Adam szemszög
Rengeteg erőt adott a beszélgetésünk, valahogy az egész életet sokkal szebbnek láttam. Kicsit elvesztettem a hitem magunkban, benne... borzalmasan hangzik, de így van. Azzal, hogy eltaszított magától és kérte, hogy tartsunk szünetet mintha a szívembe szúrt volna egy kést majd kihúzva azt lassan hagy elvérezni... Úgy éreztem magam, nem tudtam mi értelme az egésznek, megbántódtam, hiányzott, haragudtam rá, szerettem, vágytam rá, elítéltem, szántam... annyi minden járt a fejemben, olyan durva érzelmi kavalkádba kerültem, amiből nem tudtam kikecmeregni.
De mikor meghallottam a hangját, ahogy énekel nekem, mikor elmondta, hogy szüksége van rám, mintha kitisztult volna az eddig fekete égbolt és most újra reményekkel telve vágok neki ennek az útnak, sokkal erősebben. Kitartok mellette, mert ez a dolgom.
A suliban is könnyebb volt így végig vinni a napokat, Hugh is megjegyezte, hogy sokkal jobb színben vagyok, mikor Peterrel a szupermarketben összefutottunk ő is örvendezett. Beszéltünk pár percet, ő is megerősítette, hogy Grace már sokkal jobban érzi magát, tehát nem csak bennem akarta a lelket tartani. Beszélt a kezelésről, hogy miket csinál, szóba került Mark is, akiről Grace rengeteg jót mondott Peternek, így ő nem aggódik, hogy bármi baja esne. Én is megnyugodtam valahol, jó tudni, hogy vigyáznak rá.
Hétvégén Peter és Lisa New Yorkba mentek így Gingert átvittem magamhoz, elütöttük az időt, reggel és este is elsétáltunk a parkba és minden alkalommal legalább két órát voltunk ott. Amíg Ginger felfedezett én levezettem a feszültséget egy kis edzéssel.
Igyekeztem úgy neki indulni a következő hétnek, hogy ne legyen rajtam semmi rossz érzés vagy teher.
Vasárnap Peterék meséltek Graceről, elmondták, hogy a csütörtöki kezelésen már arról számolt be a pszichológusának, hogy nem zavarja az érintés. Az önkénteskedés során több esetben is fiúkkal kellett beszélgetnie, ugyan nem felnőtt férfiak, de a tinédzser, fiatal fiúk is zavarták. Sőt Peternek még a kezét is megfogta s nem csak egy pillanatra, ahogy nekem az előadás után, sokkal hosszabban, nem zavarta, hogy Peter rászorít, emiatt mondjuk jó sokat is sírtak, mert Peternek már nagyon hiányzott Grace közelsége, minden beszélgetésnél és találkozónál olyan idegennek érezte, mintha nem is ő lenne így ez nagyon feltöltötte most. Alig vártam már, hogy én is tapasztalhassam ezt.
Egész héten, tűkön ültem. Szerdán felhívott, mesélt a kórházról, hogy milyen jól megy ez az önkénteskedés. Ezúttal idősebb emberekkel volt, énekelt nekik, és beszélgettek, elvoltak ájulva tőle, amin nem csodálkozom.
Kicsit ugyan rossz volt hallgatni a lelkes élménybeszámolót, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy bár ott lehetnék és láthatnám ezeket, támogathatnám ebben az egészben.
Pénteken épp összepakoltam a táskámba mikor Annie megállt mellettem és rám vigyorgott.
- Mi a programod a hétvégére? Megint a kiskutyáddal sétálgatsz a parkban?
- Te honnan veszed ezt?
- Láttalak a múlt héten, cuki kutya.
- Kösz, Grace kutyája, én csak vigyázok rá néha mikor Peter és Lisa Gracehez megy – mondtam miközben pakoltam tovább.
- Vicces milyen jóban vagytok. Tudod Jackson beszélt velem, elmondta, hogy alaptalanul ne vádaskodjak. Jól kidumáltad magad.
- Annie, állj már le, kérlek, és hagyj békén, már ezt is kértem, nem?
- De, de nem érdekel, rajtad tartom a szemem.
- Csinálj, amit akarsz – fogtam meg a táskám és ott hagytam. A kocsimhoz érve bepakoltam a hátsó ülésre és már beakartam szállni mikor megláttam Jeremyt hogy hevesen integet. Megálltam így hát a kocsim mellett és megvártam.
- Szia, Adam.
- Szia Jeremy, mi a helyzet.
- Megyek New Yorkba Gracehez, nincs kedved jönni?
- Ó, nem beszéltünk ilyesmiről, nem tudom, mit szólna hozzá.
- Nem akarod látni őt?
- Dehogynem.
- Akkor mire vársz még, sokkal jobban van, biztosan örülne neked.
- Jól van, jössz velem?
- Persze.
- Akkor pattanj be – böktem az autó felé.
Útközben sokat beszélgettünk, úgy láttam próbált szóval tartani, ami nem volt rossz, mert így legalább nem azon agyaltam, hogy milyen rosszul is elsülhet, ha meglát Grace. Jeremy szerint tuti jó lesz, de nekem volt egy rossz érzésem ezzel kapcsolatban.
- Grace tudja, hogy te mész?
- Nem, az is meglepetés lesz neki.
- Hú, nem lesz az kicsit sok, egy dupla meglepetés?
- Nem, tuti jó lesz.
- Jól van, ha te mondod, mesélj milyen sulikba jelentkeztél?
- Ó a New yorki művészeti akadémiára, tánc és zene szakra, fel is vettek.
- Tényleg, azta, gratulálok, az előadáson is szuper voltál. Tetszett az előadásod, energikus volt és igazán felkészült, tehetséges vagy.
- Köszönöm, a szüleim nem így vélik. Mármint elismerik, hogy jól táncolok és jó a hangom, de szerintük valami értelmesebbet kellene tanulnom. Legyek orvos, vagy ügyvéd, könyvelő, szerintük ebből sosem fogok megélni és elcseszek, három évet rá majd kezdhetem, előröl a tanulást, hogy értelmes munkát találjak.
- Nos, nem vonhatom kétségbe a szavaikat, de azt gondolom, ha valami olyat tanulsz, amit szeretsz, és később ezzel fogsz foglalkozni akkor csak sikeres, lehetsz benne, csak hinned kell magadban hozzá. Sok embertől fogod még megkapni, hogy nem ér semmit a tánc és zene, de ne hagyd, hogy lehúzzanak.
- Köszönöm Adam – mosolygott rám.
- Igazán nincs mit.
- Gracenek igaza van.
- Miben?
- Mikor azt mondja, hogy te egy rendkívüli ember vagy.
- Ugyan dehogy.
- Hidd el, kevés olyan van, mint te, és örülök, hogy vigyázol rá, még ha most nem is lehetsz mellette, de hogy eddig tetted és fogod majd ezután is. Ti ketten tökéletesen passzoltok egymáshoz, mondhatni zsák a foltját. Két rendkívüli ember, kíváncsi leszek milyen csoda gyerek lesz a jövendőbeli kis Adam vagy Grace...
- Gondolod menni fog ez így, helyrehozzuk?
- Te nem hiszel benne?
- Igyekszem, próbálok mindig arra gondolni, hogy hamarosan vége, kibírjuk, és ott folytatjuk ahol abba maradt, de vannak, gyenge pillanataim mikor egyszerűen csak elsüllyedek ebben a fájdalomban és azt gondolom sosem lesz már velem.
- Én biztos vagyok abban, hogy visszataláltok egymáshoz, mert ti összetartoztok.
- Köszönöm, hogy ezt mondod, ez jól esik.
- Ez az igazság.
- Bediktálod a címet, csak mert mindjárt a városban leszünk, gondolom a lakásához akarsz menni.
- Igen, ilyenkor már otthon van.
- Szuper – pillantottam rá majd az útra, próbáltam palástolni mennyire ideges vagyok.
Mikor az adott címre megérkeztünk leparkoltam majd kikapcsoltam biztonsági övemet. Jeremy már ki is pattant majd átjött az oldalamra és kinyitotta az ajtót.
- Meghívóra vagy tapsra vársz?
- Egyikre sem, csak félek.
- Mitől?
- A reakciójától, tudom mit mondtál, de nem is tudom, tartok tőle.
- Gyere – intett mosolyogva így kifordultam az ülésen és épp kiegyenesedtem mikor Grace kacagva jött ki az épületből. Egy pillanatra meg is örültem, talán fentről kiszúrta a kocsimat és ennyire boldog, hogy itt vagyok, de aztán szorosan a nyomában egy igen jóképű férfi jött majd elkapta Gracet és átkarolta vállát. Grace nevetve fejét rázta majd valamit nagyon magyarázott és elindultak. Jeremy rám nézett én viszont nem tudtam mit mondjak vagy gondoljak, csak beültem az ülésre és a kormányra támaszkodva hitetlenül fejem ráztam.
- Igazad volt Jeremy, sokkal, de sokkal jobban van - mondtam kicsit talán keserűen. Látni ezt a jelenetet olyan volt mintha egy kést szúrtak volna a szívembe.
- Adam, figyelj, tudom hülyén nézett ki ez a jelenet, de biztos nincs közük egymáshoz. A kinézete és Grace leírásai alapján ő Mark lehet.
- Az alapítványtól?
- Igen, együtt dolgoznak, biztos, hogy csak emiatt találkoztak.
- Nem érted, láttad nem? Ahogy nevetett, és az a Mark átkarolta a vállát magához húzva, és ő nem húzódott el. Persze az még csak eszébe sem jutott, hogy engem felhívjon és elmondja, hogy mennyivel jobban van, hogy már nem zavarja, ha megérintik, még ha nem is omlik a karjaimba rögtön, de semmi nem tett volna boldogabbá, minthogy tudom, hamarosan újra mellette lehetek és foghatom a kezét, magamhoz ölelhetem – néztem rá mire ő az ajtóban megkapaszkodva szomorúan nézett rám.
- Sajnálom.
- Tudom, és erre gondolom te sem számítottál és ezért hoztál ide, de hiba volt eljönnöm. Ránézésre, nagyon is élvezi a szabadságot, amit kapott azzal, hogy tőlem szünetet kért.
- Talán csak félre értettük, nekem biztosan elmondta volna, hogy ha lenne valami azzal a fazonnal.
- Vagy épp pont nem, nehogy elszóld magad előttem véletlenül. Mindegy is, most jobb, ha haza megyek. Te gondolom, maradsz itt.
- Megtennéd, hogy eldobsz a metróig, azzal elmegyek a barátomhoz, végeredményben nála lettem volna hétvégén csak épp eszembe jutott, hogy meglepem Gracet... de ő okozott nekem meglepetést ezzel.
- Persze, szállj csak be, sőt, ha szeretnéd, elviszlek egészen a barátodig, ne metrózz, ha nem muszáj.
- Köszönöm Adam – mondta majd lehajtotta a fejét és elindult a másik oldalra. Én csak behúztam az ajtót és bekapcsoltam az övemet. Igyekeztem palástolni az érzéseimet, nem akartam, hogy jót nevessen magában rajtam, hogy ilyen gyenge pasi vagyok...
- Jeremy, kérhetek valamit?
- Megfogom bánni, de igen.
- Ne mondd el neki, hogy itt jártam, hogy láttuk őket együtt, semmiképp, nem akarom, hogy bűntudata legyen, érezze csak jól magát, szórakozzon, lazítson, hisz annyi minden vár rá a világban, ne érezze magát rosszul miattam.
- De ez nincs így jól.
- Dehogynem, hidd el, ne szólj neki.
- Jól van.
- Akkor induljunk.
Miután Jeremyt kitettem a barátjánál haza indultam, próbáltam nem a látványra koncentrálni, nem rá gondolni, de ez nagyon nehezen ment. Nem tudtam mit csináljak, beszéljek Peterékkel, vagy hagyjam az egészet, mintha meg sem történt volna... csak az a baj, hogy nem tudok úgy tenni mintha nem láttam volna semmit. Olyan jókedvű volt, rég láttam ezt a széles mosolyt az arcán, jól érezte magát ez egyértelmű, miért kavarnék be... Még ha bele szakad is a szívem, nem szólok senkinek.
Haza érve leparkoltam és pár percig ültem még az autómban, csak bámultam a házat és lejátszódtak előttem a beszélgetéseink, mikor azt mondta alig várja, hogy rendben legyen, mert hiányzom neki... egyértelmű hogy csak nem akarta, hogy szenvedjek, nem gondolta komolyan, vagy ha mégis, akkor gyorsan változott az elképzelése. Épp kiakartam szállni mikor csörögni kezdett a telefonom. Kézbe véve megláttam mosolygós arcát, ő hív. Nem tudnék vele beszélni, képtelen lennék hallani a hangját így csak lenémítottam majd kiszálltam és a ház felé indultam. Mire az ajtóhoz értem feladta és abbamaradt a rezgés. A házba belépve az volt az első dolgom hogy az előszobában letegyem a telefonomat, kibújtam cipőmből és dzsekimből majd bementem a konyhába. Eléggé nyomottnak éreztem magam, elővettem egy sört és a nappaliba átsétálva lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét és megkeresve a kedvenc csatornámat csak bámultam azt. Közben ismét csörögni kezdett a telefonom, nem adta fel így hangosabbra vettem a tévét és minden erőmmel arra próbáltam koncentrálni.
Tíz óra volt mikor meguntam a nappaliban ücsörgést, addigra jó pár sorozatot megnéztem, amik ugyan nem kötöttek le, de legalább picit elvonták a figyelmem. Lefeküdtem, ugyan aludni igen keveset tudtam, már ha azt lehet egyáltalán alvásnak nevezni, amit leműveltem.
Reggel hatkor már ébren voltam és csak bámultam a plafont, azt a jelenetet látva, amikor nevetve jön ki a házból és a fazon átkarolja a vállát. Annyira szerettem volna vissza aludni, de féltem, hogy még álmaimban is ezt látnám, talán ezért sem aludtam nyugodtan 5 percnél tovább az éjjel.
Ramatyul éreztem magam, tudtam, hogy kell egy kávé, így hosszas tépelődés után kivánszorogtam a konyhába és bekapcsolva a kávéfőzőt a pultnak támaszkodtam. Amíg csordogált a kávé az előszobába sétáltam a telefonomért. A kávé közben elkészült, ízesítettem és a pultnál helyet foglalva, félve, de feloldottam a képernyőzárat. A nem fogadott hívásokat rögtön jelezte majd az olvasatlan üzeneteket is. Anyától, Jeremytől és tőle. Az első kettőre gyorsan válaszoltam. Jeremy csak aggódott, remélte épségben hazaértem, így megnyugtattam igen. Anya a vasárnapi ebédről érdeklődött, jeleztem megyek. És ott van az ő üzenete, félve nyitottam meg.
„ Szia, hívtalak kétszer is, gondolom láttad már, mert kb. két órája volt, remélem minden rendben veled. Gondoltam beszélgethetnénk kicsit, jó lett volna hallani a hangod. Na persze biztosan vannak neked is programjaid, nem gondolom, hogy az én hívásomra vársz reggeltől estig. Csak tudod, jó lenne beszélgetni kicsit, mesélnék, hogy mi a helyzet erre felé. Hívj, ha ráérsz. Vigyázz magadra, puszi, Grace."
A szavait olvasva nem tudtam mi volt erősebb bennem, a sértettség, a fájdalom, a szerelem...
Át akar verni, vagy épp elakarja újságolni milyen szuper napja volt? Nem hiszem, hogy telefonban közölné, hogy akkor vége, találtam mást, viszont akkor csak olyan opció lehet, hogy elhallgatja, hogy van valaki az életében. És a szerelem, mindezek ellenére is, ha csak rá gondolok, hevesebben dobog a szívem, majd kiugrik, egyszerűen képtelen vagyok rá haragudni, annyira szeretem őt, hogy talán még mentségeket is keresnék a számára.
Valójában, érthető, gyönyörű lány, kedves, okos, nem csoda hogy felkelti más férfiak érdeklődését, és udvarolni kezdenek neki, az persze már más kérdés hogy ezt ő hogyan kezeli. Talán annyira megtetszett neki ez a szünet dolog, hogy véglegesnek tekinti és már inkább csak barátként szeretné, hogy jelen legyek az életében. Hiszen azt mondtam neki, hogy bármi is történjen, barátként mindig számíthat rám. Hiba volt ezt mondani, akkor még nem is gondoltam, hogy bármi ilyesmi történhetne, hogy elveszítem őt, hogy beleszerethet másba és szakít velem... most ezt megtapasztalva, annyira szeretem, hogy képtelen lennék csak barátként kezelni őt, viszont ez egyet jelent azzal, hogy elkell felejtenem minden tekintetben... Búcsút kell mondjak, a kapcsolatunknak.
Grace szemszög
Mikor Lisa csöngetett már útra kész voltam, a tegnap esti kávézás Markkal nem hiányzott abszolút, eléggé nyomott voltam mikor megérkezett hozzám és el is akartam küldeni, de miután bejelentette, hogy csak miattam szabadította fel a délutánját, hogy jobban megismerjen nem tudtam nemet mondani. Aztán elmesélte azt a hülye viccet és alig tudtam abbahagyni a nevetést. Jó fej pasi és jó teszt alany arra vonatkozóan, hogy mennyire viszolygok a férfiaktól. Tudom, tudom, ez rettentő csúnyán hangzik, és bár az önkénteskedés során is látom, hogy sokkal könnyebben teremtek kapcsolatot férfiakkal és Jennifer szerint is ég és föld az állapotom a kezdéshez képest, de én így tudom nyomon követni. Az, ahogy átkarolta a vállam útközben és nem is engedte el egy nagyon jó teszt volt nekem, mert megbizonyosodhattam róla, hogy már egyre kevésbé érzem azt a viszolygást, vagy épp félelmet. Már nem rándul görcsbe a gyomrom, nem az az első gondolatom, hogy újra megtörténik velem, hogy nem bízhatok benne. Mikor Peterék itt voltak akkor azért még volt bennem feszültség bőven, de mostanra az is csillapodni látszik.
Az ajtóhoz sietve kinyitottam azt és Lisa mosolygós arcával találtam szembe magam, automatikusan viszonoztam a mosolyt és megöleltem. Táskámat magamhoz véve el is indultunk, taxiba pattantunk és már mentünk is a szalon felé ahol a ruháját kinézte. Útközben főleg ő beszélt, az esküvőről hogy milyen jól halad a szervezéssel és hog Peter szerencsére mindenben partner és kiveszi a részét belőle. Nem menekül el, ha szalvétát vagy tányért kell választani, segít a virágoknál és az asztaldíszeknél is. Szerencsés egy lány az biztos, bár azt hiszem, ha Adammel mi lennénk ilyen helyzetben ő is így viselkedne. Adam...
A szalonhoz érve, míg vártunk, hogy kihozzák Lisa ruháját tétován toporogtam a ruhák között, olyan sok szép volt, hogy választani is alig tudtam.
- Figyelj, válassz ki tízet és felpróbálod őket, majd kiválasztjuk, hogy melyik az, ami a legjobban passzol hozzád. Ha egyik sem akkor mehetünk más szalonba is, ez csak egy opció.
- Jól van – bólintottam majd körbe sétáltam párszor. Főleg kék és lila árnyalatokban gondolkodtam, valamiért azok tetszettek meg elsőre így ott nézelődtem. Közben jött segítőm, akinek mutogattam a ruhákat és levette őket majd egy állványra akasztotta őket. Végül tizenkét ruhát választottam, amiben vegyesen minden volt, szabás, szín és anyag tekintetében is.
Először Lisa próbálta a ruháját, amitől elállt a szavam, olyan gyönyörű volt. Légies A- vonalú szoknya rész, amely az alsó harmadban hímzett és szív alakú dekoltázs, ami gyönyörűen kiemelte a vállait, kulcscsontját. A ruha felső része olyan volt, mint egy fűző, ami hátul a különleges fűzésnek köszönhetően nagyon szép volt. Lisa nem akart uszályos ruhát, mert szerinte abban nem tudna bulizni, külön ruhát pedig nem akart így esett a választás egy éppen földig érő ruhára. A fátyol nagyon szép volt, körülbelül a derekáig érő a szegélye szintén hímezve, egy gyönyörű haj dísszel lesz rögzítve a kontyához majd. Mire minden rákerült varázslatos lett a végeredmény.
- Peter tudja milyen lesz a ruhád?
- Konkrétan nem, mutattam neki vagy hat ruhát, ami tetszik, de egyik sem ez volt, így fogalma sincs róla, azt mondta, ha egy zsákot húzok magamra is gyönyörűnek talál majd így gondolom nincsenek nagy elvárásai – mondta mire nevetni kezdtem. Igen, ez határozottan Peterre vall.
Miközben én a ruhákat próbálgattam többször ránéztem a telefonomra, de nem jött sem hívás sem válasz az üzenetemre, pedig tudom, hogy látta, amit írtam.
A ruhákat kicsit feszengve próbálgattam, idegesített, hogy nem ír legalább, még ha nem is hív fel, mert van valami dolga, legalább annyit írhatna, hogy minden oké csak elfoglalt.
Hosszú küzdelem után egy halványkék színű félvállas ruhát választottam. A-vonalút, a szoknyarésze könnyű és légies, jó érzés volt benne sétálni. Márpedig aznap sokat fogok sétálgatni így kell, hogy jól érezzem magam benne. Nem fullasztó érzés a viselése így egész napos viseletre alkalmas. Megvettem.
Már jöttünk el mikor megláttam egy halványsárga ruhát, amit épp akkor raktak ki. Megálltam mellette és végig simítottam rajta.
- Hű, ez gyönyörű szép.
- Igen – bólintottam Lisa felé.
- A végzős bálra megvan már a ruhád?
- Nincs, eddig nem terveztem elmenni.
- Miért? Az meghatározó élmény egy lány életében.
- Igen, de az esküvő előtti nap lesz és sok lenne a jóból.
- Ugyan miért, Grace, ne viccelj, ott kell lenned, és ez a ruha, csodálatos.
- Jeremy mondta, hogy mehetnénk együtt, ő is egyedül menne, azt mondtam neki, hogy átgondolom, de valójában nem állt szándékomban menni.
- Pedig kellene, méltó lezárása lenne az évnek. Nézd ezt a ruhát, totál odavaló. Olyan lennél benne, mint egy hercegnő.
- Felpróbálhatom? - néztem az eladóra, aki kedvesen mosolygott majd bólintott és ezzel vissza is fordultunk. amíg vettem fel a ruhát nagyon izgatott voltam. Lisához kisétálva izgatottan néztem rá. – Na, milyen?
- Grace, ez tökéletes.
- A-vonalú, csupa tüllel, alul selyem alsószoknyával. A felső része vékony pántos, teljesen hímzett ami folytatódik a szoknyarészen is egészen a felső kétharmadban, ahogy halad egyre lejjebb, ritkul a hímzés is. A háta nagyrészt nyitott. A keresztpántból jön lefelé a fűző része, ami a szoknyánál ér véget, igazán különleges hatást kelt látványilag. Elérhető más színekben is, ha esetleg ez nem tetszene annyira.
- Nem, köszönöm, ez tökéletes – mosolyogtam az eladóra – Jeremy ki fog ugrani a bőréből, hogy elmegyek.
- Szerintem más is... - vigyorgott Lisa sejtelmesen mire eszembe jutott Adam, hogy azóta sem írt.
- Na, igen, gondolom – mondtam halkan – Megyek, átöltözöm, ezt is megveszem – mondtam majd visszasétáltam az öltözőbe és vissza vettem a ruháimat. Mikor kimentem Lisához ő aggódva nézett rám, de amíg nem végeztünk nem mondott semmit. A két ruhával a karomon elhagyva a szalont igyekeztem célirányosan haladni és az utat figyeltem, de persze ő ezt nem hagyta annyiban.
- Mi van veled, mi volt előbb az a hang és arckifejezés. Történt valami, amiről mi nem tudunk?
- Nem tudom Lisa, talán, fogalmam sincs. Tegnap hívtam kétszer, nem értem el, nem vette fel és nem hívott vissza, így kilenckor írtam neki egy üzenetet, hogy kerestem és hívjon, ha ráér. Ma reggel hétkor látta az üzenetemet, de nem válaszolt rá. Sem hívás, sem üzenet, még egy nyomorult Okét sem írt vagy ilyesmi csak hogy tudjam nyugtázta, ilyenkor mindig írt, hogy elfoglalt vagy van valahol és majd visszahív, de most semmi. és ez reggel hétkor volt, azóta eltelt öt óra, és semmi.
- Próbáltad hívni azóta?
- Nem, dehogy, az kicsit zaklatásképp hatna, amit nem akarok. Ha nem akar, valamiért beszélni velem hát hagyom, ha érdeklem, és ha tudni akarja, mi a helyzet velem majd jelentkezik.
- De vitáztatok vagy valami mikor utoljára beszéltetek?
- Nem, semmi ilyen, ezért lepett meg engem is ez, ő sosem volt ilyen.
- Akkor nem értem, mert pár napja mikor átjött Gingerhez akkor mi sem láttunk semmit. Kicsit nyomott volt, de az mióta ez az állapot fennáll.
- Talán csak megunta, elege van a várakozásból, nem akar tovább szenvedni, talán tegnap pont randija volt, érdekel is engem.
- Ugyan Grace, nagyon is érdekel és ez így a normális, hiszen szereted és hiányzik neked.
- Hát persze, hogy hiányzik és megőrülök érte, de bekell látnom, talán szeretne maga mellé valakit, akivel munka után összeülhet, akivel beszélgethet, akivel vacsorázhat egy jót, valakit, aki megnevetteti. Azelőtt, hogy összejöttünk, nagyon magányos volt, utálta az egyedüllétet majd minden helyrejött, boldog volt mikor átmentem vagy ott töltöttem néhány napot, és ezért is akartunk gyorsan összeköltözni, ha véget ér a suli, mert mindketten úgy éreztük magunkat, jól ha a másik a közelünkben van. Talán most is így érez, és mivel hivatalosan nem vagyunk együtt, randizgatni kezdett.
- Én nem hiszem, de elvileg ma vagy holnap jön Gingerhez, majd megkérdezem mi a helyzet vele, ha van valami baj, azt úgyis fogja mondani.
- Jól van, kérdezz rá, de ne erőltesd, ha nem akarja elmondani.
- Nem fogom, bár örülnék, ha az esküvőre minden helyre jönne köztetek, az még egy hónap majdnem.
- Talán, de ha nem is, hidd el, tudunk civilizáltan viselkedni egymással.
- Ettől nem féltem, csupán jó lenne titeket boldognak látni.
- Köszönöm Lisa – mosolyodtam el, de belül nagyon fájt ez az egész helyzet.
Mikor hazaértünk ő indult is tovább én pedig a ruhákat szépen elpakolva letelepedtem a nappaliba és megírtam Jeremynek hogy megyek a bálra, amire sok sok szívecske volt a válasz. Legalább ő válaszolt.