12. fejezet

107 2 2
                                    

Joyce exférje ellen nem emeltek vádat, hiszen volt alibije a támadás időpontjára. Többen is igazolták, hogy egy kocsmában iszogatott nem messze az otthonuktól. A legtöbb rendőr azt gondolta, hogy Hopper bizonyára képzelgett, nem Lonnie hangját hallotta, vagy valaki csupán hasonló hangszínnel rendelkezik. Hop nagyon dühös volt emiatt, hiszen ő tudta, hogy ki hangját hallotta, és mégsem tudott semmit tenni ellene.
A kórházból való távozás után is nagyon gyenge volt, de jót tett neki, hogy Joyce pártfogása alá vette. Pár napig azt sem engedte, hogy kikeljen az ágyból, miután első este vacsorakészítésnél majdnem összeesett, aztán pár nap után már felügyelet nélkül is kimehetett a kertbe levegőzni, egy hét után pedig Joyce már kevésbé aggódott érte, mert látta, hogy jobban van. Hopnak az is jót tett – főként mentálisan – hogy már egy hete minden nap egy ágyon osztozhatott Joyce-szal. Sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen kipihenten tud ébredni, de volt valami megnyugtató abban, ahogy éjszaka felriadva nem az üres szoba fogadta, hanem Joyce egyenletes szuszogása.
Will és Tizenegy barátsága is sokat erősödött. Joyce kezdetben félt, hogy nem fognak jól kijönni annyira, mert hiába egy baráti társaság részei, akkor sem közöttük van a legerősebb kapcsolat. Szerencsére ez tévhitnek bizonyult, mert a két gyerek nagyon jól összecsiszolódott az együttélés során.
A szombati nap folyamán Joyce különös érzéssel kelt fel. Első megérzésre minden olyan volt, mint szokott, pár pillanatnyi ébren lét után azonban különös volt, hogy Hopper nem fekszik mellette. Már nagyon megszokta, hogy együtt alszik el és együtt kel fel a férfivel. Néha nagyon közel aludtak el egymáshoz, ami furcsa, de kellemes érzés volt Joyce számára.
Joyce álmosan megdörgölte a szemét és a konyha felé indult, hogy megkeresse Jimet és egy bögre kávéra sem mondott volna nemet. A konyhába érve Hopot a tűzhely mellett találta. A férfi éppen palacsintát sütött, közben halkan fütyült valami egyszerű dallamot.
- Jó reggel’ – üdvözölte a közeledő nőt szórakozottan, de hamar vissza is kellett fordulnia a serpenyő felé, mert éppen ideje volt megfordítani a palacsintát.
- Jaj, Hop, olyan jó, hogy itt vagy – sóhajtott Joyce és hátulról átkarolta a férfit. Maga sem tudta, hogy miért, nem gondolkodott rajta, ösztönösen cselekedett. Először azt érezte, hogy Jim teste megmerevedik, de egy pillanat után izmai elernyedtek és leeresztette a kezében tartott fakanalat.
- Joyce...
A páros nem igazán élvezhette ki a konyhában lopott időt, mert Tizi és Will jelent meg a konyhaasztalnál, a palacsinta illata csalogatta őket oda. A felnőttek zavartan szakadtak el egymástól, mintha valami bűnt követtek volna el. Hopper leültette Joyce-ot is az egyik székre, majd tálalta a reggelit, ami hihetetlen ütemben fogyott el. Mosogatás után a gyerekek egyből Mike-ék felé vették az irányt, Joyce biztos volt abban, hogy estig nem is látják majd őket. Miután Willék távoztak, kicsit kínos lett a hangulat a felnőttek között, ami ritkán ugyan, de előfordult, hiszen egyikőjük sem tudta, hogy mit mondjon. Mivel egyikőjük sem ment aznap dolgozni, az egész nap előttük állt. Joyce kezdetnek a fürdőszobába vonult, hogy lezuhanyozzon és felöltözzön. Amikor végzett, Hopot a kanapén ülve találta, látszólag nagyon belemélyedt gondolataiba, de egyből felkapta a fejét, amikor Joyce megjelent.
- Van valami terved mára? – érdeklődött, s válaszképp Joyce megrázta a fejét. – Helyes. Akkor - folytatta Hopper – készülj úgy, hogy tervezek neked egy meglepetést délutánra. – A férfi hangja tárgyilagos volt, de Joyce sejtette, hogy csak azért, mert nem tudta, hogy mily módon tálalja az ötletét. A meglepetés hallatán Joyce elmosolyodott, ezt pedig már Hop sem bírta ki ridegen.
- Megyünk valahová?
- Nem mondom el, akkor odalenne a meglepetés. – Hop ezt olyan hangon közölte, hogy Joyce legszívesebben az ölébe mászott volna addig ölelve őt, amíg le nem megy a nap.

Őszintén szólva, a szombat délelőtt hamar eltelt, Joyce házimunkát végzett, amiben Jim is próbált segíteni, de a nő ezt nem hagyta, azt akarta, hogy pihenjen, ezért folyton kikapta a kezéből a seprűt vagy a porolót. Délben hazaért Jonathan, a nagyobbik Byers fiú és egy nagyot beszélgettek Joyce-szal. Mióta Jonathan csak ritkán járt haza, kapcsolatuk édesanyjával teljesen más vizekre terelődött. A Byers fivér egyébként is nagyon hamar felnőtt, hiszen apa híján neki kellett családfőt játszania, de a külön élet elkezdése még önállóbb felnőtté tette. Beszélgetéseik anyjával sokkal mélyebbek és őszintébbek voltak. Függetlenedésének következő lépése pedig az volt, hogy megkéri a kezét barátnőjének, Nancynek. Joyce, amikor ezt meghallotta, sírva fakadt örömében. Nagyon büszke volt fiára. Hop épp ekkor lépett be a nappaliba, mert eddig az autójánál matatott valamit. Meghökkenve torpant meg, mert nem értette a Byersék által produkált sírós-mosolygós jelenetet.
- Remélem, jó kísérője lesz édesanyámnak az esküvőn. – Jonathan ezzel arra célzott, hogy Hopot is szívesen látják a nemes rendezvényen, de a férfinek még mindig nem esett le a tantusz.
- Milyen esküvőn?
- Feleségül fogom kérni Nancyt – jelentette be ismét a nagy hírt Jonathan. Hopper szívből elmosolyodott.
- Gyere ide, Pajtás! – Hatalmas karjaival ölelésbe zárta a két Byerst, akik folytatták a sírós-mosolygós egyvelegüket. Hop sosem gondolta, hogy valaha ennyire fog örülni egy fiatal férfi esküvőjének, de nagyon megszerette Jonathant az elmúlt időben, többször is vállat vállnak vetve harcoltak, ráadásul Joyce fia volt. Joyce-ot boldognak látni, pedig minden pénzt megért.

Hamarosan kiörömködték magukat, Jonathan pedig elköszönt, mert gyűrűt ment nézni a városba, és előtte szerette volna elújságolni a közeljövőben történő eljegyzést.
- Hogy érzed magad? – kérdezte Hopper, mikor már kettesben maradtak.
- Nagyon büszke vagyok – válaszolta Joyce, mosolyát el sem tudta volna rejteni, de nem is akarta. – Gondoltam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de hogy ilyen korán... Nagyon boldog életük lesz, érzem.
- Meg is érdemlik – vágta rá gondolkodás nélkül Hop, az összes jókívánságát belesűrítve a mondatba.
- Ugye te is ott leszel? – pillázott nagy szemekkel a leendő örömanya. Joyce sejtette, hogy az esküvő talán nem Hop kedvenc rendezvénye, hiszen az ő házassága válással végződött. Ebben mondjuk volt bennük közös.
- Két Byers meghívását már nem tudom visszautasítani – mosolygott kedvesen. – És... Milyen érzés, hogy hamarosan nagymama leszel? – nevetett fel Jim.
- Hop! – rikkantotta nevetve Joyce. – Ne menjünk előre olyan sokat az időben! Először lánykérés, házasság, lakás.... háziállat, aztán a gyerek. Jonathan említette, hogy találtak egy házat, ami megfelelő lenne és közel is van a munkahelyükhöz. De nem akarok tényleg semmit elkiabálni, tartogasson meglepetéseket is a jövő. Jut eszembe – csillant fel Joyce szeme – Milyen meglepetésről gondoskodtál mára?

Joyce és Hopper - Stranger Things - FanfictionWhere stories live. Discover now