Harry egy pap, aki fiatalon rátalál Louisra, majd magához veszi és nevelgeti. De Harry nem öregszik, ugyanis vámpír! Louis tudja ezt, mégis oly mély szerelmet táplál a göndör fürtök tulajdonosa iránt, ami élve emészti el, hacsak nem talál viszonzásr...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Harry:
Ahogy a drágám végre elpihent a karjaim között, a szívem túlcsordult szerelemmel. A vámpírom elégedetten dorombolt, akár egy nagy macska a prédája mellett. Innen már nincsen visszaút. Ő már hozzám tartozik, és ezt nem bánom. Az én szépséges szerelmem. Ujjam begyével finoman cirógattam végig a kulcscsontját, majd haladtam az ütőér felé. Finoman megnyomtam, így érzékeltem a lágy, meleg bőr alatt a ritmikus lüktetést, ami bizonyítéka volt annak, hogy egyre egészségesebb. Már jóval erősebb volt a szívverése, ami fülemnek maga volt a mennyekből szóló angyalkák éneke. A kedvesem egészséges lesz hamar, és ismét erősítünk a kötésen. Ő már az enyém.... Az én szépségem.... Betakartam alaposan, és kimentem kicsit az erkélyre. Mélyet szívtam az éjszaka illatából, és csak figyeltem. Hallgattam a tücskök zenélését, amint éppen apró kis hangyák szorgoskodnak a föld alatt, valamint az emberek kissé hangos morajlását. Az évek alatt megtanultam kiszűrni mindent, és csak arra figyelni, ami ténylegesen fontos. Most viszont mindent magamba akartam szívni. Engedtem az impulzusoknak, amik ez által értek. A levegőbe szippantva különböző aromákat tapasztaltam. Fahéj, fű, éjjeli virágok, de voltak kellemetlenebbek is, mint egy részeg alkoholos lehelete, vagy éppen egy állat bomló teteme. Különös volt ez a kavalkád, mégsem taszító. Ez voltam én. Messziről hallani lehetett a kocsmából kiszűrődő zajokat, amint emberek vitatkoznak összeakadó nyelvel, majd vér illata... Máskor elbódultam volna, és lehet, nem bírom fékezni magam, és vadászattal kellett volna csökkentenem kellett a vérszomjam, de nem most. A vámpírom békésen nyújtózott, nem volt benne semmi tűz, semmi gyilkos ösztön. Csak egy valamire vágyott: Louis közelségére....
Beléptem tehát az erkélyről, bezártam az ablakot, és visszabújtam az én szerelmem által felmelegített pokróc alá. Ösztönösen fordult felém, és fészkelte be magát a karjaimba, míg kicsit megremegett lehűlt testemtől.
- Hol voltál? - kérdezte csukott szemekkel, álmosan.
- Csak az erkélyre mentem ki, szerelmem. Semmi baj. Pihenj tovább.
- Szeretlek.... - sóhajtotta, és immáron ismét elmerült az álmokban. A feje búbját csókoltam, míg a hátát cirógattam. Öleltem, hogy érezze, nekem csupán ő létezik, senki más, ezen a Földön.
A reggel elég hamar ránk talált. Semmi kedvem nem volt magára hagyni a békésen alvó Louist, nehogy megint megijedjen, így kénytelen voltam felkelteni őt.
- Édesem... Ébredj, szerelmem! - simogattam az arcát, de válaszként csak befúrta a nyakamba jobban a kis arcát.
- Kincsem! Mennem kell misét tartani! Ébredj, szerelmem....
- Mmmmmm.... Ne menj.... - ölelt magához, míg ajkai közé vette a fülcimpám és úgy játszadozott vele, hogy minden létező piheszőr felállt a hátamon.
