Miraculously Roommates (Fordítás)

Első Rész: Frissen Kilépve A Középsuliból

Először is tisztázzuk: ez lucky_ladynoir tulajdona, ő írta, ő találta ki ezt a sztorit, én pedig csak lefordítom, hogy azok is el tudják olvasni, akik nem (vagy csak kevésbé) tudnak angolul.

Pontosan nem tudom, hogy hogyan fogom hozni a részeket, de megpróbálom őket minél hamarabb lefordítani.

Most pedig kezdődhet a kaland!

Marinette

Sosem gondoltam, hogy sikerülni fog. Végre leérettségiztem.

A gondolat, hogy vége a középsulinak, olyan, mint millió szülinap egyszerre. De van egy hátránya az ünneplésnek.

Az év végi ottalvós buli után, amit az osztállyal terveztünk (kivéve Chloe-val), egy hosszú ideig nem láthatom a barátaimat.

Alya és Nino bekerült az AME-be. Tudom, hogy úgy hangzik, mint egy titkos kémszervezet, de csak azt jelenti, hogy Angol Művészeti Egyetem. Angliában van. Nos, ez gondolom egyértelmű volt.

Alya újságírást fog tanulni a Katiblog tagadhatatlan sikere miatt, mióta Katica megjelent pár évvel ezelőtt.

Nino videográfia ösztöndíjat kapott, de még mindig jobban kedveli a "filmkészítő" elnevezést. Mondtam neki, hogy úgy hangzik, mint egy app. De nem hallgatott rám.

Az összes többi osztálytársamnak is meg van a maga útja, mindenki más és más egyetemre megy. Más és más országba.

Mindenki egzotikus helyekre megy, amíg én itt vagyok Párizsban.

Imádtam volna elmenni Angliába a Művészeti suliba a legjobb barátaimmal, de Katicának kötelessége van Párizsban.

Nem mintha zavarna. Feladnék akár több ezer sulit is hogy Katica legyek.

Felajánlottak egy tervezői ösztöndíjat a Párizsi Művészeti Egyetembe. És örömmel elfogadtam.

Az egyetlen ember, akiről eddig tudok, akinek nincs terve, az Adrien.

Nem említett egy iskolát sem. Elkezdtem lazítani a gondolatmenetemen.

- Marinette! - a kwamim kiáltja a táskámból.

- Mi az Tikki? - kérdeztem egy aggódó tekintettel. Az egyetlen alkalom amikor kiabál, amikor akuma támadás van.

- Nyugi. Nincs akuma. Csak a semmibe néztél és Adrien nevét motyogtad, újra meg újra. - válaszolt egy kacajjal.

- Oh, és amúgy itt az ideje, hogy járőrözz Fekete Macskával. - folytatta.

- Francba! Már 6 óra? Tikki, pöttyöket fel!

*átváltozás*

- Itt az idő találkozni a kiscicussal. - gondoltam, mielőtt kinyitottam az erkélyre vezető ajtót, kilépve Párizs gyönyörűen megvilágított utcáira.

Adrien

Teljesen fel voltam készülve, hogy befejezzem a középiskolát és a nyilvános sulit is. 

Az utolsó pár év elég nagy nyomás volt. Nagyon hálás voltam, amikor normálisan suliba mehettem és megismerhettem sok mostani barátomat. 

Borzalmasan hiányoztak, mikor mindnyájan elmentek egyetemre. Nino Alya-val ment Angliába egy menő Művészeti iskolába.

Büszke voltam rájuk, a legjobb barátaim voltak, persze Marinettel együtt.

Négyen nagyon közel kerültünk az elmúlt pár évben. Szomorú lesz őket látni elmenni.

Marinette itt Párizsba megy Művészeti egyetemre! Megkérdeztem, hogy miért nem jelentkezett máshova suliba.

Azt mondta, hogy itt akar maradni Párizsban? Hogy miért, azt nem tudom. 

Ott akartam tanulni, ahol Marinette, de az apám azt akarta, hogy elkezdjek teljes munkaidőben modellkedni, miután a középsulinak vége.

Folyamatosan próbáltam rábeszélni, hogy engedjen a PME-be, de eddig csak azt a választ kaptam, hogy nem.

Eldöntöttem, hogy még mielőtt elmegyünk a Bogarammal járőrözni, még egyszer és utoljára megpróbálom megbeszélni vele. 

Végig osontam a csendes házon és elindultam apám irodája felé. 

Bekopogtattam, és amint hallottam egy "gyere be" hangot a másik oldalról, beléptem az ajtón.

- Apa? - kérdeztem.

- Adrien! - mondta az apám lesokkolt hangon. - Azt hittem, hogy ilyenkorra már az ottalvós bulin vagy?

Azt mondtam neki, hogy az buli hamarabb kezdődik, így el tudok szökni járőrözni. Okos cica. Csak bólogattam. 

- Csak valamit meg akartam kérdezni, még mielőtt elmegyek. - mondtam egyre több magabiztossággal. 

- Még mielőtt mész fiam, el akartam mondani, hogy átgondoltam a korábbi javaslatodat az egyetemmel kapcsolatban. 

Leesett az állam. Azt mondta, amit hallottam? Átgondolta?

- Eldöntöttem, hogy az utóbbi években, mikor nyilvános iskolába voltál, soha nem láttalak ennyire boldognak. A mosolyod mindig szebb volt és a viselkedéseden és a képeken is látszódott. Tudom, hogy nem akarsz örökké a modellem lenni, megértem. Úgyhogy megengedem, hogy egyetemre járj.

A szívverésem hirtelen megállt. Majdnem nem hittem el neki. 

- Azzal a megállapodással, hogy egy héten egyszer eljössz a fotózásra. Vasárnaponként, hogy pontosabb legyek.

Azután, hogy összeszedtem magam, megtettem azt, amit soha nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni.

Megöleltem.

Odarohantam hozzá és megöleltem. Soha nem mutatott ki ennyi törődést. Ezért amikor visszaölelt, tele voltam boldogsággal. 

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - csak újra és újra mondogattam. 

- Szívesen fiam. Most azt akarom, hogy menj és élvezd az ottalvásod. És mikor visszaérsz, azt akarom, hogy elkezdj csomagolni. A határidő két hónap múlva van, de szeretném, hogy a bepakolás nagy része már kész legyen. 

Megértően bólogattam.

- Írj rám, hogyha mehetünk érted. Személyesen én foglak hazavinni. Még nem csináltam ilyet. Szerintem kipróbálhatnám. - mondta boldogan.

Elmosolyodtam, megöleltem még egyszer és visszamentem a szobámba. 

Mikor odaértem, Plagg kirepült a pólómból és a fejemhez jött.

- Kölyök, nagyon boldog vagyok érted! - mondta meglepődötten. Azt gondolta, hogy soha nem fogok tudni egyetemre menni. 

Kösz Plagg. Most pedig, amíg még nem késő, járőrözzünk és mikor visszaérek, adok neked sajtot. - mondtam neki.

- Oké, oké, értem. Nők sajtok előtt.

Adtam neki egy nézést, majd felkiáltottam: Plagg, karmokat ki!

*átváltozás*

- Nézzük meg a Bogárkámat. - gondoltam, miközben kiugrottam az ablakon az éjszakába.