Charles:
M:nah,végre már itt vagy. Mondd mit mondott. Nem érdekel az se ha ezermillió kezelésre kell vinni,de életben van ugye? -nézett rám,tágra nyílt szemekkel életem szerelme.
Én csak néztem őt és egyszerűen pofán vágtam volna magam hogy egy ilyen nőnek,aki ennyire várta a gyermekét azt kell mondanom, hogy elveszítette őt.
M:nah mondd már.. most már kezdek félni. Charles.. hallod.
M:Charles...
Kiáltott rám Mia.
Rá emeltem a fejem majd egy szuszra kimondtam.
C:meghalt-mire sírni kezdtem, ahogy Mia is.
M:mi? Nem mondhatod komolyan. Charles ne szórakozz velem,ez nagyon rossz vicc.
C:nagyon sajnálom Mia.
M:nem,ez nem lehet. Az én gyerekem nem halhat meg. Nem halhat meg
Kezdte el dobálni a párnákat maga mellől a földre.
M:nem.. nem.. Vigyél azonnal a gyerekemhez,hallod. Vigyél azonnal hozzá.
Ordított és próbált leszállni az ágyról,leszedte a kezéről az infúziót majd felkelt az ágyról. Gyorsan odaléptem és megállítottam őt.
C:Mia,drágám,kérlek.
M:hagyj.. Charles.. engedj el,látni akarom a gyerekem..
C:Mia,nem. Kérlek, feküdj vissza. Nem akarom, hogy te is rosszabbul legyél.
M:kit érdekel, hogy én hogy vagyok. Luka az egyetlen, aki számít,érted? Luka..
Majd arrébb lökött és kiment a folyosóra. Odament a dokihoz, aki a kiabálás miatt a szobához jött.
M:vigyen azonnal a gyerekemhez.
D:asszonyom ez nem tenne jót magának.
M:ki a francot érdeklek én,ha? Születünk és meghalunk,elég idős vagyok ahhoz, hogy meghaljak,de ő.. ő 1 órája született,úgyhogy azonnal odavisz, hozzá. Megértette?
A doki belegyezett és elmentünk az intenzívre.
D:a harmadik ágy az.
Mia egyből odament, míg én távolabb álltam meg. Ahogy lehúzta Mia a lepedőt ,egyből sírni kezdett.
M:nem.. nem.. Nem lehet.. Luka..
Csúszott le a földre a fal mentén. Egyből odarohantam hozzá.
C:Mia,drágam.. inkább menjünk.
M:hagyj.. ő a kisfiam..
C:Mia..
M:mondom, hogy hagyj..
Állt fel majd újra Luka felé fordult.
M:én drága kisfiam,hogy történhetett ez? Hisz ott voltál a karomban.. Ilyen.. Ilyen nem történhet egy emberrel. Kérlek kisfiam,Luka,ébredj fel. Nem hagyhatsz itt minket.
Mondta sírva.
M:nem ébred fel.. Charles.. nem ébred fel
Odamentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
C:gyere drágám,menjünk vissza a szobába,jó? Kérlek.. nem szeretném, ha elájulnál itt.
M:nem hagyhatom itt őt.. nem.. Charles.
Nézett rám könyörgő szemekkel.
C:Mia,kérlek. Drágám,most egyedül kell őt hagynunk,jó? De a Jó Isten vigyázni fog rá. -majd bólintott egyet,megsimította Luka arcát majd lassan visszamentünk a szobába.
/2 nap múlva/
Charles: 2 napot még bent töltöttünk a kórházban,Mia kapott nyugtatókat,ahogy én is,különben lehet, hogy már valamelyik ablakból ugrottam volna ki kétségbeesésemben.
D:mostmár hazamehetnek.
C:köszönjük doktor úr... Hallod kicsim,hazamehetünk.
M:ahamm..
Igen mostanában ennyi a max, amit kommunikálunk,én mondok neki valamit és ő hümmög rá. Teljes mértékben megértem őt, hisz ezt soha életünkben nem fogjuk tudni elfelejteni,de az se megoldás, ha depresszióba esünk.
Mia felöltözött majd lementünk a parkolóba és hazamentünk a kórházból. Felbattyogtunk a lakásunkhoz,kinyitottam az ajtót és Mia egyből a gyerekszobába ment és magára zárta az ajtót. Én egy üveg sörrel kimentem a teraszra és leültem. Egyből sírni kezdtem,folyamatosan magamat ostoroztam,hogy én nem figyeltem eléggé Miára vagy rossz génjeim vannak és ő azt örökölte.. nem tudom.. de teljesen kiborultam.
Mia:az elmúlt 2 napban elvesztettem önmagam,teljesen. Igazándiból, ahogy Luka meghalt,én is meghaltam vele együtt.
Ahogy bementem a gyerekszobába megfogtam az egyik plüssállatot és lefeküdtem vele együtt a kanapéra, ami lett véve a szobába,hogy ha itt kell vele aludnom legyen helyem. Csak néztem a babaágyat és kiborultam.
Mindent, ami a közelemben volt elkezdtem a falnak dobni. A polcon lévő játékokat ledobáltam a földre.
Charles:már egy ideje itthon voltunk mikor nagy zajt hallottam a gyerekszoba felől. Odarohantam az ajtóhoz.
C:Mia jól vagy? Mia -próbáltam kinyitni az ajtót,de nem tudtam.
C:Mia.. hallod.. válaszolj.. Mia. -majd abbamaradt a zaj és csak sírást hallottam. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem esett baja.
C:Mia.. kérlek, nyisd ki az ajtót. Mia.. -majd kattant a zár. Ott ült a fal mellett kezében az egyik kis gokart játékkal, amit vettem Lukának.
M:ő is gokartozott volna, mint te.. Ugye? Legalább olyan jó lett volna, mint te voltál.
Tudod, utálom, hogy forma 1-es autót vezetsz.
Nézett fel rám.
M:és azt is utáltam volna, hogy ő is olyan akar lenni, mint te,de inkább vitatkoznék veled és Lukával, hogy nem akarom, hogy gokartozzon, miközben ő nagyon szeretne, mintsem hogy még egy gokartot se látott.. nem hogy igazit,még játékot se.. Pedig nézd meg ezt a szobát..
Mutatott körbe.
M:látszik, hogy egy forma-1-es pilóta az apja a gyereknek. Látszik...
Nézte újra a kis gokartot,mire én odamentem hozzá.
C:Mia..
M:hagyj.
Lökött arrébb.
M:hagyj békén. A fiammal akarok maradni.
C:rendben,maradj itt,de kérlek, ne zárd be az ajtót. Oké? Ígérem, nem jövök be, csak ha szólsz vagy zaj van,oké? De ne zárd be. -mire bólintott egy aprót én pedig kimentem a szobából.
/este/
Charles:Mia egész nap a szobában volt,azóta nem hallottam semmilyen zajt szerencsére.
Csináltam egy kis tésztát vacsorára mivel egész nap nem ettünk semmit. Bementem szobába Miához.
C:Mia,drágám,hoztam kaját.
M:nem kell.
C:de enned kell valamit,ma még nem is ettél.
M:nem kell.
C:Mia,könyörgök,ne tedd ezt magaddal,ez csak egy kis tészta,lassan megeszed és mind ketten nyugodtabbak leszünk.
M:rakd le oda.
Mutatott az asztalra.
C:de Mia kérlek,edd meg.
M:azt mondtam, hogy rakd le. És menj innen. Hallod.. menj ki..
Mondta egyre hangosabban, úgyhogy csináltam, amit kért tőlem.
Azután leültem az asztalhoz,ettem egy kicsit a tésztából majd elmentem a hálóba,elővettem a fiókból Luka ultrahangos képét majd azt szorongatva elaludtam.