Lángba Égek

1.4K 82 2
                                    

Mindenki le volt foglalva valamivel, Tony a film közepénél elment a laborba, Ana pedig hátra dőlt, és a kanapén nézte a filmet. Egy idő után mindenki elindult a szobájába, csak a lány feküdt ugyan úgy. A film végezte Anastasia a kanapén aludt el. Mély levegőt véve merült bele az álmában.
-Fejezd be.  - fröcskölte le vízzel a grimaszoló Buckyt. A medence vize derékig ért, a csapat pedig élvezve a nap sugarait kint lubickolt. Bucky nevetve törölte le az arcáról a vizet, majd Anat karjaiba húzta. Mindketten nevettek, csak majd mikor észrevették milyen közel vannak egymáshoz, elkomorodtak.
-Bucky. - suttogja Ana, és erősen Barnes karjaiba kapaszkodott. Szaporán vették a levegőt, figyelembe sem vették a többieket.
-Ana. - préselte még közelebb magához a lányt. Csak egymás száját nézték, érezték magukon egymás lehelletét, ki rázta őket a hideg. Ana a férfi tarkójára fogott, és száját rá tapasztotta Bucky enyhén el nyílt ajkaira. A katona egyből vissza csókolt. Anastasia a férfi hajába túr, enyhén meghúzza tincseit.
-Ana. - suttogja mögötte egy hang. A lány nem figyelt rá, csak tovább csókolta a férfit. Úgy érezte lángol. Minden érintés egyre jobban fel tüzelte.
-Ana! - a hang egyre hangosabb lett, még a lány ki nem nyitotta smaragd zöld szemeit.
-Mi? - tért magához lihegve. Körülötte volt mindenki, izzadtak voltak, ahogy Ana is.
-Mi történt? - pillantott körbe értetlenül.
-Konkrétan csak motyogtad hogy Bucky és olyan meleg lett az épületbe, hogy meg főzöl minket. - nevetett Clint.
-Csak nem dugtatok álmodban? - huzogatta a szemöldökét Sam.
-Marha vicces. - grimaszolt Ana össze húzott szemekkel. Wanda elnevette magát a háttérben.
-Komolyan? El találtam? - örvendeztette Sam.
-Dehogy! - rivalt rá Ana teljesen vörösen.
-Sam ne legyél már egy pöcs. - Barnes össze húzott szemekkel méregette a férfit, máj közelebb lépett a lányhoz, aki csak pislogott.
-Roszat álmodtál? - simogatta a kezét.
-Nem is tudom. - motyogta. Anastasia elgondolkodott. Rosz volt? Nem. Nagyon is jó. Erkölcsileg rosz? Naná.
-Jó és rosz is. - mosolygott Ana, majd tenyerébe temette az arcát, és alaposan meg dörzsölte szemeit.
-Jolvan, ne gondolj rá. - mosolygott biztatóan. Hiába mondta, ana mégsem tudott másra gondolni.
-Ha esetleg szeretnél kikapcsolni, lemehetünk az edző szobába. - ajánlotta fel Wanda.
-Benne vagyok. - motyogta Ana sóhajtva. Wanda belekarolt a zavart tekintetű lányba, és lementek az edző terembe. Bucky és Sam le ültek a konyhába, és maguk elé bámultak.
-Tuti lefeküdtetek az álmában. - mosolyog Sam sokat sejtően.
-Ne mondj ilyet. Ana tiszta lelkű, makulátlan, és ezzel a tevékenységgel, nincs jó élménye. - rázta meg fejét Bucky, és szúrósan figyelte a sólyomot.
-De lehet amit veled képzel az jó. - gondolkodott hangosan tovább a kíváncsi férfi.
-Sam elég! - lép elé Barnes mérgesen. Bucky magát nyugtatgatva lépkedett hátrébb, majd a lányok után indult.
-Erősebben. - motyogta Wanda, mikor Ana lihegve próbálta megütni.
-Nem akarlak bántani. - szuszogta.
-Akkor se ha elmondanám mindenkinek, hogy mit álmodtál? - huzogatta a szemöldökét Wanda, és próbált gonosz képet vágni.
-Mérges lennék, de nem bántanálak. - fujtotott Ana megjobban.
-Ugyan Ana, nézd bejött a lovag, mondjuk el neki. - hergelte tovább, és az ajtóban álló Bucky felé biccentett. Ana kicsit idegesebb lett, kezei lángba borultak. A lángcsóvát egyenesen Wandára irányította, szemei elborultak, vörösen villogtak, látszott ahogy elveszti a fejét.
-Ana. - nyögte Wanda, majd hátra esett. Ana felé állt, majd lendítette a kezét, de az megállt a levegőben.
-Wanda. Úr isten úgy sajnálom. - makogott Ana, és ijedten hátra lépkedett. Könnyei eleredtek, és leült a sarokba.
-Jolvan Ana, semmi baj. Gyere, mára elég. - nyújtotta felé a kezét.
-Egy kicsit had maradjak egyedül itt. - motyogta szipogva, ees át ölelte lábait.
-Rendben. - bólintott, és az ajtó felé ment.
-Gyere Bucky, most tényleg szüksége van arra, hogy egyedül legyen. - Wanda megragadta Barnes karját, és kihúzta a szobából.
-Jarvis. - suttogja Ana.
-Igen Ms Stark.
-Gondoskodj róla hogy most ne jöjjön be senki. - törölgette le a szemeit.
-Az ajtókat lezártam Ms Stark.
-És még valami.... Szólíts Anastasia - nak. - motyogta, majd a falnak döntötte a fejét.
-Rendben Anastasia.

Falba ütközött [Bucky Barnes Ff.] ☑️Where stories live. Discover now