Miraculously Roommates (Fordítás)

Hatodik Rész: Viszlát A Barátoknak

Marinette

Mindannyian elhagytuk a könyvtárat reggel 11 óra körül és hazamentünk.

Mikor hazaértem, felmentem a szobámba és elkezdtem sírni.

Már most szomorúnak és magányosnak éreztem magam.

Ma mindenki elmegy. Alya és Nino Angliába mennek. Kim és Alix elmennek Victoria-ba, Ausztráliába (és az új párkapcsolatuk miatt szerintem nagyon boldogok, hogy együtt lehetnek).

Nathaniel Művészeti suliba megy Amerikában. Rose, Juleka, Mylene és Ivan Olaszországban lesznek kollégiumban. 

Max és Sabrina is Angliában megy iskolába. De ők inkább az akadémiai tanulmányra mennek, nem úgy, mint Alya és Nino.

És Chloe. Ő utazik. Nem zavar. Az legalább azt jelenti, hogy nem lesz itt.

- Marinette, minden rendben. Lehetsz szomorú. Nem ítéllek el és a szüleid sem fognak, meg fogják érteni. De amikor a repülőtéren leszünk és mindenkitől elbúcsúzunk, kérlek, próbáld meg elrejteni a könnyeidet. - mondta a kis kwamim, Tikki.

Bólintottam, miközben az arcomon lecsorduló könnyeimet törölgettem. 

Felém repült és megölelte az arcomat.

- ugrás 3:30-hoz -

Éppen a repülőtérre értem, mikor láttam a többieket becsekkolni.

Mindnyájan boldognak és örömtelinek tűntek. Készen álltak elkezdeni az új életüket. Egyetemi diákokként.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, mikor Adrien mögém jött.

- Hogy vagy? - kérdezte a fülembe.

Instant borzongás.

- Jól leszek. Csak ez most nehéz. - feleltem. Nem tudtam, mi mást tudnék mondani.

Hátulról megölelt, karjai a derekamon, mellkasa erősen, mégis lágyan a hátamnak nyomva. - Tudom, minden rendben van, itt vagyok. 

Az ölelésében lenni nyugtató volt. Megnyugtatott, hogy minden jó lesz. Ő itt van nekem. Adrien itt van nekem.

Ösztönösen a fejemet hátrahajtottam a vállára és egy nagyot sóhajtottam.

Nyugodtabb voltam. Lenyugtatott.

Elengedett és megfordított, hogy szembe nézzek vele.

A hüvelykujja hegyével törölgette a szemeim. - Virágom, kérlek ne sírj.

Most ő...

- Most én virágomnak hívtam? B-zdmeg Adrien, komolyan? - gondolta Adrien.

A lélegzetem egy pillanatra megállt. Virágom~ hozzá tudnék szokni.

Rámosolyogtam és megfogtam a kezét, ami az arcomon volt.

- Nem fogok.

Elmosolyodott, majd hátraugrott. Először nem értettem, aztán megfordultam és láttam, ahogy az osztály fut felénk.

- ugrás az induláshoz -

Búcsút mondtunk az osztály egy részének, ahogy átmentek a kapun és felszálltak a gépükre.

Ezzel Nino, Alya, Max, Sabrina, Adrien és én maradtunk.

Odasétáltunk a repülőjükhöz és búcsút mondtunk Max-nek és Sabrina-nak.

Átmentek a kapun, fel a gépre. Négyen maradtunk.

Először Nino-tól búcsúztam el. Az elmúlt években olyan volt nekem, mint egy testvér. Hiányozni fog.