Nehéz

33.

Grace szemszög

Mikor hétfőn reggel a kórházból kiengedtek Peterék rögtön haza vittek. Adam nem jött be, jobban mondva én kértem, hogy ne jöjjön, én csak szerettem volna nyugalomban haza jutni, na meg neki órái vannak, nem akartam, hogy miattam ne menjen be dolgozni.

A szobámba felérve lepakoltam a holmikat, amit Lisa összeszedett nekem még szombaton majd leültem az ágyamra. Ginger rögtön jött hozzám és bújt az ölembe így csak lefeküdtem és összebújtam vele.

- Segíts nekem Ginnie, kérlek, annyira fáj ez az egész. Borzalmas érzés, hogy nem tudom közel engedni magamhoz, miközben csak rá lenne szükségem.

- Grace – lépett be Peter így felültem - Hogy vagy?

- Mint akit megerőszakoltak – néztem rá, de látva, ahogy lefagyott sóhajtottam – Bocsánat, tűrhetően.

- Figyelj csak, beszéltem az igazgatóval, tudni szerette volna hogy vagy, tud-e segíteni valamiben?

- Nos, nem igazán.

- Jól van, leülhetek ide az ágyra?

- Igen – bólintottam bizonytalanul mire leült a lábamhoz.

- Rossz így látni téged.

- Rossz így érezni, Peter – néztem szemébe.

- Adam jön ma?

- Nem tudom, nem beszéltünk meg semmit, azt mondtam neki, hogy majd hívom vagy írok neki.

- És mi a terved?

- Tervem? Hát... hát konkrétan semmi, fogalmam sincs, nem tudom, merre induljak, mit csináljak. Egy valamiben vagyok csak biztos.

- Mi az? Tudok segíteni kiscsillagom?

- Vigyél be az iskolába. Hozzuk el az ott lévő dolgaimat.

- Nem akarsz visszamenni...

- Nem, és szeretnék előrehozott vizsgákat tenni, minél előbb megszeretnék szabadulni ettől az iskola témától.

- Jól van, ha ezt szeretnéd, megyek, felhívom az igazgatót, és amikor készen állsz, szólj és bemegyünk.

- Nem ellenzed?- kérdeztem halkan.

- Azt szeretném, hogy meggyógyulj, és ha ehhez az kell, hogy ott hagyd a sulit és előbb vizsgázz, nem bánom.

- Köszönöm.

- Majd szólok mit intéztem.

- Jól van.

- Nem vagy éhes, vagy szomjas?

- Köszönöm, nem – ráztam a fejem mire elindult kifelé, de akkor megállítottam – Peter...

- Mond kiscsibém.

- Szeretlek, ugye tudod?

- Persze, hogy tudom, csak rossz, hogy nem ölelhetlek meg, hogy nem bújsz hozzám, nem vigasztalhatlak meg...

- Én igyekszem és sajnálom.

- Nem kell. Kitartó vagyok, ezt te tudod a legjobban.

- Tudom – mosolyodtam el mire csak kacsintott majd kiment. A fürdőbe sétálva levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a forró vizet és épp csak egy pici hideget engedtem hozzá, csak hogy ne égessen meg. Percekig csak álltam és hagytam, hogy átjárjon a meleg. A hajamat hátra simítottam, és ahogy a forró víz érte az arcomat a könnyeim megindultak. Percekig csak szipogtam miközben a fürdőszivaccsal dörzsöltem a testem, nem tudtam elképzelni sem, hogy hogy fogok ezen túllépni, de a lényeg, hogy ebben a pillanatban undorodom magamtól, attól meg főleg, hogy bárki hozzám érjen, képtelen vagyok elképzelni is, hogy Adam megcsókol, simogat, velem akarna lenni, hányingerem lesz az egésztől.