Prológus

231 16 0
                                    

🍑𝘌𝘭𝘪𝘰 𝘴𝘻𝘦𝘮𝘴𝘻ö𝘨🍑

Már 5év telt el azóta...azóta mióta felhívott hogy megfog házasodni. Képtelenség leírni azt az érzést amit akkor éreztem, de pár szóval jellemezve;csalódás,düh,bánat,fájdalom. Legjobban mégis csak az fájt hogy úgy beszélt a telefon túlsó oldalán mintha nem is történt volna köztünk semmi. Pedig igen, történt és nem is akármi, hanem egy szerelem kezdete. Vagyis csak azt hittem,az én naív tízenéves fejemmel, neki olyan lehetet az ami köztünk volt mint egy kád forró víz...nyakig elmerülsz benne de aztán szép lassan kihül. Azonban nálam nem így van,még mindig szeretem s' eleinte majd belehaltam a hiányba amit ő okozott sajgó lelkembe. Viszont tovább léptem, bár azóta se töltheti ki senki azt a helyet amit neki tartogat a szívem de megpróbálom helyettesíteni inkább a zenével. Emlékszem milyen csillogó szemekkel figyelte ahogy játszom, s' mikor visszagondolok ezekre az időkre még mindig bepárásodnak szemeim, de nem hagyom felszínre törni könnyeim.Már nem. A szüleimnek nagyon hálás lehetek, és vagyok is amiért ott voltak s' végig támogattak bús, komor esztendőimben, szerencsére úgyancsak nem faggattak róla. Ámde ma fogok elmenni a leendő munkahelyemre, még pedig énektanárnak, az égnek hála kiállítanak nekem egy tanárt arra hogy segítsen beletanulni kötelezetségeimbe. 𝘌𝘬𝘬𝘰𝘳 𝘮é𝘨 𝘯𝘦𝘮 𝘵𝘶𝘥𝘵𝘢𝘮 𝘩𝘰𝘨𝘺 életem rendbontója lesz az...

______________________________________
Azt leszögezném, hogy Elio(25) és Oliver(34) közt 9év van,1985-ben játszodik, és nagyjából ennyi.🍑

Call me by my nameWhere stories live. Discover now