Harry egy pap, aki fiatalon rátalál Louisra, majd magához veszi és nevelgeti. De Harry nem öregszik, ugyanis vámpír! Louis tudja ezt, mégis oly mély szerelmet táplál a göndör fürtök tulajdonosa iránt, ami élve emészti el, hacsak nem talál viszonzásr...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Louis:
Ahogy kinyitottam a szemem, ismételten egyedül találtam magam. A fájdalom éles bárdként hasított megkínzott lelkembe, és immáron összeroppanva felültem, és utat engedtem a gyötrelemnek. Hangosan felzokogtam, míg ajkaim elé tettem a kezem. Nem bírtam el a lelkemet sújtó megpróbáltatásokat.. Túl sok volt ez már nekem.. Egy kevés időre elhittem, hogy Harry őszinte, szeret engem, és velem akar lenni, de úgy tűnik, ezt megint csak hazudta, és csak ki akart használni, amit nem sikerült a gyengeségem miatt.... Miért érdemlem ezt a tortúrát tőle? Mi rosszat tettem ellene? Már föl akartam állni, amikor ott termett előttem, kezében egy nagy tálcával... Még a sírás is a torkomra fagyott, ahogy végig néztem rajta.
- Föl ne kellj, szerelmem! Bocsáss meg, hogy nem voltam itt, amikor fölébredtél, de jött Mrs. Poppins. Hozott megint áfonyás pitét. Alig bírtam elküldeni! Hallottam, ahogy fölkelsz, és azt is, amint zokogtál. Édes kicsikém. Semmi baj nincsen már! - ölelt magához, és én megkönnyebbülten bújtam az izmos karok közé.
- Annyira féltem! Azt hittem... Azt hittem, hogy...
- Hoztam be neked pitét kicsikém! Meg készítettem mellé finom teát is. Hogy érzed magad, szerelmem? - simított végig hatalmas tenyerével arcomon.
- Most már sokkal jobban.
- Akkor egyél szépen! Meg kell erősödj, kincsem! - közel hajolt hozzám, majd édes csókot lehelt az ajkaimra - Én akarlak kimeríteni! Nem engedhetem, hogy holmi betegség elvegye tőlem ezt a tisztséget! - kacsintott rám édesen.
Amint ettem néhány falatot, és megittam a teát, Harry ismét mezítelenre vetkőzött, de ezúttal nem feküdt be mellém.
- Csinálok egy kis vizet, és lefürdetlek.
- Én... Nem tudom, mennyire bírok állni. - sütöttem le a szemeim.
- Bízz bennem, szerelmem! Van kádunk. Elférünk benne ketten is! - mondta, majd eltűnt a mosakodó helyiségben, és hamarosan hallottam, amint engedi a vizet. Megpróbáltam fölállni, ami nehezen bár, de sikerült, és tenni egy két lépést. Az elsőnél már megszédültem, a másodiknál pedig... Hanyatt estem volna, ha Harry nincs ott időben és nem a karjai biztonságában kötök ki.
- Miért kelték fel? Még túl gyenge vagy, édesem. Majd én beviszlek! Ezért vagyok! - rótt meg, mire fülig pirulva bújtam hajtincsei diszkrét takarásába.
- Tudom, hogy elpirulsz! A szívverésed gyorsul olyankor. És nem baj! Jól áll! Van egy kis egészséges színed tőle!
- Köszönöm szépen a gondoskodást, Harry.
- Nem kell semmit megköszönni. Hálás vagyok, amiért itt vagy és törődhetek veled. Beragyogod az életem, Napsugár!
Ahogy finoman beemelt a kádba, egyből mögém lépett, és a mellkasára húzott. Lágyan mosdatott, úgy dédelgetett, mint egy drága gyermeket.
- Úgy félek, hogy egyszer megint el fogsz dobni... - csúszott ki a számon a gondolat.
- Soha többé nem hagylak el.. Rajtad van a pecsét, hogy az enyém vagy, hozzám tartozol! Most már ha akarnál sem menekülhetnél el többé tőlem!
- Milyen pecsét? Hol? - kérdeztem értetlenül, bár a szívem megtelt boldogsággal.
- Azzal, hogy szeretkeztünk, egy pecsétet kaptál. Nem látod, hiszen a tarkódon van, a hajad tövénél. A monogramom, HS.
- A monogramod van a tarkómon? Meg vagyok bélyegezve mint a marhák a birtokokon?
- Kérlek ne így fogd fel, ez nem...
- Ne! Félre érted! Én örülök neki! Bocsáss meg, ha rosszul fejeztem ki magam! Boldoggá tesz a tudat, hogy rajtam van, hogy tudom, így más is tudja, hogy a tied vagyok, és nem vehetnek el tőled, és nem is próbálkozhatnak.
- Nem, édesem.. Te már az enyém vagy.. Hozzám tartozol, és akár tetszik, akár nem, többé nem érinthet senki sem... Csakis én!
- Ígérem, hogy igyekszem boldoggá tenni téged, Harry!
- Már azzal boldoggá teszel, ha ragyog a szemed, és ha ezután melletted hajthatom álomra a fejem, édesem.
- El sem merem ezt hinni.. a tied vagyok...
- Csókolj meg... Csókolj meg Louis... - fordított magával szembe, majd lágy, óvatos csókot nyomott ajkaimra. Finoman mélyítette el, és amint megéreztem a nyelvét, amint végig simít a sajátomon, feltámadt bennem a vérem. Halkan felnyögtem a vágytól, ami körbefutott a gerincemen, és végre kiteljesedett nemesebbik részemen.
- Törölközzünk meg, és bújjunk vissza az ágyba.... Mit szólsz hozzá, pici? - kérdezte tőlem, amikor ágaskodó tagomat hozzá dörgöltem.
- Boldoggá akarlak tenni.. Legalábbis beleadok minden erőmet.... - mondtam neki, ám megállított, amíg a karjába kapva finoman kilépett velem az apró kis szőnyegre.
- Még gyenge vagy hozzá, édesem. Még nem lehet semmi.... Csak engedd, hogy szeresselek a magam módján! Én tudok várni! Rengeteg időnk van. - válaszolt, majd lassan megtörölt, és a bevitt a szobába. A puha ágyba fektetett, majd fölém hajolva minden szerelmét beleadva csókolta meg kiszáradt ajkaim. Belesóhajtottam ebbe a lágy érintésbe, hiszen testem feszülten jelezte, hogy többre vágyik. Kényelmetlenül ficeregtem, hogy legalább egy csöppet hozzá érinthessem fájón meredező tagomat, ám ő elhúzódott. A szemeiben nézve láttam rajta a tüzet, ami engem is emésztett, és tudtam jól, mit tervez. Apró csókokkal borította be sovány mellkasom, amíg én levegőért kapkodva vártam, hogy elérjen vágyaim gyökeréhez. Minden izmom reszketve várakozott a megváltásra, ami nemsokára be is következett. Oly szerelemmel érintette nedvező tagomat, mintha attól magát az élet elixírjét nyerhetné meg. Minden pillanatban arra tudtam csak gondolni, mennyire akarom őt érezni, mennyire szeretném már érezni a megkönnyebbülést, amit csak az ő ajkaitól remélhetek. Végtelen lassúsággal kínzott, ahogy először csak hűvös levegőt fújt makkomra, majd nyelve hegyét kidugva végre hozzáért az érzékeny területhez. Nem bírtam a hangomon uralkodni, nyöszörögve, morogva adtam tudtára, mennyire szükségem van rá, mennyire el akarok veszni a csodában amit tőle kaphatok.
- Szeretnéd, kincsem? - kérdezett, tovább gyötörve engem, míg egy újabb lágy simítást végzett megkínzott makkomon.
- Mindennél jobban, szerelmem! Kérlek.... Kérlek szépen! - rimánkodtam neki, mire végre megadta, amire oly sóvárgón éheztem. Puha, rózsaszín párnái között eltűnt hosszom több mint a fele, és addig nem eresztett, míg orra hegyével el nem érte az alhasamat díszítő szőrpamacsot. Ha emberi lény volna, most bizonyára öklendezne a méretemtől, de vámpír lévén nincsen ilyen ingere. Minden apró kis részem szikrázott, és szabályosan kocsonyaként reszkettem, amint lassú, mély bólintásokkal szeretgetett tovább. Légzésem zihált volt, kapkodtam levegő után, úgy kortyolva az éltető oxigént, mint fuldokló a vágy tengerének habjai között. Hosszú, csigás hajkoronájába mélyesztettem az ujjaim, és ösztöneimre hagyatkozva löktem följebb a csípőmet. Finom mozdulatokat tett, nem engedte, hogy megerőltessem magam, de a vágy így is elsodort több alkalommal is az őrületem szélére. Nem bírom én ezt már tovább.. Szükségem van végre a megváltásra, különben lángra kapok és elégek elevenen. Megérezhette kínlódásom mert egy csöppet gyorsított fejének ütemes mozgásán, majd amikor eléggé közel kerültem, hatalmasat nyelt, éreztem amint a torka körém zárul,és ezzel kisajtolta belőlem minden csepp örömömet. A szemeim előtt aranyló csillagok cikáztak, míg enyhén szédültem, és forrt minden csepp vérem. Légzésem lihegéssé szelídült, míg szívem hevesen verdeső szárnyai is csitultak kicsit. A kedvesem szeretettel teli tekintete fogadott visszatérve a földi világba onnan, ahol csupán angyalok léteznek. Szavak nélkül is értette néma kérésemet, és lágy, szerelmes csókkal indított ismét utamra, ezúttal az álmok viharos tengerébe.
