Nehéz

48.

Grace szemszög

A haza út csendesen telt, rádiót hallgattunk, Mark a telefonját nyomta én meg az utat figyeltem. Jobban mondva az utat és a kormányon pihenő kezemen lévő karláncot. Így feltűnésmentesen tudtam figyelni és gondolkozni. Miért pont ezt, egy ilyen ajándékot, amihez tudja, hogy sok mindent kötök. Bármennyire is megmelengeti a szívem, úgy érzem ezzel csak nehezíteni akarta a dolgomat. Hogy még csak véletlenül se tudjam kiverni a fejemből, ahogy azzal is, amiket mondott, teljesen megborultam, ahogy hallgattam és néztem őt, eluralkodtak rajtam az érzéseim, nem tudtam könnyeimet visszatartani. Még most is hatással van rám, ahogy visszagondolok rá, a hangjára, a tekintetére. Görcsbe rándul a gyomrom is, ha az ölelésére gondolok.

Mikor hozzám megérkeztünk kiszálltunk majd felmentünk a lakásba. Mark még mindig nagyon csendben volt, ami zavart egy picit, nem tudtam mi jár a fejében, ez nagyon idegesítő volt.

A lakásba belépve levettem cipőm és lepakoltam a táskámat majd a nappaliba mentem és leültem. Mikor csatlakozott ránéztem.

- Maradsz vacsorára? Összedobok valami tésztát – mosolyodtam el, vagyis próbáltam.

- Hogyne, ha nem zavarok.

- Ha zavarnál nem hívtalak volna. Segítesz főzni?

- Ó én nem igazán vagyok otthon a konyhában, inkább csak ott leszek és beszélgethetünk.

- Hát jó, akkor megyek, átöltözöm, mindjárt jövök – mondtam majd a hálóba vágtattam. Elővettem egy rövidnadrágot és egy trikót, a hajamat hátratűztem majd belebújtam pihe puha papucsomba és visszatértem hozzá. A konyhába együtt mentünk már, és mielőtt még bármit is csináltam volna főztem egy kávét, hogy éberen tartson. Előpakoltam a hűtőből azokat, amiről azt gondoltam, hogy kellhet majd hozzáláttam az elkészítéséhez. Mark velem szemben ült a pult másik oldalán és csak figyelt. – Jól... Jól érezted magad ma? – kérdeztem félve, hogy beindítsam a beszélgetést.

- Nos, tudod, arra mondjuk nem számítottam, hogy az exbarátoddal kell bájcsevegnem, de nem volt vészes. Lehetett volna rosszabb is.

- Peterékről mit gondolsz?

- Szép pár, nagyon illenek egymáshoz, viccesek és jó velük beszélgetni, de úgy éreztem kicsit tartják a távolságot.

- Fura volt nekik is ez a helyzet biztosan, ne aggódj, megszeretnek majd, legközelebb majd nyugisabb találkozót szervezek.

- Jól van – mosolygott kedvesen.

- És Adammel mit beszéltetek mikor ketten maradtatok?

- Semmi különöset.

- Ne viccelj velem, ezt valahogy nem tudom elhinni, mondott neked valamit?

- Csak hogy különleges lány vagy – mondta mire lesütöttem a szemem és elmosolyodtam. Biztos vagyok benne, hogy nem csak ennyit mondott, de talán jobb, ha nem tudok mindent. – Szerintem is az vagy Grace, és tudom, nem tudok rólad sokat, szinte alig ismerjük egymást, de az első alkalommal mikor rám mosolyogtál, beléd szerettem.

- Jesszus, ne hozz zavarba - nevettem hátravetett fejjel – Nem tudom, miért mondasz ilyeneket, abszolút semmi különleges nincs a mosolyomban, ami olyan rabul ejtő lenne.

- Szerinted nincs, de hidd el nekem, nagyon is vonzó a mosolyod – állt fel majd átjött hozzám és hátulról átölelte derekam. Állát vállamnak támasztotta és hasam simogatta. Igyekeztem elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy nem vált ki belőlem semmit és csak kavargattam a szószt. Ő nem adta fel, folytatta és mikor nem bírta tovább maga felé fordított és megcsókolt.