Grace szemszög
A hétvége gyorsan eltelt. Azután, hogy Adam haza ment szinte végig Peterrel voltam, illetve volt, amikor Lisa is csatlakozott hozzánk. Mozi estet tartottunk, társasoztunk és Lisával sokat beszélgettünk mikor Peter mással foglalkozott. Vasárnap Lisa nálunk maradt estére is, így láthatta mikor készülődöm a hétfőre, pakoltam elő a ruháimat, amit felvenni szándékoztam.
- Ez mi?- vette kezébe a nagy melegítőt.
- Az apáé volt, abban szoktam suliba járni.
- Komolyan? Nem szűk rád egy kicsit mellben?- kérdezte mire elmosolyodtam – Miért takargatod magad?
- Jobb szeretek eltűnni.
- És miért?
- Egyszerűbb úgy az élet.
- Mármint ha nincsenek emberi kapcsolataid? Igen, meglehet, de magányosabb is, nem?
- Talán igen.
- De most már nem vagy magányos, már nem vagy egyedül, ott van neked Adam. Szerintem ő is örülne, ha azt látná, hogy jól vagy.
- Nem tudom – néztem a kezében lévő pulcsit.
- Figyelj csak, mit szólnál, ha elraknám pár napra ezt a pulcsit, és ha nem tudod nélküle végig csinálni, akkor vissza adom, de legalább próbáld meg. Olyan csinos ruháid vannak, és te is nagyon csinos vagy, ne rejtegesd.
- Jól van, de ha kérem, vissza adod ugye?
- Hát persze.
- Oké - bólintottam majd elővettem helyette egy kék blúzt.
- Grace... - szólított meg mire rá néztem – Büszke vagyok rád.
- Köszönöm, ennek örülök.
- És ő is büszke lesz rád – simogatta hátam mire elmosolyodtam.
- Remélem.
Nehéz volt reggel lelkesen kimásznom az ágyból. Az egyetlen, ami vigasztalt, hogy ha még csak messziről is, de láthatom őt. Peter finom reggelit készített nekem, aminek nagy részét meg is ettem, de olyan görcsben volt a gyomrom, hogy úgy éreztem vissza is jön. Nehéz volt ezt palástolni és Peter szerintem észre is vette, bár betudta a szokásos iskola miatti szorongásnak.
Mikor elindultunk a suliba idegesen babráltam az ujjaimmal, vagy épp ami a kezem ügyébe került.
- Mikor New Yorkba vezettél milyen volt? - kérdezte hirtelen mire ránéztem.
- Nos, fura, kicsit féltem elindulni. Azelőtt utoljára a nyaralás előtt vezettem. Utána nem voltam rá képes.
- Miért nem?
- Mert nem tudtam beülni anya kocsijába. Azelőtt mindig azzal mentem mindenhová, anya nem nagyon használta, de miután haza hoztál, képtelen voltam beleülni.
- És még most sem tudnál?
- Nem tudom.
- Csak mert rengeteget javult az állapotod és szerintem újra használhatnád. Nem azért mert nem viszlek én szívesen, de azt hiszem neked is kényelmesebb lenne, nagyobb szabad teret adna neked. De főleg, mert úgy látom, készen állsz rá.
- Talán majd megpróbálom, a hétvégén.
- Ott leszek én is. Vigyázok rád.
- Jól van – néztem rá majd újra az utat bámultam. Hiányzott apa pulcsija, mikor abban voltam úgy éreztem van rajtam egy láthatatlan pajzs.
A sulinál kiszállva intettem Peternek majd bementem. Levettem sálamat majd táskámba tuszkoltam. A szekrényemhez mentem elsőként, ott beraktam a kabátomat és annyira fura volt, úgy éreztem mintha meztelen lennék. A táskámból ki vettem a szükséges holmikat majd az első órám helyszínére haladtam. A terembe belépve rögtön észrevettem, ahogy többen rám néznek.
- Jó reggelt...- nyögtem ki majd rögtön a helyemhez mentem és leülve telefonomon kezdtem olvasgatni.
- Szia - hallottam az ismerős hangot így felnéztem és Jack állt mellettem.
- Szia, segíthetek?
- Más vagy.
- Nem vagyok - ráztam fejem.
- De igen, megváltoztál. Nem bujkálsz, az arcod is más.
- Na azzal végképp nem csináltam semmit, a pulcsim meg mosásban van - mondtam majd újra telefonom néztem.
- Hogy telt a szünet?- kérdezte, ami már egyre sokkolóbb volt. Gyorsan körbepillantottam, észrevettem, hogy bámulnak, bizonyára mindenkit meglepett, hogy Jack Merrit a depressziós Grace Wilsonnal beszélget ahelyett, hogy levegőnek nézné vagy kínozná.
- Eltelt, elég gyorsan. És neked?
- Elment, gondoltam megkereslek Instán, de nem találtalak.
- Nem vagyok regisztrálva, a facebookon sem vagyok fent, vagyis fent vagyok, de nem használom a fiókomat már két éve lassan – mondtam.
- Értem, én...
- Jó reggelt – hallottam a határozott hangot, amitől megremegett a kezem. Nagy hamar megjelent a tanári asztalnál Adam és sóhajtott - Mivel Princley tanárnő megbetegedett, így én helyettesítem ma, Jack leülne a helyére?
- Hogyne Mr. Taylor - mondta mosolyogva Jack majd leült a mellettem lévő padba, ami alig egy méterre volt tőlem.
- A maga helye nem hátul van?- kérdezte Adam miközben le sem vette róla a szemét.
- Ott volt, de úgy döntöttem, hogy előre költözöm.
- Miért?- kérdezte türelmetlenül Adam
- Csak - vágta rá Jack. Én inkább csak bámultam ki az ablakon.
- Ugyan miért tanár úr – szólalt meg hátul az egyik fiú – Közel akar lenni a szívszerelméhez, Gracehez.
- Csak ezt ne - suttogtam inkább magamnak, mint nekik. Felnéztem és Adam bólogatott majd rám nézett.
- Nem látja tanár úr, hogy Grace, hogy megváltozott? Semmi férfi pulcsi, helyette csajos cuccok - folytatta az egyik lány – Lehet, hogy itt két embernek nagyon jól telt a karácsonyi szünet - vihogott majd az egész osztály nevetni kezdett. Végül is igaza van, két embernek jól telt csak nem annak a kettőnek, akire ő gondol. Adamre néztem, aki elmosolyodott majd bólogatott.
- Hát...jól van, akkor kezdjük az órát – mondta miközben leült a helyére a tanári asztalhoz. Elég jól visszafogta a magát. – Mivel én nem tudok nektek földrajzot tartani tekintve nem az a területem így beszélgessünk, hogy telt a téli szünet? Jack, kezdd el te...
- Örömmel tanár úr... - szólalt meg majd felállt és a többiek felé fordult – Én síelni voltam apámmal, szinte az egész szünetet Aspenben töltöttük a házunkban – kezdte Jack a sztorizást. Adam az asztalon könyökölve állát tartotta és leginkább engem figyelt. Mikor találkozott tekintetünk láttam, hogy nincs elragadtatva a helyzettől, azt hiszem a pillantásainkkal megbeszéltünk mindent, mert hamarosan abbahagyta a könyöklést és hátradőlt a székben és elmosolyodott - Szóval ennyi volt.
- Hát ez remek, leülhet- mondta rá sem nézve, helyette rám meredt – És ön Grace? Hogy töltötte az ünnepeket?
- Hát eltelt – nyögtem ki nagy nehezen. Reméltem, hogy engem kihagy ebből a sztorizgatásból.
- Ennyi, eltelt? Semmi nem történt?
- Otthon voltam, sokat gondolkodtam, tanultam, olvastam és beszélgettem olyanokkal, akik közel állnak hozzám, semmi egyéb.
- Értem.
- És önnek tanár úr, hogy teltek az ünnepek? – kérdeztem vissza.
- Jól, köszönöm kérdését. Én szenteste a családomat látogattam meg, a többi napon pedig dolgozatot javítottam, kitaláltam a félévi eredményeiket illetve valaki olyannal voltam, aki nagyon sokat jelent számomra.
- Az biztosan jó lehetett – mondtam és közben elmosolyodtam.
- Igen, nagyon jó volt Grace.
- Ó a tanár úrnak barátnője van?- szólalt meg Cindy a terem másik feléből. Többen nevetni kezdtek. Cindy mindig is híres volt arról, hogy a fiatal jóképű tanároknál bepróbálkozik a jobb jegy érdekében. Nem tudom bejött-e már valakinél, de elég gátlástalanul csinálja.
- Még nagyon frissnek mondanám, de igen. De elég ennyi rólam, az ön szünete hogy telt Cindy? – kérdezte Adam mosolyogva, és ahogy Cindy beszélni kezdett végig ott volt arcán a mosoly, de láttam, hogy közben rám sandít. Én csak rajzolgattam a füzetembe és néha felnéztem. Nem nagyon érdekelt, hogy a barmok, hogy töltötték a szünetüket, így jól el voltam. Egészen addig, míg Jack egy lapot csúsztatott elém. Rá pillantottam majd Adamre, és csak utána a lapra. Adam látta a folyamatot, de nem reagált.
„ Ebédszünetben tudunk beszélni?" – sóhajtottam, úgy érzem hosszú lesz ez az öt hónap így.
„ Nem változott az álláspontom" – írtam le majd vissza adtam neki a lapot. Adam egyértelműen látta, mert rám nézett. Picit megráztam a fejem, hogy ne is törődjön vele.
Jack nem válaszolt, csak bámult az óra második felében, így elbabráltam a füzetemmel, azt dekoráltam.
Mikor meghallottuk a csengő hangját megfogtam a pakkomat és elindultam a teremből nem megvárva, hogy Jack vagy Adam lekapcsolhasson. Rögtön mentem a következő órára, de Jack nem tudott leszakadni rólam, utolért.
- Miért nem?
- Már a szünet előtt is elmondtam Jack – néztem rá majd megálltam s félre húzódtam – Nézd, megértettem, hogy miattam nem vagy már erőszakos és emiatt nem bántod a többieket, de nekem ez nem elég.
- Mit tehetnék még, hogy adj egy esélyt?
- Nem kell tenned semmit, egyszerűen csak nem bízom benned. Fájdalmat okoztál, kínoztál, ez nekem épp elég ok arra, hogy ne akarjak tőled semmit. Nem is illenénk össze. Csak azért mert a külsőm tetszik, ne gondold, hogy egyébként is összeillenénk.
- Miattad, normális lettem. Az apám nem ismer rám.
- Csak nem csalódást okoztál ezzel neki?
- Azt hiszem jobb szerette mikor önpusztítást végeztem magamon. Nézd, ha csak hagynád, hogy megismerjelek és te is megpróbálnál megismerni...
- Jack...
- Nem, ne mondj nemet.
- De nem mondok igent sem. Sőt semmit nem mondok erre, mert nem akarok semmit tőled.
- Nekem az elég, ha nem mondasz egyértelműen nemet.
- Ez butaság.
- Nem az, hidd el nekem. Még csak az sem kell, hogy a barátodnak tekints, csak, mint egy haver, de legalább azt engedd, hogy a közeledben legyek. Jó hatással vagy rám – mondta, de én ezt nem nagyon hittem el. Valahogy nem tűnt őszintének.
- Nem tilthatom meg, hogy a mellettem lévő padba ülj, de jelezhetem az illetékes felé, hogy ha már erőszakosnak érzem a közeledést.
- Tudod Grace, nem tudom mi lett veled a szünet alatt, de egyre inkább emlékeztetsz a régi Gracere, aki nem félt kimondani a véleményét és kiállt magáért.
- Kössz... most megyek Jack.
- Akkor ebédszünetben?
- Az álláspontom még mindig nem változott – csak bólintott mintha értené, de láttam, hogy nehezen fogadja el. Alig hogy haladtam néhány métert csipogott a mobilom.
„ Szólnál, ha zaklatna, ugye?"- jött a kérdés Adamtől. Körbe forogtam. Úgy tíz méterre állhatott tőlünk mikor Jackkel beszéltem.
„ Mindent elmondok neked, nincs olyan, amit nem tudsz rólam, vagy velem kapcsolatban, szerinted?"
„ Kiborított, hogy ott ült melletted"
„Engem meg meglepett, nem is kicsit. De nem kell aggódnod, nem bántott és te lennél az első, akinek szólnék, ha mégis így tenne."
„ Köszönöm, hogy ezt mondtad. Szeretlek. Ja és nagyon csinos ez a blúz rajtad."
„ Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Én is szeretlek."
„ Még jó hogy... Iskola után találkozunk?"
„ Hol gondoltad?"
„ A kocsimban, haza viszlek, jó?"
„ Alig várom, hogy vége legyen a napnak"
Negyedik óra után a zeneterembe mentem ahol ott volt az igazgató és a tanárunk is. Nagy beszélgetésben voltak így gyorsan ki is fordultam mikor észrevettem őket.
- Grace, várj egy kicsit – szólt utánam Hugh, aki a fakultációt tartja.
- Igen?- néztem rájuk mire mosolyogva beljebb tessékelt.
- Az igazgató úrral épp a tavaszi előadáson gondolkodtunk.
- A micsodán?
- Ó igen, ezt a múlt évben kezdtük és nagy sikere volt. Elhívjuk a szülőket, lehet adakozni az iskola alapítványának is.
- Értem, s mi közöm nekem ehhez?
- Meséltem a zongoradarabodról az igazgató úrnak és mindketten úgy gondoljuk, hogy elő kellene adnod.
- Nekem? Több száz ember előtt? Esélytelen.
- És énekelhetne is - tette hozzá az igazgató
- Maguk nagyon viccesek, de tényleg.
- Grace, ön tehetséges és mi szeretjük a tehetséges diákokat. Ahogy hallom ön is sokkal jobban van már, csak gondolkozzon el, szerdán megtudják beszélni a fakultáción.
- Nekem nincs hangom.
- Ez nem igaz, hallottam a múltkor mikor egy dalt játszott és énekelt, szép hangja volt. Csak gondolja át...
Nagyon remek.
Mikor vége lett az utolsó órának is, írtam Adamnek, hogy találkozzunk megint a virágboltnál, nem akartam, hogy bárki meglássa, hogy be ülök a kocsijába, az enyhén kompromittáló lehetne mindkettőnk számára így elindultam a suliból. Nem siettem el, közben folyamatosan figyeltem, hogy látok-e ismerős arcot. A kis utcába érve gyorsan bepattantam Adam mellé ő pedig indult is. Láttam, hogy direkt kerülő úton megy, hogy minél több időt együtt lehessünk.
- Hogy vagy? Hogy telt a napod?
- Jól, azt hiszem, eltekintve Jacktől.
- Nem tetszik, ahogy hajt rád. Nem tűnik olyan kis ártatlan báránynak – nézett rám aggódva.
- Tudom, én is ezt látom. Vagyis tudod, próbál kedves lenni, de amint ellenkezésbe ütközik, valamilyen formában előjön az agresszív éne, van, hogy csak úgy nyilvánul meg, fizikailag nem volt semmi. Látom rajta, hogy megjátssza ezt a jó fiú vagyok énjét. Talán azt hiszi, hogy beadom a derekam és akkor győztesen kerül ki a csatából.
- Aggódom, nem szeretném, ha bajod esne.
- Ne félj, vigyázok magamra.
- Úgy gondolom, hogy ez nem ezen múlik, Jack nem így működik.
- Szólok, ha változna valami, jó?- fogtam meg kezét mire bólintott.
- Jól van, kicsim.
- Amúgy jól ment az első nap, nem? Jól teljesítettünk.
- Igen, szerintem is. Büszke vagyok magunkra, de főleg rád, hogy kibújtál a pulcsidból.
- Lisának köszönd, elkobozta apa pulcsiját, én úgy készültem, hogy az lesz rajtam, de megkért, hogy próbáljam meg anélkül. És valójában úgy éreztem magam egésznap mintha meztelen lennék. Nem volt túlzottan komfortos.
- Biztos kell egy kis idő, hogy megszokd, nekem mindenesetre nagyon tetszettél ma...is. – nézett rám mosolyogva.
Miután kitett nálunk be vonultam és a szobámban lepakoltam. A konyhába sétálva Peter épp telefonált így csendben kiszolgáltam magam az ebéddel. Leültem a pulthoz és enni kezdtem, közben telefonomat nyüstöltem, jobban mondva a rajta lévő játékokat. Mikor csatlakozott elmondtam neki a mai eseményeket, meséltem neki Jackről, amin kicsit kiborult, csak, mint Adam is.
Aztán elmeséltem neki a felvetést az igazgató és Hugh részéről, hogy lépjek fel. Ő nem értette mi ezzel a bajom, hát elmondtam neki...
- Na persze, én meg az előadás, hát hova tették az eszüket...- járkáltam fel s alá a konyhában miközben Peter vigyorogva nézett – Most mi olyan vicces?
- Én csak...Grace, nem is tudom mikor láttalak ennyire szenvedélyesen ellenkezni valami olyan ellen, amiről mindketten tudjuk, hogy képes vagy rá. Miért nem próbálod meg csak nekünk előadni? Majd mi Lisával véleményezünk, és elhiheted, nem fogjuk vissza magunkat.
- Apropó Lisa, mikor érkezik?
- Bármelyik pillanatban megjöhet. Tudod... adtam neki egy kulcsot a házhoz - nézett félve rám.
- És ezt miért így mondod?
- Mert nem tudom zavar-e téged.
- Úgy nézek ki?
- Nem de, nem tudom, olyan fura látni, hogy mennyit változtál, hogy mennyivel lazább és elfogadóbb vagy. Csak szeretnék megbizonyosodni arról, hogy tényleg így gondolod és nem csak az én kedvemért bólintasz rá.
- Peter, kedvelem Lisát, nagyon jó fej, kedves lány, imád téged és nekem ez éppen elég. Élvezd a boldogságot. Azonkívül szeretem, ha itt van, vele olyan dolgokat is megtudok beszélni, amit veled nem.
- Miért? Velem is mindent megtudsz beszélni.
- Igen, de vannak dolgok, amiket egy fiatal lány nem a nagybátyával beszélne meg feltétlenül. Női dolgok és hát érted. Jó, hogy belépett az életünkbe.
- Köszönöm, hogy ezt így elmondtad. És Grace, képes vagy rá. Szerdán beszéljetek és próbálj meg csak egy dalt elénekelni nekik.
- Nem megy, nem tudom megtenni. Anyával szívesen énekeltem és Adamnek is, mással, illetve másnak képtelen lennék kinyitni a számat. Szilveszterkor a karaoke partin is csak azért sikerült, mert whiskeyt ittam előtte, és felbátorodtam.
- És Adam mit gondol erről?
- Nem mondtam még el neki.
- Miért?
- Mert mikor ma haza hozott Jackről beszélgettünk és nem olyan hosszú az út, hogy ez is belefért volna.
- Talán holnap beszélned kellene vele erről, hisz olyan sokat segített már neked, talán ebben is tudna.
- Talán... te mit gondolsz róla?
- Hogy érted ezt?
- Hát mióta elment nem igazán jött köztünk szóba, mit gondolsz erről az egészről?
- Féltelek, nagyon, de azt hiszem ez természetes. Mindemellett tudom, hogy ő nem ártana neked, legalábbis szándékosan biztosan nem. Nem tudom, hogy fogtok működni, talán a tiétek lesz a legjobb kapcsolat a nehézségek ellenére is, ez rajtatok múlik. Azt látom rajta, hogy ő nagyon próbálkozik és törekszik arra, hogy működjön, kérdés, hogy te mennyit tudsz hozzá adni ehhez.
- Én próbálkozom.
- Tudom, látom rajtad. És tudom, hogy kellően okos vagy ehhez és jó döntéseket hozol.
- Ez sokat jelent nekem, tudod? Mármint, hogy így vélekedsz rólam.
- Felnőttél Gracie, ezt be kellett ismernem. Támogatlak, amiben tudlak, de az életedre vonatkozó döntéseket már te hozod meg, arra már nem lehetek hatással – mondta mire csak megöleltem. Szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam, jó érzés volt, hogy ő velem van és támogat engem.
- Nahát, mi folyik itt, kihagytok a lelkizésből?- hallottam meg Lisa hangját mire csak elhúzódtam Petertől és felé fordultam.
- Szia – mosolyogtam rá.
- Hogy vagy Grace, milyen volt az első nap egy párként?
- Egész jó, tudtuk tartani a távolságot.
- Képzeld, Gracet megkérték, hogy lépjen fel a tavaszi kis iskolai előadáson – szólt közbe Peter.
- Mivel?
- A zongora darabjával, amiről semmit nem tudtam és egy dallal. Ugyanis hallották énekelni és azt mondták szeretnék, ha fellépne.
- Ejha, ez nem semmi.
- Igen, de nem akarom.
- Na igen, Grace azt mondja nem lenne rá képes, ezért mondtam, hogy holnap beszéljen Adammel, ő már így is sok mindenben segített neki, hátha ő jobban tud érvelni mint én.
- Még az is lehet, szerintem nagy sikered lenne - ült le mellém Lisa mire csak szemem forgattam.
- Igen, beszélek vele holnap, kikérem a véleményét. De most hagylak titeket kicsit, megnézem minden megvan-e a holnapi napra.
- Jól van - mosolygott rám Peter. Lisa csak végig simított karomon majd eljöttem. A hálószobában leültem a kanapéra és telefonom kezembe véve írni kezdtem neki.
„Szia, holnap lesz egy kis időd órák után?" – elküldve csak nézegettem az elmúlt napokban készült közös képeinket.
„ Rád bármikor, bármennyi, valami baj van?" – jött szinte rögtön a válasz.
„ Csak szükségem van a segítségedre, de minden rendben van. Nem kell aggódnod."
„ És most kezdtem el aggódni"
„Pedig most tényleg nem kell aggódnod, szerintem még büszke is leszel, ha megtudod, miről van szó"
„ Már most is az vagyok, ennél is lehet büszkébbnek lenni? Na majd meglátjuk. Hogy vagy?"
„ Jól, Lisa nem rég érkezett meg, talán filmezünk az este, még nem tudom mi lesz. Te mit csinálsz?"
„ Nagy erőkkel hiányollak a karjaimból és azon tanakodom, mikor találkozunk legközelebb úgy, mint néhány napja."
„ Egyik nap beugorhatok pár órára hozzád."
„ Tényleg szeretnéd?"
„ Nagyon jó téged látni a suliban, de megérinteni és megölelni, még jobb lenne, arról nem is beszélve, hogy akárhányszor rád nézek, úgy nézel rám mint aki épp újra éli a közösen töltött néhány napot és ettől én is arra gondolok."
„Legszívesebben most rögtön odamennék és megcsókolnálak"
„ Legyen csütörtök és annyiszor csókolsz meg, ahányszor csak akarsz."
„ Jesszus, alig várom, hogy csütörtök legyen"
Egy ideig csak nézegettem a kijelzőt és többször elolvastam az üzenet váltást. Elmosolyodtam, lmajd mikor megjelent még egy üzenet sóhajtottam.
„ Szeretlek Grace"
„ Én is szeretlek téged"
A délután illetve este gyorsan eltelt. Lisa feljött hozzám, beszélgettünk egy kicsit majd lementünk és filmet néztünk. Mivel mi nők túlsúlyban voltunk, rá tudtuk venni Petert, hogy megnézze velünk az egyik örök kedvencemet, az Oltári nőt. Szerintem Julia Roberts és Richard Gere az egyik legjobb filmes páros. Persze Peter végig szenvedte és állandóan megcáfolta a filmben elhangzottakat, mindenbe bele kötött, de egy idő után Lisával csak egymásra néztünk, majd tudomást sem vettünk róla.
A filmezés után én felmentem és lefeküdtem. Még beállítottam az ébresztő órát mikor megláttam, hogy Adam kilenckor még küldött egy üzenetet.
„ Szép álmokat Szépségem!"
Mosolyogva hajtottam fejem a párnára. Fogalmam sincs meddig fog tartani ez a felhőtlen boldogság, de most élvezem. Most olyan jó minden. Nem is emlékszem mikor éreztem így magam. Felszabadultnak, energikusnak, elégedettnek. Ha anyáék eszembe jutnak, fáj a szívem, de közben tudom, hogy ők örülnének a legjobban, ha láthatnák, hogy milyen boldog vagyok. Bár talán, ha akkor nem mennek el és nem maradok ki, ha nem zuhanok magamba, ha nem történik ez a sok minden, Adammel korántsem lett volna ilyen egyértelmű az egymásra találásunk.