Anime one shots I. (Befejezett)

Dabi/Toya Todoroki x Reader; A múlt nyoma

forever_alonba kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ez a kis szösszenet Hero AU-ban játszódik, habár szerintem levehető lesz, de azért szerettem volna leszögezni UwU

A Todoroki családot régről ismertem, a legidősebb fiukkal egy napon születtem, összesen 3 óra különbséggel az ő javára. Rei-san és édesanyám egy szobában voltak, hiába lett volna magánszobája a fehér hajú asszonynak, nem zavarta, hogy még egy emberrel kellett osztozkodnia. Nagyon jóban lettek az ott eltöltött idő alatt, így nem is volt kérdéses, hogy a két kicsi gyermeket rengetegszer összeresztik majd, amint nagyobbacskák lettek. Nos, ez így is lett. Még kisbaba korunkban is sokat jártak át egymáshoz, de óvodában lettünk igazi, elválaszthatatlan barátok.

~~~

- Anyu, ugye megyünk át Toyahoz?- rángattam anyám ujjait már kora reggel az étkezőasztalnál, mire a barna hajú nő csak kedvesen felnevetett és az ölébe ültetve nyomott puszit homlokomra, mielőtt szeretetteljesen szemeimbe nem nézett.

- Nagyon szeretsz vele lenni, igaz?- válaszul csak bólogatni kezdtem, mire felkacagva ölelt magához.- Rendben, átmehetünk. Biztosan mind nagyon fognak örülni neked. 

Fel is siettem a szobámba, hogy felvegyem a legszebb ruhám, ami csak megtalálható volt a szekrényemben, nem is egyszer, de kétszer is fogat mostam, majd egy fésűvel a kezemben trappoltam anyához, hisz ő csinálta mindig a legselymesebbre a hajam. Amíg vártam arra, hogy anyukám is elkészüljön, addig leragadtam a TV előtt, mesét nézve. Nem sokkal később a vékony ujjak, gyengéden csuklóm köré fonódtak, s el is indultunk. Ott azonban káosz fogadott minket. A majdnem szülésre készen álló Rei nyitott ajtót, arcán egyszerre tükröződött az öröm és a meggyötörtség. Nem igazán akart beengedni minket, de mikor lángcsóvákat láttam háta mögött, s Toya üvöltését, gyorsan szaladtam el Rei jobb lába mellett, hogy segítséget tudjak nyújtani. 

Enji idegesen kiabált fiával: "Mihaszna dög! Ilyen erős képességgel kezdeni kell valamit, nem takargatni! Gyenge vagy mint az anyád! Nem is lett volna szabad megszületned, ha ennyire hálátlan vagy!". Eme szavak hagyták el a dühöngő férfi ajkait. Toya arca könnyes volt, ahogy menekült apja lángjai elől, így nem bírtam tovább hallgatni, felhúztam a képességem magam, illetve a fiú köré. Egyszerű pajzs volt csak ugyan, amit apával edzettem koromhoz képest erősre, így megfékezhetetlenül álltam meg Toya előtt, ideges pillantásokat vetve a férfira.

- Tűnj az útból!- ordított, de nem hallgattam rá. 

- Menj el, [Becenév]-chan... Nem.. Nem akarom, hogy bántson.. Kérlek!- Toya meleg kezeivel fogta meg az enyémeket, ahogy térden állva nézett rám.

- Én meg azt nem, hogy téged bántson.- guggoltam le hozzá, hogy megöleljem, amit szorosan viszonzott is.- Nem lesz semmi ban, Toya.

- Azt mondtam, hogy tűnj el!- a mélyről jövő ordítás után az első dolog amit éreztem, az a fájdalom volt. Ösztönösen húztam magamhoz a fiút, így a láng csak engem ért el. Fájt, de nem volt rettenetesen vészes, ugyanis még fel tudtam húzni egy aprócska, de annál erősebb pajzsot csak magunk köré. Anya sikítása csengett a fülemben, majd nekiiramodott volna a férfinek, ha Rei nem fogja vissza, sűrű elnézések közepette.

Aznap még bevittek a kórházba, hogy lekezeljék a sebhelyeim, de maradandó nyomot hagyott maga után a hátam egészén, a felkarjaim hátsó részén, illetve az állkapcsom környékén jobb oldalt. Rettenetesen fájt egy jó ideig, de Toya és a szüleim közelsége volt a legnagyobb gyógyír.