a szökevény /yoonmin befejezett

30

Sok minden megváltozott, mióta utoljára jártam itt. Az itt élők teljesen megváltoztak. Jungkook, csak akkor enged ki sétálni, ha ő is velem tud jönni. Mondjuk már értem, hogy miért nem enged ki egyedül. Ha az erdőben sétálunk és egyedül szeretnék lenni, Jk csak arrébb megy és egy fa mögött ülve várja, hogy mehessünk haza.

Amikor farkassá változok már-már, ha csak egy picit is, de látszik a hasam ismét. Még mindig nem akarom ezt! Elvetetni sem akarom! De nem bírnám, csak úgy felnevelni! Vissza akarok menni! Ismét sírásban törtem ki, ez már rendszeres nálam. Folyton megállás nélkül bőgök. Olyan szánalmas vagyok!

- Hé, Chimmy, mi a baj?- ugrott mellém rögtön Jungkook.

- vissza kéne mennem...- suttogtam magam elé.

- tudod, hogy az senkinek sem lenne jó. Neked nem, mert bármikor ismét neked eshet, neki- bökött a hasam felé-azért nem, mert ha megint bekattan, ő is belehalhat és Taeseoknak sem lenne jó, mert őt is bánthatja.-Egy lemondó sóhajjal terültem el a földön ismét.

Fél óra múlva, arra kaptam fel a fejem, hogy valaki istentelen hangosan rohan felénk. Felpattantam és Kook is mellém sétált. Hirtelen egy világos szürke bundájú, béta farkas ugrott elő a semmiből. Morogva utasított minket, hogy engedjük be a területre, de Kook nem lépett odébb.Ismerős volt a farkas hangja. Régen halottam már, de annyira azért mégsem.

-Hoseok?!- döbbentem le.

- Jimin?!-ismert fel ő is. Döbbent tekintete hirtelen váltott át haraggá. Morogva indult felém, de Jungkook útját állta. - van fogalmad róla mit tettél? - üvöltött.- Sugat hülyének nézheted, de engem nem! Nyilvánvaló volt, hogy ide jössz! És miért? Miért kellett depresszióba löknöd ismét a legjobb barátomat?!- az utolsó mondatánál már hangosan zokogott. Mi?

- Mi? Hoseok mi van? Mondd már!- akadtam ki.

- Jimin. Hoseok bármit is mondd, nem mehetsz vissza addig, amíg nem gyógyult meg!- jelentette ki Jungkook.

- Jó, de jogom van tudni!- álltam el mögüle.

- nem. Kurvára nincs jogod tudni, de mint jó barát leszek, oly' kedves és elmondom!- mondta hangosan Hope.

Elindultunk a ház fele. Igen fagyos volt a hangulat, érezni lehetett, hogy igen csak nagy baj lehet.

- szóval...amikor elmentél, Suga napokon át követte a nyomaitokat. Két hét múlva feladta és teljesen bezárkózott. Vissza kellett költöznöm a barátnőmtől, mert nem lehet egyedül hagyni. Ha csak egy tized másodpercre egyedül hagyom, már öngyilkosságot kísérel. Nagyon bánja amit tett, úgy is, hogy nem is tehet róla.- mesélte el Hope miután beültünk a nappaliba.

- visszamegyek!- jelentettem ki.

- meg a lónak a faszát!-csattant fel Jungkook-ilyen állapotban nem mész sehova!

- Mi? Milyen állapotban? Mi bajod van Jimin?- kapkodta a fejét Hosi.

- terhes vagyok. Ismét...- valamiért, most sokkalta kellemetlenebb a helyzet mint régen.

- tőle?!- bökött fejével Jk felé.

-nem. Sugatól.- vallottam be.

-el kell neki mondani! Tudnia kell!- kelt fel Hope a kanapéról. - Jimin, te most vissza jössz velem!- ragadta meg a csuklómat.

- szó sem lehet róla!- kelt fel ő is. - nem biztonságos. Bármikor megvadulhat ismét! És most nem csak Jimin élete a tét!

- jó, ha ennyire akarod, akkor gyere te is!- kezdet üvölteni Hoseok is.

Végül ténylegesen egy hét múlva Taeseokkal, Jungkookkal és Hoseokkal útnak is indultunk. Az általában félórás gyalog utat, most két óra alatt sikerült megtenni. Amint megérkeztünk a régen látott fekete házhoz, Hope be is engedett minket.

- Suga! Hoztam neked valakiket!- üvöltötte el magát, de nem kapott választ.

Át futott a hideg a hátamon. Beljebb mentem a lakásba és amikor megláttam a kanapén alvó, borostás Yoongit megijedtem. Mint egy magányos favágó, aki naponta kilenc doboz sört iszik meg. Óvatosan mentem közelebb hozzá és ültem le a kanapé mellé. Kezemmel az arcára fogtam és megpróbáltam felkelteni. Éreztem, ahogyan a könnyeim lassan utat törnek maguknak. Suga felkelt és lassan nyitogatni kezdte a szemeit.

- meghaltam? Sikerült végre?- szemeiben mintha tényleg a remény csillogott volna, hogy sikerült végeznie magával.

Mit tettem?