Oldalak között

48. rész

– Készen áll asszonyom.– jelentette ki elégedetten a férfi egy középkorú nőnek.

– Ezt örömmel hallom. Akkor készítse fel!– mondta, majd ki is ment.

A doktor felém fordult és valami egyenruha szerűseget dobott az ágyra, amin ültem.

– Vedd fel. Aztán gyere ki!

Nem értettem hogy mit akar, de tettem amit mondott. Kiérve az Omegákkal találtam szembe magam. Nora és Nolan szemében valami fura csillogás volt, mintha bűntudat gyötörné őket. Utóbbinak még talán kéne is, de a lányt nem értem. A két szőke ügynök azonban fegyelmezetten figyelte, ahogy melléjük sétálok.

– Blake ügynök ezentúl rendesen fog tudni koncentrálni a küldetésünkre, így mostantól átadom. Várjanak Hale tábornok parancsára!

Biccentettek, majd a doktor el is sétált. Komoran figyeltem a többieket, és úgy tűnt hogy vannak kérdéseik, mégis megtartják maguknak.

Pár perc várakozás után a tábornok meg is érkezett.

– Elhatároztuk hogy a csapatukat újra egyesítjük mert ezentúl jobban fognak teljesíteni.– sandított rám.– úgyhogy itt van az első küldetésük.

Norának nyújtott egy dossziét, amit a lány gyorsan át olvasott.

– Rajta vagyunk!– válaszolta röviden, majd elindult, mire mindannyian követtük.

***

– Megismételném, hogy csak azt az egy tagot kell kiiktatni!– figyelmeztette a Holló Dylant, mert a kormányzó egész késéretét el akarta intézni.

– Elterelem a figyelmüket!– válaszoltam egyszerűen, mire középre ugrottam.

Az őrök egyből kérdően néztek rám, de nem késlekedtem, egyből rájuk támadtam. Egy ember elvitte a férfit, mire intettem a többieknek, hogy szabad a pálya.
Pár perccel később a kormányzó halottan, a kísérete pedig kiütve feküdt a padlón.

– Csendben is el lehetett volna intézni!– ripakodott rám a lány.

– Igen? Szerintem meg így egyszerűbb volt. A célpont halott, a többi nem. Volt egy lehetőség, amit megragadtam. Ennyi. Mehetünk haza!– válaszoltam nyugodtan, majd megfordultam és a repülő felé vettem az irányt.

***
2 hónap múlva

– Gyerünk! Kivele!– fenyegette Dylan a foglyunkat, de az nem felelt.

– Átvegyem?– kérdeztem unottan, mire arrébb húzódott.

A férfi nem igen tanúsított félelmet, de ezen majd segítek.

– Tudja hogy az emberek testének több mint 60 százaléka víz?– tettem fel a kérdést nyugodtan és elkezdtem használni az erőmet– Volt már valaha sztrókja? – erre értetlenül nézett– vagy szimpla agyvérzése? Nem? Sejtettem, mert különben már valószínűleg nem élne. – láttam hogy feje kezd falfehérré válni, így abbahagytam– vagy volt már olyan hogy valami a torkán akadt és percekig nem kapott levegőt? Egyik sem a legjobb halál, főleg nem egy maga fajta aktakukac számára. Úgyhogy vagy elkezd dalolni, vagy mindkettő variációt megtapasztalja egyszerre. És higyje el, nem lesz fájdalom mentes– vigyorodtam el halványan, mire a foglyunk szemében halál félelem csillant meg

– Kérem, ne bántson. Van egy feleségem. És egy lányom.– szólalt meg végre.

– Akkor jobb ha nekikezd a mesélésbe, különben felkeresem őket és ugyanazt fogom velük tenni, mint amit magával tervezek.