1. fejezet

1K 68 14
                                    

Az égők pont ma lettek kicserélve, így jobb megvilágításban volt a régi tapéta, amivel az összes fal be volt burkolva. Nem volt nagy a személyzet, de ők mindenről gondoskodtak. Ha csöpögött a csap, vagy eldugult a WC, bármelyiküknek lehetett szólni, hiszen mindannyian értettek az ilyen dolgokhoz, ezért is voltak tökéletes munkaerők. A legszomorúbb sorsa talán mégis Taylor-nak volt, hiszen ő neki ott kellett hagynia az egyetemet, mert nem bírta tovább fizetni, viszont valamilyen munka azért csak kellett neki, ha nem akart az utcára kerülni. Niall-lel nagyon jó barátok voltak, ezért sikerült elintéznie, hogy Taylor az egyik útszéli hotelben dolgozhasson, ahol ő maga is. Taylor nem volt az a félős nő, ezért nem gondolkodott kétszer, mielőtt elfogadta a munkát, egyébként sem volt nagyon sok választása. Így ismerkedett meg Niall közeli barátjával Louis-val, akivel se perc alatt megtalálták a közös hangot. Hárman voltak a legjobb viszonyban az egész hotelben, a személyzetben ugyanis a többi három ember.. valakinek csak a nevét tudták, de azzal tökéletesen tisztában voltak, hogy az egyikük egy kétszínű kurva. Samantha volt a neve, és Louis azt sem tudta pontosan hogyan kerülhetett ide ez a cicababa, és különösebben senki sem kedvelte. Szinte az összes itt megszálló férfivel flörtölt, és szinte mindig el is érte amit akart. Az egyik kedvenc elfoglaltsága volt Louis-nak beszólogatni, Louis-t pedig sokszor Taylor-nak kellett már lenyugtatnia, mert alig bírta Samantha rosszindulatú megjegyzéseit korrigálni. Komolyan nem sokra volt egyszer, hogy megtépje azt a nőt, pedig sosem volt az erőszak híve. Viszont Louis-nak mégis csak volt egy fegyvere, amit néha csupán szórakozás céljából is bevetett, ami nem volt más, mint a szarkasztikus, tiszteletlen magatartása, amivel sokkal inkább magát szerette szórakoztatnia. Louis-nak a mocskos élvezete az volt, ha másoknak az ideges, vagy kissé kiborított arckifejezését láthatta. Ebből a szempontból nézve talán egy fokkal sem volt jobb, mint Samantha, Louis-t mégis sokkal jobban szerették, mint azt a fekete hajú démont. 

Szóval igen. Louis, Taylor és Niall tökéletesen meg voltak a hotelban. Egy közös szobában laktak a hétköznapokon, ahol ugyan nem volt sok hely, de nem is sok időt töltöttek ott. Szinte csak aludni és fürdeni jártak oda. Az éjszaki műszakba is sokszor ők kerültek, ezért pláne keveset voltak közös lakóhelyükön.

- A tízes szobában lévő pasas egy vadbarom!- dobta le a rongyot Taylor az asztal szélére a recepción. Ide ma Louis volt beosztva, ő fogadta a beérkező vendégeket. Fülledt volt a levegő ezen a kora estén, ezért eléggé álmosító is volt a légkör- Kiöntött valami trutyit, és nekem kellett feltakarítanom. Értem én, hogy nem luxus hotel vagyunk, de egy kis igényességet azért csak elvárnék.

- Ugyan, Tay!- érkezett oda Niall is- Emlékszel az én tavalyi esetemre?- kérdezte, mire Taylor megforgatta a szemeit, Louis pedig elfintorodott.

- Ne is mondj többet.- legyintette le Louis - Viszont most váltsunk témát erről.- dörzsölte össze tenyereit, majd közelebb hívta barátait, hogy ne hallják mások, akik arra fele haladtak el- Állítólag ma este valami előkelő vendég érkezik majd.- mondta halkan a szavakat, Taylor pedig összevonta a szemöldökét.

- És ezt honnan tudod?

- Mr. Hemmings-től.- Luke Hemmings az igazgatója volt a hotelnek, és sokszor nem éppen valami legális módszereket alkalmazott arra, hogy meg tudja kik is a vendégei, vagy éppen kik lesznek. Egy ilyen úriember pedig nem kerülte el a figyelmét, a lehető legjobb benyomást akarta kelteni.

- Valami pénzes hapsi, tökmindegy.- legyintett Niall, ő nem nagyon verte nagydobra az esetet. Taylor viszont egyből rákattant a témára. Legtöbbször ő kapta a legbunkóbb embereket, és ugyan Louis simán lerendezte neki, örült volna, ha végre valaki normálisat is kiszolgálhat.

- Engem azért érdekel.- dörzsölte össze tenyereit. Louis-nak szinte hobbi volt, hogy másokat lesokkoljon a magatartásával, mert ugyan az arca angyali volt, a száján már annál inkább szentségtelenebb dolgok jöttek ki. Viszont ahogyan Mr. Hemmings is megjelent a hallban és frusztráltan kezdte tekintetét kapkodni az órája és az ajtó között, Louis rájött, hogy tényleg nem szokványos eset lesz ez.

Sassy - LASSAN FRISSÜL  -Où les histoires vivent. Découvrez maintenant