Igazság

2.1K 104 0
                                    

Anastasia kiszáradva ébredt, remegő kezeivel az éjjeli szekrényen lévő pohárért nyúlt, amit alig bírt el. Teljesen leverte a víz, levegő lassan áramlott tüdejébe. Érezte, már a végét tapossa, és imádkozott hogy legyen már vége. Az ajtó szinte kicsapódott, rajta pedig berepült vasember, mögötte pedig a tél katonája lépdelt.
-Tony? - suttogta erőtlenül Ana.
-Én vagyok, gyere kiviszünk innen. - nyújtotta felé kezét. A lány bólogatott, és nagyon nehezen felült. Elindult, de szó szerint Barnes kezei közé esett.
-Sajnálom, nem megy. - nyögte remegve. Mindeközben Steve már az utolsó nővérrel küzdött, aki varázs erejét használva küzdött a kapitánnyal. Mikor a boszorkány erőtlenül hullott a padlóra, Ana láthatóan megkönnyebbült, majd eszméletét vesztette.
-James, kérlek emeld fel a fejét. - Tony közelebb lépett, majd valaki furcsa dolgot tett Ana bokájára.
-Páncélt fogsz rá adni? - kérdezte Bucky kissé idegesen.
-Igen, így elszállítja a bázisra. - Tony rá sem nézett a katonára, csak tovább ügynködött.
-Majd én elviszem, te sem gondolatod komolyan, hogy eszméletlenül biztonságba lenne egy fém dobozban. - motyogta Bucky, majd a lány lába alá nyúlva, a karjaiba vette.
- A bázison találkozunk. - biccentett Stark. Mind elindultak, és a Toronyban találkoztak. A laborba várta mindenki, hogy a robotok felkössék Anat a gépre, és fél ébredjen. Nem telt el 2 perc, a lány levegőre kapkodva felébredt, és riadtan nézett körbe.
-Hol vagyok? - könnyeivel küszködve fordult körbe, keze arany sárgán kezdett villogni.
-Ana nyugodj meg. - lépett hozzá Tony, és vállára tette kezét, amit a lány egyből elsöpört.
-Hagytad hogy ezt tegyék velem. - zokog fel, mire mindenki torka elszorul.
-Én nem tudtam... - Tony hangja elhalt, nem tudta mit mondjon.
-Hagynod kellett volna hogy meghaljak. - temeti kezébe arcát a lány, és tovább sír.
-Ne mondj ilyet. - Tony szinte könyörögve nézett unoka húga szemébe.
-Egy szörny vagyok Tony. - Anastasia fel akart kelni, a zsinórokat le tépte magáról, és felkelt az ágyról. Lábai megremegtek, és a földön kötött ki. Barnes ügynök legugolt a lányhoz, és magához ölelte.
-A tél katonája.... - suttogta maga elé, Bucky pedig furcsán méregette a lányt.
-Nem emlékszel rám? - Ana émelyegve pislogott rá.
-Nem, honnan kéne? - ült le Bucky a földre.
-A HYDRA bázisán találkoztunk. - motyogta.
-Az te voltál? - képedt el a katona.
-Mégis miről van szó? - lép közelebb Steve.
-Hát... - suttogja Ana.

                VISSZAEMLÉKEZÉS

-Ügyesen befogták. - mondta egy ismeretlen tudós, mintha Anastasia valami kóbor kutya lenne. Körbe sétálta a ketrecét, és gyönyörködött benne, mintha az állatkertben lenne.
-Engedjen el. - Suttogta Ana erőtlen.
-Csak pár vizsgálat. - motyogta, majd egy hosszabb botot elő kapva a hátához nyomta, és érezte ahogy rázza az áram. A lány hangosan sikítozott, mire egy fém karu férfi jelent meg az ajtóban.
-Jöjjön katona, vigye a lányt a cellába. - biccentett, mire a férfi úgy tett, ahogyan követelték tőle. Erősen a karjára fogott, és szinte belökte ez így is gyenge nőt a fogdába.

                     JELEN

-Ezeket kaptam ott. - húzta fel a felsőjét, így hátán teljesen látszódott minden sebhely.
-Az erek teljesen el mutálódtak. - húzta végig ujjait Banner a lány hátán.
-A doktorok villámcsapásnak nevezték. - köhögött, majd visszahuzta a pólót. Most a karját mutatta.
-Ezt, a tél katonája adta, mikor utoljára láttam. - karján égés nyomok látszódnak, pontosabban kéz nyom.
-Anyira sajnálom. - motyogta Bucky.
-Én sajnálom hogy szinte felgyujtottalak. - sírta el magát, majd tenyerébe temetkezett.
-Mit kerestél a HYDRA - nál? - Tonynak szabájosan folytak a könnyei, amikor csak a lányra nézett.
-Nem tudom, csak úgy elragadtak az árvaházból. - Ana szavai nehezen kivehetőek, a zokogása elnyeli szavait.

Falba ütközött [Bucky Barnes Ff.] ☑️Where stories live. Discover now