☆𝘗𝘭𝘢𝘺𝘣𝘰𝘺 - 𝘔𝘪𝘯𝘴𝘶𝘯𝘨☆

20

Jisung zokogva futott. Nem tudta hova, csak ment végig arra, amerre lábai vezették.

- Hova is mehetnék? - sóhajtott fel magában, egy pillanatra míg megállt és lábára támaszkodott.

Haza nem akart menni, hisz nem akart egyedül lenni a történtek után. Felix jutott eszébe, de lakhelyéről fogalma sem volt. Soyeon és Minnie dolgoztak, mert éjszaka volt. Seungmin is eszébe jutott, ahol ma voltis, tudta hol lakik, de abban az állapotban amiben ott hagyta őket, nem biztos hogy szívesen fogadnának egy váratlan vendéget. Már csak egy ember maradt. Hyunjin.

Igaza volt, Minhonak csak egy volt ő a sokból. Nem tekintett rá másképpen, csak Jisung volt túl naiv. Pontosan az történt amit Hyunjin mondott, de Jisung nem hitt neki. De kár hogy nem hitt neki. Akkor most nem fájna ennyire.

Eszébe jutott valami. Kinyitotta pénztárcáját, és meglátott egy kis cetlit. Még Jeongin adta neki a tisztítóban, a lakcímükkel. Jisung félve, de megkönnyebbülten elmosolyodott, és rohanni kezdett, még mindig könnyek közt.

Megállt a ház előtt. Bemenjen? Ő rontottel mindent, Hyunjin csak jót akart, de ő nem hallgatott rá. És most pofátlankodjon be hozzá így, hogy az történt amit előre megmondott? Végül is..... Megpróbálni meg lehet. Maximum még rosszabbul sül el.

Remegő lábakkal fellépett az ajtó elé, és megnyomta a csengőt. Egyenletesen, hangosan vette, és fújta ki a levegőt hogy ezzel is nyugtassa magát.

Körülbelül egy fél perc múlva nyílt is az ajtó. Jisung a földet páztázta, majd a nyikorduló hangra felvezette tekintetét a szürke mackó nadrágot viselő alakon.

- Te.... - nézett megdöbbenve Hyunjin az ajtó előtt álló kisírt szemű fiúra.

- Én.... Öööö - dadogott, de a magas fiú megforgatta a szemét.

- Ha befejeztük a személyes névmások felsorolását, esetleg be is jöhetnél - ragadta meg csuklóját.

Hyunjin közönséges körülmények között nem engedte volna be őt. Fejében az a kép ég, ahogy becsapja orra előtt az ajtót, majd sértődötten elsétált. De megesett a szíve Jisungon, ahogy kis apró testével, magát össze húzva kisírt szemmel ácsorgott a kapu alatt.

- Úristen! Jisung! Mi történt? - rohant ki valahonnan Jeongin és magához ölelte a fiút.

- Gondolom nem sikerült jól a randija - horkantott fek gúnyosan Hyunjin.

- Hé! Nem látod milyen állapotban van? Inkább vigasztald, és támogasd, ne most okoskodj - mondta Inie, majd bevezette Jisungot a nappaliba és leültette a kanapéra, amire Jisung amennyire tudott le is ült.

- Tényleg, köszönöm hogy jöhettem - motyogta Jisung.

- Ugyan, bármikor befogadunk IGAZ HYUNJIN? - kiabálta a végét.

- Bocsánat, Hyunjintól is. Ő előre megmondta hogy ez lesz - sóhajtott.

- Már hogy ne mondtam volna - lépett ki a fal mögül az említett - Minho hülye! Csak magára figyel, semmi más nemérdekli! Nem is értem, hogy dőlhettél be neki! - túrt idegesen hajába.

- É-én sajnálom - motyogta. Jisung ilyenkor vitába szokott szállni de most nem. Nem állt ki az igazáért, csak csendben tűrte, hogy Hyunjin lehordja őt.

- Nem tudhatta vágod? - védte meg helyette Inie - Tudod ha valaki szerelmes egy csomó dolgot nem vesz észre, mert elvakítja a rózsaszín köd! Nem tudom éreztél e már szerelmet - forgatta meg szemét, megragadta Jisung karját, és idegesen kirángatta a szobából.

- R-rosszkor jöttem? - kérdezte Jisung.

- Ahh, nem először mesléj te. Hyunjin majd megnyugszik - mondta de a nvére kissé felhorkantott.

- A randi tök jó volt - kezdett bele miközben ujjait matatta - Ittunk, táncoltunk, a hangulat is fűtött volt meg minden. Aztán elvitt magához. Gondolod mit csinálni.

- És te nem akartad?

- De - mondta - Jó is volt egy ideig. De aztán olyan durva lett, meg sem hallotta hogy kérjem hogy álljon le. Semmit sem reagált - motyogta lehajtott fejjel.

- Mondhatni megerőszakolt - mondta Inie, Jisung pedig a szó halkatára újból sírásba kezdett - Jaj bocsánat - húzta magához egy ölelésre.

- Semmi baj - törölte meg szemét - És veletek mi történt? - érdeklődött.

- Egy pár hete szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk - sóhajtott - Örülök mikor néha kapok egy homlok puszit vagy megölel, de ez sem jellemző. Olyan mintha nem szeretne - sóhajtott.

- Figyelj, beszélj vele, biztos megjön az esze ha elmondod mi bánt - mosolygott rá kissé.

- Mát beszéltem. De nem lehet. Mindig megsértődik, hogy ő próbálkozik, de ez nekem így nem jó! Szükségem van arra, hogy érezzem hogy fontos vagyok neki - emelte fel kicsit a hangját, és szeme is megtelt könnyekkel - Én tényleg, annyira próbálom ezt elfogadni, hogy neki ez nehéz, de nekem is vannak alapvető szükségleteim. Ez most olyan mint régen. Szerettem, de ő nem szeretett, és nap mint nap így éltem mellette. És most megint itt tartunk.

- Tényleg így gondolod? - lépett be Hyunjin megint a szobába - Figyelj, én is próbálkozom, de ez nekem nem olyan megszokott. Nem szoktam meg a fizikai kontaktust, így nem is vágyom rá magamtól. De sajnálom igyekszem úgy tenni hogy neked jó legyen - mosolyodott el, majd Jeonginhoz sétált, és adott egy puszit az arcára.

- I-izé. Én lefekszem. Nem akarok zavarni - mondta Jisung és vissza ment a nappaliba a kanapéra.

- Jis! - ment utána Hyunjin - Sajnálom. Felejtsük el. De nem engedwm Minhot a közeledbe.

- Nem is akarok vele nagyon érintkezni - húzta össze magát, ahigy lefeküdt a kanapén.

- Szereted ezek után is?

- Nem múlik el egy könnyen - mosolyodott el kínosan.

- Kitartást. Jó éjt - ment ki és lekapcsolta a villanyt.

- Hyunjin! - szólt utána Jisung. Hyunjin vissza fordult és kíváncsian várta - Jeongin főnyeremény. Nehogy elszalaszd - mondta, Hyunjin bólintott, és kilépett a szobából.