Reggel a kórházba beérve rögtön mentünk is Gracehez. Mivel a doki még nem volt bent az ügyeletessel és az ápolónőkkel tudtunk csak beszélni, de szerintük nem volt változás az éjjel. Többször is jártak bent nála, ellenőrizték az állapotát, de meg sem rezzent.
Aggódva ültem le mellé és fogtam meg a kezét. Ugyanolyan sápadt volt, a karjába infúzió kötve a kiszáradás ellen, még tegnap este felé kötötték rá az állapota miatt. Peter és Lisa a fotelban üldögéltek, míg én az arcát simogatva bámultam őt.
- Grace...- szólaltam meg halkan – Kicsim, ha hallasz engem, jól figyelj. Nem vagy egyedül, sosem leszel egyedül. Itt vagyunk veled és átsegítünk minden rossz dolgon. Segítünk neked meggyógyulni, felépülni. Nagyon szeretünk téged, kérlek, próbálj meg felébredni. Szükségünk van rád Grace – suttogtam a végét majd megtámasztva fejem szemem behunyva sóhajtottam. Próbáltam tartani magam, erős akartam maradni, de ez nem sikerült. Könnyeimet nyeldesve hajtottam fejem kezére.
- Adam, nyugi, fel fog ébredni, tudom – fogott Peter a vállamra.
- Igen, tudom – töröltem le arcom majd csak kifújtam bent tartott levegőt és felnéztem rá – Minden rendben lesz vele...
Grace szemszög
Elveszettnek éreztem magam, mintha egy sötét szoba sarkába dobtak volna. Nem tudom, hol vagyok és kivel, csak ürességet érzek. Olyan az egész, mint egy álom. Álmodom talán? Rémálom gyötör, ez lehet a magyarázat, ezért érzem magam eltiportnak és egy nagy semminek. A szívem hevesebben kezd dobogni, motyogást hallok. Mintha valaki hozzám beszélne, engem hívna. Mintha csak próbálna rábeszélni valamire. Egyre élesedik a hang, és egyre ismerősebb.
Ő az!
Az ő hangját hallom, talán épp az álmomból ébresztget? A sarokból kimászva, felemelve fejem mintha egy fénycsóva húzódna fölöttem, ami ahogy a távolba nézek egyre erősebb.
- Szükségünk van rád Grace – hallom újra hangját így elindulok, abba az irányba ahová a fény csík vezet. Hallak téged, de miért nem látlak, hogy alhatok ennyire mélyen, hogy zárhat be egy álom ennyire? – Fel fog ébredni, nyugi – jött az újabb megerősítés. Peter? Merre vagytok, miért nem talállak titeket?
A fény csík mentén megtorpantam. Karomon végig simítva futni kezdtem, érzem, ahogy simogat, érzem az érintését, látni akarom, látni akarom Adamet.
- Minden rendben lesz vele - ne engedj el Adam, segíts kijutnom, kérlek. Veled akarok lenni. Félek itt egyedül, olyan sötét van, beszélj még hozzám, meg akarlak találni, látni szeretnélek, ne hagyd abba, beszélj még – Grace erős lány, és tudom, hogy ezzel is meg tud birkózni – hallottam egész közelről így futni kezdtem. Gyorsan, ahogy a lábaim bírták, rohantam hozzá, a karjaiba, éreztem, hogy már köze vagyok, de akkor megtorpantam. – Szeretlek Kicsim - Éreztem, ahogy ajkaim bizseregnek, megcsókolt. Szemem behunyva viszonoztam a csókját...
Szemeimet kinyitva vakító fény zavarta meg szemem így rögtön be is csuktam azt. Próbáltam lassan csak résnyire nyitni és mikor már nem bántotta úgy a szememet akkor oldalra fordítottam a fejem és megláttam őt.
- Adam – suttogtam mire felnézett rám. Szemei vörösek voltak hirtelen odaugrott Peter és Lisa is.
- Grace – kiáltották mind majd Peter kiszaladt a szobából.
- Kicsim, felébredtél – simított végig arcomon Adam mire egy pillanatra nem értettem miért olyan nagydolog ez, de akkor körbe néztem és láttam, hogy egy kórházi szobában vagyok, a karomból cső lóg ki. Újra ránéztem és éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szívem. Kezdett le esni a dolog – Minden rendben lesz, itt vagyok, Grace – hajolt közelebb mire szemeimből csordogálni kezdtek könnyeim. Elhagyatott voltam, fáztam, fájt mindenem, szenvedtem, és akkor meghallottam azt az idegen hangot.
- Neem, nem lehet, mondd, hogy nem - néztem rá könnyes szemmel majd Lisára.
- Nyugodj meg, mindjárt megvizsgál az orvos és utána mindent megbeszélünk, ne izgasd fel magad – búgta Adam, de ez most nem segített, csak bámultam őt könnyeimen át és egyszer csak zokogásban törtem ki mikor vissza emlékeztem az eseményekre. Felvillantak előttem a képek, az autónál állok, a fájdalom a fejemben, a kocsimba tuszkolnak. Kábult vagyok, nem tudom, mi történik, csak morgást hallok a ruhámat letépte, majd a lökés, és az újabb lökés. Olyan gyorsan történt minden, a nyakamra fogott és gyorsabban és erősebben csinálta, éreztem, hogy elfogy a levegőm, és teljes képszakadás. Ránéztem újra tudta min jár a fejem, mert az ő szemei is könnyesek voltak.
- Miss. Wilson, végre – jött be egy fehér köpenyes férfi nyomában Peterrel – Már nagyon vártuk, hogy felébredjen, emlékszik mi történt magával? - hajolt közelebb és a kis lámpácskájával bele világított szemembe majd eltette és csak nézett. – Ó igen, emlékszik – sóhajtott mikor belenézett szemembe. – Sajnálom Grace.
- Ki volt az?
- Te nem tudod?- kérdezte Peter nagyot nyelve.
- Nem – nyögtem ki nagy nehezen – Nem láttam, leütött, amitől elkábultam majd közben a nyakamnál fogva tartott és elájultam, csak éreztem, hogy megtörténik – néztem nagybátyámra majd az orvosra.
- És hogy érzi magát, van bármi panasza, fejfájás, rosszullét, hányinger?
- Fáj mindenhol, olyan, meggyötörtnek érzem magam.
- Igen, ezt megértem. Felhívom a nyomozót, hogy felébredt és kihallgathatják – mondta mire csak a plafont bámultam. A szemem sarkából láttam, hogy Lisa Peter mellé lép és átkarolja majd éreztem, ahogy Adam ráfog a kezemre. Fejem oldalra fordítottam és ránéztem. Ahogy tekintetünk összekapcsolódott rászorított kezemre.
- Annyira aggódtam érted Grace, mikor tegnap egész délután és este nem ébredtél fel, majd meg bolondultam – emelte fel kezét, és ahogy arcomhoz ért elfordítottam fejem.
- Grace mi a baj? – lépett oda Peter.
- Semmi csak, nem érzem jól magam. Olyan fullasztó érzés, mintha lelennék kötözve – próbáltam felülni és Adam rögtön ugrott is, hogy segítsen – Ne! Nem kell segíteni csak... csak engedjetek el – néztem rájuk mire Peter először Lisát majd Adamet nézte. Adam csak engem figyelt miközben kiegyenesedett, láttam a tekintetében, hogy ez mennyire fáj neki – Ne haragudj, csak kicsit feszült vagyok.
- Nem haragszom – mondta halkan majd ellépett az ágytól és elfordult.
- Peter, Lisa, kimennétek egy kicsit? – néztem rájuk mire csak bólintottak és elhagyták a szobát. Adam az ablak előtt állt és bámult kifelé majd lassan felém fordult – Nem akarok neked fájdalmat okozni.
- Tudom Grace, ez nem a te hibád, biztos vagyok abban, hogy nem szándékosan csinálod.
- Mielőtt felébredtem és megláttalak hallottalak és éreztelek. Azt mondtad szeretsz és megcsókoltál, éreztem, ahogy a kezem fogod és simogatod, addig a pillanatig mintha egy fekete gödörben lettem volna bezárva, az egész olyan volt, mint egy rossz álom, de te felébresztettél – mondtam halkan mire közelebb jött. – Álmomban visszacsókoltam, de álmomban nem tudtam mi történt velem, csak fáztam és fájt mindenem, de nem tudtam miért. Féltem, hogy nem látlak többé, hogy ott maradok egyedül. És mikor megláttalak egy pillanatra annyira boldog voltam, de akkor bevillantak emlékképek, ahogy leütnek és érzések, a fájdalom, ahogy megerőszakol és hirtelen minden érintés, amit tőled kaptam, csak fájt – néztem szemébe – És ugyanígy Petertől is, egyszerűen nem akarom, hogy bárki hozzám érjen. Most nem, még nem.
- Mit szeretnél, mit csináljak Grace?
- Nem tudom – ráztam fejem – Megtalálták azt, aki bántott?
- A rendőrségnek alapos gyanúja van arra vonatkozóan, hogy Jack tette.
- Jack...Merrit?
- Igen, megkérdezték van-e olyan, aki árthatott neked, csak Jack és Annie jutott eszembe, Jack volt a valószínűbb így elmentek hozzájuk a nyomozók, de nem találtok ott, állítólag senki nem látta aznap... Te semmire nem emlékszel?
- Nem, nem tudom, olyan homályos az egész, ahogy leütött már nem láttam semmit, csak morgást és nyögést hallottam, de azt is annyira távolról, a fájdalom uralta a testem és az agyam, nem tudom Adam.
- Semmi baj, vettek mintát a körmeid alól és a szádból, és nos, mivel aktus is történt onnan is és a ruháidat is lefoglalták. Biztosan találnak valamit az elkövetőtől, legyen az bárki is – mondta mire bólintottam. Ő csak ott állt az ágy végében megtámaszkodva és vágyakozva nézett rám. Tudtam, hogy szüksége lenne arra, hogy megérintsen, fogni akarta a kezem, simogatni akart, de én azt most nem tudtam elképzelni sem, hogy eltudom viselni, még nem.
- Jack? – kérdeztem az ajtót bámulva.
- Igen, róla beszéltünk minden oké?- kérdezte Adam engem nézve.
- Grace – szólalt meg az ajtón belépő Jack így Adam odakapta fejét és mikor meglátta a fiút neki indult és felkente a falra.
- Peter, Lisa – szólt ki és csakhamar megjelent a két ember és Peter már ugrott oda mikor Lisa lefogta – hívjátok az orvost, hogy sürgesse meg a nyomozókat, itt megtalálják Mr. Merritet – mondta, de Peter nem mozdult - Ne aggódj, esélye sem lesz elmenekülni, menjetek.
- Engedjen már el – nyögte Jack.
- A francokat, eszem ágában sincs, minek jöttél ide?
- Az ap... az apám elmondta, hogy keresnek – kapkodott levegőért ugyanis Adam a nyakánál fogva tartotta a falnál.
- Adam, kérlek, engedd el, így nem tud beszélni – mondtam mire Adam eresztett a szorításon majd a fotelba lökte a fiút.
- Mit keresel itt? – üvöltött rá Adam.
- Sajnálom, nem voltam önmagam – nézett rám Jack mire könnybe lábadtak szemeim.
- Tessék?- kérdeztem remegő hangon mire felakart állni, de Adam nem engedte neki.
- Tegnap iskola után elmentem a parkba, egy barátommal volt találkozóm. Adott valamit. Be voltam állva, nem tudtam mit csinálok Grace.
- Te voltál? – suttogtam könnyeimet nyeldesve mire Jack bólintott ezzel párhuzamosan Adam behúzott neki egyet. Jack hátraesett a fotelban és arcát tapogatta – Miért tetted?
- Egész évben rád voltam kattanva és tudom, hogy az erőszak csak annak szólt, hogy nem kaphattalak meg, mert megszoktam, hogy én mindent megszerzek valamilyen módon, amit akarok és te voltál az egyetlen, aki nemet mondott nekem, ezért bántottalak végig és a héten mikor láttalak Paullal, még jobban felhúztam magam. És mikor tegnap megkaptam az anyagot visszamentem az iskolához és megláttam az autódat tudtam, hogy meg kell kapjalak. Nem gondolkoztam, amikor megjelentél ott csak megtörtént, elborult az agyam, a düh, a vágy, minden előjött. Amikor észhez tértem ott hagytalak és elmenekültem, bolyongtam a külvárosban, hajnalban estem haza, és apám elmondta, hogy kerestek a rendőrök, és hogy mivel gyanúsítanak.
- És mit keresel itt? Miért mondod ezt el?
- Mert nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ezt én tettem – nézett rám majd elnevette magát. - Az apámat nem érdekelte megtettem-e, azt mondta, hogy tagadjam és üljek a seggemen, majd ő mindent megold, ennek sem lesz nyoma. De nem tudtam megtenni, túl messzire mentem, amit nem tusolhat csak úgy el, ezt nem hagyhatom. Szóval elismerem most itt és elfogom ismerni, ha kihallgatnak is, és ha kell, akkor börtönbe megyek, vállalom a büntetést – mondta mire nem mondtam semmit csak hagytam, hogy kitörjenek eddig erőszakkal bent tartott könnyeim. Nem tudtam mit mondhatnék. Lábaimat felhúzva átkaroltam azokat és térdemre hajtva fejem sírtam. Nem néztem rájuk, úgy éreztem teljesen összetört a világom.
- Tönkretetted egy fiatal lány életét, mert képtelen voltál elfogadni, hogy nem kaphatod meg, azt hiszed ezt egy bocsival, és hogy vállalod a büntetést helyrehozod?- kérdezte erélyesen Adam – Az a minimum, hogy vállalod a büntetést, de a sebeket, amiket okoztál neki hónapokon keresztül és tegnap, ki fogja begyógyítani? Miért nem tudtad elfogadni már fél éve, hogy nem érdekled őt, most mennyivel egyszerűbb lenne minden...
- Ne hagyja magára, ahogy eddig sem tette, nem tudom, mi mást mondhatnék, megtörtént, nem tudom semmissé tenni.
- Tudod Jack, ha rajtam múlna, már nem tudnál mozogni sem, de a rá való tekintettel nem verlek agyon, bár úristen, fogalmad sincs, mennyire szeretném megtenni.
- Mindig is tudtam, hogy van maguk között valami, sosem vettem be a jó barátok vagyunk szöveget, talán ez az, ami még jobban bosszantott, hogy magának szétteszi a lábát, de nekem nem. De ha ezzel valamit jóvá tehetek, ezt a részletet kihagyom a vallomásomból, nem kell emiatt aggódniuk.
- Milyen kedves tőled – nézett rá Adam majd kapott egy jobb horgost – Rég túlléptem azon, hogy a szaros munkám miatt aggódjak mikor egész életem egyik legfontosabb emberét eltiporták, és bántották. Gondolod, érdekel, hogy ott kell hagynom az iskolát?
- Nem, valószínűleg nem, de azért kihagyom majd ezt a részletet – törölgette vérző száját.
- Mr. Jack Merrit?- lépett be két férfi a szobába.
- Igen.
- Akkor most velünk kell jönnie a kapitányságra – vett elő az egyik férfi egy bilincset majd felsegítette Jacket a fotelból és hátrahúzva kezeit megbilincselte őt - Joga van hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet kérni, és joga van ahhoz, hogy ügyvédje jelen legyen minden kihallgatásán. Ha nincs pénze ügyvédre, állami költségen kirendelnek maga mellé egyet. Megértette?
- Megértettem – nyögte ki Jack, de végig engem nézett – Sajnálom Grace amit tettem, sosem fogom megbocsájtani magamnak. Amit egyszer mondtam neked, hogy azért tettem mindent, mert felakartam magamra hívni a figyelmed az igaz volt. Mindig is kedveltelek téged, de te nem az a lány vagy, aki ilyen fiúkkal foglalkozik.
- Igen Jack, nem az a lány vagyok, de neked hála, most már azt sem tudom, milyen lány vagyok – mondtam mire aprót bólintott.
- Bocsáss meg nekem, kérlek.
- Kisasszony, önnek is megkell jelennie a kapitányságon a következő néhány napban, ahogy kiengedik, egyelőre elleszünk a fiatalemberrel és az apjával...- mondta az idősebb férfi mire bólintottam és elvezették. Lisa odalépett az ágyamhoz és beült mellém. Ő volt az egyetlen, akit eltudtam viselni a közelemben. Mikor az előbb Peter megérintett kirázott a hideg. Hiába tudom, hogy ők ketten, Peter és Adam sosem bántanának, képtelen vagyok a közelükben lenni.
- Beismerte? – kérdezte halkan Peter.
- Igen – válaszolt Adam egyszerűen.
- Menjünk, szerezzünk kávét Adam – mondta Peter mire Adam rám nézett. Én csak bólintottam egy aprót és jobban bújtam Lisához így kiment.
- Grace, annyira aggódott érted, mindhárman majd meg bolondultunk, de ők ketten, rettegtek, hogy mikor ébredsz fel és hogyan... Adam teljesen összetört és magát okolta, Peter pedig, ha elveszítene, abba beleőrülne.
- Sajnálom Lisa, de képtelen vagyok elviselni a simogatásukat, az érintésüket, túl sok, most még túl sok. Nem megy. Hiába szeretem őket mindennél jobban, hiába tudom, hogy sosem bántottak és nem is tennék, de ez az érzés, mikor Adam az előbb hozzám ért olyan volt mintha fojtogatnának. Nem akarok neki fájdalmat okozni, de nem megy.
- Megértem, ne félj, ő is megérti. Nagyon szeret téged.
- Tudom – mondtam miközben az ajtót bámultam mintha még mindig ott állna – Én is nagyon szeretem, de képtelen vagyok elviselni a tekintetét, te is láttad, hogy néz rám.
- Igen, látom, és beszélgettem is vele tegnap, kitart melletted, segíteni fog neked.
- Nem akarom, hogy sajnáljon engem.
- Nem sajnál, csak fontos vagy neki, szeret téged, és ez a részéről természetes. Nem sajnál, dühös, talán, igen, mikor ránézek, ezt látom, de nem szánást vagy sajnálatot. Azt hiszem, rá van szükséged.
- De hogy lehetne, rá szükségem mikor még az érintését sem tudom elviselni?
- Nem kell megérintenetek egymást ahhoz, hogy segítsen.
- Nem tudom, megpróbálom, megpróbálok elvonatkoztatni attól, ami történt és nem kivetíteni Adamre és Peterre.
- Ennek nagyon fognak örülni, és még ha nem is megy, legalább megpróbálod. Most kimegyek, de nem sokára visszajövök, beszélek Peterrel, jó?
- Jól van – bólintottam így felállt és kisétált. Hátra dőltem és behunyva szemem próbáltam magam átrágni a történteken. Ahogy újra lejátszottam magamban tegnapit és az előbbi Jackkel való jelenetet elfogott a rosszullét, éreztem, hogy égnek a szemeim így tenyeremmel letakartam azt, borzalmasan éreztem magam.
- Mindig melletted leszek Grace, bármi is történjen, ezt ígértem neked – hallottam meg hangját, de nem néztem rá – És erről nem vagyok hajlandó lemondani. A barátodként kezdtem, beléd szerettem és ezt viszonoztad, én veled képzeltem el az egész életemet, de ahogy azt ígértem is, történjen bármi, sodorjon az élet bárhová, bármilyen messze tőlem, a barátságomat sosem veszíted el, a támogatásomat – érintette meg karomat mire letöröltem arcomon végig folyó könnyeimet és már állt fel, hogy kimegy mikor szipogva elkaptam a kezét.
- Ne menj, el kérlek, maradj velem – szorítottam rá kezére mire felém fordult és beült mellém.
- Nem megyek sehová, mindig melletted leszek, itt leszek, ne félj. Bízz bennem.
- Még nem tudom, hogy fog ez menni, de igyekszem Adam.
- Tudom Kicsim. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon szenvedsz, nehéz elviselned engem, de nem erőszakolom magam rád, csak az lesz, amit te akarsz, ahogy korábban is, úgy haladunk, ahogy te akarod, jó?
- Rendben – néztem szemébe.
- Most, pihenj egy kicsit, aludj, nyugodj meg, én itt leszek melletted végig, biztonságban leszel.
- Biztonságban, igen – bólintottam lassan majd szemem lehunyva sóhajtottam. Éreztem, ahogy közelebb hajol, szinte éreztem a leheletét bőrömön. Lassan oldalra hajtottam a fejem és próbáltam lassítani a légzésem, azt akartam, hogy azt higgye, alszom. Kezem lassan leejtettem magam mellé és akkor közelebb hajolt és egy apró puszit adott homlokomra.
- Szeretlek Grace, pihenj Kicsim – súgta majd elengedett. Ahogy hallottam az ajtót csukódni vettem egy nagy levegőt és sóhajtottam. Én is szeretlek téged.