Az utolsó félévemben nagyon stresszes voltam. A vizsgákra készülve többször előfordult, hogy nem ettem, éjszakába nyúlóan tanultam és ezáltal kimerültem, aminek hála türelmetlen voltam és lényegében mindenki idegesített, aki hozzám szólt. A diplomamunkámat a dolgozó szobába zárkózva írtam és csak akkor mentem le, ha pisilnem kellett vagy épp kávét kellett főzni.
Adam ettől kicsit kiakadt, többször vitáztunk és néha inkább faképnél hagyott és elvonult a hálóba, minthogy jobban elfajuljon egy vita.
Tudtam, hogy én vagyok az, aki elcseszi, de túl sok feszültség gyűlt össze bennem.
Peter, Lisa és a kis Matt sokszor meglátogattak, és olyankor próbáltam lazítani, de persze Lisa észrevette, hogy nem stimmel valami és beszéltünk is róla párszor, de nem akartam mélyebben belemenni a témába így mindig elmondta, hogy ne hagyjam, hogy a terhek miatt, amik most rajtam vannak, elhidegüljünk egymástól Adammel.
Már csak négy hónap volt az egyetemből mikor a szokásos szenvedésem egy szombati reggel elért minket. Én a konyhában ültem és próbáltam rájönni, hogy tudnám úgy beosztani a hétvégét, hogy mindenre legyen időm. Adam kicsit később jött le, de mikor ez megtörtént csak megállt velem szemben a pult túloldalán és figyelt. Éreztem, hogy mondani akar valamit így letettem a tollat a jegyzetfüzetre és a pultra könyökölve megtámasztottam a fejem.
- Ennyi volt?- kérdeztem halkan mire megtámaszkodott a pultban és kicsit előrébb hajolt – Elcsesztem, ugye?
- Grace, én próbáltam, sőt még mindig próbálkozom, töröm magam, hogy segítsek neked, könnyítsek a terheiden, de te nem hagyod ezt, kizársz és nekem ez így nem jó, nem tudom elviselni, hogy együtt élünk, mégis mintha csak lakótársak lennénk egy ideje. Arra gondoltam, talán adnom kellene neked egy kis időt.
- Hogy érted ezt?
- Elköltöznék pár hétre, akkor nyugodtan tudnád írni a diplomamunkádat, és nem lennék útban – mondta halkan mire csak megráztam a fejem.
- Én nem akarom ezt, maradj itt, megígérted, egy napot sem töltünk külön – mondtam mire elém sétált és kifordítva maga felé a székem megfogta kezem.
- De ez így nincs jól, én egy életvidám, mosolygós, vicces, gondoskodó nőt vettem feleségül és nem egy robotot. Vissza akarom kapni azt a nőt, akibe bele szerettem, aki egy mosolyával szebbé tette a napomat, aki nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy hozzám érjen, megsimogasson, megcsókoljon. Már azt sem tudom mikor voltunk utoljára együtt, ebben a hónapban volt egyáltalán?
- Tudom, hogy igazad van, csak annyira szeretném, ha jól sikerülne, és ideges vagyok, hogy elszúrom. Próbálom úgy beosztani a hétvégét, hogy veled is tudjak időt tölteni – néztem a jegyzettömbre mire elmosolyodott majd letépte a legfelső lapot, amin a beosztás volt majd összegyűrte a lapot és kidobta a szemetesbe.
- Félre értettél, nem csak egy pont akarok lenni a beosztásban, egy idősáv, egy két órás időintervallum. Grace itt a tavasz, vigyük el sétálni Gingert, játszunk vele az udvaron, bújjunk össze a kanapén, főzzünk együtt, szerelmeskedjünk a nap közepén. Egy kicsit, felejtsd el, mi mindent kellene csinálnod, a teendők megvárnak, nem szaladnak el, hét közben elfogadom, hogy fáradt vagy a munka és a tanulás sok tud együtt lenni, de hétvégén mától az enyém vagy.
- De a diplomamunka...
- Még van két hónapod, szerintem elég lesz rá – hajolt közelebb miközben nyakam simogatta - Szeretlek Grace és vágyom rád, érezni akarlak- suttogta mire felsóhajtottam és kezeimet derekára csúsztatva engedtem, hogy beférkőzzön combjaim közé.
- Én is akarlak téged, semmi másra nincs szükségem, csak rád – bújtam nyakába mire fenekem alá nyúlt és ölébe véve elindult az emeltre. Én szorosan dereka köré fontam lábaimat és nyakába kapaszkodtam. A hálóba érve lassan lefektetett és fölém hajolva csókolt meg.
- Borzalmas nélküled lefeküdni és nélküled ébredni, neked nem hiányzik, hogy összebújjunk, hogy simogassalak?
- Dehogynem. Elszúrtam, ne haragudj. Ne menj el, kérlek, szükségem van rád.
- Itt maradok, csak egy hülye ötlet volt, csak már nem tudtam mi lenne neked a jó.
- Te vagy a jó, mióta először találkoztunk, te vagy nekem a jó drágám, nem akarok semmi mást, csak hogy mellettem legyél. Tudom túlzásba vittem, sok mindent vállaltam és elmerültem a teendőkben, megoldom, hogy minden a régi legyen, oké?
- Oké, ennél jobb nem is lehetne – simogatott gyengéden majd megcsókolt és az ágyba építve szeretett pont úgy, mint két éve.
A karjaiban fekve elfelejtettem a kötelességeimet, a diplomamunkát, csak rá koncentráltam, arra, ahogy a karomat cirógatta és pihegett. Olyan teljesnek és nyugodtan éreztem magam, kellett, hogy kicsit fenéken billentsen és észrevegyem, hogy nem jó úton haladunk, jobban mondva én vettem rossz irányt.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem felnézve rá mire elmosolyodott és megcsókolt.
- Amit csak akarsz, csak ne lássam a könyveidet és a laptopodat.
- Oké, akkor egy túra a parkba Gingerrel?
- Benne vagyok – ölelt magához – Nagyon szeretlek Grace.
- Én is téged és köszönöm, hogy észhez térítettél – öleltem szorosabban – Lezuhanyozom.
- Addig rendet rakok itt – simította hátra hajam. Én csak bólintottam majd kibújtam mellőle és a fürdőbe sétáltam. A vizet megnyitva beálltam a zuhanykabinba és hagytam, hogy ellepjen a víz. Mivel a hajamat is megmosom nem bántam, ha vizes lesz, nem tartott sokáig az ázás, a hajamat megmostam majd leöbltettem és gyorsan tus fürdővel bekenve magam megfürödtem. Mikor végeztem elzártam a vizet és a törölközőmért kinyúlva megtöröltem hajam majd magamra csavartam és kiléptem a tükör elé. A hajamat betekertem egy kisebb törölközőbe és letöröltem a párás tükröt hogy lássam is magam. Az arcomat még pluszban letisztítottam és bekentem hidratálókrémmel. A hajamat gyorsan megszárítottam és befontam, hogy ne legyen útban. Megtörölközve megkapaszkodtam a mosdókagylóban, kicsit elhomályosult a látásom, na igen, enni is kellene néha. A köntösömbe belebújva kiakartam menni a szobába, de akkor olyan fájdalom hasított a fejembe, amitől csak feljajdultam és a földre zuhanva fejem kétoldalt masszírozgattam.
Nem tudtam mi történik velem, képtelen voltam megmozdulni, a fájdalom nem múlt el, nem csökkent. Próbáltam felállni, de nem ment így már a zokogás is kitört belőlem, olyan tehetetlennek éreztem magam a fájdalommal szemben.
- Kicsim, minden rend... - jött be Adam, és ahogy meglátott letérdelt elém és ölébe húzott – Mi a baj?
- A fejem. Hirtelen... hirtelen éles fájdalmat éreztem és nem megy, nem tudok felállni – nyögtem ki könnyeimet nyeldesve.
- Hé, oké, nyugodj meg, próbálj meg lazítani, kiviszlek és lefekszel, talán csak a stressz, el fog múlni – vett ölébe majd lassan felállt és kisétált a szobába. Az ágyra lefektetve betakart egy pléddel és leült mellém. – Minden rendben drágám, mindjárt jobb lesz.
- Hozz egy gyógyszert, kérlek, ez magától nem fog elmúlni. Rosszul vagyok.
- Oké, máris – pattant fel majd eltűnt a fürdő ajtó mögött. Én csak behunytam a szemem. Nem lehet, nem történhet meg. Homlokomat dörzsölgetve próbáltam nyugtatni magam, nem tesz jót a sírás, csak rosszabb lesz tőle - Rendben, gyere, segítek felülni – nyúlt tarkóm alá, majd ahogy megtartott bevettem a gyógyszert és ittam rá pár korty vizet. Lassan vissza engedett és megfogta a kezem. – Akkor ezt a sétálós dolgot elhalasztjuk, aludnod kellene, kimerült vagy.
- Adam, ha esetleg...
- Most fejezd be, eszedbe se jusson, nem lesz baj, és még ha lenne is, én melletted vagyok, együtt mindenre képesek vagyunk, emlékszel, ugye?
- Igen, emlékszem. Hívd fel a dokit, kérlek, kérj egy időpontot vizsgálatokra.
- Grace – csuklott el a hangja.
- Több mint féléve volt az utolsó kontroll, és azelőtt is ilyen tüneteket produkáltam, megkell vizsgálnia.
- Jól van, te pihenj, próbálj aludni, felhívom máris – adott egy puszit a homlokomra majd kiment. Én oldalra fordulva a párnát átölelve próbáltam kicsit aludni, hátha tényleg csak a kimerültség.
Próbának jó volt, de a fájdalom csak erősebb lett és szédülés is jelentkezett, remegtem, dideregtem, nem tudtam rendesen mozogni sem. Nem tudtam hol van már Adam, azt sem tudtam mennyi idő telt el mióta kiment. Egyszer csak besüllyedt mellettem a matrac és hajam simogatta.
- Kicsim, felkell öltöznöd, a doki bemegy a kórházba, ott vár minket.
- Ma?- nyögtem ki.
- Igen, elvégez néhány vizsgálatot.
- Te kérted?
- Nem, ő ajánlotta fel, én csak elfogadtam. Aggódik érted.
- Hoznál valami ruhát?
- Persze – suttogta majd ismét ott hagyott. Vissza már egy farmerrel és pólóval, illetve egy pulóverrel jött és egy újabb fordulóban hozta a fehér neműket. Segített felöltözni majd rátámaszkodva lementünk és összeszedve a táskámat és dzsekimet elindultunk. Segített beülni a kocsiba és egész úton a kezem fogta, simogatta.
A kórházhoz érve rögtön a harmadikra mentünk ahol a doki már várt minket és egy ápolónőt megkérve rögtön vizsgálóba vitetett. Első lépésben vért vettek és vizelet mintát majd egy általános vizsgálatot csináltak. A komolyabb képalkotó vizsgálatokhoz kell a labor eredmény így azt maga a doki felügyelte. Amíg ez zajlott Adam beült mellém és kezem fogva hajtotta fejét combomra.
- Adam, ha mégis baj lenne, nem várom el, hogy maradj.
- Normális vagy? Most őszintén, te megőrültél, Grace, eszedbe se jusson, hogy magadra hagynálak, mindegy mi lesz az eredmény, én akkor is melletted leszek, ez természetes. A társam vagy, a feleségem és az is leszel még nagyon sokáig. Jóban és rosszban, egészségben és betegségben, rémlik? Átsegítelek mindenen, együtt erősebbek vagyunk.
- Félek kicsit, a fájdalom nem múlik el és ez a szédülés kikészít, nem akarom újra átélni, nem tudnám elviselni, hogy szenvedj miattam, nem akarlak elhagyni téged, olyan kevés időnk volt.
- Én érzem, hogy rendben lesznek az eredmények, nem fogsz elhagyni, egyikünk sem fog szenvedni, nem kell félned, bízz bennem. Tudod, hogy jók a megérzéseim, főleg ha rólad van szó. Lediplomázol, és csodás tanár leszel és boldogan öregszünk meg. Megértetted?
- Igen, megértettem – néztem rá és próbáltam megérinteni arcát, de olyan erőtlen voltam így nem tudtam, de ő segített ezen és közelebb bújt hozzám. – Nagyon szeretlek Adam.
- Tudom drágám – simogatta kezem – Tudod, nagyon rég láttalak így, mármint ilyen elesettnek. Már annyira hozzászoktam az erős és kitartó, mindenre képes vagyok Gracehez hogy elfelejtettem milyen törött szárnyú kis madár tudsz lenni.
- Hidd el, nekem is szokatlan. Talán csak kimerültem és így jelez a testem, hogy álljak le.
- Nem lepődnék meg, az elmúlt hónapban, szinte nem is láttalak, azonkívül amit az iskolában találkoztunk, túlhajtottad magad. Ezt a tested nem tolerálja sokáig, a pár órás alvások, a sok kávé, az hogy alig eszel, illetve minden olyat megeszel, amit nem kéne, de normálisan nem tudsz leülni, vacsorázni. ha magadtól nem térsz jobb belátásra, elzárom a laptopodat és napi három órára kapod csak meg – mondta mire elnevettem magam.
- Hülye – pöcköltem meg kezét.
- Komolyan Grace, nagyon aggódtam érted.
- Sajnálom, ígérem, ha ez a vizsgálat az mutatja, hogy nem vagyok beteg, visszaveszek, leállok.
- Azért nagyon hálás lennék – simogatta arcom – Gyönyörűségem, nem akarom, hogy lebetegedj egy hülye diplomamunka miatt, inkább add le pótlással és várj még pár hónapot pluszban, minthogy az egészséged károsuljon.
- Igen, ezentúl nem feszülök így rá, eddig is butaság volt csak annyira szeretném, ha most meglenne, és nem húznám tovább.
- Szívem, nálad okosabb nőt nem ismerek, kirázod a kisujjadból – vigyorgott, amitől már nekem is jobb lett.
- Jó napot – jött be egy ápolónő – A doktorúr utasítása alapján beadok egy gyógyszert, amitől elmúlnak, vagy legalább javulnak a tünetek.
- Ezek szerint megvannak a leletek, hisz csak az alapján adhat gyógyszert, nem?- kérdezte Adam mire az ápolónő bólintott.
- És beteg vagyok?- kérdeztem mire rám nézett.
- Ó, én sajnos nem tudom, nem láttam a leleteket, csak a doktorúr utasításait követem, azonkívül, nem is mondhatnék semmit, ő is hamarosan itt lesz és elmondja mik az eredmények.
- Köszönöm – suttogtam, majd ahogy kiment Adam szemembe nézett.
- Nem lesz baj – nem így éreztem, de csak elmosolyodtam, nem akartam sem őt, sem magam stresszelni. Csak fogtam a kezét és próbáltam ellazulni.
Szerencsére a kis szertől, amit kaptam kezdett múlni a fejfájás és a szédülés, sokkal jobban éreztem magam és ezt Adam is észrevette, csak mosolygott és simogatott, megkönnyebbült azt hiszem. Hogy lehetek ilyen szerencsés, nem értem, olyan csodás férfi, a legjobb férj a világon.
- Grace, Adam, ha jól látom, jobban van a kis betegünk – jött be a doki.
- Jobban érzem magam sokkal, köszönöm a gyógyszert – nyögtem ki nagy nehezen.
- Ennek örülök. Megvannak az eredményei Grace, de egy MRI vizsgálatot majd végeznünk kell, csak a biztonság kedvéért.
- A labor teszt alapján nincs betegség?- kérdezte Adam.
- Nincs, szerencsére. Úgy tűnik nem tért vissza a rák, ellenben...
- Jaj, ne, most valami más bajom van? Ezt nem hiszem el, tényleg – nyeldestem könnyeimet.
- Nyugi kicsim, emlékszel, együtt erősek vagyunk és bármivel megbirkózunk.
- Na, ezt örömmel hallom – szólalt meg a doki mire mindketten ránéztünk – Grace, ne aggódjon, betegségnek cseppnyi jele sincs, viszont a vizsgálatok szerint ön kisbabát vár.
- Mármint én?- néztem rá lesokkolódva.
- Igen, amennyiben az ön mintáinak végeztem a vizsgálatát, ha esetleg az öné Adam, akkor beszéljük át még egyszer a dolgokat – mondta mire Adam csak elnevette magát majd rám nézett.
- Gyerekünk lesz? – kérdeztem még mindig abban a sokkos állapotban mire Adam megfogta a kezem, ahogy tekintetünk találkozott láttam, hogy arcán végig folyik egy könnycsepp.
- Igen, ezek szerint azt hiszem gratulálhatok – mosolygott ránk a doki.
- Szülők leszünk – suttogtam Adamet nézve mire ő felpattant és magához ölelt.
- Annyira szeretlek, fogalmad sincs, mit érzek most, annyira boldog vagyok.
- Én is – nevettem végül majd megcsókoltam – Csodás apa leszel.
- Ön pedig Grace, ha az édesanyjára hasonlít, kiváló anya lesz – mondta a doki mire ránéztem.
- Köszönöm – nyeltem le könnyeimet – De a tünetek azok...
- A várandósság nagyon kiszámíthatatlan, millió és egy tünetet okozhat, ettől függetlenül elvégzünk egy MRI vizsgálatot, biztos, ami biztos alapon és a terhességet is végig kísérem majd, mindig megnézzük a leleteit.
- Doktorúr, nagyon köszönöm, hogy így gondomat viseli.
- Grace, maga már olyan mintha a lányom lenne, ez természetes. Mindjárt jön egy nővérke és elkíséri az MRI vizsgálatra illetve leszólok a szülészetre, hogy vizsgálják meg, csináljanak ultrahangot, ők fogják megállapítani, hogy mennyi idős a terhesség és mikor születik meg várhatóan a kis trónörökös vagy épp örökösnő – vigyorgott mire csak elmosolyodtam és bólintottam, de Adam felállt és kezet fogva megköszönte a dokinak, hogy csak miattunk bejött a kórházba.
Bevallom megnyugodtam. Adam végig a kezem fogta, kivéve az MRI vizsgálatnál, mert oda nem jöhetett be, de miután az nem mutatott semmi rendellenességet mentünk is tovább a szülészetre. Már a saját lábamon, de szorosan Adambe kapaszkodva sétáltunk le ahol már vártak minket. Egy vizsgálóba kísértek majd Adam segített átöltözni a kórházi ingbe és felülni az ágyra. A nőgyógyász, aki jött nagyon kedves volt még viccelődött is miközben a vizsgálatot végezte. Először tapogatott majd lábamat felkellett húznom, amit rögzített a lábtartóval majd letakarva a lábamat elkezdte a vizsgálatot és közben diktálta az ápolónőnek, hogy mit tapasztal. Mikor a hüvelyi ultrahanghoz elővette az eszközt Adamnek elkerekedtek a szemei mire én elnevettem magam.
- Apuka, talán célszerűbb lesz most a monitort figyelni, ott lesz, ami az igazán lényeges – mondta a doki vigyorogva mire Adam rám nézett majd bólogatott.
- Bocsánat csak nem tudtam, hogy megy egy ilyen vizsgálat.
- Nem kell félni, most megnézzük a kis lurkót, hallgatunk egy szép szívhangot – mondta majd megnyomott egy gombot és hihetetlen gyors szívverést hallottunk. – Igen, itt is van a baba szívhangja, a gyorsaság az normális, ettől nem kell félni, egészen addig ilyen gyors lesz, míg meg nem születik. Most mérek pár értéket, aztán lefotózzuk – mondta mire én Adamre pillantottam, aki megbabonázva nézte a monitort.
- A kislányunk – suttogta mire én meglepődve néztem rá, de még a doki is.
- Nahát, apuka lát valamit, amit én még nem?
- Nem... csak megérzés – nevette el magát Adam majd rám nézett – Kislány lesz.
- Apuci kis hercegnője?- kérdeztem vigyorogva.
- Bizony ám – nézte tovább a monitort és már én is így tettem.
- Most a méretei alapján kilenc hetesnek felel meg, hogy hogy eddig nem gyanakodtak? Menstruáció kimaradás nem volt?
- Nos, elég stresszes időket éltem, a diplomamunkámat írom, sokszor azt sem tudtam milyen nap van, a menstruációm kimaradása fel sem tűnt.
- A baba nem szereti a stresszt, egy kicsit visszakell majd venni a tempóból.
- Úgy lesz.
- A szülés várható ideje október közepe, később nézünk pontosabb napot, de tíz és tizenöt között – mosolygott rám a doktorúr mire csak bólintottam. Majd megállította a monitoron a képet és a vizsgálatot befejezve a kesztyűt levette majd Adamnek átnyújtott két képet. – Gratulálok. Most átmegyek a szomszédba, ha felöltözött jöjjenek át, ott megbeszéljük a továbbiakat.
- Köszönöm doktorúr – bólintottam mire kiment. Adam csak az ő kis hercegnőjét nézte így megoldottam az öltözködést egyedül, hagytam, hogy álmodozzon.
A dokival mindent megbeszélve összeszedtem magam és elindultunk haza felé. A kocsihoz érve kinyitotta nekem az ajtót és mikor beszálltam megállt mellettem és behajolva megcsókolt.
Haza úton tanakodtunk, hogy elmondjuk-e Lisáéknak de arra jutottunk, hogy megtartjuk még magunknak, megvárjuk a tizenkettedik hetet és majd csak akkor tudatjuk a többiekkel.
Otthon már rögtön a gyerekszobán kezdtünk el gondolkozni, még jó hogy az én régi szobámat nem rendeztük be, mert az tökéletes gyerek szoba lesz majd. Adam egész délután csak bújt és a hasam simogatta, puszilgatott. Nos, a természet még sem jó fej, még sem várta meg hogy vége legyen a hajtásnak. Talán ezzel is jelezni akart nekünk vagy nekem.