A lusta tengerész (One Piece x Naruto crossover)

4. Fejezet

Egy hét múlva nem sok minden változott. Kuzan a fedélzeten aludt, vagy az eget bámulta.

Mikor pár napja Fehérbajusz megkérdezte, hogy miért nem próbál elmenni, elég kiszámítható választ adott. Macerás lenne.

Azt a kérdést, amit a kapitány feltett neki, hogy legyen a fia, néha gondolkodott rajta, de nem tudta, hogy akarja - e. Vagy inkább... tudna - e tartozni valahová ennyi év után. Nem úgy, mint a Tengerészetnél, hanem igaziból.

Hirtelen a felhős eget eltakarta Thatch feje, aki vigyorogva fölé hajolt.

- Kuzan, tudjuk, hogy szeretsz aludni, pihenni, meg minden ezekkel kapcsolatos dolgot, de nincs valami hobbid? Bármi? - kérdezte könyörgő hangon. Fehérbajusz fülelni kezdett, ahogy a közel lévő parancsnokok is.

- Szeretem...

- Igen...?

- A felhőket nézni.

- De az pihenés! Nem számít!

- Ah... Talán sógi.

- Sógi? - kérdezte Thatch izgatottan. Végre megtudott valamit.

- Igen, szeretem a sakkot és a got is, de a sógi a kedvencem.

- Ha szereted, talán kérdezd meg Oyajit, hogy akar - e veled játszani, yoi. Van egy sógi táblája, de rég játszott már.

Miután a kapitány megerősítette ezt, és kihívta egy játékra, ketten letelepedtek a fedélzetre, az érdeklődő kalózok pedig körbevették őket. 

Fél óra alatt a játék teljesen egyoldalú lett. 

- Esetleg közöd van a kilenc éve megjelent új tengerészeti taktikákhoz és járőrmintákhoz? - kérdezte hirtelen Fehérbajusz ellenfelét.

- Ah... Igen. Ez volt az első feladat, amit admirálisként kaptam. Én írtam mindet... meg tartalékokat is, ha a kalózok rájönnének...

A fedélzeten mindenki megdermedt. 

- Várj... Akkor ezért mondja mindig Oyaji, meg a többi öregebb kalóz, hogy a régi szép időkben sokkal egyszerűbb volt elkerülni a tengerészeket? - törte meg a csendet Ace.

- Mondd el! - fakadt ki Haruta, akit már lázba hozott ez a rengeteg információ. - Vagyis... Kérlek mondd el! Ez... ez hatalmas dolog!

- Tényleg hasznos lenne, főleg olyan helyzetekben, mint a tavalyi. - nézett elgondolkodva a kapitány.

- Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Kérlek!

Kuzan megint sóhajtott. - Rendben.

- Tudom, hogy nem... Várj, rendben? - akadt meg Haruta.

- Igen, de cserébe feltételeim vannak.

- Mik azok? - kérdezte a Yonkou, szemöldökét összevonva.

- Két... nem is, három dolog, de könnyű megtenni. Az első az, hogy indokolatlanul ne zavarjatok pihenés közben, - pillantott Thatchra és Acere - csak ha tényleg akartok valamit. A következő, hogyha valaha találkoznátok Smoker aladmirálissal és embereivel, akkor ne öljétek meg, vagy ne sebesítsétek meg őket súlyosan. Smoker régi barátom, ráadásul az igazságérzete is sokkal jobb a legtöbb tengerészénél, nem olyan őrült, mint Sakazuki.

- Ezek szerintem elfogadhatók. Mi lenne a harmadik? - emelte meg egyik szemöldökét a kapitány.

- Ha valaki megkérdezi, hogy honnan szereztétek meg ezeket az információkat, mindenképp mondjátok meg, hogy Kuzantól, aki nem akart egy veszett kutya alatt dolgozni. - vigyorodott el a volt admirális.

- Gurararara! Nagyon utálod Akainut. A feltételeid ésszerűek, nem tudok okot mondani, hogy miért ne fogadnám el őket. Most én kérdezek. Ismerem a Vörös Kutyát, tudom, hogy milyen a személyisége, de úgy gondolom, hogy a gyűlöletednek iránta valami személyes esetből ered. Ha nem nagyon megterhelő, megosztanád velünk, fiam?

Mindenki elcsendesedett, a némaságot szinte vágni lehetett. Ami Kuzant illeti, a sógi táblát fikszírozta, miközben összeszedte a gondolatait.

- Hm... Hét éves koromban talált meg Garp, aztán három évig edzett. - a volt ninja már nem is érzékelte, hogy az emberek körülötte vannak, belemerült az emlékeibe. - Utána elvitt Sengokuhoz, akkor lettem hivatalosan is tengerész, rögtön altengernagy rangot kaptam, de Garp parancsnoksága alatt maradtam. Akkor ismertem meg egy óriást, Jaguar D. Sault, egy másik aladmirálist. Rögtön összebarátkoztunk, olyan lett nekem, mint egy báty. Két évvel később Sakazuki, aki eltökélte, hogy a mentorom, vagy valami ilyesmi lesz, elvitt egy Buster Callra West Bluen.

- Egy pillanat... West Blue, tizenegy évvel ezelőtt... Ohara, yoi? - kérdezte Marco komor arccal.

- Igen. Kiderült, hogy Saul is ott szenvedett hajótörést, szóval egyúttal őt is fel akartuk venni. Viszont... összebarátkozott Nico Robinnal. Megtagadta a parancsot, hogy fogja el, így... Sakazuki parancsba adta, hogy öljem meg, Nico Robint pedig fogjam el. Mikor találkoztam velük, Saul éppen Nico Robinnak segített a menekülésben. Elmondtam neki, hogy milyen parancsot kaptam, de ő... Azt mondta, hogy már mindent megtett, amit akart, ne váljak én is árulóvá. Megkért, hogy öljem meg, én pedig megtettem. - Kuzan üveges szemeiből már könnyek folytak, de ő nem vette észre őket, szinte maga előtt látta az eseményeket. - Utána segítettem elmenekülni Nico Robinnak, mert Saul... ez volt az utolsó kívánsága. Sakazukinak azt mondtam, hogy már elment, mire odaértem... Ez az ok, Shirohige - san, amiért gyűlölöm Sakazukit.

Az ottlévők megrendülten figyelték a volt admirálist, aki könnyekkel az arcán fejezte be történetét. Fehérbajusz pedig már biztos volt benne, hogy tökéletesen illik a családjába.