Kunikuzushi's backstory (Hun)

Part I. A kezdetek

Kunikuzushi Inazuma városában született, a Narukami szigeten.

Raiden Shogun, az electro archon, már születése után egy electro visiont adományozott neki, jutalmul, mivel szülei keményen harcoltak a sziget megvédéséért.
Legalábbis a legtöbb ember igy tudta.

A lakosoknak azt mondták, hogy Kunikuzushi apja meghalt egy csatában, az igazság viszont az volt, hogy Raiden Shogun megfosztotta őt a visionjától. Ő pedig könyörgött, hogy azt adja a születendő fiának, cserébe pedig örökre a szolgája marad. Ezt mind azért tette, hogy biztosítsa fiának azt, hogy ha egyszer vele is ez történik, elég erős lesz ahhoz, hogy megvédje magát a szeretteit és a visionját.
Az electro Isten elfogadta az ajánlatot.

Anyja egyedül nevelte.
Ő volt az egyetlen aki tudta az igazságot a férjéről. Kunikuzushinak azt mondta amit a többi ember is tudott. Meg akarta kímélni a szörnyű igazságtól.

Egészen kicsi korától látszódott hogy ennyi idősen még nem tud bánni az elementális erejével. Anyja próbálta kordában tartani gyermeke hatalmas erejét.
Kunikuzushi nem akarta hogy bárki is a közelébe jöjjön, rettegett attól, hogy ok nélkül bántani fog valakit. Elzárkózott a külvilágtól.
6 éves volt.

Egyszer, amikor a mezőn sétált meg akart simogatni egy nyulat, viszont amint hozzáért az meghalt az electro ereje által.

Egy őszi délután, amikor az anyja meg akarta ölelni, ő elltávolodott tőle és könnyes szemekkel nézett rá, majd azt mondta ne jöjjön túl közel mert fél hogy őt is bántani fogja.

- Tudom, hogy te soha nem tudnál nekem ártani - mondta reménnyel telve.
- Ez nem ettől függ!! - ordított rá.
- Viszont én nem tudok így élni tovább! Szeretlek, és a szívem szakad meg ha arra kell gondolnom hogy úgy nősz fel hogy alig láthatlak! Inkább a halál.- válaszolta miközben sírva fakadt.
-Emlékezz rám..-
Aztán hirtelen megölelte.
-NEE- üvöltötte Kunikuzushi.
De már késő volt. A következő pillanatban már csak annyit látott, hogy az anyja mozdulatlan holtteste fekszik előtte.

Nem tudta mitévő legyen, üvöltött és zokogott.
Már úgy döntött hogy magával is végez amikor hirtelen az betört ablaküvegen egy alak rontott be, majd kikapta a kezéből a éles fém darabot.

- Gyere velem.- mondta az ember akiről mostmár látszott hogy egy idős férfi.
- Hogyan...hogyan, amikor elvette tőlem a kést, maga hogyan nem- de itt már nem tudta befejezni a mondatát, az idős férfi közbeszólt.
- Sok hozzád hasonló esettel volt dolgom- mondta.
-Ezt meg hogy érti?- kérdezte.
- Régen sok hozzád hasonló embert tanítottam és képeztem ki szamurájnak. Sok olyan emberrel találkoztam akik nem tudják kontrollálni a visionjüket és túl erősek vagy túl gyengék ahhoz hogy maguktól megtanulják használni. Én az ilyen embereken segítettem, viszont mostmár túl öreg vagyok ahhoz hogy annyi emberrel foglalkozzak és már én sem vagyok olyan erős mint régen. - itt sóhajtott egyet, majd folytatta- Neked is segíteni fogok hogy uralni tudd az erőd. Tarts velem és többé nem kell attól tartanod hogy valaki miattad hal meg. - mondta.

Kunikuzushi csak a földet bámulta.
-Éppen erre sétáltam amikor az ablakon keresztül megláttam mi történt. Az Inazumai katonaság mindenbizonnyal üldözni fog téged amiért megöl- ..amiért ez az eset történt. Velem kell jönnöd hogy ne kaphassanak el. Abban a faluban ahol élek biztosan nem találnak rád.

-Nem lehet! Még lehet hogy él! Nem halhatott meg, ez nem lehet- itt elcsuklott a hangja.
Az idős férfi lehajolt a nőhöz hogy megnézze a pulzusát és hogy lélegzik-e még.
- Már nem él- mondta.
Itt körülbelül 3 percig némán álltak a szobában, Kunikuzushi lehajtott fejjel a padlót bámulta.
- Mihamarabb el kell tűnnünk - törte meg a csendet a vén mester.

Kunikuzushi még mindig némán bámult a földre, még utoljára megnézte anyja holttestét majd bólintott.
- Rendben. - mondta éppen hallhatóan.

Elhagyták a házat. Elhagyták Inazuma városát.
Egy kis falu felé vették az irányt...