Adam szemszög
Vasárnap reggel a karjaim közt ébredt. Lassan bágyadtan nyitogatta a szemeit majd, ahogy észhez tért el is akart húzódni, de én ott tartottam. Nem akartam még elengedni, bár tudtam azt is, hogy nem tarthat sokáig. Kb. félórát feküdtünk így majd elhúzódott és kiment a szobából. Tudtam, hogy nem fog visszajönni már hozzám így én is felöltöztem és kimentem a konyhába. Ott állt a mosogatónál, nekem háttal, de tisztán láttam, hogy erősen kapaszkodik és tartja magát. A fejét lehajtva billegett előre hátra. Nem tudtam odamenjek-e vagy csak álljak és várjak, szerettem volna magamhoz ölelni, bíztatni, hogy ne féljen, minden rendben lesz, de nem mertem megmozdulni. Legalább két percen keresztül néztem, ahogy tépelődik majd egyszer csak megfordult.
- Adam... - suttogta mire megmozdultam és elindultam felé és mikor elé léptem kinyújtva kezét mellkasomnál fogva megállított. Pont egy karnyújtásnyira volt tőlem, közel, mégis olyan távolinak éreztem – Ne csináld ezt velem.
- Mit?
- Tudod, hogy hatással vagy rám, ne használd ki.
- Eszem ágában sincs. Mitől félsz?
- Mindentől, tőled, magamtól, az egész helyzettől.
- Oké, figyelj rám. Nincs okod tőlem félni, ha az érzéseid keltenek, félelmet benned arra sincs okod, tudom, hogy az elmúlt hónap, kaotikus, és fájdalommal teli volt. Mindketten hibáztunk, de az biztos, hogy én voltam az, aki a legnagyobb hibát elkövettem. Nem bíztam benned, az érzéseidben és nincs is mentségem, sosem bocsájtom meg magamnak ezt. Minden, amit este mondtam, igaz volt. Az én érzéseim nem változtak irántad, veled akarok lenni és csak remélem, hogy lesz esélyem helyrehozni mindent.
- Nem olyan könnyű, én csalódtam benned, fájdalmat okoztál, magamra maradtam mindennel, pont akkor hagytál egyedül, amikor a legnagyobb szükségem volt rád, a szerelmedre, a törődésedre és ezt te is tudtad. Honnan tudhatnám, hogy ha most újra is kezdjük, akkor nem lesz több ilyen, hogy mész a fejed után, és egyszer csak ismét eltűnsz.
- Tudom, ezt most ígérgethetném neked, de nem fogom, helyette csak megkérlek, hogy próbáld meg, próbálj meg megbocsájtani nekem és hinni bennem, abban hogy tanultam a hibáimból. Lett volna lehetőségem mással lenni az elmúlt hónapban, de mindazok ellenére, amit láttam, és amit gondoltam, nem tudtam más nőt elképzelni magam mellett, csak téged akartalak érezni – csúsztattam kezem kézfejére, ami mellkasomon pihent. Éreztem, hogy gyengül az ellenállás, végül sikerült elérnem, hogy leengedje kezét és így közelebb hajolva hozzá végig simítottam arcán – te vagy minden, amire vágyom, szükségem van rád. Folytassuk az álmaink megvalósítását...
- Megígértem Marknak hogy esélyt adok magunknak. Mellettem állt, vigasztalt, támogatott végig, ő elérte, hogy mosolyogjak mikor legszívesebben sírtam volna.
- És mint tudjuk, te megtartod az ígéreteidet – néztem szemébe.
- Igyekszem.
- Tudod mit Grace, nem köthetlek magamhoz, nem kényszeríthetlek, hogy vissza gyere hozzám, még akkor sem, ha tudom szíved szerint így tennél. De tudok rád várni. Tisztában vagyok azzal, hogy te hozzám tartozol, nekünk együtt kell lennünk.
- Honnan tudod?
- Mióta ismerlek, tudom, először csak azt tudtam, hogy bőven lesz szereped az életemben, nem sejtettem milyen, majd ahogy megismertelek és beléd szerettem, azóta biztos vagyok benne hogy minket egymásnak teremtettek. Senki más mellett nem lehetünk olyan boldogok, mint mikor együtt voltunk. És azt is tudom, hogy velem akarsz lenni.
- Azt mégis honnan tudhatnád?
- Mióta leengedted a kezed azóta fogod az enyémet, szinte rögtön a kezem kerested, vágysz a közelségemre, érezni akarsz engem – mondtam mire lenézett és mikor meglátta, hogy a kezem fogja elakarta engedni, de nem eresztettem. – Neem, ne félj ennyire.
- Én annyira szerettelek téged, de te ezt eldobtad.
- Tudom, de nem is gondolkoztam azt hiszem, egyszerűen csak megakartalak szabadítani a tehertől.
- Milyen tehertől?
- Saját magamtól. Hisz fiatal vagy, annyi minden jutott eszembe, egy egész világ vár rád hogy felfedezd, nem húzhatlak vissza, élned kell az életed, tapasztalatokkal kell gazdagodnod és meggyőztem magam, hogy jobb is lesz neked nélkülem, de mikor ott a kórházban megláttalak, elárasztottak az érzések...
- Akkor te voltál a legédesebb teher nekem, amit egy életen át akartam hordozni.
- Még nem késő.
- Nem tehetem meg Markkal, hogy egyik pillanatról a másikra elküldöm mintha misem történt volna köztünk.
- Együtt voltál vele? Lefeküdtetek?
- Számít ez valamit?
- Nekem nem, hisz elhagytalak, lemondtam rólad, nem tehetnék neked szemrehányást, ha akarnék sem.
- Nem feküdtünk le egymással, odáig nem jutottunk. De szeret engem, érzem, pont úgy néz rám, mint te, amit akkor nem tudtam be azonosítani, de most már megy. Nem akarok neki fájdalmat okozni.
- Mint mondtam, várok rád. Próbáld meg vele, és ha bele szeretsz, elengedlek, de ha nem működik, én itt leszek és készen állok ott folytatni ahol abbamaradt azon a pénteken az iskolában, mikor azt terveztük, hogy a hétvégét a szigeten töltjük, csak egymással és a kutyánkkal törődve – mondtam miközben nyakát simogattam. Tudtam, hogy én vagyok neki az igazi, visszafog jönni hozzám, minden idő kérdése. De türelmes leszek, láttam ezt a Markot, igaz, ami igaz, jó képű és láttam, hogy néz rá, tényleg bele szeretett, ami nem meglepő, de nem tudja azt megadni neki, amit én, sosem fogja azt a reakciót kiváltani belőle, amit én. A szemembe nézett és felemelve kezét arcomhoz ért. Végig mérte azt, lassan mintha csak az emlékeibe akarná vésni a vonásaimat. Államhoz ért és újra szemembe nézve sóhajtott – Nem kell szégyellned ha, vágysz rá, bármikor megkaphatod.
- Mit? – kérdezte mire elmosolyodtam és még közelebb hajoltam hozzá.
- Nem kell kimondanod, ha attól rosszul érzed magad, csak bólints és én vállalom az egészet – alig mondtam ki már bólintott is így ajkait kóstolgatva ültettem fel a pultnál lévő székre. Rögtön derekam köré fonta karjait és végig simított hátamon miközben olyan szenvedéllyel csókolt, amit még nem is igazán tapasztaltam tőle. Érezni akartam őt, a bőrét, hogy hozzám simul, érezni akartam, ahogy eggyé válunk, hogy az enyém lesz, beleremeg minden mozdulatba, sóhajtozik és élvezkedik. Ajkait egy pillanatra sem szakította el enyémtől, éreztem, hogy ő is szeretné, ő is pont arra vágyik, amire én, úgy ahogy régen is tudtam néhány mozdulatából. De most, nem adta meg magát nekem, lassan eltolt miközben még csókolt, de aztán az is megszakadt. Levegőt kapkodva nézett rám és szemei csak úgy cikáztak szemem és ajkaim között, talán folytatni is akarta, de nem tette.
- Hiba volt ezt tennem.
- Dehogy volt, sőt tudod mit, ez csak megerősített abban, hogy megéri várnom, mert igazam van, engem akarsz, rám vágysz, nem Markra, engem akarsz ölelni és csókolni. Szeretlek Grace, végig szerettelek és szeretni is foglak, míg élek, ebben biztos vagyok.
- Menj el most, jó, kérlek, hagyj magamra.
- Jól van, gondolkodj csak, nem foglak zaklatni.
- Köszönöm – bólintott mire elindultam a nappaliba, már az előszobában voltam mikor megfordultam. Ott állt ő is, a kanapénak támaszkodva, figyelte a mozdulataimat.
- Grace, csak annyit, hogy... ha egy nap Mark mellett döntesz, végleg, és köztünk vége szakad ennek, nem hiszem, hogy képes lennék a barátod maradni.
- Tessék?- kérdezte halkan – De hisz egyszer azt mondtad, hogy...
- Tudom, bármi is történjék, rám mindig számíthatsz, és a barátod leszek, de az elmúlt hetekben, rájöttem, hogy képtelen lennék mosolyogva végig nézni, ahogy életem szerelme mással van, máshoz megy feleségül, másnak szül babát, mással boldog. Akkor eltűnök az életedből végleg és megpróbállak kiverni a fejemből.
- Köszönöm, hogy elmondtad mire számíthatok.
- Remélem nem így alakul, vigyázz magadra és kedden, úgyis találkozunk, ugye?
- Miért?
- Az ünnepségen.
- Ó ige, ott.
- És köszönöm, hogy a támaszom voltál az elmúlt két napban, tényleg nagy szükségem volt rád.
- Ez természetes.
- Akkor, szia.
- Szia, Adam – emelte fel kezét és intett majd miután elhagytam a lakását csak hallottam a zár kattanását és én is elindultam. Útközben felhívtam anyát, hogy hamarosan érkezem, mert nála van lényegében minden holmim. A taxiban szinte végig az utat bámultam és vigyorogtam. Istenem, ahogy visszacsókolt, hogy vágytam már rá, hogy érezhessem őt, egy álom volt, főleg az elmúlt egy hét után mikor gyötört a fájdalom, hogy Mark és ő együtt vannak.
Anyához érve előhúztam a kulcsomat, majd ahogy beléptem megjelent előttem.
- Fiam, minden rendben veled?
- Mi baj lehetne?
- Nem is tudom, olyan hirtelen tűntél el a temetésről, aggódtam. Na persze Grace megnyugtatott, de miért nem szóltál hová mész? Órákig tűkön ülve vártalak.
- Ne haragudj anya, sokáig én sem tudtam hová megyek, bolyongtam a városban, betértem egy bárba majd fogtam egy taxit és hozzá vitettem magam, azóta vele voltam.
- És?
- Kicsit kiakadt, amiért nem hívtam el a temetésre.
- Én megmondtam, hogy utálni fog érte.
- Utált is, talán még most is utál kicsit, de sokat beszélgettünk. Tegnap reggel elvittem apa sírjához így el tudott búcsúzni tőle úgy is.
- És mit mondott, kettőtökről is beszéltetek?
- Igen, fogjuk rá, tisztáztuk az elmúlt egy hónapot, az elcsúszásokat, majd megcsókoltam.
- Úristen, gyere, igyunk egy kávét, mesélj el mindent – rángatott a konyhába mire én csak nevettem- Mondd már, viszonozta?
- Igen, viszonozta. Jajj anya, tudom, hogy engem szeret, de megígérte Marknak, hogy megpróbálja vele, és tudod milyen, megtartja az ígéreteit.
- Igen, az egyértelmű. De nem próbáltad elmondani neki, hogy ez ebben az esetben butaság?
- Nem, megkell tapasztalnia, hogy nem működik, azt akarom, hogy magától jöjjön rá hogy mellettem a helye, hogy csak én tudom megadni azt, amire vágyik. És nem kétlem, hogy rá fog jönni, ahogy megcsókolt ma, magához ölelt és megérintett, mind azt bizonyította, hogy engem szeret és Grace az a tipus, akit a szíve hajt, aki mindig a szívére hallgat. Gondolhatja, hogy megkell próbálnia Markkal, mert ezt ígérte, de az érzései, nem fogják nyugodni hagyni.
- Jajj Istenem, csak legyen így, annyira boldog lennék.
- Akkor gondolhatod, én mit éreznék. Soha többé nem eresztem el, ha visszakapom őt, többé nem megy sehová.
- Ajánlom is, most már jó lenne unokázni.
- Azért, az nem csak rajtam múlik, fiatal még hozzá.
- Nem hiszem én azt, de jó, adok egy-két évet nektek.
- Kedves vagy anya, köszönjük... - grimaszoltam.
- Fiam, csak azt akarom mondani, hogy nagyon megszerettem őt, még sosem láttalak olyan boldognak, mint mikor vele voltál, hiszek abban, hogy ő az igazi neked.
- Én is hiszek ebben, és olyan fura belegondolni, hogy nem is olyan rég teljesen lemondtam arról, hogy találok olyan nőt, aki iránt így érezhetek és akkor egyszer csak berobbant az életembe és felforgatott mindent.
- Ilyen a szerelem. Nem tudod irányítani, ha úgy van elrendelve, egyszer csak megtörténik, ellenkezhetsz, de a szívedet nem tudod befolyásolni. És Grace határozottan egy olyan lány, aki ellen felesleges is ellenkezni.
- Igen, ez így van – mosolyodtam el – Tudod, nem tudom megérteni, hogy lehet ilyen csodás lány, nézd csak meg apa esetét szinte nem is ismerte, egyszer találkoztak, és tőlem csak rosszat hallott róla, mégis szeretettel fordult felé, esélyt adott neki, mellette volt és igazán fájt neki a halála.
- Grace erejét, tiszta lelkét az is bizonyítja, hogy képes volt Jacknek második, sőt sokadik esélyt adni, hitt abban, hogy élhet normális életet, hogy megjavulhat, erre nagyon kevés ember lett volna képes, főleg úgy hogy ő volt az áldozat.
- Igen, tudom – túrtam hajamba.
- Ma hazamész?
- Igen, holnap bekell mennem az iskolába, segíteni a keddi ünnepséget előkészíteni.
- Grace megy?
- Igen, ott lesz.
- És lesz kísérője?
- Nem tudom, talán igen, de kibírom, ki kell bírnom, csak abban reménykedem, hogy az esküvőre nem hozza el, az kicsit sok lenne, egész este együtt látni őket. Még a hideg is kiráz tőle – húztam ki magam.
- Olyan izgatott vagyok miattatok. De megkell ígérned, hogy ha kibékültök, én tudom meg elsőként.
- Jól van anya, megígérem – öleltem magamhoz nevetve.
Grace szemszög
A vasárnap nyugiban telt, próbáltam kipihenni az elmúlt két napot, gondolkozni, mit kellene tennem. Adam már nem jelentkezett, ahogy Mark sem. Na persze Adamnél ez nem is volt probléma, jobb is, ha nem hallom a hangját vagy olvasom a szavait.
Mark viszont meglepett, azt hittem teperni fog, de nagyobb az önuralma, mint hittem. Tudtam, hogy beszélnem kell vele így írtam neki, hogy jöjjön át reggel, ha esetleg tud. Rögtön válaszolt is hogy tízre átjön, addig elintéz mindent az irodában.
Szóval ma idegesen ébredtem, nem tudtam mit várjak tőle, mit mondjak neki, elmondjam, hogy csókolóztunk Adammel, hogy miket beszéltünk? Vagy csak hallgassak róla, de akkor meg biztos tiszta ideg leszek majd.
Jobb, ha lezuhanyozom.
Tíz épp csak elmúlt mikor megszólalt a kaputelefon. Tudtam, hogy ő az így csak megnyomtam a gombot. Egy perc sem telt el kinyílt a lift ajtó és elindult felém. Az ajtókeretnek támaszkodva vártam, hogy odaérjen hozzám.
- Szia – nyögtem ki.
- Szia – ölelt magához – Olyan jó téged látni.
- Téged is – mosolyodtam el – Gyere, menjünk be.
- Igyekeztem mindent elintézni, szabad vagyok egésznap.
- Szuper, kérsz valamit inni?
- Nem, egyelőre nem – simított végig hátamon majd leültünk és miután felhúztam a lábaimat magam alá előre húztam hajam – Minden rendben ment a hétvégén?
- Igen.
- Meddig volt itt Adam?
- Tegnap reggel elment.
- És jobb állapotban távozott?
- Igen, nagyon megviselte az apukája halála, de ez természetes is, hozzám képes még jól is viselte ezt a helyzetet, én eltaszítottam mindenkit, miközben nekem is csak arra lett volna szükségem a szüleim halálakor, hogy azokkal legyek, akiket szeretek. De ehelyett én eltaszítottam Petert is, Adam ilyen szempontból erősebb volt.
- És te egyébként is gyógyhatással vagy az emberekre.
- Nem hiszem – mosolyodtam el majd csak néztem rá.
- És te hogy érzed magad?
- Én? Hű, nem is tudom, sokat gondolok Ethanre, hogy bár több időt lehettem volna vele, sajnálom Adamet és együtt érzek vele.
- Grace...
- Mi az?
- Beszéljünk őszintén, nem megy nekünk ez a bájcsevej – érintette meg a kezem mire aprót bólintottam – Beszéltetek kettőtökről?
- Igen, jobban mondva tisztáztuk, hogy hol csúsztak el a dolgaink. Ő azt hitte, hogy összejöttem veled, én meg azt hittem, hogy talált mást, és mivel a büszkesége nem engedte, nem válaszolt a hívásaimra és így megszakadt a kommunikáció, teljesen elmentünk egymás mellett. Be ismerte, hogy hibázott, mert látott valamit, amiből rögtön arra következtetett, hogy veled vagyok és nem akarta zavarni a köreimet.
- Szeret téged.
- Igen, szeret engem.
- Történt köztetek valami? – kérdezte mire sóhajtottam majd lehajtottam a fejem és aprót bólintottam – Lefeküdtetek egymással?
- Nem, dehogy, csak megcsókolt és én visszacsókoltam, de ennyi.
- És?
- És mi?- kérdeztem félve.
- Akkor mi nem találkozunk többé?
- Ezt akarod?
- Nem dehogy, tudni szeretném, te mit akarsz. Ha nem lennék, visszamennél hozzá?
- Tudod, hogy vannak iránta még érzéseim.
- Tudom, hogy szereted még, igen, de irántam érzel bármit, ami meggátol abban, hogy visszafuss hozzá?
- Igen, kedvellek téged, nagyon, jól érzem magam veled, a részemről még él, hogy esélyt adok kettőnknek.
- Igazán, nem vágysz arra, hogy vele legyél? Nem hiányzik?
- Van hiányérzet, de nem tudom, az minek szól. Arra gondolok, mi a garancia, hogy ha visszamegyek majd minden tökéletes lesz? Mi van, ha munkámból kifolyólag sok férfival találkozom, akikkel összebarátkozom, akik közül valaki megölel és ő meglátja ezt és újra elhagy, csak mert nem bízik az érzéseimben, a hűségemben. Mi van, ha ez a kétely, amit érzek, sosem múlik el, sosem lehetne kiegyensúlyozott kapcsolatunk. Mikor megcsókolt, igen, megmozgatott bennem valamit, de ez nem meglepő hisz a szívem szereti őt, de az eszem azt súgja, megkell veled próbálnom.
- Ha ezt akarod, én partner leszek, én szeretném, szeretnék veled lenni, megpróbálni együtt, mert nekem is vannak érzéseim irántad. De nem akarom elbízni sem magam, hogy egy csapásra elfelejted, és csak én leszek neked fontos.
- Akkor csak próbáljuk meg – mondtam halkan. Tudtam, hogy ezzel eltávolodom Adamtől, és csökken annak az esélye is, hogy újra egymásra találunk, de mikor eldöntöttem, hogy megpróbálom Markkal akkor éreztem valamit. Együtt kell vele lennem, hogy lássam van-e esélyem mással boldognak lenni.
- Jól van, próbáljuk meg – fogta meg kezem majd végig simított arcomon – Hiányoztál.
- Tényleg?
- Igen, melletted más embernek érzem magam, sokkal felszabadultabb vagyok, jól érzem magam. Valahogy melletted megfeledkezem minden rosszról.
- Ennek örülök – mosolyodtam el mire csak közelebb hajolt és megcsókolt. Viszonoztam, de rögtön éreztem, hogy még csak nem is hasonlít Adam csókjára. Mármint jól csókol, élvezhető és be tudja indítani a fantáziát de, nincs meg az a pezsgés, amit Adam csókjánál érzek.
- Gyere ide – húzott ölébe és derekam átkarolva csókolt tovább.
- Eljössz a holnapi oklevél átadó ünnepségre?
- Szeretnéd, hogy ott legyek?
- Igen, bemutatnálak a nagybátyámnak, sokat meséltem rólad nekik, nem ártana, ha megismernétek egymást – mondtam mire csak mosolyogva bólintott – De ha ez neked kellemetlen lenne...
- Nem, dehogy, nem kellemetlen, örülnék, ha megismerhetném őket, még ha ők ketten az Adam csapatnak szurkolnak is – mondta mire elnevettem magam.
- Ki kell öltöznöd, jól kell mutatnod mellettem.
- Te mit veszel fel?
- Egy fehér, térdig érő csipke ruhát.
- Oké, akkor igyekszem kellőképpen elegánsnak lenni főnök asszony – kacsintott, ami ismét megmosolyogtatott.
Miután Mark késő délután hazament lezuhanyoztam, hajat mostam, minél kevesebbet akartam az ünnepség előtt szöszölni itthon. Mark idejön hozzám reggel és együtt megyünk az ünnepségre, ami 11kor kezdődik.
Az esti órák baromira lassan teltek. Feküdtem az ágyban és a plafont bámultam. A gondolataim cikáztak, Adam, Mark, az önkéntes munka és úgy általánosságban a jövő körül. Borzalmasan éreztem magam, mert nem tudtam helyesen teszem-e hogy belementem abba, hogy Markkal legyek, hogy megpróbáljuk együtt. Hiába kedvelem őt, jól érzem magam vele, mégsem ugyanaz, mint Adammel. Nem is kéne ezen rágódnom, nem kellene állandóan összehasonlítgatnom őket.
Telefonom rezgésére eszméltem fel. Kézbe véve megnyitottam az üzeneteket és elmosolyodtam mikor elolvastam az üzenetét.
„ Holnap lesz a nagy nap, vége az iskolának. Izgulsz?"- ahogy elolvastam a szavait szinte láttam, ahogy mosolyogva néz rám gyönyörű kék szemeivel.
„ Ideges vagyok, még nem is igazán fogtam fel. Ez egy nagyon kalandos év volt, talán picit hiányozni is fog, az iskola, a termek, az emberek." – válaszoltam rögtön.
„ Az emberek?"
„ Néhány ember..."
„ Nem feltétlenül kell, hogy véget érjenek ezek a kapcsolatok"
„Nem fognak, csak átalakulnak. Jeremy tovább tanul, biztosan kevesebbet találkozunk majd."
„Én viszont itt leszek, nem megyek sehová." – elolvasva elmosolyodtam, ó igen, ebben biztos voltam.
„ Én viszont még nem tudom, merre kellene indulnom."
„ Én tudom. Van egy kis város, Linden a neve, van itt egy alapítvány, ahol biztosan örömmel látnának téged, mint munkaerő. Nyugodt hely, családalapításra tökéletes." – Neki határozott elképzelése van.
„ Ehhez két ember kell, nem dönthetek önkényesen" – válaszoltam mosolyogva.
„ Ja persze, bocsánat, Markkal még nem tart ott a kapcsolat, gyerekvállalás meg hasonlók, friss még a dolog, ugye?"
„ Határozottan" – írtam vissza.
„ Holnap látjuk egymást. Jó éjt Grace."
„ Jó éjt Adam." – írtam le majd félre tetem a telefont. Párnámat átölelve lehunytam a szemem és próbáltam elaludni.