátainak, azt is megtudtam, hogy   van helyi lacrosse csapat amibe ha felvesznek lányokat is szívesen játszanák, igaz utoljára 10 évesen játszottam, de ha sokat gyakorolok biztos újra formában leszek.
Ja és majd el felejtettem megtudtam, hogy ismeri Scott Mcall-t, ami nekem és a falkának nagyon kedvező.

-Itt is vagyunk-szólt Allison.

-Nagyon köszönöm hogy, eljöttél velem, ha rajtam múlna még mindig az állomáson áldogálnák.

Ezután elváltunk Allisonnal mivel megkell keresnem a bátyáimat.
Küldtem is egy üzenetet Ethan-nek.

,,Itt vagyok az iskolában hol vagytok?"

,, A töri terem előtt vagyunk."

,,És én honnan tudjam, hogy hol a töri terem?"

,,Mindegy megkeresünk téged."

,, Itt vagyok a bejárati ajtó előtt."

Nem sokkal később meg is találtak és oda kísértek az igazgató elé.

-Jónapot Misiss Martin.

-Jónapot, foglalj helyet.

Isaac Lahey FanfictionWhere stories live. Discover now