19. rész

160 14 0
                                    

Anna szemszöge

Miután Ward elment leültem az ágyra és töprengeni kezdtem. Összeszedtem a gondolataimat, hogy mit fogok tenni amikor Maxék megjönnek.

Nem tetszik hogy át kell verni őket, de ha el is mondanám az okokat, amiért ezt teszem amit, nem hiszem hogy megértenének. Bár, ki tudja...de elég kicsi a valószínűsége.

Hisz akármennyire is vagyunk egy hullámhosszon általában Maxszel, szinte teljesen mások vagyunk. Bár ki tudja hogy ez alatt a 3 hónap alatt mennyit változott?  A "távollétem"  lehet felébresztett benne valamit. Bár elég kicsi az esélye ennek is.
Azt az egyet tudom hogy Ward felnyitotta a szemem. Lehet hogy a Shield rengeteg jót tett (és tesz is), de mindennek van árny oldala. Olyan dolgok, amiről rendes körülmények között nem beszélnének soha.

Lehet hogy Apa tette sem a legszakszerűbb volt, hisz azért nem olyan ostobaság az átlag emberek elől eltitkolni néhány olyan dolgot, ami tömeg pánikba és káoszba vezetne, de akkor sem érdemel az illető emiatt halált.
Ezért ha nem is a legjobb módon, de igazságot kell szolgáltatni. Ha ők megölték emiatt, akik felelősek, csak nem bántják, ha visszanyal a fagyi és ők is fűbe harapnak. Majd meglátjuk, hogy ki nevet a végén.

Amint ezeken gondolkodtam, egy repülő hangjára lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon és egy (a New Orleansi-nál legalább másfélszer nagyobb) quinjet landolt a ház mellett nem messze.

Vettem egy mély lélegzetet. Zavarodott, kicsit ijedt fej felvéve. A szívem kicsit zakatol, de megpróbálok megnyugodni. Őszintén azért kicsit örülök hogy végre újra láthatom majd a családom, de rosszul esik hogy majd hazudnom kell nekik, de senkinek sem egyszerű.

Hallottam hogy betörik a bejárati ajtót, majd körbenéznek. Pittyegés a szobám ajtaja felől, majd pár pillanat múlva beront a rövid barna hajú csaj, ( aki, mint Ward mesélte nem más mint Skye) és nyomában Max.

–Anna!– kiáltotta megkönnyebbülten, majd szorosan átölelt.

–Max, hát megtalálatok!– öleltem át szorosabban.

–Tán kételkedtél?

–Tudtam hogy nem adjátok fel. Tudtam hogy nem vagytok halottak.– mondtam már könnyek között.

–Bármit is mesélt be neked az a szörnyeteg biztos hogy hazudott. De már nem kell félned! Itt vagyok!

–Tudom.

–Srácok, jobb lenne indulni!– mosolygott a lány–  majd az úton beszéltek.

–Rendben!– mondtam.

Max kezét a vállamra tette és úgy kísért ki. Biztos vagyok benne hogy ezek után elég nehéz lesz lekoptatni.

–Ward nincs itt!– jelentette ki May, miután mindent átfésültek.

–A francba! Biztos lelépett!– dühöngött Culson.

–Nem gyakran járt erre. Talán 1-2 naponta egyszer, csak hogy rám nézzen, élek e még.– szóltam halkan.

– Igazán?

–Mhm.– hümmögtem.

–El tudnád mondani, hogy mi is történt pontosan? Már ha nem sok ez így rögtön.– guggolt le mellém Jemma, miközben  elkezdtett különféle eszközökkel vizsgálni.

–Persze, de először megtudhatnám hogy kiknek mondhatok köszönetet hogy megmentettek?– kérdeztem szerényen. Ugyan tudtam mindenki nevét, de ezt nem sejthetik.

–Jajj, persze. Én Jemma Simmons vagyok. De szólíts nyugodtan Jemmának.

–Alfonso Mackensie. De a Mack megfelel.

Oldalak közöttWhere stories live. Discover now