Grace szemszög
Hétfőn Adamtől indultam el a suliba, ahol Jeremy már vigyorogva fogadott a bejáratnál. Rögtön elkezdett kérdezősködni, nem győztem csitítgatni, hogy ne üvöltözzön már, mert nem lenne jó, ha valaki csak gyanút fogna. Na persze nem avattam be mindenbe, mert bár tudtam volna mit mesélni neki a hétvégéről, de azért van, ami jobb, ha megmarad a kettőnk titkának Adammel.
Az első órára sétáltunk, Jeremy elkísért az én termemhez majd ő tovább ment a sajátjához. A helyemre leülve elővettem könyvemet és füzetemet majd igazából csak bámultam ki a fejemből.
- Szia, kiscsaj – ugrott le mellém Paul mire kicsit összerezzentem, kicsit hirtelen ért az érkezése.
- Szia, hogy vagy? – mosolyodtam el.
- Megvagyok, elég uncsi volt a hétvége, te mit csináltál?
- A nagybátyámmal voltam, tanultam, filmeztem, semmi extrát, mondhatni eltelt – mondtam váll rándítva
- Nincs kedved suli után inni egy kávét?
- Ma biztosan nem jó, Jeremyvel próbálunk az előadásra.
- Igen, láttam, hogy mostanában sokat lógtok együtt, nevetgéltek... lesem tagadhatná, hogy langyi.
- És neked ezzel problémád van?- néztem rá kérdőn.
- Nekem nincs, csak tudod, hallom, ahogy a többiek beszélnek...
- Ahha és te nem beszélsz?- néztem rá kérdőn mire elnevette magát.
- Nem vagyok szent, nem állítom, biztos volt, hogy én is hozzászóltam a témához, de alapvetően nem zavar, az ő dolga mit csinál.
- Értelek, ennek örülök.
- Na persze az picit zavar, hogy mostanában olyan keveset látlak, azelőtt én kísérhettelek termekhez, velem beszélgettél szünetekben, most pedig lényegében nem is látlak, mert rögtön elvonulsz vele.
- Jól érzem magam vele, jó barátom lett.
- És én mi lettem? – kérdezte mire ránéztem. Fürkészőn nézett rám, mintha olvasni próbálna a fejemben, nem tudtam mit mondjak neki. Eszembe jutott az, amit Adam mondott, hogy tetszem Paulnak és ne engedjem, hogy ő legyen Jack 2.0, ehhez azonban az kell, hogy nagyon diplomatikus legyek.
- Veled azért ez a barátkozás lassabban halad, de téged is a barátomnak tekintelek. Jó fej srác vagy, és fura, mert azelőtt sosem láttalak annak, bár azelőtt nem is nagyon beszélgettünk.
- Ezért kellene többet együtt lennünk, akkor jobban megismerhetnél.
- Majd megszervezzük valahogy – mosolyodtam el.
Egész órán kattogott az agyam, hogy miért akarja Paul, hogy jobban megismerjem, lehet, én kombinálom túl, és semmi jelentősége nincs, de az is lehet, hogy tényleg akar tőlem valamit, udvarolna, ha hagynám. De én nem akarom hagyni, nem érdekel Paul, nem vonzódom hozzá, nekem Adam kell, rá van szükségem, őt akarom.
Miután Jeremyvel végeztem a próbán hazavitt így behívtam magunkhoz. Mikor Peter meglátta kicsit meglepődött majd bemutatkoztak és már készült is a kávé, jól elbeszélgettünk, főleg a próbákról, a dalválasztásról. Öt óra elmúlt mikor elment én meg felcsattogtam a szobámba, átöltöztem otthoni kényelmes ruhába, majd elővettem a történelemkönyvem és leültem az asztalomhoz. A laptopomat bekapcsolva sóhajtottam. A második világháború történelmi hatásairól kellett írnom így fellapoztam a könyvem és áttanulmányoztam. Emlékeztem, hogy még év elején olvastam ebben a témában egy könyvet így a polcomhoz szökkentem és előkerestem azt a könyvet.
Este nyolcig fel sem álltam az asztalomtól, telefonom addig nem is volt a kezemben, nem akartam, hogy kizökkentsen így mikor nagy nehezen végeztem és elküldtem a történelem tanárnak az esszét ledőltem a kanapéra és feloldottam a képernyő zárat. Rögtön láttam, hogy egy nem fogadott hívás Adamtől és három üzenetem érkezett. Két üzenet Adamtől és egy Paultól. Adam üzeneteit nyitottam meg először.
„ Szia, Cicám, ma alig láttalak, máris hiányzol. Ahogy hazaértem az üres házba legszívesebben hozzád mentem volna. Milyen volt a napod?"
Majd két óra múlva:
„ Na, jó, bocsi hogy zaklatlak, biztosan tanulsz, de amint végzel, hívj fel, van egy király ötletem a hétvégére. Szeretlek."
Ezt olvasva már indítottam is a hívást, kíváncsi voltam. Három csörgés után meghallottam mosolygós hangját, ami engem is vigyorgásra késztetett.
- Szia kiscicám, merre kóboroltál?
- Történelem esszét írtam, felcsigáztál a király ötleteddel, mi lenne az?
- Lenne kedved velem tölteni ismét a hétvégét?
- Ez kérdés? Hát persze, hogy igen.
- Akkor szombaton reggel érted megyek.
- De nem mondasz semmit?
- Nem. Meggondoltam magam, majd megtudod akkor.
- Hát jó, de tetszeni fog?
- Szerintem imádni fogod.
- Akkor jó.
- Szóval milyen volt a napod? Nem is beszéltünk, Jeremyvel jól elvoltatok, ahogy elnéztem.
- Igen, ma haza hozott próba után, itt volt egy kicsit. A suliban nem volt semmi extra, gyorsan eltelt a nap. És neked, hogy alakult a nap?
- Nekem lassabban telt, valahogy nem éreztem a mai napot a magaménak, mondjuk már akkor így éreztem mikor reggel elengedtem a kezed az ajtóban, alig várom, hogy vége legyen ennek az évnek és kéz a kézben sétálhassak veled az utcán, annyira nehéz ez a bujkálás.
- Tudom, de azt hiszem egész jól haladunk, nem? Lehetne ennél rosszabb is, bennem ez tartja a lelket, és az, hogy ha vége nem lesz, ami megállít minket – mosolyodtam el a plafont bámulva. Imádtam a gondolatát is, ha elképzeltem a képét, ahogy a kezem fogja és megcsókol anélkül, hogy rettegnünk kellene, hogy meglátnak minket.
- Mondd csak... Ami a hétvégén történt köztünk – kezdte majd elhallgatott.
- Igen?
- Nem bántad meg? Mármint tudom, hogy este azt mondtad nem, de teljesen biztos? Nem bánod, hogy megtörtént?
- Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy bánnám, sőt, kifejezetten örülök, hogy megtörtént, mert olyan sokáig vártam. Te is tudod, hogy nem is olyan rég még elképzelni sem tudtam, hogy én ezeket átfogom élni valakivel, elzárkóztam és nagyon sok mindent kihagytam, amin mások már rég túl vannak ennyi idősen. És bár néha nagyon nehéz, de szeretnék egy viszonylag normális nyugodt életet élni és megtapasztalni mindent, amit csak lehet, élményeket szerezni. Ezért is döntöttem úgy, hogy megpróbálom veled szilveszterkor és azt hiszem életem egyik legjobb döntése volt. Te vagy az az ember, akivel ezeket átkell élnem, tudom.
- Elmondani sem tudom, mennyire boldog vagyok, hogy ezt hallom. Nagyon szeretlek szépségem.
- Én is szeretlek téged, és alig várom, hogy szombat legyen, bár addig úgyis látjuk egymást. Most viszont mennem kell, mert szerintem Peter már vár rám a vacsorával, ha már nem beszélnénk, akkor szép álmokat neked.
- Rendben, neked is, jó éjt kicsim. Szia.
- Szia, Adam – mondtam majd elemeltem arcomtól a telefont és megszakítottam a hívást. Rögtön felpattantam és lesétáltam a földszintre. A nappaliból hallottam hangokat így odamentem. Peter épp valami show műsort nézett.
- Helóka, végeztél a tanulással?
- Igen, kész az esszé, vacsoráztál már?
- Szerinted? Éhen halok.
- Akkor menjünk enni – vigyorogtam – Lisa jön valamikor?
- Igen, csütörtöktől itt lesz, ha nem gond.
- Nem, sőt örülök is, mert szombatra Adam programot talált ki így nem leszek valószínűleg vasárnap estig.
- Ez mondjuk nem meglepő – nézett rám mikor a konyhába léptünk.
- Nem neheztelsz emiatt, ugye?
- Dehogy tökmag, csak néha hiányzik az együtt töltött idő, olyan jó kis sorozat maratonokat rendeztünk és persze megértem, hogy vele akarsz lenni, sőt örülök is, hogy megéled a szerelmet és boldog vagy, csak mostanában egy kiadós beszélgetést nem tudtunk megejteni anélkül, hogy ne rohantál volna hozzá.
- De hisz, hamarosan te magad költözöl New Yorkba Lisával, én azt hittem ez nem zavar téged, hisz akkor még ennyit sem találkozunk.
- Tudod én azt úgy terveztem először, hogy te is jössz velünk, de aztán annyira belemerültünk ebbe az Adam dologba, hogy esélytelennek éreztem, már ezért sem vetettem így fel, csak úgy, hogy nálunk mindig lesz egy szoba neked. Nyugodtabb és boldogabb lennék, ha velünk jönnél, mert bár tudom, hogy te egy nagyon felelősség teljes lány vagy és érett és tudsz magadról gondoskodni, de melletted lenne a helyem, vigyáznom kellene rád.
- Neked Lisára kell vigyáznod, én megvagyok. Ideje, hogy saját családot alapíts, gyerekeid legyenek. Annyit tettél értem, és tudom, hogy azért mert nagyon szeretsz, de szerethetsz úgy is, hogy mindketten a saját életünket éljük.
- És te Adam mellett teszed ezt majd? – kérdezte mire elmosolyodtam majd leültem a pulthoz.
- Szeretném vele tenni, szeretném azt hinni, hogy tényleg működhet ez a dolog köztünk hosszú távon, hogy elég erős a kapocs köztünk, de ha mégsem így van és máshogy alakul, akkor is lekell szakadnom rólad és akár egyedül, de el kell kezdenem élni.
- Olyan fura ezt látni, hogy felnőttél és saját döntéseket hozol, és már nem kéred ki a véleményem, nem rám, hanem a saját tudásodra és ismereteidre támaszkodsz.
- Hidd el, biztosan fogok még rád támaszkodni, te vagy az én pót apukám, ezt nem felejtem el.
- Lehet, megbánom a kérdést, de milyen volt a hétvégétek?
- Szuper, még a vihar alatt is csodálatos volt a part, látni, ahogy a hullámok kicsapnak a partra, hallani, ahogy morajlik az óceán, egy olyan helyen letudnám élni az életemet, azt, hiszem. Adam, mint mindig most is nagyon gondoskodó és édes volt.
- És tisztelettudó ugye?
- Peter, azért együtt vagyunk már egy ideje, előbb utóbb megtörtént volna...
- Akkor nem csak amolyan rutin vizsgálatra mentél a nőgyógyászhoz, értem, remek, hát jól van – akadt ki kicsit.
- Szeretem őt és ő is szeret engem – fogtam meg a kezét mire rám nézett – Bízom benne, tudom, hogy ezt neked nehéz lehet megemészteni, de anya annyit beszélt nekem arról, hogy várjam meg azt a személyt, aki a megfelelő, hogy neki adjam magam, aki tényleg szeret engem, és akit én is szeretek és nem félek mellette, akire rá merem bízni magam. Adamre rábíznám az életem is, ő a megfelelő személy.
- Miért nem fiú vagy, mennyivel egyszerűbb dolgom lenni. Csak megveregetném a vállad és azt mondanám, hogy jól van öcsi, de te az én kiscsillagom, vagy akit óvnom kell, aki törékeny és olyan elveszett volt még nem rég. Neked nem tudom azt mondani, hogy jól tetted és csapj a lecsóba.
- Nem is várom, csak emiatt ne lásd az ellenséget benne.
- Mik a terveid vele?
- Leélni egy életet, ez nagyon csöpögősen hangzik?
- Nem...
- Nem tudom, mennyi ideig lehetek vele, nem tudom hány év adatott meg nekem az életre, hogy meddig lesznek ilyen jók az eredményeim, nem tudom, hogy meddig élvezhetem az életet, de amíg tehetem, vele akarok lenni.
- Ő az első férfi az életedben, nincs valami nagy tapasztalatod kislány, nem kellene nyitni mások felé is?
- Nem. Nála nem találnék jobbat, olyat, aki ennyire boldoggá tesz, én úgy érzem ő az igazi.
- Akár családot is alapítanál vele? Ő elég családcentrikus férfi, biztos vagyok benne, hogy akar gyereket, talán nem is olyan soká, te erre készen állsz?
- Nem, de ezt ő nagyon jól tudja, már beszéltünk róla. Hogy valaha is akarni fogom-e, azt se tudom, talán igen, talán egy nap azt mondom, csináljuk, de az is lehet, hogy sosem leszek képes szülni. Ha emiatt azt mondaná, hogy vége, mert ő mindenképp szeretne gyerekeket, nehezen, de elengedném. Bármennyire is fájna, de ő egy csodálatos ember és megérdemli, hogy teljes élete legyen, és ha én nem tudom ezt megadni neki, akkor elkell engednem. De tudod, annyi mindenre mondtam határozottan nemet néhány hónapja, és nézz meg most, nagy részében változott a véleményem, talán ebben is fog – mondtam vállaimat felhúzva. Peter olyan átható tekintettel bámult, talán még sosem nézett így rám. Felemelte kezét és hajamat hátra simította majd csak sóhajtott.
- Én lennék a legboldogabb kiscsillag, ha képes lennél rá, tudod miért?
- Miért? – suttogtam.
- Mert te csodálatos anya lennél, pont olyan, mint a nővérem volt, fogalmad sincs, mennyire hasonlítasz rá, néha mikor rád nézek, mikor veled beszélek, olyan mintha csak ő ülne velem szemben. Titkon mindig nagyon büszke voltam rá, hogy a testvére lehetek, és azt hiszem ezt nem mondtam neki eleget, de ezt a hibát nem követem el újra. Annyira büszke vagyok rád Grace, hogy a nagybátyád, pótapád, pótanyád lehetek, hálás vagyok, hogy az életem része vagy, bármit megtennék érted és azt hiszem Adam ugyan így érez. Mikor látlak, titeket együtt úgy néz rád, mint egykor az apád nézett a nővéremre és abból a kapcsolatból egy csoda született, azt hiszem, ez a ti esetetekben sem lenne másképp.
- Köszönöm, hogy ezt mondtad – öleltem meg.
- Mégha néha úgy is tűnik, nem örülök, hogy vele vagy, ez nem így van. A szívem mélyén nagyon hálás vagyok, hogy ő vigyáz rád – simogatta hátam.
A hét viszonylag gyorsan telt. A suliban nem történt semmi, legalábbis semmi számottevő. Jobban mondva, egészen a mai napig, péntekig, mikor is Jack elkezdett nekem beszólogatni a folyosón mire Paul rögtön visszavágott, próbált védeni. Ettől Jack csak jobban begurult, a múltkori csókos dolog óta állandóan tiszta idegbeteg. Paul nem ütötte meg egészen addig, amíg Jack nem húzott be neki. Jeremy rögtön elhúzott a frontvonalból és a szekrényekhez tapadva figyeltük az eseményeket. A két fiú már a földön hempergett mikor Adam és a történelem tanár odajöttek és felkapták a két fiút. Adam Pault tartotta vissza miközben rám sandított. Jeremy átkarolta a vállam és a nyakamba bújva vihogott egyet. Mikor a történelem tanár megkérdezte mi folyik itt rögtön szóltam, hogy miattam indult a verekedés, hogy Paul csak megvédett és a verekedést Jack kezdeményezte, ezt rögtön többen is megerősítették így a történelem tanár csak Jacket kísérte az igazgatóhoz.
- Paul, jöjjön velem, beszélgessünk egy kicsit – szólalt meg Adam mikor Jack és a töri tanár elvonultak. Én csak bámultam őket, ahogy Paul bólint, és aztán elvonulnak. Jeremy sóhajtott majd rám vigyorgott.
- Jajj kislány, nagy bajban vagy, tudod?
- Miért?
- Csak azért mert az előbb egy kupacban volt 3 pasi és mind téged akar. Ketten közülük tök feleslegesen vergődnek hisz te a harmadiké vagy, csak épp ezt senki sem tudja. Szerinted a két hülyegyerek meddig megy el? Jack bepipul, ha csak csúnyán nézel rá, Paul meg bepöccen, ha Jack csúnyán néz rád vagy bunkózik veled. Szerinted ez meddig jut el?
- Nem tudom, de talán nem is akarom tudni.
- Az, hogy homokba dugod a fejed, szerintem nem segít.
- Akkor mégis mit kellene tennem? Jackkel lehetetlenség beszélni, Paul meg... neki mit tudnék mondani, miért nem érdekel engem? Nem olyan egyszerű ez, hidd el szoktam gondolkodni ezen. Például Paul írt hétfőn egy üzenetet, hogy a hétvégén ráérek-e egy mozira. Annyit válaszoltam neki, hogy családi program lesz, így sajnos nem jó, erre azt írta, hogy nem baj nem adja fel, találunk más időpontot. Én nem is értem mit akarnak tőlem. Oké, Jacknek ez beteges vágya, hogy megakar kapni, de Paulnak mi tetszik bennem?
- Nem tudom, kérdezd meg Adamet – kacsintott rám – Na, megyek órára, utána tali?
- Ahha, szia – nyögtem ki és én is bementem a tanterembe.
Adam szemszög
Pault egyenesen a földszinten lévő büfének a kiülős részébe vezettem. Mire leértünk már becsöngettek így nem volt ott senki. Leültünk egy asztalhoz és csak néztem őt.
- Elnézést – szólalt meg.
- Miért kérsz elnézést?
- A balhézásért, nem erre várt?
- Nem.
- Akkor miért hozott ide?
- Hogy beszéljünk, látom, hogy Jack és közted eléggé kiéleződött a viszony, ami fura hisz nem rég még barátok voltatok.
- Sosem voltunk barátok – csattant fel majd sóhajtott – Tudja milyen Jack, mindenkit a hatalma alá vont, de gyengült és úgy gondoltuk elég a kis egyeduralmának a suliban és azt hiszem ez Gracenek köszönhető.
- Mármint mi?
- A gyengülés, ő volt az első, aki szembe mert szállni vele és nem tudott mit kezdeni vele, aztán őt követte még pár ember és Jacknek már nem volt olyan hatalma a suliban.
- Ezek szerint eddig féltetek tőle?
- Fogalmazhatunk így is.
- És most mi ez a sok konfrontáció, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy félnél, sőt, bátran beleállsz a vitába.
- Nem mindig, de azt nem tudom nézni, hogy Gracet cseszegeti, tudom, hogy bántani akarja, csak keresi a megfelelő alkalmat, azt akarom, hogy tudja, nem hagyom, hogy ez megtörténjen.
- Miért? – kérdeztem és féltem egy kicsit a választól.
- Mert Grace nem érdemli ezt meg.
- Mit tudsz te erről a lányról?
- Szinte semmit, de ahogy beszél velem, ahogy másokkal bánik, ahogy Jeremyvel barátkozik, tudom, hogy egy őszinte és kedves lány, aki nem ítélkezik és nem rekeszt ki másokat, csak azért mert az nem az elvárások szerint cselekszik. Pl. Jeremy, azt a fiút mindenki kerülte eddig, csak a zenecsoportban voltak, akik szóba álltak vele, mert meleg, de Grace a legjobb barátjának tartja. Őt nem érdeklik ezek a dolgok, olyan tiszta lelke van, és ez nagyon tetszik benne.
- Szóval azért véded meg Jacktől, mert tetszik neked és szeretnél vele lenni?
- Nos, én szeretnék közelebb kerülni hozzá, de akárhányszor próbálkozom, mindig kitalál valamit. Lehet, csak paranoiás vagyok és rosszul látom, de így érzem. Hétfőn elhívtam moziba, de azt mondta hétvégén családi programja lesz.
- Ez azért nem feltétlenül hazugság, én is szoktam családi programra járni.
- De nulla – huszonnégy órában, nincs két óra mikor elszabadulhatna? De mindegyis, nem adom fel, keresek másik alkalmat rá.
- És miért nem adod fel, hisz az előbb azt mondtad, hogy szerinted csak kifogásokat keres és elodázza a találkozót, ez nem jelentheti azt, hogy te olyan értelemben nem vagy neki szimpatikus?
- Szerintem csak félénk kicsit, nem ismer annyira, nem tudja, mit várhat tőlem, ha kettesben találkozunk iskolán kívül. Tudom, hogy hülyeség lehet és felkellene adnom – igen öregem, felkéne adnod – de nem megy, nekem nagyon tetszik, olyan széplány és okos is, és szeretném jobban megismerni. Megtudni miért volt magántanuló, miért nem árul el magáról semmit.
- Hát értem. De azt tudod, hogy az erőszak nem megoldás semmire ugye? Csak mert ez a második alkalom volt mikor azon kaptalak, hogy Jacket péppé vered, és még ha csak önvédelemből is tetted vagy, hogy Gracet védd, ez nem a jó megoldás. Ezzel azt hiszem Gracenél sem fogsz előrébb jutni, hisz, ahogy észrevettem Jackben pont az erőszakosságát nem szereti, mint sokan mások is. Ha te ugyanolyan erőszakosnak mutatod magad, te sem jutsz előrébb – Na, jó Adam, most már állj le, jó hogy nem osztasz tanácsot arra vonatkozóan, hogyan csábítsa el tőled. Bár erre elég kicsi az esély.
- Majd figyelek rá, köszönöm Mr. Taylor.
- Ugyan, igazán nincs mit. Paul te egy rendes gyerek vagy, Jack viszont nem egyenes srác, ott fog támadni ahol a legjobban fáj, és ha látja, mennyire odavagy Graceért, őt fogja még jobban bántani.
- Azt nem akarom.
- Tudom, látom, ezért légy megfontoltabb. Menj órára, hivatkozz rám a késés miatt.
- Jól van, megyek – mondta majd felállt. Én csak bólintottam és figyeltem, ahogy távolodik. Nem tetszett ez a helyzet, egyre élesedik a helyzet a fiúk között, mindkettő Gracet akarja, még ha másmás intenzitással is, de nem adják fel. Jack betegesen megakarja kapni, míg Paul talán már bele is szeretett. Tudom, hogy Grace velem akar lenni, engem szeret, de valahogy ezt a helyzetet megkell oldania Paullal, mert amíg ő nem zárja le egyértelműen, addig a srác reménykedni fog.
Nap végén írtam neki egy üzenetet, hogy várjon meg nálam, ne menjen haza rögtön. Tudom, hogy a kulcsot mindig magánál tartja így nem lesz gond neki. Én még elmentem a boltba és az ékszerészhez venni egy két dolgot, és nagyon elégedett voltam mikor megkaptam, amit kértem. Mikor megérkeztem a házhoz meglepődtem az autója láttán, nem tudtam, hogy ma a saját autójával jött suliba, sőt konkrétan azt sem említette, hogy újra vezet.
A csomagokat magamhoz véve indultam az ajtó felé majd mikor beléptem elég nagy csend fogadott. Leraktam a kulcsot, kibújtam a cipőből majd elindultam befelé. A nappaliban nyoma sem volt így továbbmentem és a konyhába lépve a pultra le is pakoltam a két papírzacskót. Megfordulva elindultam a hálóba, mert ezek után csak ott lehet már. Az ajtó bevolt csukva így lassan nyitottam be és mikor megláttam az ablak előtt álldogálva elmosolyodtam. Lassan felém fordult és elindult felém. Ahogy a nyakamba ugrott rögtön átkaroltam és megcsókoltam majd ölembe emelve tartottam meg.
- Szia, gyönyörűségem – suttogtam mikor elváltak ajkaink.
- Szia, szépfiú, hol jártál?
- Csak vettem néhány dolgot, remélem nem kellett sokat várnod.
- Csak félórát, de túléltem.
- Ennek igazán örülök, nem is tudom, mit csinálnék, ha nem így lenne – simogattam derekát mire szemembe nézett.
- Mit csináltam?
- Hogy érted ezt cicám?
- Iderendeltél, miközben holnap találkozunk, mi miatt?
- Talán csak már majd megvesztem, hogy megérinthesselek és holnap estig erre esélyem sincs.
- Ó, ez esetben le ne merd venni a kezed rólam – vigyorgott rám mire elindultam vele az ágyhoz majd leültem így gyorsan az ölembe került. Vállamba kapaszkodva sóhajtott fel, amitől kirázott a hideg. Végig mérve arcát elmosolyodtam. Olyan gyönyörű, nem is csoda, hogy mindkét srác meg van bolondulva, hogy megkapja. Végig simítottam gerince vonalán mire hátrahajtotta fejét és ajkait széles mosolyra húzta. – Mit szeretnél, Adam? – kérdezte halkan majd szemembe nézett.
- Téged szeretnélek a karjaimban tudni, csak erre vágyom, érezni, ahogy hozzám bújsz.
- Ez azt hiszem könnyen megoldható – suttogta majd lassan hátranyomott és mellém gördült. Fejét rögtön mellkasomra hajtotta és hasam kezdte el simogatni. Én hátára tapasztottam jobb tenyerem, míg bal kezemmel kézfejét cirógattam. Annyira szeretem, mikor hozzám bújik, érezhetem a testének melegét, ahogy hozzám simul, a szívverését mikor magához szorít, a forró leheletét mikor bent tartja a levegőt, majd egyszer csak kifújja. – Mi volt ma Paullal?
- Csak beszélgettünk. Azt hiszem beléd szeretett.
- Azt hogy csinálta mikor szinte alig találkozunk?
- Nekem is elég volt, hogy csak néha beszéltünk és láthattalak a suliban.
- Köztünk azért azt hiszem ez más volt.
- A lényeg ugyanaz kiscicám, Paulnak az is elég, hogy láthat téged. Hallhatja a kacagásod mikor Jeremyvel viccelődtök, láthatja a mosolyod, a csillogó tekinteted. Hallhatja, hogyan beszélsz másokkal, teljesen oda van érted és elpanaszolta, hogy lekoptattad és elutasítottad a mozi meghívását.
- Igen, ezt tettem.
- Nem fogja feladni.
- Tudom, Jeremy szerint beszélnem kellene vele.
- Szerintem is, nem magam miatt mondom, egyszerűen csak szegény srác totál rád van kattanva, és minél tovább húzod, annál nagyobbat fog koppanni, jó esetben csak fájdalmat okozol neki, rossz esetben kiborul, és meggondolatlan dolgot tehet. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Beszélni fogok vele hétfőn – nézett fel rám mire csak bólintottam egyet majd magamra húztam és felverekedtem magunkat a párnákra. Ott ugyanúgy hozzám simult csak épp már vállamon pihentette fejét így végig engem nézett és állam simogatta
- Mire gondolsz cicám?
- Csak arra, hogy nem is olyan rég még elzárkóztam a szerelem elől, most meg annyira szerelmes vagyok, hogy az már fáj.
- És ki a szerencsés?- néztem rá mire csak mosolygott - Annyira szeretsz, hogy már fáj? Az nem túl jó...
- Nekem jó, mert soha eszembe sem jutott, hogy lehet így szeretni valakit, hogy összeszorul a szívem s fura megmagyarázhatatlan fájdalmat érzek, ha csak az jut eszembe, hogy elveszíthetem. Hétfőn beszélgettem erről Peterrel és akkor este döbbentem rá igazán, hogy nem tudom elképzelni az életem nélküled, és tudom, hogy rettenetesen fájna, ha mégis véget érne, mert nem tudom, mit csinálnék nélküled. Nem tudom képes lennék-e nyitni más felé, odaadni magam másnak...
- Ezt én nem is akarom megtudni, jó? Ne is gondolj ilyenekre, szerelmem, inkább arra, hogy én mindig melletted leszek, nincs az a hatalom, ami miatt lemondanék rólad.
- Csókolj meg – suttogta, szinte alig hallottam.
- Tessék?- bújtam ki alóla így pólómba kapaszkodott.
- Csókolj meg úgy, mint péntek este.
- Ha most belekezdünk nem mész haza ma este, nem foglak elengedni.
- Annyi baj legyen, majd holnap reggel a közös program előtt haza furikázunk és rendbe szedem magam. Veled akarok lenni, te nem vágysz rám?
- Hülye kérdés szívem, még jó, hogy akarlak téged – nevettem el magam – Te kis boszorkány – húztam ki feje alól a párnát majd lecsapva ajkaira nem engedtem szinte mozdulni sem. Teljesen magam alá vontam és csak csókoltam. Mikor végre kitudta verekedni karjait alólam csak húzgálta fel a pólóm, amire boldogan segítettem rá és mikor tenyerét megéreztem hátamon csak belesóhajtottam csókunkba – Imádlak.
Hat óra múlt mikor rájöttem, hogy még nem ettem reggel óta semmit így magamra kaptam az alsónadrágom és kivonultam a konyhába. Nem tartott sokáig, míg utánam jött. Mindössze fehérneműjét és a pólómat kapta magára. Én a hűtőbe és szekrényekbe pakoltam el, amit még délután vettem, na, igen, kicsit megfeledkeztem róluk. Mikor mindent elraktam levettem a polcról a kis dobozkát, amiért bekellett még mennem az ékszereshez. Közelebb léptem hozzá mire értetlenül nézett rám.
- Emlékszel, azt mondtam a múlt héten, hogy azért nem úszod meg ajándék nélkül...
- Emlékszem.
- Ez a tiéd, az én földre szállt angyalomnak – mondtam majd kinyitottam a dobozt, amiben a gyönyörű angyalszárny pár volt.
- Adam, ez nagyon szép, de nagyon drága lehetett és én nem vettem neked ajándékot hisz megbeszéltük és...
- Az nem fontos, nálad semmi sem ér többet, te vagy a legdrágább kincsem, Grace. Ez a medál pedig, ez a két angyalszárny hozzád tartozik, így teljes a kép.
- Szeretlek Édesem – karolta át nyakam a medált letéve.
- Azért nem sietted el ezt a becézgetést, ha ezt tudom, hogy csak ékszer kell hozzá már előbb megkaptad volna – mondtam mire nevetni kezdett.
- Én szoktalak becézni.
- De nem így, és ez most nagyon jól esett – csókoltam meg röviden – Éhes vagy?
- Mint a farkas, jesszus, bármit megennék, amit elém tennél.
- Hm... Peternek jelezted, hogy itt vagy?
- Igen, írtam neki, csak a tiéd vagyok – simogatta mellkasom majd egy apró csókot lehelt rá. Én csak belenéztem csillogó szemeibe és tudtam, esély sincs arra, hogy másért ennyire oda meg vissza legyek, hogy mást így szeressek. Ő az én mindenem, nincs semmi, ami ezen változtatni tudna.