Call me by my name

7.fejezet

-Szia-köszönt mosolyogva s' ekkor észrevette a padnak dőlő férfit-sztok

Miután üdvözöltük egymást,Jacob folytatta a téma felhozást

-Egyébként Elio úgye eddig nem úgy telt a napod mint ahogy a reggeled?-kérdezte játékosan amin jól szórakoztunk kivéve egy valakit Olivert

-Nem minden hős visel köpenyt úgyebár-játszottam a komolyat de ezzen felnevettünk de ismét csak ketten

-Ti honnan ismeritek egymást?-puhatolozott a megszokott hangjánál is mélyebben,amit kicsit furcsáltam de már nem bizakodtam 

-Pirkadatkor esett és ő hozott el-feleltem neki boldogan majd Jacob félvállal átölelt, és ha szemmel lehetett volna ölni,akkor már rég nem itt melegednénk az engem ölelő alakkal.Aztán megmentett minket egy telefon csöngés a vesébe látó tekintettől-vagyis csak hittem hogy megmentett

-Elnézést ezt felkell vennem-kezdte el mondani de még véletlenül se állt arrébb telefonálni

-Szia Charlotta-Nem féltékenység, amit érzek.Az bánat...bánat.Ami a szívem tépi darabokra ellenkezés nélkül-igen...nem...figyelj mi lenne ha este elmennénk valahova?úgyis régen volt már ilyen?-Az ember csak arra féltékeny, ami nem lehet az övé hanem másé-

Midőn levezették a savként ható beszélgetésüket,vissza fordult hozzánk cinikus mosolyal amit Jacob is észrevett

-Tényleg jó hogy felhoztad Oliver az ötletet,mi is elmehetnénk majd valahova...mármint ha te is szeretnéd-jött zavarba ami,miatt melegség öntött el mely ritkán szokott megtörténni

-Nekem megfelel és szívesen örülnék ha közelebbről is megismernénk egymást-mosolyogtam rá amit viszonzott.Nem tudom mennyi ideig nézhettük egymást elmélyülten de már csak egy rideg hang rántott vissza minket a valóságba

-Ide még mindig dolgozni járunk ráadásul nem flörtölni-mondta úgyanolyan ridegen Oliver

Ezután az incidens után,elköszöntünk Jacobtól majd a tanári felé vettük az irányt

-Mi volt ez?-kérdezte ingerülten ahogy beértünk.Bár ezt a kérdést nem tudtam nagyon,hova tenni mivel ő indította a lavinát

-Még mindig nem fogadtam esküt ellenben veled-s' ezzel a mondattal hagytam magára az ingerlékeny férfit

Mikor kiértem az udvarra összefutottam Jacobbal,amit ki is használtunk és megbeszéltük hogy hol fogunk találkozni meg persze mikor.Ezután már csak ballagtam a szürke utcákon s' gondolkoztam.Tudom,milyen magányosnak lenni, egyedül lenni minden problémával, egyedül lenni az éjszaka közepén, ha felriad az ember, aztán meg nem tud visszaaludni, mondjuk, persze, van az úgy, hogy nem rossz az egyedüllét, nem kell alkalmazkodni, elviselni a másik szokásait, de ha őszinték akarunk lenni, vagyis inkább ha őszinte akarok lenni, akkor mégis jobb együtt lenni valakivel. Főleg hogy az a valaki felér neked az éltető oxigénnel.Minden gond,macera ellenére is.S' ott vannak azok a szennyet kibocsájtó,gyárak melyek itt egyenlőek a féltékenységgel.Sokszor féltékenység tűzel fel bennem, és szégyellem magam. Szánalmas vagyok. Kötélhúzást játszom,mikor  senki sincs a kötél másik végén,ami felér egy öngyilkossági kisérlettel is.A féltékenység majdnem szétmar belül, mintha a lelkembe is jutott volna sav, akár a gyomromba, csak a marása sokkal kínzóbb, és nem múlik el néhány korty folyadék után.Mindennek megvan a maga ideje. Ideje van a szerelemnek. Ideje van az elengedésnek.De mivan ha én mégse vagyok képes ezt megtenni?

Legközelebb már csak arra eszmélek fel,hogy a gyakran látogatott hotel ajtaja előtt állok,majd lenyomom a kilincset.Mostmár nem sok időm van a Jacobbal való találkozómig...talán lehet ez egy új kezdet?