Jeju House

6.

Reggel 7-kor Jihoon ébreszt, hogy ma fognak érkezni a csomagok, amiket anyáék utánunk, vagyis inkább bátyám után küldenek. Elvileg hangszerei, erősítői, meg nem tudom milyen csodái jönnek még.
És mivel ő úgy döntött, hogy bemegy még a munkahelyére "ismerkedni" nekem kell majd átvennem a csomagokat, melyek kitudja, hogy mikor érkeznek.
Szobánkban egy óra után már kezdtem unni magam, visszaaludni, meg nem sikerült, úgy döntök levonulok a nappaliba, hátha találkozok valakivel.
Leérve egy árva lelket sem találok, így hát próbálom magam feltalálni és készíteni egy kávét. Igen ám, a bögre meg van, a teák is. De nekem kávé kell. Nézem a kávéfőzőt s próbálom megkeresni hogy hol lehet a kávé, mondhatni a körülötte lévő összes szekrényt kinyitottam, de sehol sem lelem.
- Jó reggelt - hallok meg mögülem egy álmos köszönést. Megfordulok és tőlem pár lépésre áll egy eddig még nem látott személy. Biztosan ő lesz Jeonghan. Bár cseppet sem hasonlít arra a személyre amilyenre régről emlékszem. Nincs hosszú haja, és mintha férfiasabb is lenne. És pont nem ilyennek képzeltem, az alapján, amiket meséltek róla. A mostani kinézete olyan átlagos és aranyos. Pizsamában van, kétrészes, hosszú ujjú inges felsővel, és a nadrág is a földet súrolja, mivel kicsit nagy rá. Haja kócos, pont mint aki, pont most kelt fel. Aranyos látványt nyújt az biztos. - Te vagy Jisoo, igaz? - rendezi haját hátra, hogy ne legyen annyira kócos, nem sok sikerrel, mert csupán két oldalra tudja igazítani.
- Igen, jó reggelt - válaszolok. - Te pedig Jeonghan?
- Bingo - mosolyodik el. - Mit keresel? - kérdezi és közelebb jön.
- Kávét akarok főzni, de nem találom a kávét - mutatok a kávéfőzőre. - Végig néztem már a szekrényeket.
- Oh, ott ne keresd. Mingyu van azzal megveszve, hogy ne veszítsen az ízéből, tegyük a hűtőbe... - mondja közben megy is a hűtőhöz, melyet kinyit és az ajtóból kiveszi az üveg tárolót.
- Azt kereshettem volna - csapok a homlokomra.
- Főzök két adagot... - ajánlja fel a fiú, és ahogy közelebb jön én automatikusan elállok az útból és a pultnak dőlök.
Nem igazán mond semmit, ahogyan én sem de kivételesen nem is érzem annyira kínosnak a hallgatást.
Mikor már a ki készített bögrémbe önti a kávét, jut eszembe, hogy megköszönjem, hogy hozott mosakodó szereket.
- Tényleg, köszönöm, hogy hoztál nekem tusfürdőt meg sampont! - mosolyodom el, ahogy felnéz rám.
- Ugyan, semmiség - rázza meg picit a fejét. - Ha legközelebb is kell valami, fordulj felém bizalommal.
- Juj ezt olyan komoly üzletemberesen mondtad - nevetem el magam.
- Igen? Nem annak szántam. - nevet ő is.

Miután közösen elfogyasztottuk a kávét, visszavonultunk a szobáinkba.
Elkezdem beüzemelni a laptopomat, de rákell hogy jöjjek kellene a wifi kód. Telefonomon ugyanis már nincsen net, amit használhatnék. Pedig az mailjeimet megkellene nézni a jelentkezés miatt. És mivel úgy tudom egy ember van rajtam kívül a lakásban, így megyek is hozzá, ám arra nem számitok hogy amikor kilépek a szobámból pont vele találom szembe magam. Számat csak egy "wow" hagyja el, ahogy végig nézek rajta. Talpig öltöny ruhában van, selyem inggel.
- Csak szólni akartam, hogy elmegyek dolgozni - mondja. Első kérdésem az lenne, hogy ebben a cuccban, mégis mit dolgozik, de erőt veszek magamon és nem terelem el a célomat.
- Esetleg nem tudnád megmondani a wifi jelszót mielőtt mész?
- Oh persze - veszi ki kezét zsebéből és nagy lendülettel indul meg a folyosón. - Elvileg Kwan ide írta le a jelszót a routerhez. - mondja és a falon lévő készüléket kezdi el fogdosni, majd lekapja. - Itt is van - mutatja felém.
- Lefotózom, mert a laptopra is kell – mondom, és már emelem is oda a telefonom. - Köszönöm -
- Ugyan, nem tesz semmit. - mondja és visszateszi a falra a routert. - Megleszel egyedül?
- Szerintem igen, nézegetem a mailem a munkával való választ várva - nevetek fel. - Valaki csak fog hazajönni - komorodom el.
- Nem akarsz bemenni a városba? Elvihetlek.
- Oh nem-nem – ellenkezek kezemmel is kalimpálva. – Jihoonnak ma érkeznek csomagok otthonról. Úgyhogy az egyébként is ideköt most.
- Értem, akkor én megyek is – mondja és tényleg már sarkon is fordul. Lebiggyesztem a számat és csak nézek utána, de ekkor mégiscsak visszafordul és visszasiet hozzám. – Add a telefonod. – nyújtja, a kezét én pedig készségesen adom oda neki. – Megadom a számomat, ha bármire szükséged van, vagy nem találsz valamit, nyugodtan írj üzenetet, arra tudok válaszolni, telefonálni viszont nem.
- Rendben – boldogan veszem vissza a készüléket. – Köszönöm szépen – hajolok meg negyvenöt fokos szögben.
- Nincs mit, na szia – integetve fordul ismét sarkon. Most egy kicsit az én hangulatom is jobb lett.

Vissza szögdelek a szobámba, hogy csatlakozhassak az internethez. Amint ez meg van az emailjeim az első, amit megnézek, de még nem kaptam semmit. Elvileg azt mondták, ha nem hívnak be minket akkor is küldenek egy elutasító mailt. Mondjuk ez is olyan, amit jó párszor hall az ember, és végül nem valósul meg. Telefonomon is rácsatlakozom az internetre, ott mégiscsak gyorsabb lesz.

Unalmas időmben pedig körbenézek a lakáson. Ijesztő kicsit, hogy egy ekkora lakásban tényleg csak én vagyok itthon. Mondjuk az is érdekes, hogy Mingyu nincs itthon, hiszen Bo azt mondta, ő örök munkanélküliként van számon tartva.
- Vagy lehet talált már munkát – beszélek magamban.
A nappaliban körbenézve, van egy két családi fotó Kwanékról. Nem is gondolná az ember, hogy lakik itt még rajtuk kívül tíz ember, ha nem több.

Miután az egész házat körbeszemléltem, bátorkodtam reggelit is készíteni magamnak. Telefonon a hangerőt maxra vettem, így mikor megszólal a csengőhangom, a számban lévő kaját majdnem ki is köpöm. Gyorsabban rágom az ételt, hogy le tudjam nyelni és fogadom a hívást.
- Igen? Lee Jisoo vagyok – szólok bele.
- Csomagot hoztam Lee Jihoon számára. Kaptunk egy értesítést, hogy a húga veszi át.
- Igen, én vagyok az – mondom és elindulok az ajtó felé. – Megyek is ki a csomagért.

Valamiért arra számítottam, ha kinyitom az ajtót, akkor ott fog várni, de egészen le kell mennem a lépcsőaljára. Amit látok: Három szép nagydoboz, a nagy platós autó mellett kipakolva.
- Itt kell aláírni – nyújtja át a kütyüt, amin csak firkantottam egy monogramot és elképedve állok a dobozok előtt, mivel a fickó se szó se beszéd már szedi is a sátorfát.
- Lee Jihoon csak kerülj a szemem elé, biztos lehetsz benne, hogy kinyírlak. – morogtam az orrom alatt. Körbenézek, hogy nem-e akar valamelyik fiú megjönni, hogy segítsen nekem felcipelni ezeket. De mind hiába. Egy nagy sóhajtás kíséretében fogom meg az egyik dobozt és lépcsőfokról lépcsőfokra pakolom fel, mivel nem valami könnyű.

Mire mind a három dobozt felhordtam, egy jó tíz percet elvett az életemből. Az emeletre már biztosan nem fogom felhordani, az már Jihoonra fog várni.
Zsebemből kiveszem a telefont és szemeim nagyra nyílnak, ahogy látom érkezett egy üzenet.

Azonnal megnyitom a mailt amiben annyit írnak, hogy holnap reggel nyolcra menjek személyes elbeszélésre.

Ezek után már csak várok, hogy valaki hazaérjen. Hogy valakinek személyesen is elmondhassam ezt a jó hírt. Jihoonnak már küldtem egy üzenetet hogy holnapra behívtak, de még csak nem is válaszolt. Meghallom az ajtóban zörögni a kulcsot és már fel is pattanok a kanapéról. Mint egy kutya, úgy várom, hogy kinyíljon az ajtó.
- Oh? Mit csinálsz itt? – Joshua jelenik meg az ajtó túl oldalán.
- Szia! Vártam, hogy valaki hazaérjen – vigyorogva állok előtte.
- Egyedül vagy? – néz fel az emeletre. – Jeonghan?
- Már egy ideje elment, talpig kiöltözve és azt mondta dolgozni megy. Mondjuk nem tudom ilyen ruhában mit dolgozhat – hagyják el ezek a gondolatok a számat.
- Oh, nem kell tudnod – legyint.
- Képzeld, holnapra behívtak elbeszélésre – izgatottan toporogva jelentem ki, még az sem érdekel, hogy ha őt nem izgatja a dolog.
- Tényleg? Hát ez nagyszerű! – fejezi ki magát és mellé, még meg is ölel. Az első két másodpercben ez totál normális, majd hirtelen szerintem mindketten furcsán kezdjük érezni magunk és szabályszerűen ellökjük a másiktól magunkat.
- Ezt most vegyük úgy, hogy nem láttam semmit, vagy mi? – szól egy harmadik fél, aki az ajtóban áll.

Kerek szemekkel nézünkmindketten az ajtó felé és megszólalni egyikünk sem tud.