2. fejezet

152 8 2
                                    

Utcákkal arrébb Jim Hopper lerakta a telefont, gondolkodás nélkül felvette a bakancsát, és elindult a Byers család háza felé. Az odafelé vezető úton nem találkozott egy lélekkel sem, dinamikusan vezetett, már fejből tudta az utat.
Joyce-ot a tévé előtt találta egy félig megivott pohár bor és a félig megevett vacsorája mellett. Rossz volt ránézni szegény nőre, ábrázata nagyon kétségbe esettnek tűnt, szinte elveszett a kanapén, pedig nem volt olyan nagy. Majd megszakadt a férfi szíve, de nem mutatta ki, titkon örült, hogy Joyce felhívta.
- Nem jó a tévé? – kérdezte halkan, miközben a készülékhez sétált.
- Néztem és egyszerűen csak kikapcsolt, túlmelegedett vagy ilyesmi – nézett a tévére bosszúsan a nő.
Elég volt pár perc és pár kábel ellenőrzése, a tévé ismét működésbe lépett. Hopper leült Joyce mellé, aki most szemrevételezte a férfit úgy igazán. Furcsa volt őt az egyenruhája nélkül látni, de a szürke pulóvere puhának tűnt.
- Köszönöm – hálálkodott Joyce. – Megmentetted az estémet. – Egy meleg mosolyt váltottak. – Kérsz valamit enni? Vagy van sör is a hűtőben.
- Kiszolgálom magam, addig keress valami műsort! – Ezzel el is lett döntve, hogy Jim több időt tölt a Byers házban, mint ami a tévé megszereléséhez szükséges. Egyikőjük sem mondott erről semmit, egyszerűen így alakult és egyikőjük sem bánta.
Mikor Jim visszatért a kanapéhoz sörrel a kezében, egy kvízműsor ment a tévében, Joyce pedig a vacsorája maradékát eszegette. Nem beszélgettek túl sokat, inkább csak kiélvezték egymás társaságát. Joyce nem aggodalmaskodott, egyszerűen csak ellazult a rendőrfőnök mellett, és együtt nevettek a tévéműsoron.
A sör megtette a hatását, Hopper egyre álmosabb lett, nagyokat kezdett pislogni. Küzdött az alvás ellen, hiszen mégsem akart minden figyelmeztetés nélkül csak úgy elaludni a kanapén. Már éppen szólni akart, hogy ideje indulnia, de az álom elnyomta, és a következő emléke pontosan az volt, hogy felébredt. Kellett neki pár pillanat, hogy sűrű pislogások közepette összeszedje magát és realizálja, hol van. Joyce aludt mellette, fejét Hopper vállán pihentette, teljesen összegömbölyödött a férfi oldalához simulva, aki pedig karjával átölelte őt. Jim nem tudott visszaemlékezni, hogy mikor és hogyan kerülhettek ebbe a pózba, de Joyce békés arcát látva nem akart megmozdulni. Szegény nő végre pihenhetne, nem akarta felkelteni, de a nyaka teljesen elmacskásodott és szerette volna kinyújtóztatni zsibbadt végtagjait. Szabad kezével végigsimított Joyce arcán, hátha így a felkeltésnek egy kedvesebb módját alkalmazza. Igaza volt, Joyce szemei kinyíltak. Zavart arcot vágott, de nem mozdult meg. Jim abban sem volt biztos, hogy teljesen felébredt-e már.
- Ne menj el, Hop – suttogta, miközben ismét lehunyta a szemét. Jimnek több se kellett, megmozdult és finoman karjai közé vette a nőt, a hálószoba felé indulva. Olyan könnyű és törékeny volt, hogy majd’ megszakadt a férfi szíve. A hálóban Jim az ágyra fektette Joyce-ot, úgy, ahogy volt a takaróra, majd visszament, hogy kikapcsolja a televíziót és könnyített magán a mosdóban. Mire ismét a hálóba ért, Joyce szavakat motyogott álmában. Hopper, ha eddig azt tervezte, hogy elmegy, most meggondolta magát. Itt van rá szükség.

Joyce és Hopper - Stranger Things - FanfictionWhere stories live. Discover now