Bűnbocsánat I. / Larry Stylinson ff./ Befejezett

9.

Louis:

Három nap. Ennyi telt el azóta, hogy ki lettem dobva, ahogy az, egy szeméthez illő. Nem kellek neki. Harry rám se nagyon néz, csak épp akkor szól hozzám, ha már tényleg elkerülhetetlen. Nem bírok enni. Nem bírok ránézni az ételre, ami előttem van... Érzem, hogy fizikálisan fogy az erőm. Aludni nem bírok, folyton őt látom, ahogy gúnyolódik rajtam, és kidob. Újra élem csak sokkal gonoszabbul, mint a valóság volt.. Minden este álomba sírom magam, másnap pedig olyan püffedtek a szemeim, mint egy-egy buci. Ürességet érzek. Kiveszett belőlem az élet. Már nem tudok pozitív lenni, nem tudok hinni, nem tudok remélni. Fájdalmaim vannak... Tompán, de folyamatosan fájnak az izmaim, és az ízületeim. A bőröm is kezd szürkülni, és érzem magamon, hogy bele betegedtem ebbe. Nincs már holnap nekem. Lassan haldoklom, de jó ez így. Ha neki nincs hozzám gusztusa, nem akarok már élni többé. Nem küzdök a gyógyulásért. Észre sem fogja venni, ha már nem dobog többé a szívem... Megáll, ahogy elő van írva.

Ahogy telik az idő, a napok, egyre rosszabbul vagyok. Fogytam, nem keveset... A ruháim lógnak rajtam, és alig van már erőm. Komoly erőfeszítésembe telik, amíg reggelente kikelek az ágyból. Míg máskor energikusan ébredtem, most abba is elfáradok, ha a nadrágomat föl kell húzzam. Sokszor megszédülök, és már az emésztésem is kezd leállni.. Tegnap este leerőszakoltam egy negyed szelet kenyeret a gyomromba, de két óra múlva ugyanúgy jött vissza, mint ahogyan lement. Teázgatni még tudok, azt próbálok magamhoz venni, hogy valami legyen bennem. Félek... Bár vágyom a halált, de nagyon félek. Vajon milyen lesz? Nagyon fog fájni? Mi lesz utána? Vajon a mennyek léteznek vagy csak kitaláció? A csontjaimra rá van szikkadva a bőröm. Fekete karikák húzódnak a szemeim alatt, míg a szemfehérjémet vaskos vérerek torzítják. Mint egy élőholt, úgy nézek ki. Fájdalmaim vannak. Egyre erősödnek, de nem szólok. Állom a kínt. Nem kérek segítséget senkitől sem. Főleg nem Harrytől....

Fura álmaim vannak. Mintha szólongatna Harry, de mégsem teljesen ő az. Vonzódom hozzá, de nem találom őt. Keresem, mennék a sötétben a hang után, de nem tudok.... amint közelebb kerülök, ismét távolodik.

- Gyere! Szeretlek Louis! Hozzám tartozol! Szeretlek! Gyere és szabadíts fel! - ilyen és ehhez hasonló dolgokat hallok. Mennék, rohannék álmaimban is hozzá, de nem tudok... Mintha le lennék bénulva... Nem tudom utolérni őt...

Harry:

Lassan másfél hete, hogy végleg összetörtem Louis álmait. Annyira bánt, de nem tehetjük ezt... Aggaszt a hogy léte, de félek, ha rákérdezek, hamis illúziókba ringatja magát. Esténként hallom, ahogyan sír, és a halálért imádkozik.... Annyira fáj, hogy ezt tettem vele... A vámpírom őrjöng, a társa után vágyakozik, így vele is meg kell küzdenem. Belülről marcangol, hogy szabadjára engedjem, és végre Louis karjaiban megváltásra leljen. De nem tehetem ki ennek a fiút. Nem ezt érdemli. Ma éjjel el kell mennem táplálkozni, mert nem tudok már várni. Az áldozatom egy gyilkos. Ma vallotta meg bűneit... Agyonverte a feleségét, mert az nem várta őt húslevessel otthon. Ma éjjel ő is meghal.

Ahogy járom az utcákat, kutatva áldozatom után, érzem, hogy a vámpírom elégedetlen. Nem ez a vér kell neki... Neki Louis vére kell.... Még ha csak egyetlen korty, akkor is.... De ő nincsen jól.. Fizikálisan egyre betegebb. Nem bírná ki, ha innék belőle... Ahogy megpillantom a gyilkost, a vámpírom elszabadul. Nem vagyok képes uralni őt.... Marcangolja az áldozatot, szándékosan kínozza... Nem tudom megállítani.... A velőtrázó halálsikoly a fülemben cseng.... Hiába halt meg a gyilkos, a vámpírom még mindig szomjazik, és őrült mód indul meg Louis felé.... Ne! Nem akarom! Meg fogja ölni! Nem tudom megfékezni! Szét fogja tépni! Ahogy fölé hajol, véres a ruhánk, a kezünk. Mintha kívülről látnám az eseményeket, nincsen beleszólásom. A vámpírom a párjához hajol és finoman simogatja a kihűlt bőrt... Lou borzasztóan fest. Az arcán alig van hús, a szívverése lassú. Fáradtan nyitja ki a szemét, de nem szól. Csak néz ránk.

- Nem engedem, hogy elvegyen tőlem... Ígérem! - hallom a vámpíromat, ami most Lou ajkaira hajol, és lágy csókot lehel rá. A fiú oly erőtlen, hogy szinte magánál sincs. A vámpírom betakarja kedvesét, majd így szól:

- Aludj! - Louis megbabonázva burkolózik vissza a takaróba, reszket. Alig van egy kis csomója, ahogy a súlyos anyag ráborul a kis testére, fölvéve összeroppant kis alakját. A vámpírom lassan megnyugszik, így végre újra önmagam lehetek. Halkan kilépek a szobából, és útnak indulok. Tudom, kit kell keressek. Alec De'Frankot. A teremtőmet. Talán ő el tudja mondani, mi történik most velem, hogyan lehetséges az, hogy a vámpírom eluralkodott rajtam, engem elnyomva.

Rettegek, mit fog mondani nekem, de ki kell derítenem... Nem veszélyeztethetem Louist... Őt nem tehetem ki a vámpírom szomjának...

Louis:

Az éjjel fura álmom volt... Engem szólított megint az a hang. Ahogy kinyitottam a szemem, megpillantottam Harryt, amint véresen, megnyúlt szemfogakkal hajol fölém. A szemei izzottak, haja csapzott volt, és mindene merő vér. Még sem féltem. Csak néztem őt, és megnyugtató érzés kerített hatalmába. Itt van. Itt van velem.

- Nem engedem, hogy elvegyen tőlem... Ígérem! - mondja nekem, és bízom benne. Ez nem Harry. Ez a benne élő vámpír, ami a társául választott engem.... Bár igaz lenne, és nem csak egy álomkép.... Édes istenem, mit meg nem adnék érte, ha igaz lehetne...

- Aludj! - utasít, majd lágyan betakart. Nem tudok és nem is akarok ellenkezni. Magzatpózba gömbölyödve fekszem, mikor érzem ahogy betakar. Gondoskodik rólam... Vigyáz rám... Ismét mély álomba szenderülök.

Biztos vagyok benne, hogy csupán álmodtam az éjjel a történéseket. Fizikai fájdalmaim vannak, ahogy öltözni próbálok, de meg kell álljak, mert nem bírom fölvenni a nadrágom. Pihennem kell, nincs erőm. A falnak kell támaszkodjak, úgy tudok kimenni a hálómból. A konyhába szeretnék eljutni készíteni egy kis teát. Valami gyógynövényest, hogy kicsit visszanyerjem az erőmet. A szememből kicsordul egy könny a fájdalom miatt. A hátam le akar szakadni, ahogy a derekam is. Vizelnem kell, de nem tudok. Mintha sorban mondanának fel a szerveim.... De küzdök... Még kitartok kicsit.. Talán azaz álom megadja a reményt, hogy visszakaphatom őt? Hinnem kell benne.. Hinnem kell a vámpírjának, és annak, hogy a társáért küzdeni fog.. Ha már Harry eldob, legalább ő akar engem... Csak ne adja fel a szívem a munkát... Csak képes legyek még várni egy kicsikét... Csak.. egy utolsó esélyt szeretnék..... Vajon merre lehet most? Szerelmem.. Igyekezz... Már nem bírom soká... - gondolom magamban, ahogy fölrakom a vizet a teatűzhelyre melegedni.