𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~2. fejezet~

- Tehát – nézett ránk Kocsis az asztala mögül. – Hétfő reggel indulás előtt mindenki visszahozza a szülő vagy gondviselő által aláírt beleegyező nyilatkozatot, amivel elengednek benneteket a versenyre – magyarázta tovább.

- Kész – mondtam, majd leejtettem a lapot az asztalára, de aztán kissé megbántam, mert Kocsis eléggé lefagyott és pislogás nélkül meredt rám. Majd megszólalt.

- A jó ég áldjon meg, Rajmund, legalább csinálj úgy, mintha érdekelne, amit kérek – forgatta a szemét az igazgató. Széttépte és új lapot nyújtott. – Hozd vissza hétfő reggelre SZÜLŐ VAGY GONDVISELŐ ALÁÍRÁSÁVAL – ismételte meg.

- Jó, rendben – vettem el az újabb lapot és el is tettem gyorsan.

- Na, nézzük tovább – köhintett Kocsis. – Mindenki tud úszni?

- Igen – mondtuk mindnyájan.

- Légúti betegségek, asztma, ételintolerancia? – sorolta.

- Én gluténérzékeny vagyok – jelentkezett Vivien.

- Értem. Iskolai eredmények, versenyek, díjak – mondta folyamatosan kihúzva a válaszokat.

- Nekem vannak – szólalt meg Sára. – Vannak díjaim. Ha a tánc számít.

- Már hogyne számítana! – közölte Kocsis. – Elnézést kérek, amiért automatikusan kihúztam a válaszokat anélkül, hogy megkérdeztelek volna benneteket. Van bármi díj, eredmény, esetleg rejtett képesség, amit felírhatok?

Mindenki csak a fejét ingatta.

- Elérhetőségek – lapozott Kocsis.

- Olyanunk legalább van – szórakoztam kicsit.

- Lenyűgöző – biccentett Kocsis, titkon mosolyogva a beszólásomon. – Szóval az elérhetőségek. Facebookon megtaláltalak titeket, viszont az Instagramon csak Vivi és Rajmund, ti vagytok meg. Dominik, te, kérlek, tedd publikussá a profilodat. Én igyekszem up to date lenni, a minap regisztráltam a TikTokra is. Á, erről jut eszembe, Sára. Megnézhetnéd szakmai szemmel a TikTokomat, egy kommentelő darabosnak nevezte a mozgásomat, kíváncsi vagyok, mit gondolsz.

- Persze, ránézhetek – közölte Sára.

- Köszönöm. Egyébként, ha már nálad tartunk... Van Instagramod? Nem találtalak.

- Van... @majorsaraisdead.

- Nagyon szellemes. Megvan. Nos, az IOV alatt némi tartalmad biztos lesz majd.

Mindhármukat bekövettem, és itt egyébként zárójelben megjegyzem, Sárát egyre jobban kezdem megkedvelni..., de persze a többiekkel együtt...

- A Szirtes színe az idei versenyen – kezdte bejelenteni Kocsis. – Természetesen, ha már választhattam, akkor maradtam a jól bevált színünknél. Elvégre a Szirtes a piros csapat. Csak magatokra számíthattok a versenyen – folytatta Kocsis. – Illetve mit is beszélek, a legfontosabbat még nem is említettem. Hiszen még valaki megy veletek – kapott a fejéhez Kocsis. – Ugye a tavalyi évben egy lazább kísérőt küldtem a Szirtes-csapattal... hát igen. Nos, ez a lazaság az idei évben teljes mértékben kizárt dolog...

- Mi? Miért? – kérdezte Vivien.

- Azért, mert ti mások vagytok, és a ti négyesetekhez valaki olyat kellett választanom, akinek kötélből vannak az idegei, és akit nem könnyű megvezetni – közölte fenyegető stílusban.

- A feltételezés is sértő – fonta össze maga előtt a karját Dominik.

- Egyetértek – biccentettem vigyorogva.

- Mik vannak, ugye? – forgatta a szemét Kocsis színpadiasan. – Lényeg a lényeg, úgy döntöttem, ezúttal egy nagy tekintélynek örvendő pedagógust választok.

- Ez nem hangzik túl jól – közölte Dominik lehajtott fejjel.

- A fizikatanár, Tahi Dénes megy veletek – jelentette ki.

- Na, ne már – akadt ki Dominik.

- Ilyen nincs – meredtem Kocsisra.

- Az ki? Titeket tanít? – forgatta a fejét Vivi értetlenül.

- Nálunk csak helyettesített, annyi is elég volt – ingatta Dominik a fejét.

- Engem tanít – mondta Sára.

- Engem is – tettem hozzá. Na, valamiben hasonlítunk. De csak lesz Tahinál jobb dolog is;)

- És ennyire rossz? – kérdezte Vivi, közben kereste is Tahit az iskolahonlapon. Mikor meglátta, elkerekedett a szeme. – Oké, így már tudom... Állandóan rám szól a folyosón, hogy öltözzek fel normálisan – fújtatott.

- Vagy bárhogy – egészítette ki Kocsis. – Nos. Úgy tűnik végeztünk. Van esetleg kérdés? – nézett ránk felváltva.

- Csak az van – felelte Dominik.

- Bár tudnék válaszolni – tárta szét a karját Kocsis. – Pihenjetek a hétvégén, kapcsolódjatok ki. Hétfő reggel fél hétkor pedig várlak titeket piros egyen melegítőben az iskola előtt.

- Rendben – feleltük egyszerre.

- Na, nyomás. És ne feledjétek. Ma este bejelentem a Szirtes-csapat tagjait – fújta ki Kocsis a levegőt hosszasan.

- Kellünk hozzá? – érdeklődött Dominik.

- Nem, sőt... én a helyetekben ma már elkerülném az internetet. Több száz csalódott diák tombol majd a kommentszekcióban.

- És ebből maradjak ki? Inkább csinálok popcornt is a műsorhoz – közöltem szórakozottan, mire Kocsis csak a fejét ingatta, majd elköszönt tőlünk.

Együtt sétáltunk ki a gimnáziumból, a júniusi borongós időben.

- Hát akkor... csapattársak leszünk – nézett körbe Vivien a társaságunkon úgy, mint aki maga sem hiszi.

- Úgy tűnik – biccentett Dominik.

- Szerintem – pillantottam körbe -, ha nem szeretnénk lelőni idő előtt Kocsis esti bejelentését, akkor menjünk innen, mert a lépcső tetején állva négyen ezzel a négy piros, Szirtes feliratú hátizsákkal eléggé feltűnőek lehetünk – jegyeztem meg.

Ezzel a bejelentésemmel mind egyet értettek, így elköszöntünk egymástól. Mikor elindultunk, még rápillantottam mindenkire. Sára a lépcsőről lelépve telefonozni kezdett, a szél össze-vissza fújta a haját. Vivi futólépésben integetett a buszmegállóban álló jármű felé, hogy őt még várja meg. Dominik éppen a motorját indította be, és feltette a bukósisakját, majd intett nekem egyet, végül elindult.

Miután meggyőződtem róla, hogy mindenki rendben van, megcsörgettem Ramit, majd felfele kezdtem sétálni, a várnegyed kanyargós utcáján.