Fél év sok időnek tűnik, hisz láthattuk mennyi minden történt az első félévben, ha bele gondolunk a fele is bőven elég lett volna... Sokáig tartott, míg eljutottunk Adammel oda, hogy felvállalhattuk a kapcsolatunkat, hogy szabadon élvezhettük a szerelmünket, boldogságunkat.
Fél év, bocsánat, csak öt hónap, hihetetlenül rövid idő, ha esküvőt szervezel... A szilveszter, mint időpont fix volt, de onnantól kezdve, megkellett találni a megfelelő helyszínt, az anyakönyvvezetőt, aki vállal szilveszteri esküvőt, kikellett találni a menüt, a zenét, az italokat, a tortát, a virágokat, a meghívókat. Meg kellett találni a menyasszonyi ruhát, jegygyűrűt választani, koszorúslányokat felkérni, fotóst, videóst keresni, és mindemellett dolgozni és tanulni.
Mission impossible? Majdnem, de nekem szerencsém volt, mert Lisa nem is olyan régen átesve mindezen mindenkit felhívott és időpontokat egyeztetett így rengeteg terhet vett le a vállamról.
Az iskolában mindenki tudott rólunk, és bár az elején nagyon furcsállták, sőt volt, aki meghökkent, de jól fogadták, na persze kivéve egy valakit, aki nem hagyta ott a sulit. Annie... bár nem próbált Adam közelébe férkőzni, de akárhányszor csak össze futottunk a folyosón, vagy bárhol úgy nézett rám mintha minimum kiirtottam volna a fél családját. Hetente háromszor kellett az egyetemre bejárnom, és emellett dolgoztam a suliban, változó volt, hogy mennyi időt töltöttem bent.
Adammel mindent közösen döntöttünk el, büszke voltam rá, mert mindenben részt vett, nem hagyta rám a döntést, sőt amit tudott terhet ő is levett a vállamról. Lisával nagyon jól működtek együtt így mikor nekem egész hétvégén tanulnom kellett is, ők nem álltak le, aztán pedig haza jött hozzám és segített a tanulásban. Nagyon sokszor voltunk úgy az ágyon, hogy ő ülve olvasott én pedig vállának dőlve tanultam majd mikor végeztem kikérdezett, vagy ha kellett elmagyarázott dolgokat. Esténként szerelmesen bújtunk egymáshoz, sosem tudtunk elég fáradtak lenni ahhoz, hogy külön aludjunk el. Még ha én egy-egy este tovább is fennmaradtam és a nappaliban tanultam ő mindig megvárt, türelmesen, nem siettetett és a hálóba felérve döbbentem erre rá mindig. A karjai közé bebújva pedig pillanatok alatt átkapcsolt az agyam és csak rá koncentráltam.
Az utolsó két hét az utolsó simításokról szólt, és rólam. Utolsó ruhapróbára, kozmetikushoz, fodrászhoz mentem, majd eljött a karácsony.
Lisa és Peter is bejelentkeztek, mi pedig még hívtuk List és Michaelt is, bár ők csak szentestére jönnek, mert meglátogatják Michael gyerekeit is. Meghittre sikerült, jól éreztük magunkat, mi nők sütöttünk, főztünk a férfiak nagy örömére. Sokszor elkaptam beszélgetés foszlányokat, amikor Peter és Adam beszélgettek az esküvőről, és Adam mindig nagyon határozott volt, sosem éreztem azt, hogy elbizonytalanodott volna.
A nászutat már korábban megbeszéltük, mivel én nem akarok külföldre menni, nem tudom valaha is eljutok-e oda, hogy már nem fogok rettegni a gondolattól is, de addig megoldjuk közelebbi úti céllal így elmegyünk San Franciscóba, arra az egy hetes kis körútra, amit még Lisáéktól kaptam illetve kiegészítjük azt egy pár napos floridai kiruccanással.
Karácsony másnapján Lisa és Peter is elmentek, hogy megtudják látogatni Lisa szüleit, az esküvő előtti nap jönnek vissza majd. Mi Adammel a nappaliban összebújva feküdtünk és a karácsonyfánkat nézegettük. Közben játszottam a kezével, ő pedig hajam simogatta, olyan tökéletes volt az egész.
- Szerinted apa lát most minket?
- Biztos vagyok benne, ahogy anyáék is látnak és nagyon boldogok mindhárman.
- Mielőtt a kórházba került, az utolsó találkozónkon arról beszéltünk, hogy idén karácsonykor több időt töltünk majd együtt. Nagyon hiányzik.
- Tudom Drágám – néztem fel rá és végig simítottam arcán – Nekem is hiányoznak a szüleim, olyan nehéz nélkülük ez az ünnep. Az első karácsony nélkülük borzalmas volt, megakartam halni, Peter sem tudta bennem tartani a lelket, elhagytam magam, naphosszat zokogtam a szobámban, te sokkal erősebb vagy, mint én voltam.
- Csak mert itt vagy nekem, melletted próbálok a jóra koncentrálni.
- És pont ezért vagy sokkal erősebb, mint én – mosolyodtam el.
- És a második karácsonyod nélkülük? – kérdezte halkan.
- Azt veled töltöttem, legalábbis egy részét, te erőt adtál nekem, melletted elfelejtettem kicsit minden fájdalmat, és most is ez van. Azzal hogy mellettem vagy és hozzád bújhatok enyhül a kín. Nem tudom mi lett volna velem nélküled, ha te nem lépsz be az életembe, ha nem próbálsz a közelembe férkőzni, talán már nem is...
- Shhh... ne is mondd ki szerelmem – hajolt fölém – Megmentettük egymást és ez a lényeg.
- Igen... Ó igen Adam, ez a legfontosabb – fogtam arcát kezeim közé – Vigyél fel a hálószobába és kápráztass el.
- Mivel?- vigyorgott.
- Magaddal – suttogtam majd megcsókoltam.
**
Még sosem volt ilyen stresszes szilveszterem, meg voltam zakkanva teljesen. A hotelba érve elvonultam két –három órára a lakosztályba és csak Lisát engedtem magamhoz be. Mint később kiderült ettől meg Adam pánikolt be teljesen, hogy faképnél hagyom az oltárnál így rögtön írtam neki egy üzenetet, hogy nagyon szeretem, és alig várom, hogy az oltárnál találkozzunk. Bennem ez ilyen belső feszültség volt, hányingerem volt, teljesen kész voltam. Lisa mindent bevetett, hogy helyrerázzon mire a sminkes és a fodrász megérkezik.
Többé kevésbé sikerült is, de nem mondanám, hogy száz százalékosan jól voltam. Míg készülődtünk befutott Jeremy és Jake is, beköszöntek majd mentek a fiú szekcióba, bár Jeremy az én tanúm lesz. Elisabeth is bejött és maradt is egy órát, majd kapta a riasztást Adamtől és átment hozzá.
Időközben az egyik fotós készített képeket a készülődésről és kisebb videók is forogtak. A kedvenc képem az lett mikor felvettem a ruhámat is. A hajam már elkészült és a sminken is csak az utolsó kiigazítások voltak hátra. Kíváncsi voltam az időjárásra így az ablakhoz sétáltam és bámultam kifelé. Megérintettem az üveget és mikor megláttam, hogy szakad a hó csak elmosolyodtam. Boldoggá tett a látvány és valahogy meg is nyugtatott.
Négy óra múlt mikor Lisa megszólalt.
- Itt az idő menyasszony – mosolygott rám mire bólintottam majd végig néztem rajtuk. Lisa, Fels és Amy lettek a koszorúslányaim – A vőlegényed már türelmetlenül vár.
- Igazán?
- Mike szerint legalábbis. Izzad, az ujjai épp csak egyben vannak még, mert folyamatosan a kezeit tördeli, és azt kérdezgeti, hogy mikor kezdünk már.
- Akkor ne várakoztassuk tovább, én készen állok – mondtam majd még megvártam, hogy a fodrász beletegye a kontyomba a hajtűre rögzített fátylat és indulásra kész voltam. Amy és Fels mentek előre Lisa pedig megfogta a kezem.
- Gyönyörű szép vagy Grace, el fog ájulni, ha meglát.
- Azt inkább ne, de köszönöm, mindent köszönök, olyan sokat segítettél nekem, nélküled nem lennénk ma itt.
- Dehogynem, te is megcsináltad volna, de örülök, hogy részese lehettem és remélem minden olyan lesz, mint ahogy elképzelted.
- Biztosan.
- Boldog vagy?
- Igen, sosem voltam boldogabb, tudom, hogy életem legjobb döntése ez. Kicsit fura még hogy feleség leszek, de Adam mellett nem félek semmitől, amíg ő velem van, teljes a boldogságom.
- Ezt akartam hallani. Na, menjünk.
A csokromat megfogva hagytuk el a szobát és gyorsan utolértük a lányokat. Mivel én Peter oldalán fogok bevonulni Lisát Jake kíséri be. Mikor a lányok elindultak Peter megfogta a kezem.
- Büszkék lennének rád.
- Büszkék rám – mosolyodtam el – El ne sírd magad.
- Bocs, csak, annyira hihetetlen, felnőttél, lassan saját családod lesz és túl gyorsan telik az idő, nekem te még mindig a cuki, göndörfürtös, fogatlan kislány vagy.
- Mindig az leszek, csak nagyobb kivitelben.
- Igen, tudod, Adam jó srác és biztos vagyok benne, hogy boldoggá tesz majd téged. Igazad volt mikor egyszer azt mondtad olyan, mint apád volt... Ő is kedvelné.
- Igen, ebben biztos vagyok. Nos... bekísérsz hozzá?
- Hát persze – nevette el magát mire belekaroltam és kopogott az ajtón. A kétszárnyas ajtó kinyílt és azzal együtt megszólalt a zene is. Mi pedig elindultunk. Rögtön őt figyeltem, megakartam teremteni a szemkontaktust és mikor ez sikerült elmosolyodtam. Olyan boldognak tűnt, megrázta fejét és elnevette magát, majd megtörölte arcát. Mikor odaértünk végig nézett rajtam és nyújtotta kezét mit megfogtam és ő rögtön rászorított majd kézfejem megpuszilva nézett rám.
- Csodaszép vagy.
- Köszönöm.
- Ideges vagy?
- Igen – nevettem el magam majd a virágcsokrot odaadtam Lisának és beléptem mellé Peter pedig a helyére mivel egyben ő Adam tanúja is. Ahogy elkezdődött a szertartás csak arra figyeltem, hogy Adam fogja a kezem, és én is viszonoztam azt. Ahogy egymásra néztünk mindig mosolygott és úgy ragyogtak a szemei, mint még soha.
Ahogy hallgattam a szertartást és csináltam, amit kellett végig az járt a fejemben, hogy megkezdjük a tényleges közös életünket immár házaspárként, mint férj és feleség és nincs akadály, amit ne tudnánk együtt legyűrni, amíg így szeretjük egymást, nem állhat semmi az utunkba.
A fogadalmunkat elmondva remegő kézzel húztam fel az ujjára a gyűrűt és neki újfent lekellett fognia a kezem, mert anélkül nem tudta volna felhúzni az ujjamra a gyűrűt. Végig szemeit néztem, amelyből olyan boldogság áradt, amit szavakkal le sem tudok írni.
- Gratulálok, önök mostantól férj és feleség, Adam, megcsókolhatja a menyasszonyt.
- Végre, erre várok mióta elkezdtük – mondta mire mindenki felnevetett ő pedig magához húzott és forró csókjával pecsételte meg az imént tett fogadalmunkat. Kezeimet karjára csúsztattam és viszonoztam majd elhúzódtam, de épp csak annyira hogy szemébe nézzek – Te vagy a mindenem.
- Ahogy te is nekem, férjecském – vigyorogtam majd még röviden megcsókoltam.
Éjfélkor az egyik kezemmel az övét fogtam, a másikkal egy pezsgős poharat és visszaszámoltunk. Ahogy eldördültek a tűzijátékok magához húzott és mielőtt megcsókolt volna orrát enyémhez érintve sóhajtott.
- Az volt tavaly ilyenkor a legnagyobb vágyam, hogy most veled állhassak így, és teljesült, ráadásul úgy, hogy ezen a napon összekötöttük az életünket. Tökéletes volt ez a nap választás.
- Tavaly, ez a nap volt az, amikor megfordult velem a világ, mikor nem féltem többé és vállalva minden jót és rosszat nyitottam feléd, ez a nap mindig különleges lesz.
- Számomra is – súgta majd gyengéden megcsókolt – Boldog új évet szerelmem.
- Melletted csak az lehet – karoltam át derekát.
**
Fogalmam sem volt arról milyen lesz a házas élet, csak abból indultam ki, hogy az esküvő előtt is csodás volt vele lenni, vele élni, az esküvő ezen igazán nem változtatott.
A nászút tökéletes volt, teljesen kikapcsoltunk, a telefonjainkat csak akkor vettük elő mikor a családnak jeleztük, hogy minden rendben. Egyéb esetben lenémítva pihent a táskánkban vagy épp a hotel szobában. Csak a fényképező gépet vittük magunkkal mindenhová, és tekintve hogy megannyi gyönyörű helyen jártunk, rengeteg képet készítettünk. Fantasztikus élmény volt vele bejárni San Francisco legszebb helyeit, majd Floridában az óceán parton sétálgatni, romantikus vacsorákon részt venni ahol mindig meglepett valami aprósággal. Sokszor úgy éreztem egy mesében vagyok ahol ő a tökéletes herceg én pedig az ő hercegnője.
Na persze haza érkezés után kicsit visszavettünk és éltük a normális életünket. Visszarázódtunk a régi kerékvágásba, nekem megkezdődött az első vizsga időszakom az egyetemen és mellette elkezdtünk készülni a diákokkal a tavaszi előadásra.
Adam szerencsére mindkettőben támogatott, sőt mikor a diákok feldobták, hogy lépjek fel én is a záró előadásban ő volt az első, aki azt mondta mindenképp megkell tennem, így elkezdtünk ideális dalt keresni erre a produkcióra.
Az első közös nyarunk az utazgatásról és élmény vadászatról szólt. A suli és egyetem nélküli három hónapot maradéktalanul kihasználtuk. Sok időt töltöttünk az anyukájával és Michaellel, a srácokkal, Jeremyékkel, és Lisáékkal is rendszeresen tartottunk ott alvós bulikat, hol ők, hol mi mentünk hozzájuk. Grill partikat szerveztünk, kihasználtunk minden napot.
Az első évemet nagyon jó eredményekkel zártam az egyetemen, amin Adam mindig kivolt, hogy hogy tudok ennyire jól helytállni mikor ezer és egy dologgal foglalkozom. Ugyanis történt az, hogy tavasszal ismét elkezdtünk az alapítványhoz járni, ételosztásokon részt venni és célzottan kerestünk egy családot, akit kicsit segíthetünk. Rengeteg energiát fektetettem bele ismét, de most már ott volt velem Adam is és támogatott. Egy elég szegény családot találtunk, akiknek adósságok halmozódtak fel, a két kislányt pedig bántalmazták az iskolában a helyzetük miatt.
Utáltam ezt, így mikor felvettük velük kapcsolatot és láttam a körülményeiket tudtam, hogy segítenem kell rajtuk, ahogy csak tudok. Adam az apával foglalkozott, segített neki, beszélgetett vele, munkát kerestek együtt én pedig az anyukával és a gyerekekkel foglalkoztam. Az adósságaik egy részét átvállaltuk, az elmaradt törlesztőket és még félévi törlesztőt előre, hogy legalább az otthonukat ne veszítsék el. Félév alatt remélhetőleg sikerül nekik talpra állni, ez később be is jött, az apukának és az anyukának is sikerült biztos munkát találnunk. Susanék ismét kitettek magukért a körülmények javításáért, bútorokat, ruhákat gyűjtöttek a lányoknak, a tanuláshoz szükséges eszközöket pedig mi biztosítottuk.
Mindezek után bementem a gyerekekkel az iskolába és megkértem az osztályfőnöküket, hogy mindkét osztállyal eltölthessek két órát, amikor is arról beszélgettünk, hogy milyen életet élnek a különböző társadalmi szinten lévő családok. Próbáltam kicsit érzékenyíteni őket azzal kapcsolatban, hogy aki szegény az nem rosszabb annál, aki gazdag vagy jó módban él. Szerencsére mindkét osztály fogékony volt és az osztályfőnökök is segítőkészek voltak.
Ez egy három hónapos kis projekt volt és a végén elégedetten engedtük el a kezüket.
Az év fénypontja viszont határozottan a hálaadás volt mikor Lisa és Peter bejelentették, hogy babát várnak így hatalmas ünneplésbe kezdtünk. Adamen láttam, hogy ő is vágyna már egy gyerekre, de én kiakartam várni az egyetem végét. Ugyan tudatosan nem védekeztünk, mármint én nem szedtem a gyógyszeremet és mégsem jött össze, talán a természet is tudja, hol vannak a határaim és a segítségemre van azzal, hogy kivárja ő is a húzós időszak végét.