Grace szemszög
Izgatott voltam mikor elindultunk tőlünk. Épp csak addig ugrottunk be, míg letettem a kocsimat illetve összeszedtem néhány holmit a két napra. Peter addig elszórakoztatta Adamet, vagyis gondolom szórakoztató beszélgetés lehetett, mert mikor lementem épp nagyon nevettek valamin.
Lisa fürdött így vele nem tudtam beszélni, de majd holnap este bepótoljuk. Rég volt már olyan igazi kimerítő csajos csacsogásunk.
Már vagy félórája úton voltunk New York felé mikor rám nézett.
- Nagyon jól vezetsz, ez már akkor is feltűnt mikor engem fuvaroztál anyához, de most, ahogy követtelek az autómmal és figyeltelek ismét megbizonyosodhattam róla.
- Nos, apától nagyon sokat tanultam, ő tanított végig, folyamatosan szólt, ha valamit kihagyok vagy rosszul csinálok, még azután is, hogy meglett a jogosítványom.
- Jó tanárod volt – mosolyodott el.
- Igen, határozottan. Hová megyünk?
- Majd meglátod.
- Anyukádhoz?
- Nem.
- Akkor megint valami meglepi találkozó lesz?
- Ha úgy vesszük, meglepi és találkozó is, fogalmazhatunk így, igen.
- Nem baj, hogy nem öltöztem ki?
- Nem, kifejezetten előnyös, hogy lazán öltöztél.
- Egyre inkább felcsigázol, ez így nem fair.
- Édes, hogy milyen kíváncsi és türelmetlen vagy – nevetgélt magában.
- Adam...
- Mondd csak egyetlenem.
- Ha igazán szeretsz, elmondod hová megyünk – mondtam tárgyilagosan, de a válasz egy hatalmas hahotázás volt. Kezemet elkapva megfogta azt és megpuszilta kézfejem. Én csak néztem őt, olyan édes egy pasi.
- Nagyon cuki vagy szerelmem, de nem szedsz ki belőlem semmit, várnod kell addig, míg odaérünk.
- Hát jó – vágtam be a durcit és elhúztam kezem, de nem hagyta magát, mind ahányszor elhúztam ő újra elkapta azt így a harmadik próbálkozás után már csak nevettem – Lehetetlen alak vagy.
- Ugyan, te még nem láttál engem a lehetetlen alak állapotomban – vigyorgott majd kacsintott és újra az utat figyelte.
Már mentünk jó ideje, bőven New Yorkban voltunk mikor egy nagyobb fehér épület előtt álltunk meg. Kikapcsoltam az övet és kiszálltam az autóból. Kabátomat magamra kaptam tuti, ami tuti majd táskámat vállamra vettem és mikor mellém lépett ránéztem.
- Hol vagyunk?
- Gyere, mindjárt meglátod – fogta meg a kezem így követtem őt. Az ajtóhoz érve több tábla is ki volt rakva és nem álltunk meg így nem tudtam leolvasni egyikről sem a hely nevét, de mikor beléptünk az épületbe két irányba lehetett indulni. Jobbra egy állatklinika volt, balra pedig egy menhely. Adam a baloldali ajtóhoz lépett. Én tátott szájjal követtem, csak kapkodtam a fejem.
- Adam, mit keresünk itt?- kérdeztem mikor beléptünk egy előtérbe. Ott egy mosolygós lány ugrott fel rögtön.
- Sziasztok! Adam, ugye?- kérdezte a lány.
- Igen, ő pedig a barátnőm Grace – nézett rám mosolyogva.
- Üdvözöllek titeket a Hope állatárvaházban. Tudom, menhely van kiírva, de mi inkább tekintjük egy árvaháznak. Én Janet vagyok. Adok nektek egy adatlapot, ez kellene kitölteni a személyes adataitokkal, és aláírni. Ha ez meg van, szóljatok és tovább viszlek titeket.
- Köszönjük Janet – fogta meg Adam a tollat és papírt majd a kis pulthoz lépett és írni kezdett. Én csak néztem őt, mert már az én adataimat is töltötte – Hol is születtél?
- New Yorkban – nyögtem ki.
- Oké, jogosítványod száma? – nézett rám mire kihúztam táskámból a tárcámat és elővettem majd odaadtam neki.
- Adam mi ez az egész?
- Még nem jöttél rá?
- Nos... azt hiszem de, csak nem értem.
- Akkor várj és megérted máris – mondta majd odaadta a lánynak a papírlapot, aki gyorsan átfutotta majd lepecsételte azt. Egy kártyát vett magához és elindult egy hatalmas ajtó felé, ami a zárhoz érintve a kártyát ki is nyílt.
- Itt átadlak titeket Bobnak, ő fogja nektek bemutatni a kis cukiságokat. Sok sikert, remélem, megtaláljátok, akit kerestek – mondta a lány vigyorogva majd el tűnt a nagy ajtó mögött.
- Sziasztok, én Bob vagyok, állatgondozó, pszichológus és sok más egyben.
- Szia, én Adam vagyok, ő pedig a barátnőm Grace – fogott vele kezet majd én is nyújtottam a kezem miközben kinyögtem egy örülöket.
- Miben gondolkoztok, kutyus, cica, esetleg kisállat?
- Nos, Gracenek ez egy meglepetés, így most majd kiderül – vigyorgott rám Adam.
- Örökbe fogadunk egy állatkát? – kérdeztem halkan.
- Igen, terveim szerint. Anya ajánlotta ezt a helyet, ő itt talált Kiwire és Hazelre. Tudod, mindkét alkalommal mikor velük voltál úgy láttam, hogy nagyon jót tenne neked egy kutya vagy épp cica. De mindezen túl szeretném, ha közösen fogadnánk örökbe. Nálad és nálam is lenne egy kis helye így mindegy hol vagyunk, velünk lehetne.
- De ez... elég nagy lépés – néztem fel rá mire elmosolyodott.
- Mi nagy lépésekben haladunk, és ha szeretnéd, lehet csak a tiéd, ha ragaszkodsz a kizárólagos felügyeleti joghoz megelégszem a hétvégi látogatásokkal is – mondta mire elnevettem magam és nyakát átölelve megcsókoltam.
- Te idióta – nevettem el magam – Jesszus, Peter mit fog szólni, ha hazavágtatok egy állattal?
- Tudja, szerinte is jó ötlet.
- Szóval megszervezted az egészet. Kutyust szeretnék – néztem Bobra.
- Oké, örülök, hogy menhely mellett döntöttetek, mert ezek az állatok olyan szeretetre méltóak. Én, ha tehetném, haza vinném mindet. Van elképzelés, hogy milyen kutya legyen? Kis testű, nagyobb termetű, fiatal, vagy már inkább nyugodtabb, pár éves?
- Nem is tudom, nincs konkrét elképzelés, hiszek abban, hogy szerelem lesz első látásra.
- Hm... te hiszel ebben? Pár hónapja mást mondtál – nézett rám Adam pajkosan.
- Fogd be – vágtam rá, mire Bob elnevette magát. Elindultunk a hosszú folyosón ahol kennelekben voltak elhelyezve a kutyusok. Mind rögtön ugrott az ajtóhoz szaglásztak, ugattak. Volt ott a pici zsebkutyától kezdve a hatalmasig, ami ha rám ugrik, tuti ledönt a lábamról. Adammel kézen fogva sétáltunk, nézegettük a kutyusokat, Bob mindegyikről mondott pár szót, ami megtetszett, de egyiknél sem éreztem igazán azt, hogy szerelembe estem. Nagyon édesek voltak, hatalmas csillogó szemek, lelkes csaholás, farok lóbálás, de nem jött az érzés. Már a vége felé jártunk mikor megálltam egy kennel előtt, amiről először azt hittem üres, de aztán megláttam, ahogy kidugja a fejét egy kis cuki beagle.
- Ó igen, ő itt Ginger. Új jövevény, alig egy hónapja érkezett, nem igazán nyit az örökbefogadók felé, ha pedig birizgálják, akkor morog. A régi gazdája akkor hagyta itt mikor kiderült, hogy a kutyus ivartalanítva lett így nem lesznek kölykei. Ahonnan beszerezte nem mondták el így már nem kellett neki. Alapvetően teljesen egészséges csak egy kis szeretetre van szüksége és egy olyan gazdira, aki a makacsságát tudja kezelni – mondta Bob mire leguggoltam a kennel ajtajához és odatartottam a kezem.
- Szia Ginger – szólaltam meg mire rögtön felkapta a fejét és elindult kifelé, de gyorsan megtorpant – Gyere, szaglássz csak meg bátran, gyere kutyus - mondtam mosolyogva mire a kutya kiugrott a házból és a kezem kezdte el szaglászni majd jobbra balra rohangált a kis kennelben.
- Ez mondjuk meglepő – hajolt közelebb Bob.
- Nem az, egyáltalán – rázta fejét Adam mikor ránéztem, de akkor éreztem, hogy valami a kezemre nehezedik. Lenéztem és Ginger egyik lábát a tenyerembe helyezte és megnyalogatta a kezem.
- Te vagy az... az én kiskutyám – motyogtam majd fejét kezdtem simogatni – Te tündéri édes kiskutya. Bob kinyitotta az ajtót közben így a kutyus kijött és már ugrált fel a lábamra. Én felemeltem az ölembe mire Adam odalépett hozzánk. A kutya öt is szagolgatni kezdte majd vállamra hajtotta fejét. Adam csak simogatta őt miközben átkarolta derekam. – Ő lesz az – néztem rá.
- Tudom Édesem, tudom – mosolyodott el – Tökéletes választás.
- Jó helyre kerül a kis méregzsák – szólalt meg Bob – Megyek, előkeresem az aktáját a fiatal hölgynek.
- Úristen, gazdi leszek – néztem Adamre izgatottan.
- És én is az lehetek? – kérdezte halkan mire bólintottam – Máris imádom.
- Miért?
- Mert ugyanolyan, mint te, nem véletlenül nyitott feléd. És cuki is – simogatta a fejét.
- Igen, szerintem is cuki... Adam, én nem is tudom, mit mondjak. Köszönöm, hogy elhoztál ide, ez egy csodálatos meglepetés volt – néztem rá mire átkarolta derekam és közelebb hajolva megcsókolt – Szeretlek – suttogtam mikor orrát enyémhez érintette.
- Én is szeretlek és fogalmad sincs, mit meg nem tennék a boldogságodért - simogatta arcom. Én csak néztem őt, erre igazán nem tudtam mit mondani, a tekintete mindent elárult, tudtam, hogy tényleg így gondolja, és hogy mindent megtenne értem. Fogalmam sincs, hogy talált rám, talán van abban valami, hogy a csillagok vezették hozzám, talán anyáék keze van benne, nem is tudom, kezdek kicsit hinni a sorsban is. Nekünk találkoznunk kellett. Megkellett mutatnia, hogy mi az igaz szerelem, amikor semmi nem számít csak, hogy a másikat boldognak lásd. Mikor egy mosolyától hevesebben ver a szíved és alig kapsz levegőt.
Miután minden papírt elintéztünk kaptunk egy pórázt Gingerhez és elindultunk, hogy megvegyünk mindent a mi kis drágánknak. Mindenből kettőt vettünk, Adamhez és hozzánk is egyet. Mulatságos volt a folyamat, mert Ginger egyáltalán nem fogadott szót Adamnek, nekem viszont annál inkább. Persze Adam rögtön jött a majd megneveli kijelentésekkel, de én tudtam, hogy a kiscsaj úgy a fejére fog nőni, ahogy illik.
Délután három volt mikor egy kiadós séta után elindultunk haza. Én egész úton a kiskutyának magyaráztam, elmeséltem neki milyen szuper kis birodalmat építünk neki majd otthon, és mindez idő alatt, Adam csak vigyorgott.
Hozzá érve én és Ginger előre mentünk majd megvártuk a nappaliban, míg Adam behozza a dolgait. Szépen elrendeztünk mindent mire a kutyus el is foglalta a pihe puha fekhelyét.
- Szerintem tetszik neki – szólalt meg Adam a hátam mögül mire ránéztem.
- Szerintem is. Segítesz vacsit csinálni?
- Hát persze, máris, csak átöltözöm.
- Jól van, a konyhában várlak – simítottam végig mellkasán mire bólintott. Ötletem sem volt mit együnk így elkezdtem körbejárni a konyhában. Végül egy jó kis bolognai spagetti mellett döntöttem és elkezdtem a hagymást aprítani hozzá. Mikor Adam visszaért már kisírtam minden könnyem, így csak nevetve elvette a kést és folytatta. Én hideg vízzel arcot mostam majd inkább a húst és a többi zöldséget készítettem elő. Imádok répát és jó sok fokhagymát bele tenni, akkor lesz igazán pikáns.
- Szeretem nézni, mikor főzöl.
- Miért? – vigyorogtam rá.
- Nem is tudom, megnyugtató látvány, tudod, mikor veled vagyok is sokkal nyugodtabb vagyok, azt hiszem, ilyenkor elönt a boldogság és nem is jut eszembe semmi rossz, csak te számítasz, az együtt töltött idő. Mikor itt vagy velem, mindig az jut eszembe, hogy bár ne érne véget, bár itt maradnál.
- Talán egy nap, de te is tudod, hogy az még nagyon korai lenne. És főleg kivitelezhetetlen – mosolyogtam rá.
- Tudom, de szeretek eljátszani a gondolattal akkor is, ha nem vagy itt, csak elképzelni, hogy milyen lenne a közös életünk.
- És milyennek látod?
- Nyugodtnak, boldognak, teljesnek – lépett elém mire megfogtam a kezét és elmosolyodtam – Nem nyugszom, amíg ez meg nem valósul.
- Én is sokat szoktam gondolkodni ilyeneken, néha kicsit ijesztő bele gondolni ezekbe, de valahogy mégis jó rá gondolni, tervezgetni, álmodozni – támasztottam homlokom mellkasának – Szeretlek Adam.
- Én is szeretlek téged kiscicám.
- Hívd meg az apukádat jövő hétvégére, főzünk valamit, beszélgetünk – néztem fel rá mire először kicsit szenvedő arcot produkált majd sóhajtott és bólintott.
- Jól van, hétfőn felhívom.
- Jöhetne az öcséd is és apukád új felesége is, nem?- vetettem fel, mire csak nevetett majd elengedett.
- Kis boszorkány.
- Nem értem miről beszélsz – folytattam a szósz készítést.
- Hát persze, hogy nem – kacsintott rám.
Estig az idő leginkább evéssel és játékkal telt. Gingerrel kiültünk kicsit a kertbe, amíg ő felfedezte azt mi csak néztük és kacarásztunk, olyan helyes volt. Kilenckor összebújva az ágyban beszélgettünk még majd a mellkasán aludtam el.
Reggel mikor kinyitottam a szemem már nem volt mellettem, így felvettem a köntösét és felfedező útra indultam. A konyhában és nappaliban nem volt, de Gingert sem láttam. Kimentem a kertbe, de ott sem voltak így elkezdtem kávét főzni, biztosan elvitte sétálni. A hajamat feltűztem s miközben a kávémat kortyolgattam a konyha ablakon bámultam ki és a nyakamban pihenő láncot fogdostam. Végig simítottam a szárnyakat ábrázoló medálon és elmosolyodtam. Annyira tökéletes, tudom, hogy ha félévvel ezelőtt mondja valaki, hogy egy nap így fogok érezni Adam vagy bárki iránt akkor hülyének nézem és kinevetem, és néha még most is nevethetnékem támad, olyan hihetetlen az egész, mégis imádom, olyan jó érzés tudni, hogy van valaki az életemben, akire bármikor számíthatok.
- Ginger, ne szaladj be, ül. Ül... - hallottam meg határozott hangját így az ajtóhoz sétáltam és onnan kukkoltam az előszobában toporgó kutyát és a vele szemben álló Adamet – Ül – szólt rá határozottan mire Ginger toporgott még egy sort majd leeresztette a hátsófelét. Adam arca felderült, ajkait széles mosolyra húzta – Jól van, ügyes kutyus vagy – simogatta meg fejét – Menj, keresd meg anyucit – engedte útjára mire a kutya rögtön felém kezdett el loholni. Én csak kacagtam egy jót majd leguggoltam és hagytam, hogy hozzám dörgölőzzön.
- Hát, sziasztok, merre jártak az én drágáim?- öleltem magamhoz a kutyust.
- Nem akartalak felébreszteni, gondoltam elmegyünk sétálni, most pedig jöhet a reggeli, ugye Ginnie?
- Ginnie? – néztem rá felhúzott szemöldökkel – Te elvesztél Édesem – nevettem miközben átkaroltam derekát.
- Nem tudom, miről beszélsz – csókolt meg majd tovább haladt a konyhába és ahogy Ginger meghallotta a tápos zacskójának a csörgését, ő is slisszolt utána. Én az ajtóból néztem, ahogy Adam kitölti, majd simogatja a kutya fejét, miközben az eszik. – Jó kislány vagy, büszke vagyok rád – egy pillanatra könnybe lábadtak szemeim, olyan szép volt, ahogy ezt mondta, Adam egy nap csodálatos apa lesz. És ez volt az a gondolat, amire teljesen össze szorult a szívem és muszáj voltam eljönni és rendbe szedni az arcom.
A fürdőbe siettem és az ajtót behajtva leültem a kád szélére és a tükörben magamat bámulva sóhajtottam, ami eléggé szaggatottra sikerült. Arcomat törölgettem, hajamat hátra simítgattam és próbáltam a légzésemet is a normálisra levinni.
- Kicsim, bejöhetek?- kopogott.
- Gyere csak – álltam fel majd megfogtam arckrémemet és nyomtam belőle egy kicsit a tenyerembe. Összedörzsöltem két kezem majd felvittem arcomra a krémet. Ő megállt a falnak támaszkodva és csak nézett. Tudtam, hogy mondana valamit, de valami visszatartotta. Én csak lopva néztem rá a tükörben, nem tudtam, hogy megszólaljak-e vagy hagyjam, hogy ő tegye meg ezt. Mikor a krémet eldolgoztam, elkezdtem hajam kifésülni majd hátra tűztem a felső felét. Mikor mellém lépett egy pillanatra megálltam majd folytattam volna ténykedésem, de ő megfogta a kezem.
- Gyere velem kiscicám – húzott az ajtó felé és egészen az ágyig meg sem állt. Ott kikötötte a köntösömet és levette rólam. Gyengéden végig simított derekamon és végig nézett rajtam – Feküdj le – súgta fülembe én pedig úgy engedelmeskedtem mintha csak valami báb lennék. A párnára hajtva fejem végig néztem, ahogy levetkőzik, csak alsónadrágja maradt rajta, majd lefekszik mellém – Azt hiszem, apránként kiismerlek.
- Ó, az nem jó...
- De igen, az nagyon jó, mert mikor magadba zárod a gondolataidat én akkor is tudom, hogy ha valami nem stimmel. Mitől lettél szomorú?
- Nem lettem.
- Legalább ne hazudj nekem. Azt hiszem eddig mindent megtudtunk beszélni, nem?
- De.
- Akkor mondd el ezt is.
- Adam... te egy nap... - nyeltem egy nagyot.
- Mi lesz velem egy nap?
- Neked már nem lesz elég az, amit adni tudok.
- Miről beszélsz?
- Te családapa típus vagy, olyan, aki megőrül a gyerekeiért és a feleségéért, de én ebből talán még a felét sem tudom neked adni.
- Szóval attól félsz elhagylak, mert nem szülsz nekem gyereket?
- Tudom, hogy így lesz.
- Akkor nagyon keveset nézel ki belőlem.
- Nem, egyszerűen csak, kezdem látni mi az, ami igazán boldoggá tesz téged.
- Az te vagy.
- Egy ideig még, és utána, vágyni fogsz a családosdi után és akkor vége.
- Te... várj – nevette el magát – Hogy lehetsz ilyen butus? Grace kikészítesz néha, de komolyan. Mi kell ahhoz, hogy megértsd, veled maradok, nem foglak elengedni, nem fogsz egyedül maradni?
- Nem tudom, nehéz elhinni, nehéz megérteni, hogy letudnál mondani arról, hogy gyereked legyen.
- Nem fogom neked bizonygatni, hiába is mondanám el még százszor, te akkor is kételkednél benne – simított végig arcomon majd magához húzott – Ehelyett ezentúl a tetteim beszélnek majd. Rám mindig számíthatsz, megígérem – túrt kicsit hajamba mire fel sóhajtottam. Olyan közel volt az arca, ajkai csak úgy hívogattak így óvatosan megcsókoltam. Egy pillanatig sem tétlenkedett, viszonozta a csókot és maga alá vont. Szerelmesen nézett rám, végig mérte arcom és ajkait széles mosolyra húzta – Egy nap a feleségem leszel Grace, nem menekülhetsz előlem, nem hagyom, hogy kicsússz a kezeim közül, bebizonyítom, hogy igenis mellettem a helyed, és elveszlek téged.
- Ehhez én is kellek, illetve egy igen tőlem, nem? Miért vagy ilyen biztos abban, hogy hozzád mennék?
- Mert én vagyok életed szerelme, és ha felteszem egy nap azt a kérdést, igent fogsz mondani, mert titkon, mélyen, a szíved egyik apró csücskében erre vágysz.
- Most tudod, mire vágyom?
- Van pár tippem.
- Akkor miért dumálsz még mindig?
- Mert szeretem húzni az agyad – kacsintott rám.
- Idióta.
- A te idiótád vagyok, Ginnie most ellesz egy darabig, mi is elfoglalhatnánk magunkat.
- Benne vagyok szépfiú – túrtam hajába majd elnevettem magam, ahogy nyakamba bújt és belecsókolt.
Délután öt körül indultunk haza hozzánk. A hozzánk tartozó felszerelést kisem pakolta a kocsiból, így lényegében csak az én holmimat és Gingert kellett beültetni.
A házba belépve még nem vettem le a pórázt a kutyusról, hogy először megszaglászhassa Petert, aki hamar meg is jelent az átjárónál.
- Sziasztok, szóval ő lenne a kis jövevény? – guggolt le majd kinyújtotta kezét. Ginger gyanakvóan trappolt oda majd ugyanúgy, nagy óvatossággal szaglászta körbe a kezét végül hagyta, hogy megsimogassa őt.
- Peter, ő itt Ginger.
- Örülök a szerencsének hölgyem – rázta meg a kutya egyik mancsát – Lisa gyere, nézd meg a vérebet.
- Jövök már, jövök – hallottam a lány hangját majd hamarosan meg jelent ő is. Ginger végig mérte majd a lábához ment és Lisa is leguggolt - Jól hallottam, hogy Ginger? Szia, kislány, milyen szép vagy – nyújtotta felé a kezét mire a kutyus körbeszaglászta majd megnyalta azt.
- Azt hiszem nem lesz gond – néztem Adamre.
- Adam, maradsz vacsorára, ugye?- kérdezte Lisa mire Adam bólintott.
- Szívesen, de behozom a holmikat, mielőtt elfelejtjük, és a kocsiban marad.
- Segítsek? – kérdeztem mire csak megrázta fejét majd homlokomra adott egy puszit és ment is ki. – És nektek segítsek?
- Nekem segíthetnél – szólalt meg Lisa – Sütit sütök.
- Ó király, akkor menjünk – mondtam majd levettem Gingerről a pórázt – Menj kislány, fedezz fel, ez mostantól a te birodalmad is.
A konyhába lépve irtó finom illatokat éreztem. Rögtön megmostam a kezem majd a pulthoz léptem.
- Mi készül?
- Mi nem? – nevette el magát – Áhh, már magam sem tudom, szerintem Petert most elvesztettem, elkezdett kutyázni.
- Helyette itt vagyok én, a férfiak ellesznek addig.
- Jó gondolat, felvered a habot légyszi, aztán összekellene keverni a citrommal és a túróval illetve a gyümölcsökkel.
- Hát persze, csinálom is.
- Közben mesélhetnél, mi a helyzet veletek, nem is tudom mikor beszélgettünk utoljára. Megtörtént már a dolog, ugye?
- Igen, mikor Staten Islandre mentünk.
- Milyen volt?
- Csodálatos... Adam tökéletes úriember még az ágyban is – mondtam halkabban – Odaadó, türelmes, figyelmes, elképesztő volt ezt tapasztalni.
- Jesszus, annyira örülök, hogy ilyen jól megvagytok, olyan édesek vagytok együtt, látszik, mennyire oda van érted.
- Nos, azt mondta, hogy egy nap a felesége leszek.
- Ezt így tényként közölte? Huh, merész és magabiztos.
- Azt mondta, tudja, hogy hozzátartozom, mi tagadás, ezzel nem nagyon tudok vitatkozni.
- Mondjuk az eddigiek alapján én sem – nevetett – És mond csak... tudod, odalent milyen? – suttogta miközben közelebb hajolt.
- Hm... Hogy is tudnám ezt meghatározni?
- Mondjuk kalapács vagy fejsze?
- Fejsze.
- Uborka vagy padlizsán
- Padlizsán
- Spárga vagy répa?
- Répa – mondtam majd mindketten felnevettünk – Jesszusom, Lisa, olyan hülye vagy – ráztam fejem – Na, akkor most már verhetem a habot? – néztem rá, mire ő a tálban lévő tejszínre majd rám nézett – Fejezd be, sőt ne is kezd – fordultam el, hogy ne kezdjek újra nevetni.
- Jaj Grace, felnőttél – veregette meg vállam majd folytatta a dolgát.
Mikor a sütivel elkészültünk, illetve minden más is a finisben volt felkerekedtünk, hogy megkeressük a fiúkat, akiket végül a nappaliban találtunk meg. A padlón térdeltek Gingerrel szemben és valamin nagyon vihogtak.
- Szerinted mit csinálnak?- hajoltam Lisához.
- Fogalmam sincs, de talán nem is akarom tudni.
- Hahó, fiúk – sétáltam közelebb – Mi folyik itt?
- Csak utánoztuk Ginniet – nézett fel rám Peter mire Adamre néztem, aki csak bólintott.
- Igazad volt Lisa, nem kellett volna tudnunk...- ültem le a kanapéra mire Adam mellém repült gyorsan, így Ginger végre letudott feküdni a fekhelyére. A vállam átkarolva hajolt közelebb és lehelt apró csókot arcomra.
- Csajok nincs kedvetek pénteken valami lányos programhoz?- kérdezte Peter.
- Hogy érted ezt?- néztem rá értetlenül.
- Adammel arról beszélgettünk, hogy még nem is volt alkalmunk egy pasis beülős délutánhoz, így ezt bepótolnánk pénteken, ti is csinálhatnátok valamit, hogy ne unatkozzatok nélkülünk.
- Először is, miből gondoljátok, hogy külön-külön unatkoznánk nélkületek? Szerintetek nekünk nincs semmi hobbink?
- Oké, bocsi, akkor átfogalmazom, ti is régóta terveztek már egy csajos napot, nem?
- Egy fokkal jobb, Lisa, te mit szólsz?
- Benne vagyok, megyünk moziba meg vásárolni?
- Persze, király ötlet – vigyorogtam rá.
Adam végig olyan gyanúsan vigyorgott, de nem volt alkalmam kifaggatni, és amíg elment már nem is voltunk kettesben így majd a suliban elkapom a grabancát, gyanús nekem ez a pasis délután...