Call me by my name

1.fejezet

Eljött a mai nap. Vagyis az első napom "tanárként". A vezetőség azt mondta, hogy igazán megnyerőnek, és karizmatikus vélnek. Persze egyből eszembe jutott mikor neki játszottam előszőr a zongorán. Az eredeti Bachot szerette volna hallani, de én egyértelműen módosítottam rajta. Végül teljesítettem amit kért. Oly csodálattal hallgatta mint mikor egy forró nyári napon megváltásként kezdi Zeusz folyatni könnyeit. Nosztalgiázásomból, a bérkocsi hangja ránt vissza mire sietve közeledek felé.

Már csak arra lettem figyelmes mikor is megáll a jármű, szaporán kifizettem és már veszem is az irányt új életem kezdetéhez.

Egy kis eligazításnak köszönhetően már a tanári előtt kopogtatok. Immáron egy idős éveiben járó férfi nyít ajtót s' amint meglát felderül az arca.

-Jónapot őn lenne Mr.Perlman?- puhatolózott és készségesen nyújtotta jobbját amit én egy kis habozás után el is fogadtam.

-Igen én volnék és maga pedig
...- probáltam célozni a nevére amit sajna nem tudtam.

-Mr.Adams-somolygott rám, jelezvén arra hogy nem gond a pillanatnyi tudatlanságom.-Menjünk bemutatom Mr.Olivert.

Itt már csak reménykedni tudtam,-holott tudatalattim repdesett az örömtől-hogy nem az akire gondolok.

Komótosan sétaltunk a várva várt barna ajtóig, mikor egyszer csak felém fordult Mr.Adams.

-Tudja ne legyen ítélkező felette hisz az utóbbi időkben igen csak megromlott a házassága szegény férfinak-torzultak grimaszba arcán lévő barázdák.

-Semmi gond Mr.Adams előfordul néha hogy kettő kirakos darab nem passzol össze-bazsalyogtam el keserűen majd bekopogott Mr.Adams-bár ne tette volna- .

-Gyere-hallottam meg egy hangot amit ezer közül is felismernék, hirtelenjében zsugorodott tenisz labda méretűvé gyomrom és csak az hajtogattam, hogy-ez nem lehet igaz...nem...nem...-

Beléptünk. Beléptem. Ott ült egy selyem ingben míg fejét lehajtva olvasott valamit elmélyülten.

-Mr.Oliver meghoztam az új jövevényünket-pilantott rám az ősz hajú férfi, de viszont egykori-végleges-szerelmem még ekkor sem szegezte rám tengerkék szemeit melyben annyiszor elvesztem. Fájt. De ez a fájdalom semmi nem volt ahhoz képest ami utána következett.

-Rendben köszönöm Mr.Adams...az újonc pedig hívjon csak Olivernek-igyekeztem visszatartani maró könnycseppeim mert az itt tartozkodó férfi újra megtette, összetört. Emlékszem arra a napra ahol ha lehet mégjobban a mennyben éreztem magam ovó karjai közt. S' mikor reggeli rekedtes hangján melyet oly kevésszer hallhattam azt kérte Szólíts a neveden, én az enyémen.

Ekkor pillantott föl de már késő volt. Oda sétáltam és felé nyújtottam tenyerem.

-Mr. Perlman de szólítson csak Elionak-lassan belecsúsztatta karját az enyémbe de szemeimet nem engedte szemei fogságából.

-Oliver-suttogta alig hallhatóan, azonban én erre csak keserűen felkacagtam.

-Oliver-feleltem majd oldalam mellé helyeztem karjaim és próbáltam kipislogni a párát szempáromból. Ellenben az nem segített, hogy épp hívták "édesem" néven. Erre csak letargikusan biccentettem s' direkt nem néztem bele abba a bánatot idéző kékségbe.

-Igen-szólt bele elcsukló hangon és mivel eléggé hangos volt a mobil ezért végig tanúi lehettünk a beszélgetésnek.

-Drágám már megint ezt csinálod-sápitozott a készülék túl oldaláról egy női hang.-Túl órázól aztán haza esel hulla fáradtan és utána már hozzám se érsz-lehet gonosz vagyok de valahogy ennek örült egy részem és meg is értette egy részem-persze ilyenkor az angyal és az ördög is szövetkezik vállaimon- .

Oliver-hozzá kell még ehhez szokni- szégyenében lesütőtte perpillanat inkább dühös óceánra emlékeztető szerveit.

-Charlotte ezt már megbeszéltük,muszáj dolgoznom és pihennem is-folytatta volna de a nő ezekszerint Charlotte,- tipikus olyan név amihez nem illik az Oliver...-közbe szólt.

-Mindig ezt mondod néha elgondolkozom, hogy szeretsz-e még egyáltalán-sóhajtott-vagy valaha is.

Bűntudat ébredt bennem, miszerint csak itt állok és hallgatom a privát beszélgetésüket, ezért "diszkréten" elkezdtem a kijárat felé mutogatni.-de ekkor az is feltűnt, hogy Mr.Adams már rég el is ment-Ezután még hevesebben mutogattam mikor is kérdően pillantott rám amolyan "mit ugrándozol össze vissza de azért örülök, hogy itt vagy" tekintettel.

-Egy pillanat-mondta a férfi majd kicsit arrébb rakta a készüléket hogy csak mi halljuk.-Mi a baj? Nem tudod merre van a mosdó?-kérdezte s' próbált nem felnevetni ellenben én megtettem, ő pedig elmosolyodott.

-Ne menjek ki?-komorultam el majd követte tettem.-Semmi gond,komolyan-somolyogtam el bágyadtan,ezt követően megindultam a kijárat felé-vagy inkább megindultam volna-ha nem húz vissza.

-Maradj-szólalt meg lágy hangon én pedig megadóan leültem az egyik padra és csöndben hallgattam egy igen kimerítő 5perces beszélgetést.-bár lehet szívesebben hallgattam volna azt miként igyekezte meggyőzni, hogy igenis fontos neki Charli vagy Charlotta-letette.Én és ő egy üres teremben 5esztendő után. Amit lélek nélkül tölthettem mert elvitte mintsem sejtő szuvenírként.