Sötétség karjaiban [Éjúr ff.]

~Prológus~

A szolgák malenkijnak, kis szellemnek hívták a három gyereket. Nem csupán azért, mert az árvák között ők voltak a legapróbbak és a legfiatalabbak, de azért is, mert parányi, nevetgélő szellemként kísértettek a nagyherceg palotájában; szaladgáltak a szobában, szekrényekbe bújva hallgatóztak, és beosontak a konyhába, hogy elemeljék az utolsó, nyárról megmaradt barackokat.

Az ikerpár és a másik gyerek érkezése között csupán néhány hét telt el. A határháborúk újabb árvákat sodortak erre a menedékre a távoli városok romjai közül. A mocskos arcú szerencsétleneket ide hozták, a nagyherceg birtokára, ahol megtanultak írni, olvasni, és elsajátíthattak egy mesterséget. Az alacsony, de jó felépítésű, félénknek tűnő fiú állandóan mosolygott. A két lány más volt, mint a többiek, amivel nagyon is tisztában voltak. A lányok, mint két tojás, úgy hasonlítottak egymásra. Úgy tudták megkülönböztetni csak őket, hogy az egyik nem volt annyira sápadt és vékony, mint testvére.

Most a konyhaszekrény mélyén rejtőzve fülelték a felnőttek pletykáját. Hallották a nagyherceg házvezetőjét, Ana Oyát:

-Annyira csúnya ez a lány! Hát milyen gyerek az ilyen? Sápadt és savanyú. Akár a romlott tej. Nézz rá a testvérére, ő nem ilyen.

-És milyen kis girhes! – méltatlankodott a szakács. – Soha semmit nem eszik meg. Legalább a másik az eszik rendesen.

A girhesnek nevezett kislány mellett kuporgó fiú a barátja felé fordult, és odasúgta:

-Tulajdonképpen miért is nem eszel?

-Ez engem is érdekelne – szólt bele a lány ikertestvére.

-Azért, mert az összes ételnek olyan az íze, mint a sárnak.

-Szerintem meg tök finomak – vágták rá egyszerre a másik kettő.

-Ti aztán a vasszöget is megennétek!

Fülüket újra a szekrényajtók közötti résre szorították.

A kisfiú egy pillanattal később megszólalt:

-Szerintem nem is vagy csúnya.

-Csitt! – mordult rá a lány, de az ikertestvére tudta, hogy a szekrény sötétjében, titkon boldogan elmosolyodott, ami fintorgásra kényszerítette.

~~~

Nyáron hosszú órákon keresztül segíteniük kellett a háztartásban. A munkát annál is hosszabb oktatás követte a fojtogatóan meleg osztályteremben. Amikor már elviselhetetlennek tűnt a hőség, a három apróság elszökött az erdőbe, hogy madárfészkeket fosztogasson, vagy megfürödjön a közeli patakocska iszapos vizében. Néha meg csak úgy egyszerűen kifeküdtek a mezőre. Olyan fontos dolgokat kellett megbeszélniük, mint hogy hová építik majd a tanyájukat, és hogy két fehér tehenük legyen, vagy inkább három. Viszont az egyik lányka nem érezte boldogan magát közöttük. Úgy gondolta, hogy ő nem tartozik a társaságukba, de nem tudta ott hagyni ikertestvérét. Télen a nagyherceg beköltözött Os Altába, nagyvárosi rezidenciájába. Ahogy rövidültek és egyre hidegebbé váltak a napok, a tanárok is kezdték mind lazábban venni a kötelességüket. Előszeretettel ücsörögtek a tűz mellett, hogy kártyázzanak, vagy kvászt, erjesztett gabonaitalt iszogassanak. Az unatkozó, nagyobb gyerekeket igencsak megviselte a bezártság. Egyre többet verték meg a kicsiket. A kisfiú és a két kislány épp ezért a birtok ritkán használt szobáiban keresett menedéket. Vidáman játszottak az egerekkel, és igyekeztek elkerülni a fagyhalált.

A grisák érkezésekor fent ültek a poros, emeleti hálószoba ablakpárkányán. Abban reménykedtek, hogy megpillanthatják a közeledő postakocsit. Ehelyett egy szánkó bukkant fel a messzeségben. Három fekete ló húzta a trojkát. A különös jármű átsiklott a fehér kőkapu alatt, és lassan megközelítette a birtok fő épületét. Csendben figyelték, ahogy némán odasuhan a hercegi kastély főbejárata elé.