Oakheart titkai

III. FEJEZET - HARC A REMÉNNYEL

Violet nagyon megijedett attól, amit a dobozban látott. A cetliről csinált egy képet, és elküldte nekünk. Megbeszéltük, hogy mind felmegyünk Violethez, és együtt átnézzük, hogy mi volt a dobozban, és, hogy van-e valami gyanús jel. Ahogy odaértünk, Violeten látszódott, hogy nagyon lesokkolta őt mind az, ami vele történt. Természetesen megértem.
- Mondj el mindent ami történt. Alaposan - mondta August
- Amikor haza jöttem, ez várt az ajtóm előtt. Nem tudtam előszőr szóhóz jutni, de végül rávettem magam, hogy kinyissam – jelentette ki Violet
- Miért nem szóltál nekünk? Hisz segítettünk volna, hogy ne légy egyedül. Bármi lehetett volna abban a dobozban!
- Nézd, sajnálom August, de nincs mit csináljak. Mostmár kinyitottam, ennyi. Nem lehet a múltat újra csinálni.
- Igazad van.
- Ne veszekedjetek – sóhajtozott Ophelia – most azon kéne törekedjünk, hogy találjuk ki, mit csinálunk a dobozzal
- Nem azon kéne inkább, hogy mi van Liammel? Mi van ha Liammel is ugyan ez történt, mint most Violettel? – kérdeztem én
- Dehát akkor szólt volna nekünk, nem? – kérdezte Ophelia
- Sosem szerette az orrunkra kötni a bajait. Mindig magába fordult. A saját maga pszihológusa volt, és egyedül oldotta meg a problémáit – érvelt August – nem emlékesztek, amikor a családja ötszázhúszezer dolláros adóssága volt? Egyedül visszafizette az adósságot a családjának. Egyikünk sem tudja hogy, de sikerült neki. Ez csak egy dolog a ki tudja mennyiből, amennyit egyedül megoldott.
Ezután mind csendben voltunk. Már nagyon nem tudtuk, hogy mit csináljunk, mivel foglalkozzunk. Liam halálával vagy Violet dobozával. Még rávetettem pár pillantást a dobozhoz, és nem vettem észre semmi mást, mind Liam pulcsiját és a cetlit. Elgondolkodtam azon, hogy pár nap alatt mi lett a barátságunkból, és a saját életünkből. Már nem tudunk normálisan csinálni semmit, stresszesek vagyunk, szomorúak. Meghalt az egyik felünk. És már ha én így beszélek, akkor mit gondolhat August? Neki mindig különlegesebb volt Liam. Mindig felnézett Liamre, és ez kölcsönös volt kettőjük között. Mindig megörültek egymásnak mikor találkoztak. Most, hogy már Liam nincs köztünk, August letört. Nagyon sajnálom őt. Bárcsak megtudnám változtatni a múltat. Bárcsak észrevettük volna Liamen, hogy valami nem volt rendben. Bárcsak többet tudtunk volna segíteni. Violet szobájában csend volt. Senki egy hangot ki nem adott. Reménytelenül ültünk a hideg padlón, és gondolkoztunk. Féltettük Violetet, aki tagadta, hogy bármi is fog történni vele. Elmagyarázta, hogy térfigyelő kamerák vannak a ház körül, és riasztó rendszer is van, ezért ha bárki is jön, aki nem családtag vagy mi, annak fog szólni a riasztó. Most, hogy megnyugtatott Violet, megbeszéltük, hogy azért a biztonság kedvéért a suli előtt felmegyünk Violethez, és lekísérjük őt, mind a négyen.

MÁSNAP

Nehezen keltem ma is, de izgatottan, hogy érjek minél oda hamarabb Violethez. Kinéztem az ablakon, és már láttam Opheliát és Augustot, ahogy rám várnak. Gyorsan összekaptam magam, felöltöztem, és már is kint voltam az ajtóban. Ophelia ordítós kedvében volt, ezért minimum ötször odított utánnam, hogy jöjjek már. Beültem az autó hatsó ülésébe, és észrevettem, hogy a barátaim idegesek voltak. Megkérdeztem Augustot, hogy miért idegesek, és elmondták, hogy Violet nem veszi fel a telefont. Közöltem velük, hogy ne féljenek, biztos alszik, de mégsem. August felgyorsított, viszont már közel jártunk Violet utcájához. Az egyenes úton mentünk lefele, amikor hirtelen észrevettem, hogy egy nagy fekete autó követ. Több utcán keresztül mentünk, és mindig utánnunk jött, amikor egyszer csak felgyorsított.
- Hogy vezet az a hülye, mindjárt nekünk jön! – mondta August
- Csak térj be egy utcán, hagyd menjen – mondta Ophelia
August épp tért volna be a Maple Streeten, amikor is az autó belénkjött.