Nehéz

44.

A következő három napot nehezen viseltem. Kedden és csütörtökön is elmentem Jesshez, beszélgettünk, már sokkal inkább Ethan haláláról, mint rólam, bár nagy hatással volt rám a halála ezért úgy éreztem jó lesz, ha beszélünk róla. Jess sokat beszélt a gyászról, mint folyamatról, beszéltünk Adam reakciójáról és Markról is. Ő mellettem volt mindennap. Ugyan elment dolgozni, de ahogy tudott jött hozzám. Ez nagyon jól esett és Jess szerint minden bizonnyal nagyon szeret engem, hogy így tűzön vízen át véd és velem van, és én is így gondolom. Igyekszem, rá koncentrálni mikor együtt vagyunk, minden más kizáródik olyankor. Sokat sétálunk, visz, még ha én ódzkodom is tőle. De aztán mikor haza érünk, mindig sokkal jobban érzem magam így olyankor mindig megköszönöm, hogy elvitt. Főz nekem, mindent megtesz, hogy jobban érezzem magam.

Ma, miután haza jöttem Jesstől beszéltem Lisával, elmondtam mi minden történt, alig akarta elhinni. Igaz nekem előbb is eszembe juthatott volna beszámolni az eseményekről, de akárhányszor Ethanre gondoltam sírógörcsöt kaptam.

Péntek... mindig úgy vártam, jön a hétvége, milyen jó, lazíthatok, de most, egész héten nem csináltam semmit, most csak egy átlagos nap. Mark reggel elment az irodába, megígérte, hogy négyre jön és elvisz sétálni és eszünk valahol. Felkészültem. Felöltöztem, a hajam összefogtam egy hajcsattal hátul, a sminket mellőztem. Egy fekete farmert és fekete pólót vettem fel egy balerina cipővel.

A parkbeli séta után beültünk egy helyes kis vendéglőbe ahol ugyan ismét igen kevés fogyasztással távoztam. Ő evett rendesen, míg én csak egy salátát ettem, kis hússal és kávéztam. Nincs túl nagy étvágyam, ezt is csak amiatt ettem, hogy ne legyek beteg. A vendéglőből hazafelé sétáltunk. Nyugodt voltam, kézen fogva sétáltunk be az épületbe, a liftbe beszállva vállára hajtottam fejem.

- Maradjak veled?

- Szeretnél?

- Igen – mondta mire ránéztem és elmosolyodtam.

- Köszönöm – szorítottam meg kezét, majd ahogy kinyílt a lift ajtó automatikusan kiléptem és a kulcsom kezdtem el keresni.

- Grace – rázta meg kezem Mark mire felnéztem rá, de mivel ő előre bámult követtem tekintetét és mikor megláttam a földön ülő és ajtómnak támaszkodó Adamet felnéztem rá - Hát ez... nem tudom, erre most mit mondjak – nyögte ki.

- Én sem – ráztam fejem majd közelebb mentem Adamhez. Leguggoltam mellé és megérintettem a karját mire rám nézett – Adam, te mit csinálsz itt?

- Nem tudom, idejöttem, egyszerűen csak ide vezetett az utam – rázta fejét lassan.

- Ittál?

- Lehet - mosolyodott el majd elnézett mellettem – Ó, megzavartam valamit? Ti már együtt is laktok? Feleségül mikor vesz?

- Nem, Adam, fejezd be a kötekedést, ezzel nem segítesz magadon.

- Segíts te, nem bírom Grace, a szertartás után csak fogtam magam és beültem egy bárba, eszembe jutottál, hogy te kellesz, te tudsz segíteni, ide jöttem, de most...

- Ma temettétek el az apádat? – kérdeztem szinte suttogva miközben elengedtem karját.

- Igen.

- Szólhattál volna – teltek meg szemeim könnyel, amit ő is észrevett és arcomhoz akart érni, de én lefogtam a kezét.

- Sajnálom Grace.

- Nem hiszem el. Nem tudok hinni neked – nyeltem nagyot.

- Utálsz engem...- nevette el magát majd lehunyta a szemét. Na, jó, így nem haladunk sehová. Elengedtem a csuklóját és felálltam. Visszamentem Markhoz, megálltam előtte mire elmosolyodott.