Haza felé nem beszélgettünk, én gondolkodtam, annyi minden kavargott a fejemben, az, amit Mark mondott reggel a telefonban, és amiket Adam mondott és ott voltak a saját gondolataim, amik majd meg őrjítettek. Minden sejtem, idegvégződésem felé húzott, a szívem, ha csak rá gondoltam vagy az érintésére, hevesebben kezdett dobogni, de az eszem azt súgta ne ugorjak bele, ne adjam meg magam, hisz miért tette, miért dobott el, miért hagyott el, egy értelmes magyarázatot nem kaptam még, csak hogy hibázott, nekem ez nem elég.
Mikor beértünk a városban épp egy piros lámpánál álltam mikor rám nézett.
- Hogy lesz a továbbiakban?
- Hogy érted?
- Kiraksz engem anyánál vagy maradhatok még veled egy kicsit? Lehetnék ma este is nálad esetleg? Nem akarlak befolyásolni, de nagyon jót tesz nekem, hogy mellettem vagy – mondta halkan. Neki jót tesz, én meg megőrülök.
- Az a legfontosabb hogy jól legyél, így ha szeretnél, még maradj nálam ma, holnap gondolom úgyis haza mész majd.
- Igen – bólintott – És te?
- Én kedden megyek, az ünnepségre, aztán pénteken végzős bál és szombaton esküvő.
- Igen, mozgalmas hét lesz. Az esküvőn gondolom lesz partnered.
- Igen, lesz – bólintottam aprót majd az utat figyeltem – Neked lesz kísérőd?
- Nem, nem lesz, én egyedül megyek, amúgy is elleszek foglalva Peterékkel szóval mindegy is.
- Az is igaz – motyogtam majd lefordultam a megfelelő utcán, ami egészen hazáig vitt. Ott leparkoltam a helyemre és hátra hajtottam a fejem. – Köszönöm, hogy elvittél, biztosan meglátogatom még.
- Én köszönöm – válaszolt mire kikapcsoltam az övemet és már nyitottam az ajtót mikor elkapta a kezem – Várj egy kicsit – mondta majd kipattant a kocsiból és átszaladva az én oldalamra kinyitotta nekem az ajtót. Erre elmosolyodtam és elfogadtam felém nyújtott kezét. Mosolyogva néztem rá majd vállamra vettem táskámat és elengedtem kezét.
- Te mit sem változol.
- És ez baj?
- Nem tudom Adam. Az ilyen tulajdonságaid jó, ha megmaradnak, ami jó azon ne változtass – néztem szemébe majd bekapcsoltam a riasztót a kocsin és elindultunk a házba. A lakásba belépve leraktam mindenem és csak leültem a kanapéra. Ő helyet foglalt mellettem és egy ideig csak nézett majd maga elé meredt – Feküdj ide az ölembe, simogatom egy kicsit a fejed – mondtam mire minden ellenkezés nélkül úgy tett, ahogy kértem és mikor elkezdtem haját simogatni felnézett rám. Én csak fésülgettem ujjaimmal hátra és közben néha végig simítottam arcán. Néhány percre elfelejtettem, hogy mi minden történt az elmúlt hetekben és csak élveztem, hogy velem van. Ő úgy nézett rám, ahogy azelőtt és én úgy simogattam, ahogy akkor tettem mikor még én voltam mellette a világ legboldogabb nője. Talán több is volt ez néhány percnél, nem tudom, egy idő után megszűnt az idő számomra, nem tudtam és nem is akartam abbahagyni a simogatását, élveztem, ahogy rám néz és megérinti karom, ahogy lefogja és arcán tartja tenyerem. Szívemet körülölelte az az érzés, ami akkor tombolt bennem mikor a jövőnket tervezgettük együtt.
- Énekelnél nekem?
- Mit szeretnél hallani?
- Amit az előadáson énekeltél, az gyönyörű volt.
- Igen az egy szép dal – dőltem hátra majd bele kezdtem A Better place-be. Közben végig simogattam a haját vagy az arcát. Ó igen, kétség sem fér hozzá, hogy a szívem még mindig érte dobog, folyamatosan lejátszódnak előttem az együtt töltött boldog hónapok jelenetei, a nevetések, az össze bújások, a közös főzések, amik szintén mindig nevetésbe, vagy épp szerelmeskedésbe fulladtak.
- Tényleg így gondoltad?
- Igen, ezért választottam ezt a dalt.
- És Mark iránt is ezt érzed?
- Nem... de ne beszéljünk róla, kérlek.
- Miért?
- Egyszerűen csak, most nem ide illő, most az a lényeg, hogy te jól érezd magad, nem hiszem, hogy ha a Markkal való kapcsolatomról beszélünk túl jó lesz neked.
- Igazad lehet. Mondd nincs itthon borod?
- De van, miért?
- Nem akarsz inni?
- Ó, gondolod jó ötlet leinni magunkat ebben az állapotban?
- A legjobb döntés lehet ez most.
- Jól van, hozok poharakat meg az üveget – bújtam ki alóla és a konyhába sétáltam. Előhalásztam két boros poharat és a nyitót majd egy újabb körben a bort is magamhoz vettem. Végig néztem, ahogy próbálja kinyitni, de végtelenül bénán ment így szinte végig nevettem az egészet. A dugó végül az üvegben landolt és csak egy része jött ki, de ez minket nem akadályozott meg abban, hogy megigyuk.
Bekapcsoltunk zenét és a poharat forgatva kezdtünk beszélgetni. Én az apukája felé tereltem a témát, nem akartam, hogy kettőnkről beszéljünk, így elkezdett mesélni, hogy milyen jókat beszélgettek és hogy eleinte, miután megtörtént az erőszak milyen sokat segített neki az, hogy mellette volt. Sok mindent segített neki megérteni, amit magától nem tudott volna.
Egymás után töltötte fel a poharakat egészen addig, míg az üveg kifogyott mi pedig már kellőképpen spicces állapotba kerültünk. Igyekeztem ettől függetlenül tartani a távolságot, de ez egy lehetetlen küldetésnek tűnt, ugyanis ő nem akarta ezt tenni. Folyamatosan megérintett, megfogta a kezem, hajam simogatta, arcomhoz ért és cirógatta, ami mind megnehezítette, hogy tartsam magam az elhatározásomhoz.
Este hat körül volt mikor bedobtam a sütőbe egy mirelit pizzát, és amíg azt vártuk piros pacsit játszottunk. Na, igen, a reflexeim ennyi bor után nem voltak a legjobbak így mire végeztünk tiszta vörös lett a kézfejem a lecsapások miatt.
Vacsora után csak úgy, mint tegnap este bejött velem a hálóba és pizsamára váltva ruháinkat feküdtünk be az ágyba. Pizsama, nekem a szokásos, neki meg a pólója és alsó nadrágja. Csak úgy, mint előző este, egymással szemben feküdtünk, de most nem fogtam meg a kezét csak a párnámba kapaszkodtam. Kezdett a bor hatása elszállni, kitisztult az agyam és újra éreztem azt a fájdalmat, amit egy hónapja okozott, nem is tudtam ezt palástolni. Könnyeimen keresztül néztem rá mire csak végig simított arcomon.
- Elfogod valaha is felejteni azt a fájdalmat, amit okoztam neked?
- Szeretném – suttogtam mire nyelt egy nagyot. Nem bírtam ki, meg kellett kérdeznem – Miért csináltad Adam? Miért hagytál magamra?
- Mert azt gondoltam ezzel teszek jót, hisz te továbbléptél, nem volt rám szükséged.
- Dehogynem, csak rád lett volna szükségem. Miattad vágtam bele, érted akartam a legjobban meggyógyulni. Mert érezni akartalak, újra érezni akartam az ölelésed, a csókjaidat s addig a napig azt hittem semmi nem állít meg minket. Majd rájöttem, van olyan akadály, amit nem tudunk leküzdeni. Ez elég erősnek bizonyult.
- Miről beszélsz?- kérdezte értetlenül – Grace te voltál az, aki tovább lépett. Kérted azt a szünetet és én az elején hittem benne, a legnehezebb percekben is hittem abban, hogy visszatérsz hozzám, de akkor te már nem akartad ezt, hiszen ha akartál volna engem, a kapcsolatunkat, akkor nem randizgatsz Markkal, nem jössz vele össze.
- Mi van? Adam, Mark és én kedden beszéltük meg hogy adunk egy esélyt kettőnknek, és másnap találkoztunk a kórházba, addig a napig semmi nem volt köztünk. Amit a kórházban is megmondtam neked, te voltál az egyetlen férfi az életemben, nem rémlik ez a mondat?
- Ez a mondat dühített a legjobban, mert tudtam, hogy nem igaz.
- Pedig így volt.
- Miért nem tudod elmondani az igazat, hisz a saját szememmel láttam.
- Mit? – kérdeztem már ülve mire ő is felült és elnevette magát.
- Az nap, pénteken, mikor először nem fogadtam a hívásaidat és nem válaszoltam neked én itt voltam.
- Hol?
- Jeremy tanítás után megkérdezte mi van velünk, én elmondtam, hogy várok rád, arra hogy jelezd, ha látni akarsz, te akkor már jobban voltál, már Peterrel is tudtál találkozni. Megkérdezte miért nem jövök el hozzád, én elmondtam, hogy arra várok, hogy hívj, de szerinte én is megtehettem volna az első lépéseket. Így idejöttem. Őt is elhoztam, mert a barátjához készült, sokat beszélgettünk rólad, elmondott mindent nekem. És én idejöttem. Kiszálltam az autóból és épp elakartam indulni az épület felé mikor megláttalak téged nevetve kiszaladni majd Markot és átkarolt. Együtt nevettetek és nem húzódtál el tőle. Akkor összetört bennem minden Grace, mert engem nem hívtál miközben láthatóan már nem zavart, ha férfiak voltak a közeledben és én eszedbe sem jutottam, pedig csak erre vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom és máris repültem volna hozzád, így hát hazamentem és bezárkóztam. Nem akartalak hallani, látni, így nem vettem fel, ha hívtál és nem válaszoltam az üzeneteidre. És pár nappal később abbamaradt, nem hívtál többé – nézett rám könnyes szemekkel.
- Bárcsak utánam szóltál volna aznap, bár odajöttél volna, mert ha megteszed, ez az elmúlt egy hónap meg sem történt volna – nyeltem nagyot.
- Hogy érted ezt?
- Rossz napom volt aznap, nem éreztem jól magam, olyan nyomott voltam. Mark idejött, hogy felvidítson, majd elhívott kajálni, hogy jobb kedvem legyen. Mint haveri találkozó és nem, mint randi. Azon nevettem annyira, hogy végig szerencsétlenkedte az utat a lifttől az ajtóig, egyszer majdnem hasra esett én meg csak röhögtem, mert vicces volt. Ahogy hazaértem a kajálásból, jobb kedvem lett és te voltál az első, akivel beszélni akartam, elakartalak ide hívni, találkozni akartam veled, mert őrülten hiányoztál, de akkor nem reagáltál, Lisáék sem értettek semmit, nem tudták megmondani mi lehet veled. Napokig nem értelek el, azt hittem találkoztál valakivel és így engem kiakarsz törölni az életedből, nem kell egy ilyen kolonc még barátként sem. Összetört a szívem, nem tudtam mit kezdjek magammal. Aztán Markkal közelebb kerültünk egymáshoz átjött, segített felkészülni a vizsgára, kicsit kirángatott a depresszióból, aztán kérte, hogy próbáljuk meg, tudta nagyon jól hogy az érzéseim nem múltak még el, hogy téged szeret a szívem, de kérte, hogy adjak egy esélyt kettőnknek így belementem, mert azt gondoltam, hogy te végeztél velünk, a kapcsolatunkkal, hogy elhagytál, eldobtál.
- Istenem Grace...
- Hibáztál?
- Igen, de még mekkorát...
- Igen Adam, én is így gondolom. Fogalmad sincs min mentem keresztül mikor rájöttem, többé esélyem sincs arra, hogy átöleljelek. Pedig szinte elterveztem az egészet, olyan jól haladt minden, de akkor összedőlt a világom és csak a fájdalom volt, amit hozzád tudtam kötni. Úgy éreztem nem is akarlak többé látni. Azt gondoltam, hogy átvertél, hogy csak addig kellettem, míg megkaptál és mikor elég voltam eldobtál.
- Jesszus Grace, hogy juthatott ez eszedbe? – próbálta megfogni kezem, de elhúztam azt.
- Úgy hogy eltűntél, még annyit sem írtál, hogy oké, vége, felejtselek el, ne is jusson eszembe hogy valaha is köztünk lesz még valami, nem, egyszerűen csak felszívódtál... - néztem mélyen szemébe – Amikor az apukád kérte, hogy fogjuk meg a kezét és ott végig simítottál a kézfejemen, úgy éreztem megszakad a szívem. Mert ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem, mint régen és úgy éreztem, hogy emiatt sosem fogok tudni továbblépni, mert akárhányszor felbukkansz, mindig fel fogsz kavarni mindent bennem – magyaráztam és láttam, rajta hogy fogalma sincs, mit reagáljon. Csak hátra dőltem és a plafont bámultam. Nem akartam elsírni magam így inkább nem néztem rá. Ő is visszadőlt, és felkönyökölt mellém, kezét arcomra csúsztatva maga felé fordította arcomat és sóhajtott.
- Úgy éreztem elveszítettelek, mert tudom, hogy egy csodás lány vagy, aki szép és okos, kedves, annyira értékes vagy és meg sem lepődtem, hogy rögtön akadt udvarlód. Azt gondoltam, hogy olyan fiatal vagy, előtted áll az élet, egy egész világ és én nem illek bele a képbe. Próbáltalak elengedni, és talán a tetteim azt mutatták, hogy igen sikerült, majd meg haltam úgy fájt minden egyes alkalommal mikor arra gondoltam, hogy sosem érezhetlek magam mellett többé. Bár visszaforgathatnám az időt Szépségem... - simította hátra a hajam majd szemembe nézett – Szeretlek Grace, mindig szeretni foglak, lehetsz Markkal, bárki mással, az én érzéseim nem változnak irántad.
- Nem fair, amit csinálsz – suttogtam mire egészen közel hajolt, már éreztem forró leheletét mikor megállt és végig simított arcomon. Úgy éreztem végem, megsemmisülök. A testem már minden ízében remegett mikor karjához értem és azt hiszem ez volt neki a lökés, amire várt, mert a következő pillanatban ajkait enyémhez érintette és gyengéden megcsókolt. Azt hiszem itt szakadt el bennem minden ellenállás, érezni akartam a csókját, hogy magához ölel és szeret így nyakát átkarolva viszonoztam a csókját. Lassan lehúzta rólam a takarót és még jobban húzott magához. Úgy éreztem magába akar olvasztani és szívem szerint rögtön neki adtam volna magam, de nem ment, az agyam megálljt parancsolt. Nem helyes, amit csinálok így próbáltam lassítani és még egy utolsó apró csókot hintve ajkaira elhúztam fejem.
- Mi a baj?
- Nem tehetem ezt, nem megy.
- Miért, tudom, hogy szeretsz, én is ugyanúgy szeretlek, mi az akadály?
- Mark... Ő megbízik bennem, tudja, mit érzek irántad, mégis bízik bennem és nem akarok vele játszani. Rendbe kell tennem magamban ezt az egészet, ezt megkell értened, nem játszhatok vele.
- Értem – húzódott el lassan – Megértelek, tudom, hogy neked fontos ez. Csak tudnom kell valamit.
- Mi az?
- Mit érzel iránta?
- Össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy téged szeretlek, de te más vagy, te voltál az első férfi az életemben, az első, akit szerettem, de honnan tudhatnám, hogy tényleg te vagy az, akit nekem teremtettek? Ő is csodás férfi és olyan sokat segített nekem a kezelés alatt, mellettem volt, felvidított, nem hagyta, hogy magamba zuhanjak és nagyon fontos nekem. Talán bele is tudnék szeretni, ha letisztáznám ezt magamban.
- Akkor ne tisztázd, nem akarom, hogy bele szeress, én azt szeretném... arra vágyom, hogy ott folytassuk ahol abbahagytuk, mert hiszem, hogy te vagy az igazi. Hiába csak néhány hónapig tartott a kapcsolatunk, biztos vagyok abban, hogy veled kell lennem, veled akarok mindent. Elakarlak venni feleségül, boldoggá akarlak tenni, családot akarok alapítani veled, melletted akarok megöregedni – nézett szemembe.
- Én is erre vágytam, de most nem tudom, mit kellene tennem. És ez nem megy csak úgy egyik pillanatról a másikra. Megkell hoznom egy döntést.
- Milyen döntést?
- Hogy kinek okozok fájdalmat – suttogtam mire hátára feküdt.
- Gyere ide, bújj legalább hozzám, csak ma este, mint régen, aludjunk el úgy, mint régen – tárta ki karját mire odabújtam, mellkasára feküdtem és átkaroltam derekát. Megnyugodtam. Behunytam a szemem és csak arra a nyugalomra koncentráltam, ami elárasztotta a testem.