Nehéz

13.

Grace szemszög

Mivel Lisa jön szenteste próbáltam kipihenni magam. Mondjuk alapvetően elég fárasztó és idegőrlő napok vannak a hátunk mögött, de egyben izgalmas is volt. Még mindig a videó hatása alatt voltam, ahogy kicsit Peter is. Akárhányszor a fánkra nézett elmosolyodott és azt kérdezte: „Emlékszel mikor Emily..."

Sosem fogom elfelejteni az biztos. A tekintetük, a mosolyuk, a boldogság, ami sugárzott, annyira meghatott, csodálatos élmény volt. Peter időközben jelezte, hogy ha nem bánom, akkor ő elutazna pár napra Lisával. Hogy is bánhatnám, annyi mindent tett értem az elmúlt egy évben, annyi mindent köszönhetek neki, önzőség lenne, ha bánnám. És örülök is, legalább nem lesz állandóan a nyomomban.

Szenteste

Peter nem tudta kibírni, hogy ne készüljön hatalmas ünnepi vacsorával, már csak amiatt sem mert Lisa is velünk lesz, biztos vagyok benne, hogy leakarja nyűgözni őt. Bár tény, hogy Lisának szerencséje lesz vele, házias férfi, imád főzni és mindig rendet tart. Jó volt látni, hogy milyen boldogan és lelkesen készülődik, takarít, főz, mosogat, szinte alig engedett bármit is csinálni, így csak rendbe raktam az emeletet.

Délutánra vártuk Lisát, aki pontosan négykor meg is érkezett. Mint korábban is, széles mosollyal az arcán jött be, és ahogy meglátott csak még szélesebb lett. Rögtön megölelt és el sem engedett egy ideig.

- Szia, Lisa - nevettem el magam.

- Szia, hogy vagy, láttam a videót, annyira jó lett a vége ennek a projektnek, elképesztő mit vittél véghez - húzódott el.

- Köszönöm, de nem nagy dolog, vagyis én nem akarom, hogy fel legyen fújva – ráztam fejem

- Persze, ezt abszolút megértem. De azért én kicsit örülök, hogy részese lehettem, még ha csak nagyon picit is. És amúgy hogy vagy? – húzgálta szemöldökét.

- Gyere, üljünk le - húztam a nappaliba.

- Lányok, ha most nem kellek, hozok forró csokit.

- Az jó lesz- mosolygott rá Lisa - Isteni forró csokit csinál, bár ezt valószínűleg tudod.

- Igen, tőlem tanulta.

- Tényleg?

- Anya csinálta így mindig, én megtanultam és továbbadtam Peternek.

- Biztos nagyon hiányoznak, hogy érzed magad?

- Igen, egyelőre stabil az állapotom, de tudod, tavaly volt igazán borzalmas a hiányuk. Az volt az első karácsony nélkülük, alig pár hónap telt el és hát nem viseltem túl jól.

- Tudom, Peter elmesélte. Ezért is, biztos nem baj, hogy elutazunk?

- Biztos Lisa, örülök, hogy végre boldog és nem csak én foglalom le. Nagyon szeret téged és ezt eszem ágában sincs elrontani. Még ha én nem is lehetek felhőtlenül boldog, ő megérdemli ezt.

- De hát te is megérdemled ezt Grace.

- Talán így van, de nekem ez... Nem is tudom. Hogy engedhetnék közel magamhoz valakit, egy tök idegent?

- Adamet is közel tudtad engedni.

- Ja, majdnem félévbe telt, míg megnyíltam neki.

- Beszéltetek mostanában?

- Pénteken, az utolsó nap a suliban igen, váltottunk pár szót, de semmi különös csak azt hiszem elköszöntünk a szünetre való tekintettel.

- Nem fogtok találkozni?

- Nem hiszem, nincs tervben.

- Akkor mit tervezel erre a pár napra?