Oldalak között

29. rész

A másodpercek óráknak, a percek napoknak érződtek. Az idő lejártát egy hangos csörgő szerű hang jelezte.

Idő közben a falhoz bújva reménykedtem, hogy ez az egész csak egy rossz álom, és mindjárt felébredek, de nem történt semmi.

Hirtelen kinyílt az ajtó és Rollins be is lépett rajta.

-Szép volt kölyök!- mondta- most gyere és ünnepelj a többi nyertessel!

Szép volt. Ünnepeljek. Nyertem. Visszhangzottak szavai a fejemben.

Mégis mit nyertem? Hogy gyilkost faragtak belőlem és a többiekből? És ezt meg kell ünnepelni?
Jobb lett volna ha meg sem születek. Biztos vagyok benne, hogy Anyáék egy gyerekkel is bőven megelégedtek volna.

Nehezen erőt vettem magamon és felálltam. Szornyülködve egy utolsó pillantást vetettem művemre majd az ajtó felé vettem az irányt.

Hirtelen nyilalt belém a gondolat: vajon kik élték még túl?

Erre hamar választ is kaptam, mert mikor kiértem a folyosóra a négyből 3-an már kint álltak. Nora, Dylan, és Nolan. Amint tekintetünk találkozott utóbbival, mintha egyszerre sugárzott volna megkönnyebbülést, szánalmat, talán egy kis bűntudatot is. Az utolsó szobából Stephanie sétált ki, lassú, nehéz léptekkel, majd a falnak dőlt. (látszott hogy próbálja fegyelmezni és tartóztatni magát, de az összeomlás szélén állt, ez biztos)

Mindenkin voltak különféle sebesülések, de ahogy láttam Dylan úszta meg a leginkább épségben. Kíváncsi vagyok, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki ellen betették. Nem lehetett szép menet, az biztos.

Nagy nehezen Nora mellé sétáltam és megálltam. Nem szólt senki senkihez, de mégis lehetett érezni, hogy senkinek sincs kedve ünnepelni.

***
Amint ellátták a sérüléseinket a klub szobába mentünk. Mindenki egy-egy puffon, vagy babzsákon foglalt helyet.

-Már csak öten maradtunk. - jelentette ki Dylan, de hangjában éreztem hogy talán még kicsit örül is a helyzetnek.

-Igen- válaszolta fáradtan Steph.

- Gondolom senki sincs ünneplős hangulatban- kérdeztem, bár inkább hatott kijelentésnek. Nora és Steph erős fejrázásba kezdtek, Nolan csak egy nem-et suttogott.

-Pedig szerintem kéne!- állt fel Dylan- hisz ezzel egy új fejezet kezdődött el az életünkben! Ha más, ez megérdemel egy tósztot.

- Megölették velünk a barátainkat!- fortyantam fel- mégis miért kéne ezt megünnepelni? Hisz gyilkost faragtak belőlünk!

-Szerinted mégis mire ment a sok képzés és kínzás?! Arra hogy a Hydra fegyverei legyünk! És ahhoz a gyilkolás is hozzájárul. Csak idők kérdése volt, hogy mikor adják parancsba az első ölésünket! Így legalább azt is biztosították hogy csak a legjobbak maradjanak a csapatban!

-Te pszichopata vagy!- jelentettem ki.

-És akkor mivan?! Mostmár úgy is mindegy. együtt ragadtunk. Innen nincs megállás! Egy év és minket küldenek a vészes helyekre is! Ott meg igazán lehetetlen lenne hogy ne öljünk meg valakit! Így legalább már most túl lettünk az elsőn, tehát a következő már könnyebben fog menni!- mosolyodott el a végére.

-Te tényleg pszichopata vagy!- jelentette ki Stephanie is.

-Nem léphetnénk túl ezen?!- kérdezte enyhén hisztis hangon.

-De, lehet azt kéne tenni!- állt fel keményen Nora.- most már úgy is mindegy. -Sóhajtott egy nagyot- ha akarjuk, ha nem, fel kell kötnünk a gyatyánkat, mert innentől nincs megállás! Ezentúl csak keményebben fognak bánni velünk, hogy megerősítsék, bármit képesek vagyunk megtenni a szervezetért!