Grace szemszög...
Szerda. Mikor beköltöztem az új ideiglenes kis otthonomba. Lisa megmozgatott mindent, telefonálgatott, hogy minél előbb találjunk nekem egy kis lakást. Három hónapra béreltük ki és szerdán költöztem. Kedden megvolt az első foglalkozás is ahol még kicsit nehézkesen ment minden, beszélnem kellett a gyerekkoromról, a betegségekről, anyáékról. Így majdnem végig sírtam az egészet, de mikor eljöttem valahol mégis megkönnyebbültem.
Peter segített a költözésben, három bőrönddel és négy dobozzal költöztem be az alapvetően nagyon jól felszerelt lakásba, ami csak pár percre van Peter új lakásától, így ha ők is ott lesznek, akkor csak egy utcát kell sétálnom kb..
Én mentem a saját kocsimmal, Peter pedig az övével. Útközben Lisát is felvette a lakásánál, így ő kicsit később ért oda, én már bementem a lakásba, volt néhány percem egyedül, szóval körbe sétáltam a kis lakást. Nappali, szoba, fürdőszoba és konyha, ennyi az egész, otthonos, kb. pont egy embernek biztosít kényelmet. Az egy bőröndöt, amit én vittem és a táskámat a hálószobába vittem ahol a szekrények is vannak. Visszatérve a nappaliba elővettem telefonomat, csak Jeremytől volt egy üzenet, hogy hétvégén lehet, felugrana, mert a barátjánál lesz, és akkor megismerkedhetnék vele is végre. Csak annyit írtam, hogy este majd megbeszéljük még.
Már majdnem megnyitottam az Adammel váltott üzeneteinket mikor megszólalt a kaputelefon. Tudtam, hogy Peterék azok így csak megnyomtam a nyitás gombot majd kinyitottam az ajtót.
Peter még mindig nem támogatta ezt a külön lakás dolgot, de azért megértette, hogy nem feltétlenül tesz jót a közelsége és a jelenléte, nem érzem magam biztonságban, nem komfortos nekem. Persze a lelkemre kötötte, hogy mindennap beszélnünk kell, ha csak egyszer nem hívom, jön és haza visz.
Már épp búcsúzkodtunk az ajtóban mikor felkiáltott:
- Jajj, majd elfelejtettem. Ez a szobádban volt, az asztalod mögé beesve. Mikor raktam el a laptopod töltőjét akkor láttam meg – nyújtott át egy borítékot, amire csak annyi volt írva, hogy „Grace", Adam kézírásával.
- Köszönöm – vettem el tőle majd leraktam az előszobában lévő puffra.
- Vigyázz magadra Grace és amint valami baj van, csak szólj és repülünk hozzád – ölelt meg Lisa és láttam Peteren mennyire bántja, hogy ő nem ölelhet meg. Mikor Lisa elengedett ránéztem.
- Nagyon szeretlek Peter és köszönöm, hogy támogatsz ebben. Te vagy a legjobb pótapa és anya egyben, akit csak kívánhatnék. Nélküled ez nem menne, remélem, tudod.
- Tudom kicsi csillag, csak annyira fogsz hiányozni, már akkor is kész voltam mikor Adamnél voltál 2-3 napig, de hogy most még csak a közelemben sem leszel, kiborít a tudat, hogy nem tudok rád vigyázni.
- Ne félj, minden jól megy majd és hamarosan le sem vakarhatsz magadról.
- Alig várom – mosolygott szélesen.
- Adammel mi legyen?- kérdezte Lisa.
- Hogy érted?
- Hát úgy hogy mi attól találkozhatunk vele, elmondhatjuk, hogy vagy? Tudjuk, hogy ti nem fogtok kommunikálni, de biztosan boldog lenne, ha tudna rólad.
- Ó igen, persze, találkozzatok, sőt Peter, kérlek, ugyanúgy tartsátok a kapcsolatot, ő a barátjának tekint téged, ha ti sem beszélnétek vele, az borzalmas lenne neki.
- Jól van, én is barátomnak tekintem így nekem sem lett volna jó, ha ezen túl nem beszélhetnék vele, főleg hogy az esküvőn ő lesz a tanúm, amit persze így tolunk.
- Miért tolnátok?
- Mert most te vagy a legfontosabb.
- Nem, két évig én voltam a legfontosabb, most már Lisa és a leendő családod a legfontosabb. Így maradjon a júniusi időpont, kérlek.
- De nem akarjuk, hogy neked kellemetlen legyen.
- Nem lesz, én leszek a legboldogabb koszorúslány, kérlek titeket, ne toljátok el.
- Jól van, akkor ezt még átgondoljuk, úgyis beszélünk holnap – vigyorgott Peter mire csak szemem forgattam – Vigyázz magadra.
- Ti is, és jövőhét csütörtökön megyek a tárgyalásra.
- Igen, az időpontodat átrakattad a dokival tegnap?
- Igen, szerdán megyek a csütörtök helyett.
- Jól van.
- Most már menjetek, itt állunk húsz perce az előszobában, este még írok és holnap hívlak, jó?
- Tökéletes.
- Vezess óvatosan – néztem nagybátyámra, aki csak szalutált majd kinyitotta az ajtót és elindult. Lisa még adott egy puszit majd követte a vőlegényét. Mikor beszálltak a liftbe bezártam az ajtót és a borítékra néztem. Félve vettem újra kezembe majd besétáltam a nappaliba.
A kanapéra leülve elkezdtem bontogatni. Nem értettem, de mikor kivettem a lapot és széthajtogattam felsóhajtottam:
„ Egyetlenem, Grace!
Borzalmas napom volt, délután Peter felhívott, hogy kórházba kerültél, rettegtem, hogy a betegség miatt, hogy az tért vissza, de tudtam, hogy nem hagylak majd magadra, mert együtt erősebbek vagyunk. Mikor az orvos elmondta mi történt annyi minden járt a fejemben, de az opcióként sem merült fel hogy elmenjek, hogy magadra hagyjalak, de téged ismerlek, ezért írom neked ezt a levelet, minden eshetőségre felkészülve, hogy tudd mi vár ránk, és hogy mire készülj velem kapcsolatban...
Az ágyadban feküdtem, a párnádat ölelve és beszívtam az illatod, annyira hiányzol, nem megy az elalvás. Csak dobálom magam, mert ha csak belegondolok, milyen szenvedést okozott neked Jack egyszerűen nem tudom türtőztetni magam és megy fel a pumpa.
Hogy is alhatnék most nyugodtan mikor még azt sem tudjuk, miért nem ébredsz fel, és mikor fog ez megtörténni. Annyira aggódom és félek. Rettegek, hogy ezután nem akarsz velem lenni, nem akarod, hogy melletted legyek, mint a társad és ellöksz majd magadtól. És az előéletedet tekintve Grace, erre megvan az esély, te az a fajta ember vagy, aki ha valami rossz történik vele, falakat húz fel és eltaszítja a körülötte lévőket...
Bár ne így lenne, de szeretném, ha tudnád, hogy ha mégis így alakul én, akkor sem adom fel. Megkapod az időt, megkapod a teret, bármit, amit kérsz, de a szerelmünket, a kapcsolatunkat nem fogom feladni. Nem engedem el az álmaimat, a terveimet a jövőnket illetően, mert te hozzám tartozol, és én hozzád tartozom.
Várni foglak, tudod, hol találsz meg.
Szeretlek,
Adam."
A papírlapot félre téve lehunytam szemem és hagytam, hogy addig bent tartott könnyeim utat törjenek maguknak és ki szabaduljanak. csak magamhoz szorítottam az egyik díszpárnát és sírtam. Nem tudtam mit tegyek, írjak neki, felhívjam, vagy csak tegyek a terv szerint? Nem hívom, nem írok neki, nem keresem, amíg nincs előrehaladás, javulás az állapotomban. Mennyire ismer engem, számolt mindennel, de ettől függetlenül is, hogy készült rá, mennyire fájhatott neki. Peter is egy erős motiváció ahhoz, hogy jobban legyek, de Adam, ő az igazi oka ennek, hogy vállaltam a kezelést, a pszichológust. Hiszek abban, hogy vele kell lennem. Abban nem vagyok biztos, hogy ez előre meg lett írva és hasonlók, de azt tudom, hogy nem véletlenül találkoztunk és nem véletlenül engedtem őt közel magamhoz, valahogy már az elején is tudtam, hogy komoly szerepet fog játszani az életemben, nos, ő lett az életem.
A napok gyorsan teltek. Csütörtökön a kezelésre elvittem Adam levelét, főleg róla beszélgettünk. Meséltem róla, mint emberről, mikor abbahagytam Jessica csak mosolyogva nézett, azt mondta lesem tagadhatnám, mennyire szeretem őt, olyan csodálattal és tisztelettel beszéltem róla, ami ritka manapság, kevés embert hallott még így beszélni a párjáról. Nos, nem tudom, nekem ő tényleg a legcsodálatosabb ember, akivel valaha is találkozta. Fogalmam sincs, hogy lehet olyan kedves, megértő, türelmes, törődő és mindemellett mégis férfias és biztonságot nyújtó. Vele elég csak beszélgetni, már sokkal nyugodtabb vagyok, de ha csak megfogja a kezem, minden félelmem elszáll, kivéve most, most pont tőle félek és ez borzalmas érzés nekem is.
Jessica feladatot adott, azt mondta be kell kerülnöm egy közösségbe ahol, találkozom férfiakkal és nőkkel egyaránt, nyitnom kell az emberek felé, mert azt látja nagyon zárkózott vagyok. Nekem kell kezdeményeznem. Való igaz eddig bárkivel jóban lettem nem én voltam, aki megtette a kezdőlépést. Adam, Jeremy, Paul, mindhárman kezdeményeztek én csak bele mentem. Azt elképzelni sem tudtam volna, hogy odamenjek az osztályban a lányokhoz és beszédbe elegyedjek velük. Most viszont nekem kell ezt megtennem.
Nem tudtam ezt hogyan oldjam meg, de szerencsére hétvégén van időm kitalálni miközben, Jer elhozza a barátját, akinek a neve azt hiszem Jake és vele is meg kell ismerkednem. Talán még tippeket is tudnak adni, hogy hol kezdhetnék neki.
Aztán bevillant. Claire és Susan az alapítványtól. Ők talán tudnának kapcsolatokat adni, hogy merre induljak itt a városban. Igen, az egyetlen alkalom mikor én kezdeményeztem, mikor leültem Emilyhez és a lányokhoz az ételosztáson és beszédbe elegyedtem velük. Így kellene ezt majd ezután is.
Jake hasonló kaliberű fiú, mint Jeremy, bár egyértelműen ő az, aki a nőiesebb. Mikor megláttam először elképedtem, de igyekeztem gyorsan összekaparni az állam. Hosszú haja, jobban mondva vállig érő haja hátul copfban összefogva, szemöldöke ívesre szedve, arcán sehol egy apró pihe. A nadrágja szűkebb volt, mint az enyém és egy v kivágású szintén szűk pólót viselt. A hanglejtése pedig, nagyon csajos így a kezdeti sokk után jót beszélgettünk. Mint kiderült ő kb. már mindent tud rólam, az életemről, mert Jeremy mindent elmondott, ahogy ő fogalmazott a legjobb barátjáról. Ez nagyon jól esett, mert Adamen kívül, nekem is Jer az egyetlen, akit igazán barátomnak tekintek. Jake marketinget tanul, valószínűleg az apja cégénél fog elhelyezkedni majd, ami egy reklámügynökség, szóval innen a motiváció, az apja is sima marketingesként kezdte, de kitanulta a szakmát és megalapította a saját cégét, ami nagyon jól megy. Jer, ha jól tudom valamilyen gazdasági irányt választott, majd megkérdezték én mit tanulok majd és hirtelen az életkedvem is elment. Tanulni, mit is tanulhatnék, talán pár hónapja elkezdett bennem valami körvonalazódni, de egyre kevésbé érzem magambiztosnak. Tudnék én segíteni másokon mikor még magamon sem megy? Olyan nehéz ez az egész, mert szívem szerint csak ezzel foglalkoznék, de közben pedig rettegek, hogy kárt okoznék másnak, másban azzal, hogy én ilyen kiszámíthatatlan és instabil vagyok.
A fiúk szerint jó ötlet az alapítvány, ők biztosan tudnak olyan helyekre irányítani, ahol kellhet két plusz kéz és még kapcsolatokat is tudok építeni.
Mikor elmentek írtam Peternek, a napi programomról. Ők éppen moziban voltak akkor azért sem hívtam, azt viszont tudtam, hogy korán el fogok aludni, ezt meg is írtam neki, hogy ne hívjon fel majd.
A telefont kikapcsolva letettem az éjjeli szekrényre és nyakig betakaróztam. Percekig bámultam a plafont majd csak lehunytam a szemem és rögtön őt láttam magam előtt. Ahogy rám mosolyog és felkacag, az a boldog kacaj, amit imádok, a csillogó tekintet, amivel mindig levett a lábamról. A szívem nagyot dobbant mikor elképzeltem, hogy fogja a kezem, ó bárcsak a valóságban is ezt érezném, de nem, mert akkor csak a fájdalmat érzem.
Kedden a kezelésre megérkezve Nick ismét hatalmas mosollyal fogadott, amit csak részben tudtam viszonozni, nem volt jókedvem, ezt nyugtázta is és nem próbált velem beszélgetni, ahogy múlt csütörtökön, bár akkor sem jutott messzire. Leültem a kanapéra és vártam a soromra. Mikor Jessica kijött a betegével és elbúcsúzott tőle jókedvűnek tűnt, azonban ahogy meglátott sóhajtott.
- Na, gyere te lány – mosolyodott el. A szobába belépve leraktam táskám.
- Szia Jess - huppantam le a kanapéra majd levettem a csizmám és felhúztam lábaim.
- Szia Grace, hogy vagy ma?
- Keveset aludtam, egyre idegesebb vagyok.
- Ó, a csütörtöki tárgyalás miatt?
- És a pénteki előadás miatt is. Ott lesz Adam, látni fogom őt, még talán beszélnem is kell vele.
- Kötelező lesz?
- Nem, de biztosan gratulálni fog, hogy sikerült végig csinálnom és el fogja mondani milyen büszke rám én pedig nem tudom, hogy reagáljam le.
- Egy köszönöm és egy bájos mosoly megteszi nem?
- Ez nem hiszem, hogy ennyire könnyen megy majd.
- Lehet, de először beszéljünk a tárgyalásról, mitől félsz?
- Nem tudom, mostanában sokszor szerepelt az álmaimban. Vagy Jack, vagy az, ahogy elítélik, a tárgyalás egy jelenete.
- És milyen álmok ezek, hogy érzed magad utánuk?
- Rosszul, mert látom őt, ahogy meggyötörten, szenvedve ül a székében és hallgatja a vádakat, amiket már elismert.
- És mit érzel?
- Nem tudom, sajnálom őt, szánom, amiért olyan hülye volt, hogy elcseszte az életét. Sajnálom, mert ha az apja egy kicsit is jobban szereti vagy törődik vele, akkor nem jutott volna idáig.
- De ezen nem lehet változtatni, megtörtént. Nem érzel haragot, gyűlöletet az álmaidban?
- Nem, fura, de nem. Az első éjszaka még a kórházban róla álmodtam, akkor dühös és riadt voltam mikor felébredtem, de most csak a szánalom van meg és talán az utálat, amiért tönkre tette a boldogságomat. Ez fura ugye?
- Igen, mondhatni, ilyenkor a bántalmazott nők általában gyűlölik az elkövetőt, válogatott kínzási módszerekkel bírnák rá, hogy bevallja, megtette, na persze a te esetedben önként adta fel magát és bevallotta, nem próbált kibújni alóla, vállalta a tetteit és bocsánatot kért, ezért lehet, hogy másképp játszódik le benned. Szerinted ő élhet még normális életet?
- Mármint Jack? Hm, nem tudom, ez mindig ott lesz a renoméjában, hogy nemierőszakot követett el, ami biztosan sok mindenben fogja hátráltatni. Ugyanakkor talán megjön majd az esze, lesz ideje gondolkodni, talán átértékeli az életét, és ha újra szabad ember lesz, akkor a lehetőségeihez mérten megpróbál majd normális életet élni, és jóvátenni a hibáit, amiket sorozatosan elkövetett nem ellenem, hanem mindenki ellen – mondtam majd az ablakot bámultam.
- Tetszik az elgondolásod Grace. Sikerült a házi feladatodat megoldani?
- Folyamatban van. Voltam egyszer egy alapítványnál, ételosztáson, akkor rajtuk keresztül segítettem egy egyedülálló anyának, amiről már meséltem. Tegnap megkerestem az egyik vezetőt, Claire a neve és kértem, hogy küldjön emailben pár kontaktot, ahol eltudok indulni, ahol van esélyem emberekkel kapcsolatot teremteni és akár segíteni. A héten sajnos már nem tudok a kontaktemberekkel találkozni, mert holnap este megyek haza a tárgyalás és előadás miatt, de hétfőn azzal kezdem.
- És mit érzel azzal kapcsolatban, hogy mész haza?
- Egyrész boldog vagyok, mert ott a kutyám, Ginger, akit nem akartam ide hozni magammal, nem tudtam mennyit tudnék vele lenni, levinni, így most vele lehetek majd, másrészt az előadástól félek. Kiállni a többszáz ember elé és énekelni nekik. Mi van, ha meglátom őt a nézőtéren és elfelejtem a szöveget?
- Vagy meglátod a nézőtéren és csak neki énekelsz...
- Mindenképp csak neki énekelek, még akkor választottam az egyéni dalt mikor minden rendben volt, most kicsit irreálisan hat majd a számból, de remélem, az érzéseim majd segítenek átadni a lényegét.
- Én, nem féltelek Grace...
Az étkező asztalnál ülve szinte csak játszottam az étellel, egy nagy görcs van a gyomromban, képtelen vagyok még lélegezni is normálisan. Peter aggódva pillantgat Lisára, de talán most ez sem hat meg. A tányért eltolva megtöröltem a szám és ittam egy korty teát.
- Ideges vagy? – kérdezte Lisa mire bólintottam.
- Minden rendben lesz, az a kis féreg megkapja holnap, amit érdemel.
- Igen...
- Bár az bosszant, hogy nem kérted, hogy Jamie ott legyen, ő az ügyvédünk, ebben a helyzetben ott lenne a helye.
- Így lenne, ha ez pereskedés lenne, de Jack elismerte a bűncselekményt, minden bizonyíték igazolta a vallomását, felesleges lenne.
- És az, hogy én sem lehetek bent, kiborítasz Grace...
- Ne haragudj, de nekem úgy érzem így a legjobb.
- Ha így gondolod, oké, te tudod, de ettől még nem tetszik.
- Ezt meg is értem, de nem kérem, hogy örülj ennek, csak fogadd el. Most felmegyek, lefekszem, későre jár már.
- Jól van. Jó éjt – simogatta meg kézfejem Lisa.
- Nektek is – próbáltam elmosolyodni, de inkább nem erőltettem csak felcammogtam. Hiányzott már az ágyam, a szobám, a dolgaim, az illatok, ilyen sokáig még akkor sem voltam távol mikor nyaralni mentünk.
Az ágyra leülve megsimogattam Ginger fejét, aki felnézett rám és nyüszített párat, mintha csak azt mondaná ez neki nem elég.
- Tudom, nekem is hiányzik, bár itt lenne velünk, bárcsak képes lennék őt közel engedni magamhoz. Kérlek légy türelmes Ginnie.
- Adam eljött hozzá néhányszor – lépett be Lisa.
- Tényleg?
- Igen, azt mondta Ginger a kettőtöké és hiányzik neki, kivitte a kertbe és ott játszott vele, többek között tegnap is – ült le mellém.
- Hogy van?
- Nem önmaga, nem nagyon mosolyog, rossz kedve van. Olyan nyomott azt hiszem, hiányzol neki, szenved, hogy nem lehet veled, nem segíthet neked. Azt mondta, hogy talán kihagyja az előadást.
- Tessék?- néztem rá – De miért?
- Azt hiszem, nem akarja, hogy még jobban fájjon neki. Tudod, lát téged, de nem elég, hogy nem érinthet meg, de még csak nem is beszélhet veled, talán még jobban szenvedne ettől. Te szeretnéd, hogy menjen?
- Nem tudom, tényleg. Szeretném látni őt, ha csak egy pillanatra is, csak érezni magamon a pillantását, látni a csillogást a szemében, látni az érzéseit, amiket felém közvetít a tekintete.
- Hogy vagy most? Mi a helyzet a pszichológussal?
- Jót tesz nekem a sok beszélgetés, a lelkem sokkal nyugodtabb, csak a szívem olyan... mintha kihűlt volna, Adam tartotta ébren a lángot, miatta kivirultam, mellette sokkal életvidámabb voltam, elég volt ehhez a mosolya vagy egy ölelése, de most, bár a lelkem, a sebek talán gyógyulgatnak, de egyébként a szívem kettéhasad, amiért nem tudok vele lenni. Talán jobban szeretem, mint eddig és eszméletlenül hiányzik.
- Te is neki, hidd el, szokott kérdezni rólad, ha rólad beszél mindig sokkal jobb a kedve. Elolvastad mit írt neked?
- Te tudod?
- Elmondta nekem.
- Elolvastam, és nem tudtam, hogy mit csináljak, felhívjam-e vagy csak írjam meg mennyire szeretem, és azon leszek, hogy minden helyre jöjjön, de képtelen voltam rá, úgy éreztem tartanom kell magam a tervhez.
- Akkor gyógyulj meg gyorsan, mert az esküvőn egymással szemben fogtok állni és addigra már helyre kell jönnöd.
- De én csak koszorúslány vagyok.
- Igen de... ez nem jelenti azt, hogy nem lesztek ott 2 méterre egymástól...
- Hogy állnak az előkészületek?
- Jól, azt hiszem. Mivel nem lesz egy nagy buli így egyszerűbb dolgom van. Még helyszínt kellene találnom, de június második hétvégéjén, minden esélytelen.
- Szólj, ha tudok segíteni valamiben.
- Tudsz.
- Szuper és mi az?
- Gyógyulj meg és az esküvőm napján látni akarom azt a boldog mosolyt, amit még egy hónapja is láttam rajtad – mondta mire elmosolyodtam – Ó és persze majd a ruhám kiválasztásában is kell a segítség így majd megbeszélünk egy hétvégét, amikor találkozunk.
- Apropó, milyen lesz a koszorúslány ruha?
- Amilyet csak szeretnél, csak fehér ne legyen és legyen földig érő, a szín és szabás, anyag az egyéni döntésetek lesz.
- Ó, ez király, de mindenképp segítened kell, mert én nem értek a ruhákhoz, így is mire az előadásra találtam ruhát majd megőrültem.
- Biztos gyönyörű leszel benne.
- Köszönöm, egyre jobban izgulok miatta. Jeremy elvileg mindent intéz, a díszletet meg ilyenek, nekem csak egy estélyi ruhát kellett beszereznem, ami csillog.
- Alig várom, hogy lássam a produkciót.
- Jake szerint, aki Jer párja jól megcsináltuk. Egyszerű lesz, de sokat mondó, azt hiszem.
- Pihenj le Grace, holnap kemény napod lesz – mondta miközben felállt és már nyitotta az ajtót mikor eszembe jutott valami.
- Lisa – szóltam utána.
- Mondd csak.
- Adam... holnap ugye nem jön?
- Nem, azt mondta nem akar felzaklatni téged a jelenlétével.
- Oké, köszönöm. Jó éjt.
- Jó éjt – bólintott majd kiment.
Mikor Jackre pillantottam csak az éjszaka járt a fejemben, az álmom. Olyan másnak tűnt, mintha nem is Jack Merrit ülne ott, mintha nem az a kegyetlen és agresszív fiú lenne, egy pillanatig el is gondolkodtam, mi történt vele ezalatt a két hét alatt. Ő is másként nézett rám. Esedezve, könyörögve, reménykedve mégis elveszve. Előre fordultam és a bírót figyeltem, aki éppen Jack apját utasította rendre egy kirohanása után mikor is bemutatták az ellene szóló bizonyítékokat illetve felolvasták Jack vallomását. Az apja kikelt magából, hogy mindenki összejátszott a fia ellen. A bíró próbálta szép szóval lenyugtatni, de mikor Mr. Merrit engem vett célba verbálisan akkor kivezettette. Miután az összegzés megvolt a bíró Jackhez fordult.
- Mr. Merrit, kíván még valamit mondani a sértettnek, vagy a saját védelmében? – kérdezte mire Jack aprót bólintott majd a mellette álló ügyvédre nézett, aki megveregette a vállát így Jack felállt és nagy levegőt vett.
- Bírónő, nem kívánok a saját védelmemben mondani semmit, mert tudom, hogy amit tettem az megbocsáthatatlan, mégis...- fordult felém – Grace, kérlek téged, amennyiben képes leszel rá, bocsásd meg nekem, amit tettem. Minden, amit tettem egy olyan ember tettei voltak, aki sosem számolt a következményekkel. Ebben is igazad volt, most vállalom azokat, nem futamodok meg többé, és nem hagyom, hogy az apám vagy bárki más elsikálja az ügyeimet vagy elvigye a balhét. Amint odajutok, mindenkit, akit bántottam, megkeresek valamilyen formában és a bocsánatát kérem. Remélem, hogy egy nap, válhatok olyan emberré, aki megérdemel egy olyan lányt, mint te, egy olyan életet, amit egy olyan lánnyal élhet, mint te. Ha az idő alatt, mikor a büntetésemet töltöm, úgy érzed, hogy kész vagy a megbocsátásra, csak írj nekem egy levelet, hogy tudjam, hogy erőt adjon, kitartást a végéig, mert tudni fogom, hogy megéri kibírni. Sok minden nem lehetek már életemben, de egyben biztos vagyok, olyan amilyen voltam soha többé nem akarok lenni. Csak ennyi. Köszönöm, hogy elmondhattam – nyelt nagyot majd leült. A bíró elgondolkozott majd rám nézett.
- Miss. Wilson, amennyiben szándékában áll erre reagálni vagy bármit megosztani velünk azt most megteheti.
- Köszönöm, bírónő – álltam fel majd először a kezeimet néztem majd újra a bírónőt. – Én hiszek abban, hogy Jack más körülmények között más emberré vált volna, nagyban hatással volt rá az apja életmódja, módszerei, habitusa. Persze itt nem felette szeretnék ítélkezni, csak azt szeretném ezzel mondani, hogy Jack rossz útra tévedt, jobban mondva odavezették. Talán ha mások a körülmények sosem jutott volna eszébe ilyet tenni. És ez az, amiben én hinni próbáltam az elmúlt két hétben. Jack olyan sebeket illetve traumát okozott, aminek a feldolgozásához szakember segítségére van szükségem. Legalábbis ha akarok még teljes életet élni, mert most még a saját családom és szeretteim érintését sem tudom elviselni, pánik roham tör rám. Ugyanakkor, a kezelés eddigi ideje alatt nagyon sokat gondolkodtam és úgy érzem Jack nem rossz ember, csak rossz emberek vették körbe eddig. Hiszem, hogy kezdhet új életet és válhat belőle még jó ember és nem akarom, hogy ennek esélyét elvegyék tőle – pillantottam a fiúra, aki nem értette, de igazán a bírónő sem. – Ha ezt megtehetem... Szeretném kérni, hogy a kiszabható legkisebb büntetést róják ki rá, mert bár sosem felejtem el, amit tett, amit nekem okozott, de hiszek a második esélyben, és a segítségben, amit kaphat, nem akarom elvenni tőle a normális élet lehetőségét. A legenyhébb büntetést kérem Jack Merrit számára. Köszönöm, hogy meghallgatott – mondtam majd leültem. A bírónő elképedve bámult, Jack és az ügyvédje meg nem igazán tudták mi történik.
- Miss. Wilson, biztos ebben?
- Igen.
- Nem valamilyen nyomás hatására mondta ezt?
- Nem, nincs az a nyomás, ami, vagy aki ilyet váltana ki belőlem, csak a saját lelkiismeretem és hitem.
- Értem, ez esetben, most néhány percre visszavonulnék az ügyész úrral és Mr. Merrit védőjével. Uraim, kérem, jöjjenek az irodámba – állt fel így a két férfi követte őt. Jack csak nézett egy ideig majd összeszedte magát és megszólalt.
- Ha nem mondok semmit is így tettél volna?
- Igen – válaszoltam egyszerűen.
- Miért?
- Elmondtam, hiszek a második esélyben. Nem felejtem el, sosem leszünk barátok, de azt sem akarom, hogy elvessz, talán naiv vagyok, de próbálok hinni abban, hogy képes vagy megváltozni, ha az apád nincs behatással rád.
- Az apám miatt bocsánat.
- Már megszoktam. Nincs gond.
- Ha... Ha a bírónő úgy dönt, hogy csökkenti valamennyire a büntetést örökké hálás leszek neked.
- Nincs rá szükség, amit megtehetsz, hogy többé nem bántasz senkit, és hogy segítséget kérsz. Fejezd be a gimit, érettségizz le és töltsd hasznosan az időt majd.
- Így lesz - bólintotta mire előre fordultam és ujjaimat tördelve vártam, hogy visszajöjjenek. Mikor kinyílt az ajtó és beléptek hárman elégedettnek tűntek. Jack ügyvédje leült a helyére majd a bírónő megrázta fejét.
- Álljanak fel kérem. Tudják szokatlan egy nap ez, minden tekintetben. A tárgyalás milyensége – tekintsünk el tőle és a kiváltó okoktól, a tárgyalás menete és a végkifejlet. Talán pályafutásom alatt először kért meg arra az áldozat, hogy ha tehetem, enyhítsem a vádlott büntetését. Grace, maga kétségkívül egy nagyon optimista teremtés, talán kicsit naiv és nagylelkű. Még azután is, amit ez a fiatalember önnel tett, próbál neki segíteni, hogy ne vesszen el. És Jack – fordult felé – Egy annyira fiatal fiúnak, mint ön, sok lehetősége van a világban, csak megkell azokat találnia. Miss. Grace Wilson felszólalásának hatására a következő ítéletet hozom. Mr. Merrit önre a New Yorki fiatalkorúak intézetében letöltendő egy éves büntetést szabom ki, ami után átkerül, a megyei börtönbe ahol még egy évet kell eltöltenie. Legkorábban amennyiben a szakorvosok és a mentorai is úgy látják, és olyan jelentéseket küldenek, amiket személy szerint fogok ellenőrizni, egy év után szabadulhat. Követni fogom minden lépését, és ha csak egy rossz lépése lesz, az egy év múlva tartandó meghallgatáson esélye sem lesz, hogy szabadlábra kerüljön. A büntetés megkezdését azonnali hatállyal elrendelem, így a fogházból rögtön az intézetbe fogják átszállítani. A tárgyalást ezennel lezárom, távozhatnak – mondta a bírónő majd kalapált egyet én pedig minden szó nélkül kivágtattam a teremből. A folyosón Peter és Lisa rögtön odajöttek és kérdezgetni kezdtek.
- Mondj már valamit, mi tartott ilyen sokáig?
- Volt egy kis értekezés miattam, volt egy kérésem a bírónő felé és ezt egyeztetnie kellet a képviselőkkel. Minden rendben. Jack megkapta a büntetését.
- Hány évet kapott?
- Kettőt – válaszoltam egyszerűen.
- Mennyit? Azt biztosan nem fogom elfogadni, fellebbezünk, másodfokra visszük, és majd ott megkapja, amit érdemel – borult ki Peter – Biztos lefizették a bírót...
- Én akartam ezt – vágtam közbe.
- Mi van?
- Én akartam. Az volt a kérésem, hogy amennyire csak lehet, enyhítsék a büntetését, ne vegyék el a lehetőséget egy fiatal fiútól, csak mert elkövetett néhány hibát, ami nem is feltétlenül az ő hibája. Csak esélyt próbálok neki adni.
- De megerőszakolt! – kiabált már majdnem.
- Tudom, ott voltam – emeltem fel a hangom én is – Higgadj le. Az én döntésem, az én életem. Senki sem szólhat bele – mondtam mire nagy örömködést hallottam. Hátra fordultam. Jack apja épp az ügyvédjének gratulált, hogy milyen jó munkát végzett, hogy megpuhította a bírónőt.
- Figyelj öreg, én nem csináltam semmit, az én két szép szememért biztos nem ennyit kapott volna, inkább háromszor ennyit. Akinek ezt köszönnöd kell az a lány, Grace, ha ő nincs, a fiad élete mától mit sem érne – mondta majd otthagyta. Jack apja egy ideig nézett utána majd mikor kijött az ügyész vele susmorgott valamit majd megfordult. Mikor meglátott én nem akartam megvárni, hogy odajöjjön így táskámat megfogva indultam meg a kijárat felé. Már a kocsinál jártam mikor betoppant elém. Először nem mondott semmit csak lihegett, mint egy kutya majd elengedte magát és sóhajtott.
- Köszönöm Grace, amit tett az...
- Ne is folytassa – szakítottam félbe – Mind ahányszor találkoztunk, lekezelő volt, semmibe nézett, elbagatellizálta a támadást, mi több az én hibámnak állította be. Nem magáért tettem, nem az ön karrierjéért, sőt, egyedül Jack érdekeit próbáltam nézni mikor döntést hoztam. Neki adtam második esélyt, nem magának. Magától kérni akarok valamit. Hagyja őt békén. Engedje el a kezét és ne keserítse tovább az életét. Maga és az életmódja, a szokásai, nincsenek Jackre jótékony hatással. Próbálja meg hagyni, hogy rendbe tegye az életét, maga nélkül. Hagyja a fiát békén. Viszlát – mondtam majd beszálltam az autómba és haza hajtottam.
Otthon a szobámba rohantam és bezárkóztam, nem akartam senkivel beszélni, márpedig tudtam, hogy Peter ezt nem akarja majd annyiban hagyni, de nem volt ehhez energiám. Csak kimentem az erkélyre és akkor láttam csak meg Gingert a kertben, egy nagy bottal szaladt a ház felé így lenéztem és ott ült a hátsó lépcsőn Adam... Mintha csak megérezte volna, hogy figyelem felnézett majd felpattant. A korlátban megkapaszkodva sóhajtottam. Annyira rosszul nézett ki, sápadt volt, kedvetlen majd egyszer csak eltűnt, tudtam, hogy fel jön hozzám... nem úszom meg. Beszélnem kell vele.