Fᴜʀᴄsᴀ Sᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ [Jɪᴋᴏᴏᴋ]《BEFEJEZETT》

1.🌹

Jimin szemszöge:

Lassan sétálok az iskolámhoz, fülhallgatóval a fülembe, amiben a kedvenc zeném szól. Az emberek munkába sietnek, nem törődve másokkal. Vagy már 5-ször löktek fel engem is, meg még sokan mást a járdán. Mért kell ennyire sietni? Vagy mért kell úgy rohanni, hogy minden harmadik embert fel löknek? Nem értem néha az embereket, de ők sem értenek engem. Ami nem is zavar, mert hát. Ki is értene meg egy strébert, aki a minden napjait csak a könyvekkel tölti, amik a szerelemről szólnak. Nem is értem.

Lassan elérve az iskolámhoz, ami néhány napja már az utálom helyek közé fog tartozni. Mert minden nap csak velem törődnek az osztályban lévő fiúk. Ezt úgy értem, hogy folyamatosan bántanak, megvernek órák előtt, suli után. Az ebédjüket rám öntik, az enyémet el viszik magukkal, vagy vízet öntenek bele. A könyveimet ki szórják a táskámból, valamikor össze tapossák őket. Egyszer-kétszer pedig a pocsojába dobják, vagy a sárba. Én ezeket minden egyes nap tűrtem, és tűrni is fogom, mert nem tudok mit kezdeni velük. Ha meg mondom őket az igazgatónak, akkor abnak hamar híre megy az iskolában és akkor megint engem bántanak.

Senki sem segített rajtam, bár mit is lehet várni az én osztályomtól? Az összes lány egy utca szélinek lenne való, mert naponta váltogatják a pasijaikat. A fiúk meg ugye engem basztatnak. De ez mért jó nekik? Nem értem, hisz semmit sem tettem velük 1 hónapja, mikor volt az év eleje. De akkor mért kell engem bántani, engem aki meg sem tudja védeni magát? Lehet azért, vagy lehet azért, mert egy stréber vagyok. Vagy mind a két ok miatt bántanak engem nap, mint nap.

Sóhajtok egyet és megrázom a fejem, hogy ezek a gondolatok el tűnjenek a fejemből. Egy kisebb mosolyt erőltettem magamra és már mentem is be a 4 emelet magas épületbe. Szerencsémre az első emeleten van a termem, szóval nem kell annyit lépcsőznöm.

A folyosón négy velem idős diák és a kémia tanárom voltak. Gondolom ők az új diákok, mert még sosem láttam őket az iskolában.

El haladva mellettük köszönök halkan a kémia tanáromnak, aki boldogan köszön nekem vissza. Ha én lennék ilyen boldog, akkor lehet, hogy öróm táncot is járnék. De nem leszek ilyen bolodog addig, ameddig el nem megyek ebből az ikolából. Szóval azaz öröm tánc várhat még 2 évet.

Lassan a termemhez érve meg állok az ajtóban. Ki kapcsolom a zenét, ki veszem a fülemből a fülhalgatómat és a táskámba teszem, ahogy a telefonomat is. Sóhajtok egyet fel készülve a mai napnak a történéseire és el húzom a terem ajtót. Itt van már a fél osztály, vagyis a lányok. 20-an vagyunk, pont 10-10 az arány.
Mit sem törődve velem folytatták a csevegést, ami engem nagyon hideg hagyott. Be mentem a terembe és egyből az asztalom felé vettem az irányt. Helyet foglalva veszem elő a biosz felszerelésemet és a tolltartómat. Táskámat a padom mellé teszem, és az asztalra fekszek. Egy kicsit fáradt vagyok, mert tegnap este nem sikerült olyan sokat aludnom. Nem tudom, hogy mi van velem, de mostanában rém álmaim vannak. Lehet, csak a sok veréstől, amit az iskolában kapok minden nap. De lehet valami mástól is, nem tudom. Nem ezen szokott járni a fejem.