Grace szemszög
Vasárnap estig hatalmas csend volt, Jeremy is elvolt tűnve, bár ő a barátjával volt és Lisa sem jelentkezett, gondoltam elfeledkezett rólam, ezer felé jár az agya az esküvő miatt, nem akartam zavarni.
De már elmúlt kilenc óra, és muszáj tudnom beszéltek-e, így nagy nehezen, de elindítottam a hívást Lisa felé. Nem kellett sokat várnom, meghallottam a hangját.
- Szia Grace.
- Mondd, hogy beszéltetek.
- Nem. Nem jött át. Csak írt egy üzenetet, hogy közbe jött neki valami így nem tud át jönni.
- Aha, értem.
- Grace, ez nem jelent semmit, talán az apukájával vagy az anyukájával volt.
- Igen, biztosan. Majd talán holnap megpróbálom felhívni vagy írni neki. Figyelj, ne szólj neki, hogy érdeklődtem, már ha beszélnétek.
- Nem fogok, de ne gondolj rosszra, tényleg.
- Oké, nem fogok. Most lefekszem, csak ezért hívtalak. Szia – mondtam majd válaszát meg sem vártam, megszakítottam a hívást és könnyeimmel küszködve párnáim közé dőltem.
Nem mondanám, hogy ez sokat segített az állapotomon, ahogy az sem, hogy a hétfői hívásomat sem fogadta és a szerdai, kissé aggódó hangvételű üzenetemet is csak megnézte, de nem reagált semmit. Aznap megírtam Lisának, hogy onnantól kezdve, ha beszélnének is vele, ne mondjanak rólam semmit és én sem akarok róla hallani. Egyértelmű lett, hogy van valaki más, akivel az idejét tölti.
Jess aggódva pislogott rám miközben az elmúlt hetet meséltem neki. Kicsit elmerengtem utána majd ránéztem.
- Elengedem őt, nem kergetek tovább álmokat, kinyitom a szemem és élem az életemet nélküle.
- Hogy érted ezt Grace?
- Csak ahogy mondom. Tetszik, amit csinálok, ez az önkéntes munka, úgy érzem, jó vagyok benne, talán itt maradok a városban, itt keresek ilyen munkát, újra kezdek mindent és hagyom, hogy ő is úgy élje az életét, ahogy és akivel akarja.
- Szerintem elsieted ezt.
- Egy hete, Jess, egy hete nem adott magáról életjelet, és ez még elfogadható is lenne, ha nem kerestem volna, bár még akkor is írt azelőtt, de így, hogy keresem és próbálok vele kapcsolatot teremteni egyáltalán nem oké. Jeremy azt mondta, hogy bejár a suliba, nem lát rajta semmi extrát, és bár azt is elutasítja, hogy randizgatna valakivel, de Jer sem tudhat mindent, simán lehet valakije. Csak tudod nem értem akkor miért csinálta ezt. Miért keresett, miért bizonygatta, hogy mennyire szeret, hogy lehetett ilyen jó színész? Megtudta, hogy jobban vagyok és talán azt gondolta most már egedül is megy a gyógyulás, nincs rá szükségem. Élheti az életét. Hát legyen így, ezentúl nem számítok arra, hogy ha vége a kezelésnek, ő otthon vár engem. Az esküvőn elviseljük egymást hisz felnőtt emberek vagyunk, de ennyi, ennél nem akarok többet.
- Nem fogsz csak úgy kiszeretni belőle.
- Azt tudom, de idővel sikerülni fog.
- Azért ne add fel teljesen, bármi történhetett tényleg. Add meg neki az esélyt, ha jelentkezik.
- Tudod, már abban sem vagyok biztos, hogy akarom, hogy jelentkezzen.
- És milyen az állapotod?
- Napról napra jobb, azzal hogy elfeledkezem a problémáimról és másokéra gondolok, sokkal könnyebben hagy nyitni feléjük, mert szeretnék nekik segíteni. A héten, egy rehabilitációs osztályon vagyok, ahol balesetből épp gyógyulgatók vannak, van, aki gyógytornára jár vagy beszédfejlesztésre. Az utóbbiakkal énekelni szoktam, akik pedig tornáznak, csak ott vagyok és segítem őket a gyakorlatokban és beszélgetek velük. Az hogy testi kontaktust kell teremtenem velük valahogy megkönnyítette az egészet.
- Tudod Grace, mikor egy nőt olyan támadás ér, mint téged is, akkor sok esetben saját magát húzza egyre lejjebb a feneketlen tóban. Azért mondom, hogy feneketlen, mert egyénenként eltérő lehet, hogy kit mennyire visel meg, és hogy azontúl mekkora sziklát köt magára, ami még húzza egyre lejjebb. Egy terápia is attól függ, hogy mennyire merültél el. Én úgy gondoltam, hogy neked elég egy mentőövet dobni, mert szerencsére idejében felismerted, hogy hosszútávon csak pusztítod magad és a körülötted élőkkel való kapcsolataidat is. Büszke vagyok rád Grace, mert az elmúlt hetekben láttam rajtad mennyire akartad, hogy tettél érte, a félelmeidet legyőzve haladtál előre.
- Én köszönöm neked, mert végre megtudom ölelni Petert és mikor találkozunk, azt látom, hogy büszke és boldog és nem a fájdalmat. Tudod, még ha Adammel vége is lett vagy éppen lesz, ezért már megérte. A családom a legfontosabb, ezt megtanultam, semmit nem vehetek természetesnek, mert bármikor történhet bármi, és ami addig egyértelmű volt az egy pillanat alatt megsemmisülhet. Ahogy anyáékat is elvesztettem. Ki számított volna rá, igyekszem ezentúl úgy élni, hogy mindennap kimutatom a szeretetem és megbecsülésemet irántuk – mondtam miközben ujjaimmal játszadoztam.
- Nem fogod felhívni?
- Nem, nincs értelme, nem fogok neki könyörögni. Azt hiszem én elég sokat próbálkoztam, és még csak egy szót sem küldött, hog OK, semmi, nem teperek tovább. Én elmondtam neki az utolsó beszélgetésünkkor, hogy szeretem és érte is teszem ezt, mert ha legközelebb találkozunk, szeretném átölelni, szeretnék egészen vele lenni és azt mondta várja ezt és én elhittem neki, nem is akarok hallani róla.
Pénteken reggel nehezen ébredtem, de tudtam, hogy várnak a betegek, néhányukkal nagyon jóban lettem ezalatt a néhány nap alatt, így összeszedtem magam és minden smink illetve cicoma nélkül indultam el a rehabilitációs központba. A hajamat útközben lófarokba kötöttem és a magamra kapott farmert és virágos nyári felsőt igazgattam. A gyógytornát végzőknél töltöttem a délelőttöt. Az első egy óra nehezen ment, de szép lassan feloldódtam, mert nagyon sokat nevettünk.
Egykor mentem a beszédfejlesztésre. Laura, aki ezeket a foglalkozásokat tartja, gyakran zenél, énekel, amit általában gitárral kísér. Főleg hangokat tanít nekik ezzel. Az első pár órában segítettem gyakorolni a hangképzést, én voltam a teszt alany, igyekeztem testbeszéddel is segíteni őket.
Már a foglalkozások illetve az én „látogatási időmnek" a végénél jártunk mikor Laura rám nézett.
- Énekelsz valamit?
- Én? Most?
- Persze, egy kis levezetésnek, ennyi lazítás kell, aki akar, beszáll, de az is elég, ha hallgatjátok Gracet – mondta körbenézve a többieken, akik csillogó szemekkel néztek rám.
- Oké – álltam fel és a zongorához sétáltam – Mit szeretnétek hallani? – néztem rájuk.
- Sze-re-mes – tagolta Ben aki egy agyvérzés miatt veszítette el a beszédkészségét, de hónapok óta jár a foglalkozásokra és nagyon szépen javul.
- Jól van, akkor ez a dal neked szól Ben – mosolyogtam rá majd sóhajtottam és elkezdtem zongorázni.
All I want is nothing more
To hear you knocking at my door
Cause if I could see your face once more
I could die a happy girl I'm sure
When you said your last goodbye
I died a little bit inside
I lay in tears in bed all night
Alone without you by my side - énekeltem mosolyogva Benre néztem, aki teljesen el volt olvadva.
But if you loved me
Why'd you leave me?
Take my body
Take my body
All I want is
And all I need is
To find somebody
I'll find somebody like you – hunytam be a szemem, mert Adam jutott eszembe és nem akartam elsírni magam.
So you brought out the best of me
A part of me I've never seen
You took my soul and wiped it clean
Our love was made for movie scenes
But if you loved me
Why'd you leave me?
Take my body
Take my body
All I want is
And all I need is
To find somebody
I'll find somebody
Like you – nyitottam ki szemem, ahogy az utolsó szót is kiénekltem és akkor Markkal találtam szemben magam, aki ott állt az ajtóban a keretnek támaszkodva és engem figyelt elámulva.
Miután a nézőtér kitapsolta magát Laura ugrott hozzám.
- Hát ez gyönyörű volt, elképesztő milyen tehetséges vagy.
- Köszönöm, mindenkinek köszönöm, ez egy csodás hét volt és remélem, találkozunk még. És Ben, ezt ne felejtsd el, mert csak neked szólt.
- Ne-em fo-gom – nézett csillogó szemekkel.
Lassan mindenki összeszedte magát, és elment, én még előtte megöleltem őket szorosan, biztos, ami biztos alapon. Még Laura is köszönetet mondott a segítségemért és elbúcsúzott majd kiment. Én a zongoránál maradtam és előre néztem, Mark nem mozdult onnan egészen eddig a percig. Bejött és megállt a zongora előtt.
- Nos, videót ugyan nem mutattál, de élőben megtapasztalni, azért így sem rossz. Gyönyörű hangod van.
- Köszönöm, mi járatban itt?
- Hozzád jöttem. Van kedved egy késői ebédhez velem?
- Valóban, elég késő van.
- Korai vacsora? Na persze nem akarok tolakodni.
- Nem, nem tolakodó a kérdés, ennem kell, nem igaz? Úgy sincs programom ma délután illetve este.
- Akkor esetleg elnyújthatnánk, mit szólsz egy vacsora plusz sétához? – nézett mosolyogva és bár tudtam, hogy megbánom, de bólintottam. Látom, hogy néz rám, Adam is így nézett rám, tudom, hogy Mark többet akar tőlem, mint szimpla barátság, és az is biztos, hogy ezt én így rögtön nem tudnám viszonozni, de mi van, ha később igen? Hisz egy idő után elfelejtem Adamet és továbblépek, és ha Mark ezt megvárja miért ne?
- Hol eszünk?
- Van kedvenc helyed?
- Én inkább főzni szoktam így ritkán járok el, válassz te.
- Oké, akkor elviszlek egy szuper helyre, induljunk.
- Jól van – vettem vállamra a táskámat és elhagytuk a szobát. Mark egész úton mesélt, a hetéről, hogy mi minden történt, hogy halad a projekt, amin dolgoznak még. Figyeltem... valamennyire. Bólogattam és válaszolgattam, de a gondolataim egyáltalán nem ott jártak. Már épp témát akartam váltani mikor megcsörrent telefonom, Lisa keresett.
- Vedd csak fel - mosolygott rám így fogadtam a hívást.
- Szia, Lisa.
- Szia. Hogy vagy? Végeztél már mára?
- Igen, éppen úton vagyok.
- Vezetés közben telefonálsz?
- Nem, egyrészt nem én vezetek, másrészt metrózni szoktam, csak ritkán vezetek itt, felesleges, úgyis csak a dugóban ülnék.
- Ó, oké, akkor megnyugodtam... de Várj, ha nem te, akkor kivezet? Jeremy is ott van?
- Nem, Markkal megyek vacsorázni.
- Markkal? Ti randiztok?
- Nem, vacsorázunk – jelentettem ki mire Mark elvigyorodott.
- Jaj Grace – szólalt meg Peter.
- Szóval ki vagyok hangosítva, remek.
- Hugi ne csinálj hülyeséget.
- Mire gondolsz pontosan?
- Te Adamet szereted, ne ugorj bele semmibe, csak mert most nem beszéltek.
- Peter, emlékeztetnélek, hogy Adam egy jó ideje nem kommunikál velem, nem keres, nem válaszol sem hívásra, sem üzenetre, mit kellene tennem? Menjek haza, könyörögjek az ajtó előtt térdelve, hogy végre beszéljen velem? Nem tettem semmi rosszat, az utolsó beszélgetésünkkor még nem volt semmi baj, aztán eltűnt.
- Őt is megviselte ez az egész.
- Igazán, ezt ő mondta, beszéltél vele?
- Nem, nem beszéltem vele.
- Akkor meg ne beszélj a nevében, ha te sem beszéltél vele, akkor nem tudhatod, hogy mi miatt nem keres. De elég, zárjuk ezt le, nem akarom elcseszni az egész estémet azzal, hogy Adamnek a fura eltűnéséről beszélgetek veletek.
- Hétvégére nem jössz haza?
- Nem, tanulok, egy hét múlva vizsgázom.
- Hát rendben, később azért jelzel, hogy minden rendben van-e? – mondta csalódottan.
- Hát persze. Szeretlek Peter, ne haragudj, csak felhúztam magam.
- Nem Gracie, igazad van, nem beszélhetek a nevében, hisz nem tudhatom mi történt. Vigyázz magadra, szeretünk.
- Én is titeket, sziasztok – mondtam majd elemelve fülemtől eltettem a táskámba a készüléket. Mark egy ideig csendben vezetett tovább majd rám nézett.
- Minden rendben Grace?
- Igen, minden oké – bólintottam.
- Ha jól vettem ki a szavaidból, a családod nem rajong azért, hogy velem vagy most.
- Nem ismernek téged, csak megrögzötten Adamhez kötnek.
- Adam... aki nem jelentkezik. Mi lett vele? - kérdezte halkan.
- Kettőt és könnyebbet, már meg sem próbálok rájönni, kellőképpen sokat gondolkodtam rajta, nem tudtam rájönni a miértekre, egyszerűen csak, egyik napról a másikra eltűnt. És senki nem tudja szóval feladtam.
- Gondolod talált mást?
- Talán igen, és nem is fogom többet keresni, hisz nem akarok belerondítani azzal, hogy folyamatosan hívogatom őt.
- Elengeded?
- El – válaszoltam egyszerűen – Beszéljünk másról.
- Oké, persze, megértelek. Mikor lesz a vizsgád?
- Jövő hét végén, és bár felkészültnek érzem magam, jobb, ha még foglalkozom vele.
- Nem kell segítség? – kérdezte és egy pillanatra levegőt sem vettem. Azelőtt Adam ajánlotta fel, hogy segíteni fog, most meg itt vagyok és nélküle csinálom végig az egészet.
- Nem, kedves tőled, de megoldom, meg amúgy is, biztos van jobb dolgod is.
- Nem igazán, tényleg szívesen segítenék neked. Akár mint barát, nem kell egyből arra gondolni, hogy letámadnálak vagy ilyesmi, csak, mint jó barát lennék jelen.
- Ahogy ma is, mint jó barát viszel vacsorázni és sétálni?
- Kettőn áll a vásár, de igazad van, egyszerűbb még most tisztázni ezt.
- Szóval? – néztem rá mire elmosolyodott.
- Kedvellek téged, nagyon is, szerintem egy rendkívül tehetséges és okos, kedves lány vagy, aki mindezek tetejébe nagyon vonzó is és persze, tetszel nekem, de tiszteletben tartalak, és nem erőltetem magam rád. Ha ma este azt mondod, látni sem akarsz többet, nehezen, de elfogadom.
- Azért ez a veszély nem fenyeget egyelőre.
- Ennek örülök.
- Szóval nem randi? – néztem rá mire megrázta fejét, hogy nem – És a hétvégi tanulásba sem látnál bele többet?
- Csak amit engedsz – vigyorgott rám.
- Oké, ez esetben átjöhetsz holnap segíteni – néztem rá.
A vacsora jól telt, átbeszéltük a hetet illetve megterveztem a következő hetet. Elmondtam neki, hogy csütörtökre és péntekre nem vállaltam semmit. Csütörtökön ráakarok pihenni a pénteki vizsgára, na meg, ha pénteken összefutok Adammel, akkor dupla pihenés kell.
A parkban sétálva éreztem, hogy nagyon akar valamit mondani, de csak nem jött elő vele. Attól függetlenül, hogy már lassan június lesz, azért estére eléggé hűvös lesz így megborzongtam egy kicsit mire megállított karomnál fogva. Belépett elém majd levette zakóját és vállamra terítette.
- Bújj csak bele nyugodtan.
- Te nem fogsz fázni?
- Nem, ne aggódj – mosolygott rám kedvesen mire bele dugtam karjaimat az ujjakba, de mivel még nem engedte el felnéztem rá. – A vizsgák után visszajössz még? – kérdezte kicsit félve, van egy olyan érzésem, hogy ezt nem tudta eddig kimondani.
- Igen, biztosan. Hiszen itt van egy csomó cuccom.
- És más miatt?
- Nem tudom. Jelen pillanatban még azt sem tudom, hogy néhány nap múlva mi lesz velem, nem tudok erre válaszolni most.
- Oké, értem, majd ha oda jutunk, kiderül.
- Igen. Nem baj, ha most haza indulunk?
- Elcsesztem a hangulatot, ugye?
- Nem, dehogy, csak elfáradtam.
- Akkor menjünk – érintette meg a hátam így vissza indultunk a kocsihoz.
Mikor megérkeztünk hozzám kinyitotta nekem az ajtót, sőt még a kezét is nyújtotta így elfogadtam azt és úgy tűnt egészen ajtóig fog kísérni, mert jött velem, nem akart lent elbúcsúzni. Ez még abszolút nem zavar, kedves tőle.
- Mikor jöhetek holnap?
- Tizenegy korán van?
- Nem, az tökéletes – bólogatott.
- Akkor jó... Ó a zakód – vettem le és nyújtottam felé – Köszönöm, hogy odaadtad.
- Ez csak természetes.
- Nos, mindjárt kidőlök szóval jobb, ha most bemegyek. Vigyázz magadra a haza úton.
- Meglesz, akkor holnap jövök. Aludj jól Grace.
- Jó éjt, szia – intettem majd kinyitottam az ajtót és bementem a lakásba. A táskámat letéve kivettem telefonom majd a hálóba sétáltam. Ledobáltam a ruháimat és a pizsimbe belebújva kidőltem. Peternek megírtam, hogy minden oké velem, túléltem a vacsorát. Csak mérges fejeket küldött vissza.
A reggelem pörgősen indult, letusoltam, felöltöztem, megreggeliztem majd előkészítettem a könyveimet. Még volt negyedóra tizenegyig, de megszólalt a kaputelefon.
- Igen? – nyomtam meg a gombot.
- Mark vagyok, bocsánat, kicsit előbb jöttem.
- Máris engedlek, gyere – mondtam majd megnyomtam a gombot. Ezzel egy időben nyitottam is az ajtót és alig telt el egy perc már felém tartott a folyosón széles mosollyal. Fura volt, a megszokotthoz képest most egy sima melegítő szett volt rajta, edző cipővel, a haja most nem volt olyan tökéletesen befésülve. – Szia.
- Szia, felkészültél, hogy most számon leszel kérve?
- Teljesen kész vagyok, gyere be – léptem be a lakásba.
- Ó látom tényleg felkészült vagy. Könyvek, tollak, jegyzetek... ejha.
- Te akartál segíteni, hát nálam így néz ki a tanulás.
- Nem véletlenül vagy olyan okos.
- Köszönöm a bókot – vigyorogtam majd lehuppantam a kanapéra. A cipőjét levéve ő is helyet foglalt mellettem majd a könyveket nézegette.
- Jesszus, mivel kezdjünk?
- Amivel csak szeretnéd – rántottam meg a vállam.
- Akkor legyen fizika – vette kezébe a könyvet, mire nekem rögtön Ő jutott eszembe.
- Mehet – sóhajtottam.
- Na, nézzük csak. Találomra kinyitom, valahol és amit először meglátok, azt kérdezem – kezdte el forgatni a könyvet majd kinyitotta és elkezdte homlokát ráncolni – Kvantumfizika, azon belül is a kvantumszámok – nézett rám.
- A kvantumszámokat az atomok elektronjainak leírására használjuk. A kvantumszámok meghatározzák azokat a hullámfüggvényeket, amelyek az elektron adott állapotát fizikailag teljesen leírják.
- Értem, várj, elolvasom, mit írnak – mondta mire nevetni kezdtem – Igen, a válasz határozottan jó. Mi a fenéért tanultok ti kvantum fizikát, én nem emlékszem, hogy ilyet valaha is hallottam volna a suliban.
- Hogy tájékozottak legyünk... biztos. Fogalmam sincs.
- Oké, következő téma... A maghasadás.
- Rendben. Maghasadásról akkor beszélünk, amikor egy atommag két új atommagra esik szét. Maghasadásnak azt a magreakciót tekintjük, amikor a keletkezett atommagok közel azonos tömegszámúak. Ez a szűkebb értelemben vett maghasadás. Tágabb értelemben...
- Nekem elég meggyőző volt a szűkebb értelem is – nézett rám mire elmosolyodtam – Nekem ez kb. kínai. Te amolyan könyvmoly voltál eddig?
- Nem, sőt ha tudnád, hogy alapvetően milyen kevés időt fordítok a tanulásra, meglepődnél. Olyan az agyam, mint egy szivacs. Nagyon gyorsan megtanulok mindent.
- Irigyellek, nekem mindig vért kellett izzadni, hogy tartsam a négyes átlagomat. Szerencsés vagy.
- Igen, én is azt hiszem, remélem ezt majd a gyerekem is örökölni fogja.
- A gyermeked? Szeretnél családot?
- Nos, azt hiszem igen, jó lenne. Mármint, azt hiszem, van még időm ezt tervezgetni.
- Igen. Tudod, én mindig nagycsaládot akartam, legalább két-három gyereket, lányokat és fiúkat vegyesen, de egyre inkább telik az idő, tűnik egy álomnak mintsem megvalósítható tervnek.
- Szerintem ne add fel.
- Nem fogom – mosolyodott el.
- Oké, kövi tárgy?
- Spanyol – vigyorgott - Buenas tardes, señorita. ¿Le gustaría un café?
- ¿Hablas español?
- Solía vivir en España.
- Es muy bueno. ¿Y quieres café?
- Acepto – mosolygott rám.
- Akkor megyek és elkészítem. Hogy iszod?
- Inkább jövök veled és akkor segíthetek.
- Oké, menjünk – intettem neki.
Adam szemszög
Egész héten, mint egy robot úgy dolgoztam, viszonylag keveset kommunikáltam, leginkább magamban rágódtam. Haragudtam Gracere, arra a Markra, amiért elvette tőlem, haragudtam az egész világra, amiért ez így alakult, amiért a sors elszakította tőlem. Anyával telefonon beszéltem és apa is keresett, mindketten azt mondták, hogy elkellene mennem hozzá, beszélnem kellene vele, de nem tudtam rávenni magam és kértem őket is, hogy ne avatkozzanak bele.
Ma is egésznap a kanapén ücsörögtem egészen addig, míg valaki rá nem feküdt a csengőre. Nagy nehezen összeszedtem magam és elcammogtam az ajtóhoz, hogy kinyissam. Talán nem kellett volna. Peter bosszús arcával találtam szemben magam.
- Helló - nyögtem ki.
- Szia, Adam, bejöhetek?
- Nem igazán alkalmas – próbáltam hárítani
- Rohadtul nem érdekel, engedj be, hoztam sört, beszélgessünk - mondta határozattan, ami alól már nem tudtam kibújni.
- Jól van, gyere - álltam el az ajtóból. Ő, ahogy belépett automatikusan a nappali felé indult mire utolértem már a kanapén ült egy sörrel.
- Hozz nyitót – emelte meg az üveget így tettem egy kitérőt a konyha felé. Visszaérve hozzá leültem és kinyitottam két üveget. Néhány percig némán ültünk, iszogattunk az italt majd rám nézett. – Eltűntél.
- Tudom, bocsánat.
- Miért?
- Nos, mondhatjuk úgy, hogy az unkahúgoddal nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna.
- Már a nevét sem tudod kimondani?
- Dehogynem, csak, egyszerűbb így...
- Miért?
- Nem fáj annyira.
- Értem, és azzal együtt a mi barátságunknak is annyi?
- Nem, én csak...
- Vártunk téged Lisával, hétvégén és hét közben is, de nem jöttél, Ginger is keresett, nem értettük. És bár elmondtad nem úgy alakultak a dolgok, még mindig nem tudom mi nem alakult úgy.
- Semmi Peter, semmi nem alakult a tervek szerint - dőltem hátra és ittam egy korty sört.
- Mi történt? Összevesztetek? Azt hittem beszéltek egymással.
- Igen, így volt, de aztán... Grace azt hiszem meggondolta magát.
- Miből gondolod ezt?
- A viselkedéséből.
- Szerinte a te terveid változtak meg, egyik napról a másikra nem fogadtad a hívását, nem válaszoltál az üzeneteire, eltűntél, úgy ahogy velünk is tetted.
- Vicces, ne is beszéljünk erről.
- Adam, Gracenek ez nagyon fájt.
- És én? Szerinted nekem nem fájt az, amit tett?
- Mit tett?
- Egyik nap még értem küzd, csak miattam akarta a szünetet, hogy én kevésbé szenvedjek és kisebb legyen a teher, hogy jobban tudjon a gyógyulásra koncentrálni, majd nem sokkal később egy másik pasit ölelget, mással nevetgél, minden félelem vagy rettegés és távolság tartás nélkül.
- Mark csak a barátja, épp a héten beszéltünk telefonon és akkor is ott volt, előtte mondta, hogy nincs köztük semmi.
- Hát köszönöm, jó ezt tudni, hogy ennyi időt töltenek együtt. Láttam Peter, az a pasi nem úgy karolta át mintha csak a barátja lenne. Így úgy láttam egyszerűbbnek, ha megszabadítom az egész kapcsolattól, a tehertől, legyen szabad, élje az életét, fiatal, sok minden vár még rá, nem kellek, mint kolonc.
- Haver ne csináld ezt, kérlek, beszélj vele. Grace szeret téged.
- Szeretett, nem kétlem, biztos vagyok benne, de megismerte azt a pasit és minden megváltozott.
- Várj, írok neki, hogy ráér-e most, ha igen, akkor felhívod és beszéltek, oké?
- Nem, Peter – mondtam, de ő akkor már pötyögött.
- Késő, elküldtem – nézett rám. Én csak fejem ráztam és ittam a sört, majd amikor csipogott mobilja ránéztem. Mosolyogva vette elő a telefont és kezdett olvasni, majd a mosoly eltűnt arcáról. Félve vártam mit fog mondani. – Mark ott van nála és tanulnak a vizsgára.
- Erről beszéltem, mondd azt, hogy egy jóképű pasi minden hátsószándék nélkül tanulgat egy vizsgára egy olyan gyönyörű lánnyal, mint ő. Tanulnak. Grace már rég levizsgázhatott volna, szinte betéve tudja az anyagot, kitűnő volt mindenből, halálra unta magát a suliban az órákon, jó szöveg a tanulás de nem veszem be.
- És akkor most mit tervezel? Mi lesz az esküvőn, hisz ő koszorúslány, te meg a tanúm vagy, ott fogtok állni egymással szemben, hogy fogjátok elviselni egymást?
- Felnőttek vagyunk, megoldjuk.
- De ez nincs jól így Adam.
- Ugyan miért? Nem lehet erőltetni, ha nem megy.
- De szereted őt.
- Imádom őt, annak ellenére is teljes szívemből szeretem, hogy tudom, ő már nem érez így irántam.
- Én tudom, hogy ő is szeret téged.
- Talán, de már más is ott van a szívében. Talán csak időszakosan, talán el is tűnik, nem tudom, de képtelen vagyok vele beszélni, amíg tudom, hogy ott van mellette Mark.
- Beszélek vele, kifaggatom, hogy mi van köztük, hidd el, visszajön hozzád.
- Ez jól esik, jó fej dolog tőled, de nem akarom, hogy bármit is megtudjon abból, amit itt beszéltünk, szóval ígérd, meg hogy nem kéred számon rajta.
- Nem tudom.
- De, kérlek Peter, nem akarom, hogy beszélj róla, ezekről, rólam, Markról. Hagyd, hogy ő alakítsa az életét, ne szólj bele. Olyan sokáig várt, annyit szenvedett, engedd, hogy élje az életét. Én a barátod maradok, de úgy néz ki csak ennyi lesz a közöm a családotokhoz.
- Ezt akkor megszívtad, mert nekem olyan vagy mintha a testvérem lennél, nem szabadulsz meg tőlünk – mondta mire elmosolyodtam. Csak bólintottam, mert tudtam, hogy ha megszólalnék, elérzékenyülnék. – Igyuk le magunkat?- kérdezte végül mosolyogva.
- Igen, de ahhoz hozok erősebbet, addig kapcsold ki a mobilod nehogy hülyeséget csinálj.
- Oké, de Lisának írok, hogy ne várjon rám, mert maradok még.
- De csak neki – néztem rá mikor felálltam.
- Ígérem, Gracenek egy szót sem - bólogatott.
- Akkor mindjárt visszajövök, hozom a piát – mondtam majd a konyhába mentem. elővettem két poharat és egy üveg whiskeyt. Mielőtt visszamentem még megálltam a pultnál ahol egy róla készült kép állt. A fiókot kihúzva csak beletettem majd nyeltem egy nagyot és mentem is vissza Peterhez. Majd az alkohol segít felejteni... Remélem.