Grace szemszög
A temető felé haladva a mécseseket szorongattam. Adam az útra koncentrált, nem akartam elvonni a figyelmét így is majdnem lépésben haladtunk, rengeteg hó leesett az éjjel, kis torlódás is kialakult a városközpontban így azon átkellett verekednünk magunkat. Az estére gondoltam, jobban mondva a hajnalra. Arra, ahogy megnyugtatott, nélküle ez nem ment volna, valószínűleg nem aludtam volna vissza. Megnyugtatott a közelsége, az érintése, ahogy simogatott, még ha először meg is ijedtem tőle, de abszolút betartotta a határokat, még ha gondolt is arra, hogy tovább megy, tiszteletben tartotta, hogy nekem mi az, ami bele fér. Ugyan nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy megcsókol, hogy milyen érzés lehet, ha csak abból indulok ki, ahogy az arcomat csókolta meg, és ahogy simogatta, biztosan az is olyan gyengéd és nem kapkodós tempóban halad. Éjjel elképzeltem, ahogy ajkai érintik az enyémet, azt hiszem végleg elvesztem, nincs visszaút. Ezután nem mondhatom neki, hogy ne találkozzunk többet, bár nem is akarom, nem is lehetne kivitelezni, de ha lehetne, sem bírnám. Megváltoztatott mindent és nem tudom, hogy mi sül ki belőle, de ami jelenleg van, az tetszik.
A temetőbe érve leparkolt az út szélén, közel anyáék sírjához. Miközben irányítgattam éreztem, hogy egyre feszültebb vagyok, de igyekeztem lenyugodni. Ahogy haladtam a sírhoz, minden méterrel egyre jobban fájt. Ősszel jártunk itt Peterrel, vagyis én akkor jöttem vele, talán ő mostanában is jött, de nem szólt róla, lehet csak védeni akart. Mikor megláttam a gránit táblákat megtorpantam. Csak néztem őket és éreztem, hogy hatalmas gombóc nő a torkomban. Fejemet megrázva sóhajtottam. Hihetetlen, hogy nincsenek velem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy együtt töltöttük az estéket, hogy magukhoz öleltek és apával végig ökörködtük az estéket.
Éreztem, hogy Adam megfogja a kezem és picit rászorít. Felnéztem rá, erőt akartam belőle meríteni.
- Tudom, hogy fáj, de itt vagyok veled, nem vagy egyedül. Nem kell egyedül végig csinálnod – mondta halkan. Csak bólintottam és elindultam, végig kezét szorongattam és próbáltam egyenletesen lélegezni. Ahogy megálltunk a táblák előtt lesöpörtem róluk a havat - Sarah Anne és Jeremy Wilson. Milyen fiatalok voltak – suttogta.
- Igen, korai gyerek voltam, anya mindössze tizenkilenc éves volt, apa pedig húsz. Mikor kicsi voltam esti tagozaton szerzett diplomát és a nagyiéknál laktunk. Apa dolgozott és egyetemre járt, majd megcsinálta és ügyvéd lett. Pár hónappal később elköltözhettünk és onnantól már csak hárman voltunk.
- A nagyszüleid nem élnek már?
- Nem. Apa szülei autóbalesetben meghaltak, még mielőtt lediplomázhatott volna, anya szülei pedig mikor tizenkét éves voltam. Jobban mondva a nagyapám akkor, csontrákban, a nagyi pedig... állítólag belebetegedett a hiányába. Leépült és tüdőgyulladásban meghalt.
- Sajnálom – simogatta kézfejem.
- Köszönöm – pillantottam rá, de nagyon nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet. – Nekem tényleg csak Peter van már, és őt nem veszíthetem el.
- Nem is fogod, ne félj. Ő itt lesz neked még nagyon sokáig.
- Anyáék is ezt mondták – pillantottam félre és letöröltem arcomat – Hogy mindig mellettem lesznek.
- Grace...
- Nem, ezt nem érted Adam neked ott az anyukád és az apukád, még ha nem is úgy tartjátok a kapcsolatot, de ha bármi problémád lenne, biztos vagyok benne, hogy számíthatnál rá. Az anyukáddal pedig példaértékű a kapcsolatod... de én nem érezhetem ezt többé és hiába tudom, hogy a szívemben élnek tovább, nem lesznek mellettem a legfontosabb eseményeken. Apa mindig azzal viccelődött, hogy ha egyszer valaki megkéri a kezem, akkor elviszi az illetőt egy túlélő táborba, ha az teljesíti, akkor boldogan vezet be a templomba és adja neki a kezem. Anya pedig mindig azt mondogatta, hogy alig várja, hogy együtt tervezgessük az esküvőt, hogy láthassa, ahogy lányból nővé érek és saját családom lesz. El akarta kényeztetni az unokáit és büszke nagymamaként vitte volna őket a játszótéren. Én ezeket sosem élhetem át és talán emiatt nem is akarom. Ha nem láthatják, és nem örülhetnek velem, talán nem akarom az egészet – ráztam fejem és elengedtem a kezét.
- Hé, tudom, hogy a fájdalom beszél belőled és nem fogsz ezzel eltaszítani magadtól – fordított maga felé – Tudom, hogy nem érthetem teljesen min mész keresztül, de abban biztos vagyok, hogy nem ezt akarnák. És még ha nem is hiszed el, ha nem hiszel benne, ők nagyon büszkék rád fentről is. Talán azt hiszed, hogy nélkülük nincs értelme ezeknek, de én hiszem, hogy igen... - simogatta arcom majd sóhajtott - Csak úgy megjegyzem, egyetem alatt voltam túl élő táborban és elsőként mentem végig minden akadály pályán – mondta mire könnyeim potyogtak, de mégis nevetnem kellett.
- Olyan idióta vagy.
- Tudom, de nevetsz és ez a legfontosabb. Ez az egyik életcélom, hogy nevess, amennyit csak lehet. A fájdalom maga alá gyűrhet, biztos sokszor lesz ilyen, hisz még friss ez az egész, sokkal több, mint két év kell majd ahhoz, hogy már ne kezdj sírni, ha csak rájuk gondolsz, de én segítek kiszabadulni alóla és ahogy, eddig úgy ezután sem hagyom, hogy elzárkózz.
- Imádnának téged, még annak ellenére is, hogy idősebb vagy nálam és a tanárom vagy, de elvarázsolnád őket is.
- Őket is?
- Engem is elvarázsolsz, ha nem így lenne, most nem lennél itt velem – törölgettem arcom majd a sírkövekre néztem. Kiraktam a mécseseket és meggyújtottam őket. Ráraktam a kis fedelet, hogy ne fújja el a szél és fél térdre ereszkedtem. A nevükön végig simítva lehunytam a szemem. – Nagyon szeretlek titeket, fogalmatok sincs, mennyire hiányoztok nekem. Bár azt hiszem, büszkék lennétek rám, talán valahol azok is vagytok, legalábbis mindenki ezt mondja nekem... Bár hol is legyetek, ne aggódjatok értem, vagyis már nem kell aggódnotok, mert Adam rám talált és vigyáz rám, úgy ahogy ti vigyáztatok volna. Ő egy nagyon jó ember, nagyon szeretnétek őt, ebben biztos vagyok és... én csak megígérem, megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy úgy éljem az életem, ahogy ti elképzeltétek, és ezentúl többet fogok ide kijönni. Ne haragudjatok, hogy eddig nem tettem, de nem bírtam volna ki egyedül, most is nagyon nehéz, hogy csak a sírkövetekhez beszélhetek... Peter nagyon jól gondomat viseli, végre talált magának valakit, akivel boldog, és anya, tuti kedvelnéd Lisát. Olyan, mint mi, vele sok mindent megtudok beszélni, sokat segít nekem. Mindig szeretni foglak titeket – nyögtem ki nagy nehezen. Könnyeimtől már nem láttam semmit így igyekeztem ezen javítani és mikor felálltam sóhajtottam. Olyan nehéz ez az egész, ennek nem így kellene lennie. Lassan megfordulva megláttam, hogy Adam is arcát törölgeti és szipog egyet. Nem mondott semmit, nem mosolygott, talán nem is pislogott. Csak álltunk ott egymással szemben, arcunkat törölgetve és úgy éreztem, jól döntöttem. Szó nélkül a nyakába borultam. Karomat felemelve tarkóján végig simítottam, ő pedig magához szorított. Nyakamba bújt, éreztem a forró leheletét bőrömön, érintését a derekamon.
- Ez nélküled nem ment volna. Köszönöm, hogy itt vagy velem.
- Mindig itt leszek. Ne félj, sosem hagylak magadra – suttogta mire ránéztem. Arcára csúsztattam kezem. Végig simítottam az állán majd adtam arcára egy puszit. Éreztem, hogy nyakamra csúszik a keze és hajamba túrva tartotta ott fejem majd viszonozta azt a puszit. Mikor elhúzódtam és elengedett csak megigazgattam a kabátomat – bár én kezdeményeztem, de mégis kicsit zavarban éreztem magam.
- Szerinted itt hagyhatom a mécseseket?
- Igen, ahogy láttam más sírköveken is volt, biztos sokan látogatnak ki ilyenkor a szeretteikhez. Mondd, mielőtt haza vinnélek, sétálnál velem egyet a parton? Csak hogy kicsit megnyugodjon a lelkünk.
- Igen, persze. Sétáljunk.
Az autóhoz vissza érve még visszanéztem majd beszálltam. Adam levitt a parthoz ahol semmi extra nincs leginkább kutyát szoktak ott sétáltatni, vagy futni járnak oda. Nagyon kihalt volt most is, a hideg nem feltétlenül kedvez a sétakedvnek, de ettől függetlenül nem kézen fogva sétáltunk, bárki járhat erre a tanári karból vagy az osztályból és már csak az hiányozna, hogy meglássanak. Jó volt egy kicsit a vizet bámulni, tényleg megnyugtatott kicsit.
A ház előtt leparkolva rám nézett és elmosolyodott. Kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót, de még beállt elém és behajolt hozzám. Én csak kikapcsoltam az övemet majd ránéztem.
- Köszönöm Grace, hogy áthívtál és veled tölthettem az estét illetve, hogy veled lehettem ma a temetőben.
- Én köszönöm, hogy mellettem voltál.
- Akkor szilveszter este?
- Igen. Mikorra készüljek el?
- Mondjuk ötre és akkor nem kell sietnünk.
- Kiöltözős buli?
- Rád bízom, nem kell estélyit felvenni.
- Az jó, mert nincs is estélyi ruhám. Ki kellene szállnom.
- Igaz, bocsánat – lépett el az ajtóból így kiléptem a kocsiból. Mivel még mindig előttem állt csak átöleltem derekát – Felhívhatlak később?
- Igen, örülnék neki. Ha nem veszem fel, a kádban fekszem, de vissza hívlak mindenképp.
- Ilyeneket ne mondj, vizuális típus vagyok – mosolygott mire csak szemem forgattam.
- Vezess óvatosan – engedtem el, mert kezem még derekán pihent.
- Úgy lesz, szia, szépségem – mondta mire elmosolyodtam, milyen édes. Arcára nyomtam egy gyors puszit majd kibújtam karja alatt és elindultam a ház felé. Az ajtóhoz érve megálltam és hátranéztem, éreztem, hogy figyel.
- Tényleg megvárod, míg bemegyek?
- Meg bizony – mosolygott.
- Oké – elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót. Még rámosolyogtam majd beléptem a házba. Miután becsuktam az ajtót a kis ablakhoz léptem és onnan figyeltem, ahogy beszáll és elhajt. A kabátomat mosolyogva gomboltam ki, felakasztottam és telefonommal felsétáltam. Csak ledobtam magam a kanapémra és mosolyogtam. Nem tudom, hogy képes így megváltoztatni a gondolkodásomat, de szeretem, hogy mellette mindig nyugalomra lelek.
Elérkezett szilveszter napja, kicsit feszülten ébredtem. Féltem a társaságtól, hogy egy csomó idegen ember vegyen körül, még ha Adam ott is lesz velem végig. Miután két napja haza hozott és elment még többször beszéltünk, aznap este, tegnap pedig kétszer hívott, vagyis az estinél visszahívtam, mert épp zuhanyoztam mikor ő csörgött.
Már elmúlt két óra, de nekem fogalmam sincs, hogy hol kezdjek neki ennek az egész készülődésnek, ő pedig ötre jön értem. Ezen csak Lisa segíthetett. Őt még aznap felhívtam, elmeséltem mindent, mikor meghallotta, hogy házibuliba megyek nevetni kezdett, nem akarta elhinni. Én megsértődtem majd elköszöntem. Tegnap megbeszéltük, írogattunk, próbált adni tanácsokat, de annyira idegen nekem ez az egész.
Videó chatet indítottam felé, miközben a szekrényemet bámultam.
- Szia Grace, hogy halad a készülődés?
- Még el sem kezdtem, tiszta ideg vagyok. Nincs egy ruhám sem, azonkívül nem tudom, mit csináljak magammal. Peter merre van?
- Lent apámmal, politizálnak, na muti mid van, segítek – mondta mire letettem a telefont, megtámasztottam és elővettem három ruhát, ami alkalmibb jellegű. Volt egy fekete pántos, de azt kilőttem amiatt, hogy nem akartam, hogy a sebhelyeimről kérdezzenek. Volt egy kék színű harangszoknyás, amit inkább egy tavaszi eseményre tudtam elképzelni és volt egy királykék, ami egyenes szabású volt, de mégis testre simuló, nem túl dekoltált és háromnegyedes ujjú, illetve flitterek voltak rajta. Na jó, homlokomra csaptam. Szilveszter van, ez a tökéletes darab. – Mi a kérdés?
- Oké, közben rájöttem, csak nagyon ideges vagyok.
- Abból ítélve, amiket elmeséltél szerintem nincs okod rá. Sminkelsz?
- Kicsit, alapvetően nem vagyok nagy mestere, de egy visszafogott sminket eltudok készíteni. Azt hiszem legalábbis.
- Ehhez a ruhához nem feltétlenül kell visszafogottnak lennie. Ha egy kis csillámot fel viszel, nem árt.
- Nos, nincs túl sok smink termékem, nem is ismerem őket túlzottan, de meglátom, mit tehetek. A hajamat mindjárt benedvesítem, rakok rá hajformázót, majd befonom kettőbe. Indulás előtt pedig kibontom, így szép hullámok lesznek benne, ez az egy, amiben biztos vagyok.
- Oké, a ruhához keress egy fekete harisnyát és egy fekete cipőt. Van tűsarkúd ugye?
- Igen, az van.
- Meddig ér kb a ruha?
- Hát úgy combközépig.
- Akkor harisnya legyen ne combfix, az ribis lenne.
- Oké, vettem, harisnya és nem combfix. Smink meg valami csillogós.
- Tökéletes leszel, kérek majd képet.
- Ha nem felejtem el idegességemben. Ti mentek valahová?
- Igen, találkozunk az itteni barátaimmal egy klubban, de nem vadulunk.
- És milyen a szüleidnél?
- Attól eltekintve, hogy síelni készültem?- nézett rám hülyén – Nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz az összhang a szüleim és Peter között, de örülök, majd megyünk jövőre síelni.
- Van még azért pár hónap a télből, ne vesd el az ötletet.
- Ez is igaz – gondolkodott el - Ó úgy hallom jön.
- Akkor később beszélünk, szia.
- Szia Grace, csak ügyesen.
Miután megkaptam a ruhához és a sminkhez az instrukciókat úgy döntöttem a hajammal kezdek, annak úgyis több idő kell. Benedvesítettem kicsit, majd a hajformázó habomból nyomtam a tenyerembe és átfésülgettem ujjaimmal a hajamat, jól eloszlatva ezáltal a habot. Ketté választva középen, csináltam két erős fonatot így úgy néztem ki, mint egy tehenész lány, majd lementem összedobni egy szendvicset ebédként. Mire azzal elkészültem és meg ettem már a három óra felé közeledtünk. A fonataimra törölközőt tekertem, hogy ne legyenek már vizesek majd lezuhanyoztam. A víz alól kilépve törölközőbe burkolóztam és hajamon a törölközőt fenntartva arcomat kezdtem el előkészíteni. Minden apró kis szennyeződést lemostam az arctisztítóval, majd hidratáló krémet kentem fel. Hirtelen azt se tudtam hol vannak az ilyen vagányabb sminktermékeim, nem is tudom mikor használtam őket utoljára, talán valami sulis beöltözős bulira.
A szekrény mélyén találtam egy dobozt, abban volt vegyítve minden szemhéjpúderem. Átnéztem őket és végül ráleltem a tökéletesre, már ami Lisa szerint az lenne. Élénk kék csillogós. Azt feldobom egy tussal és szempilla spirállal és kész is a szemsmink. Tiszta kékség leszek.
Szekrényemet kinyitva elővettem a BB krémet, amit alapvetően alapozóként használok, korrektort a szem alatti szép karikáimra, púdert és pirosítót. Fogalmam sem volt mit lehetne még magamra kenni, hogy kellőképpen szilveszteri legyen a kinézetem, de neki fogtam.
A BB krémet egyenletesen felvittem és eldolgoztam, ettől egységesebb lett a bőröm és nekem ez elég is. A szemem alatt pöttyöztem párat a korrektorral és azt is eldolgoztam az alapozó ecsetemmel. Annyit már magamra szedtem mindenféle bloggertől, hogy a szemsmink alá is kell egy alap, így picit vittem a korrektorból oda is, hogy jobban tapadjon, hogy elcsesztem-e...nem tudom, de nem is foglalkoztatott, sosem leszek nagy sminkmester, a lényeg, hogy ma jól nézzen ki, utána úgyis lemosom rögtön, ahogy tudom.
Mivel ez a kék púder elég erős színnek tűnt csak apránként vittem fel, óvatosan, nem akartam Lady Gagává válni mire végzek. Szerencsére jól eltudtam dolgozni és ugyanolyan eredményt kaptam mindkét szememen. Szép volt a fénye, nem volt az a glitter medence hatása, épp csak megcsillant, ahogy a fény ráesett. Sötét barna szemceruzát elővéve alul kihúztam a szemem és a kék púderból oda is vittem fel a szempilla tövéhez. Az egyetlen, amiben jó vagyok az a tusvonal húzás, mert azt többször is szoktam használni. Abból sem szeretem, a nagyon feltűnőt épp csak emelje ki a szemem, így meghúztam az általam ideálisnak vélt vonalakat. Jó alaposan szemügyre vettem, ahol kellett javítottam ahonnan hiányzott pótoltam. A szemöldökömmel alapvetően nem csinálok semmit, de mivel komplett sminkem lesz, nem hagyhatom ott mintha odaragasztottak volna valami kutyaszőrt, így elővettem a szemöldök púdert, kicsit kiegyengettem majd átlátszó zselés spirállal fixáltam. Lehet, hogy ezt többször kellene alkalmaznom, egész sokat javít a fejemen. Erre gondolva elnevettem magam majd megkerestem a kedvenc szempillaspirálom és óvatosan, hogy a szemhéjamat ne kenjem össze kifestegettem a pilláimat. Konkrétan olyan volt mintha műpillák lennének rajtam. Ha Peter most meglátna, nem tudná, mi bajom van.
Már csak a púder és a pirosító hiányzott. A szemem alá lepotyogó púdert eltávolítottam és fixáltam az arcom. Ahogy néztem magam egy pillanatra elmosolyodtam. Talán egyszer vagy kétszer volt rajtam ennyi smink, ami amúgy nem is sok, a színtől eltekintve egy hétköznapi sminkként viselnek sokan ilyet. Tudtam, hogy a számra valamit kenni kellene még, de mivel úgyis mosok még fogat is, ezt ráérek kitalálni, valami visszafogott rúzs lesz a befutó úgyis. Mikor kimentem a szobába és az órára néztem láttam, hogy elmúlt négy, csak azt nem értettem hogyan, hiszen alig csináltam valamit. Kész vicc, hogy ennyi időt elvesz egy arc megcsinálása. Még sminkelésnek sem nevezném, mert az nem így néz ki.
A ruhámhoz előhalásztam a kért harisnyát és a fekete tűsarkúmat, amit szintén két éve nem használtam. Szép estének nézek elébe, kicsit sem lesz kínzás, á dehogy.
Fél ötkor mikor már a ruha is rajtam volt és épp a sétát gyakoroltam a cipőmben jöttem rá, hogy bár szépen kikent, kiöltözött, de mégis csak tehenészlány vagyok. A fürdőbe mentem és elővettem a hajszárítót hogy a nedves fonatokat megszárítsam. Mikor azzal kész lettem megmostam a fogam és elővettem a rúzsokat, amiből kiválasztottam egy visszafogottabb árnyalatot és megpróbáltam egyenletesen felkenni.
A fonatokat kibontva ujjaimmal átfésülgettem és elégedetten pillantottam a tükörbe. Közben a fejem tetején lévő babahajakat simítgattam, illetve a hajam felső harmadát átfésülgettem és végül hajlakkot fújtam rá. Na persze ezzel is óvatosan bántam, nem akartam, hogy kőkemény legyen a hajam, így csak annyit fújtam, hogy ne borzolódjon össze és a babahajak lapuljanak. Próbáltam keresni egy táskát, ami visszafogott méretű, de bele fér mindenem, végül azt találtam, amivel, anyáékkal színházba jártunk. Be pakoltam egy kis pénzt, jogosítványomat, rúzsomat, amit felkentem, egy-két helyre igazításhoz szükséges eszköz, púder, telefon és zsebkendő.
Mikor láttam, hogy tíz perc van ötig csak próbáltam összeszedni magam és táskámmal letotyogtam a földszintre, erősen koncentrálva, hogy ne törjem ki a lábam. Az előszobában kinyitottam a szekrényt és előhalásztam belőle a fekete szövetkabátomat, ami fenék alá ér így a lényeget melegíti majd. A fürdőbe elsétáltam és csak néztem magam. Mintha nem is én lennék, egy idegen nézett vissza rám, mégis tetszett az az énem is. Kiszakadtam a szürke Grace kinézetből és előhoztam kicsit a nőiesebb oldalamat, amit eddig erősen rejtegettem. Bár talán nem véletlenül, sosem voltam az a magamutogató típus, utáltam, ha engem figyeltek egy társaságban.
A csengő hangjára felkaptam fejem és vettem egy nagy levegőt.
„ Képes vagy rá, megtudod csinálni. Ő csak Adam, és végig veled lesz, nem eshet bajod"- mantráztam magamban miközben az előszoba felé haladtam. A ruhámat megigazgattam majd kinyitottam az ajtót. A lábtörlőt figyelte, de ahogy kinyitottam felemelte fejét és rám nézett. Ajkai mosolyra húzódtak miközben végig nézett rajtam, szemei csillogtak mikor találkoztak enyémmel.
- Bocsánat. Szia, Grace Wilsonért jöttem, itthon van?- vigyorgott már.
- Idióta... nagyon vicces – forgattam szemem mire közelebb lépett és megfogta kezem.
- Gyönyörű vagy.
- Ez nem én vagyok, nézz rám.
- Nézlek és való igaz nem ez tőled a megszokott, de hidd el, hogy nem áll tőled messze. Nekem lesz a legszebb, legcsinosabb partnerem a buliban, sőt előre félek, hogy le akarnak majd csapni a kezemről. Tudod mit, itt maradunk, nem viszlek oda, nem kockáztatok.
- Ezek szerint nem vagy biztos magadban?- kérdeztem mire csak mosolygott és bólogatott.
- Jól van, Wilson kisasszony. Önre segíthetem a kabátját?
- Igen... Vagyis várj. Lisa megfog ölni, ha nem küldök neki képet magamról. Nagyon kíváncsi mit alkottam. Készítenél egy közelit és egy egész alakosat.
- Neked bármit – mondta mire kezébe nyomtam a telefonom. Hajam megigazgattam és elmosolyodtam – Várj még nem elég erőltetett, menni fog ez jobban is.
- Ne cikizz már – kacagtam mire lőtte a képeket.
- Valójában csodaszép – nézte a képeket majd pötyögött valamit.
- Mit csinálsz?
- Elküldöm magamnak őket, ezekről a képekről le nem maradnék, tényleg jól sikerült.
- Elképesztő vagy – léptem hozzá mire kezembe adta én meg elraktam táskámba. Miután felsegítette kabátomat lekapcsoltam a lámpákat és bezárva az ajtót útnak indultunk. Az ajtón kilépve rögtön megfogta a kezem és nem is eresztette el, míg az autóhoz értünk. Már ott vigyázott rám, mondjuk, a múltkori eset után nem csodálkozom. Elindulva kibújtam kabátomból, mert éreztem, hogy bemelegednék a másfélóra alatt majd elküldtem Lisának két képet.
- És mondd, mennyi idő volt így elkészülni?
- Kb két és fél óra, nem, a hajamat már korábban befontam mondjuk. Nehéz ezt meghatározni, mert közben sétálgattam, hogy szokjam a cipőt, szenvedtem, hogy mit vegyek fel, szóval azt is mondhatnám, hogy reggeltől készülődtem. És neked mennyi idő volt belőni a hajad?- vigyorogtam.
- Túl sok – nevetett – De jól akartam festeni, mert tudtam, hogy te is csinos leszel, nehogy már lepukkant csövesként jelenjek meg melletted.
- Nehogy – ráztam fejem – Egyébként jól nézel ki, mármint nagyon jól áll ez a zakó és ing.
- Köszönöm, kicsit összeöltöztünk – célzott a kék ingre.
- Igen – bólogattam mosolyogva. Telefonomat kezembe vettem, mert rezgett egyet. Lisa válaszolt.
„ Na jó, nekünk beszélgetnünk kell, ha visszamentünk. Nagyon csinos vagy, szuper lett a smink. És Grace, érezd jól magad, ne félj, Adam csak Adam, minden más miatt meg felesleges aggódnod. Ő melletted lesz és ez a fontos. Boldog új évet, előre is nektek!"
„ Nektek is Boldog új évet, igyekszem elengedni magam."
- Üdvözlöm Lisát – szólalt meg Adam mosolyogva.
„ Ja és Adam üdvözöl téged."
„ Én is őt és várom, hogy megismerhessem"
- Ő is téged és reméli, mihamarabb megismerhet.
- Azt én is remélem, nem rajtam múlik – nézett rám. Én csak eltettem táskába a telefonom és bekapcsoltam a rádiót.
- Ó, kilencvenes évek zenéi, imádom – mondtam mikor meghallottam, hogy csak olyan zenéket játszanak, ami manapság már retró.
- Nem is éltél még akkor.
- Te bezzeg igen... dicsekedj csak, hogy öregebb vagy, mint én - néztem rá.
- Öregebb, kiscsibém? Huszonnyolc éves leszek.
- Akkor pont nyolc évvel vagy öregebb nálam – emeltem ki az öregebb szót.
- Hm...oké – bólogatott.
- Amúgy meg. A hatvanas években sem éltem, de onnan is van olyan zene, amit szeretek.
- Komolyan? Például?- kérdezte vigyorogva, azt hiszi, kifog rajtam.
- Jesszus, ott van a Turn!Turn!Turn!, vagy az I say a little prayer és a Pretty woman, a Yesterday... Annyi jó dal született annak idején – mondtam szinte felháborodva.
- Hm... oké, néhány dal cím. De bizonyíts, énekelj, mondjuk a Pretty Womanből egy részletet.
- Nem hiszel nekem?- akadtam ki.
- Túl fiatal vagy ezekhez a dalokhoz.
- Ahha, túl fiatal. Oké – mondtam majd lehalkítottam a rádiót és torkom megköszörülve combomon dobolva adtam meg magamnak az ütemet.
Pretty woman, walkin' down the street
Pretty woman the kind I like to meet
Pretty woman I don't believe you, you're not the truth
No one could look as good as you, mercy
Pretty woman won't you pardon me
Pretty woman I couldn't help but see
Pretty woman that you look lovely as can be
Are you lonely just like me
Pretty woman stop awhile
Pretty woman talk awhile
Pretty woman give your smile to me
Pretty woman yeah, yeah, yeah
Pretty woman look my way
Pretty woman say you'll stay with me
'Cause I need you, I'll treat you right
Come with me baby, be mine tonight – a dal felénél megálltam. Nem azért, mert elfáradtam vagy nem tudtam volna folytatni, hanem mert erős szagát éreztem a megbánásnak. Elképedve nézett rám, mire csak mosolyogtam.
- Mihez is vagyok túl fiatal?
- Talán ráhibáztál.
- Bizonyára, szóról szóra ráhibáztam - bólogattam nevetve.
- Jól van, bocsánat, hogy kételkedtem a szavadban. Csak a mai fiatalok nem feltétlenül ezeket a zenéket szeretik. Tudod inkább a rap meg a pop ami megy és ezek a dalok valahogy kiszorultak, pedig tényleg nagyon jók.
- Valóban, sok ilyen dal van, ami átsegített néhány nehéz percen.
- Tudod nekem mi a kedvencem?
- Mi?
- Ugyan nem hatvanas évek, de biztos vagyok benne, hogy ismered, hallgasd csak – mosolyodott el, de közben végig az utat figyelte.
Highway run
Into the midnight sun
Wheels go 'round and 'round
You're on my mind
Restless hearts
Sleep alone tonight
Sendin' all my love
Along the wire – ahogy énekelt csak megtámasztottam a fejem és hallgattam őt. A hangja eszméletlen hatással van rám, olyan szép, erős, férfias, mégis gyengéd. Mikor középiskolás volt biztos mindenki oda volt érte.
They say that the road
Ain't no place to start a family
Right down the line
It's been you and me
Lovin' a music man
Ain't all it's supposed to be
Oh girl, you stand by me
I'm forever yours
Faithfully – halkított a végére én meg csak vigyorogtam. Alsó ajkam félig beharapva próbáltam megakadályozni magam, hogy ujjongani kezdjek, mint egy fangirl. Helyette csak megtapsoltam és néztem őt.
- Gyönyörű volt, annyira tetszik a hangod, órákig tudnám hallgatni.
- Akárcsak én téged. Feltételezem ezt is ismerted.
- Persze, Journey.
- Olyan természetességgel mondod ezt – vigyorgott.
- Mint mondtam másfél évig zenén éltem lényegében. Jöhet a rádió?
- Persze – bólintott így bekapcsoltam és csak hallgattam azt. Elhelyezkedtem az ülésen és figyeltem az utat. Már lényegében korom sötét volt, ezért mondjuk, nem szeretem a telet, olyan nyomasztó.
- Mesélsz kicsit a barátaidról?
- Ideges vagy?
- Igen, mondhatni egy picikét. Milyenek?
- Mint én, persze nem olyan mintha klónok lennénk. Egyszerűen csak a legtöbb dologban ugyanazt szeretjük. Hárman voltunk szobatársak a kollégiumban mikor az egyetemre jártunk, gondolhatod mik folytak ott, pedig előtte sosem találkoztunk.
- Mike és James? Jól emlékszem ugye?
- Igen. James kicsit visszafogottabb típus, jókat lehet vele dumálni, lelkizni, egy sör mellett mindent megtudtunk beszélni. Mike egy kicsit szabadabb, ő olyan egyszer élünk típus, olyanokat is kipróbál, ami soha eszembe sem jutna. Vicces figura, tényleg, mindenből poént csinál, mellette nem igazán lehet unatkozni. Ha azt látja, unatkozol, egyből rád száll és szórakoztatni kezd. Néha talán olyan gondolatokat is kienged a száján, amit nem kellene, ő először beszél és utána gondolkodik.
- Hát ez... Jól hangzik- néztem rá mire megfogta combomon pihenő kezem.
- De téged nagyon fognak kedvelni szerintem. Nincs mitől félned. Jól kijöttök majd.
- És kik lesznek még ott?
- Régi csoport társak főleg, legalábbis Mike ezt mondta.
- Sokan leszünk?
- Nem tudok pontos létszámot, de azért Mike háza nem túl nagy, egy sereg nem fér el ott.
- Értem, és a buli után mi lesz?
- Mire gondolsz?
- Haza jövünk vagy maradunk ott valahol?
- Én, arra gondoltam, hogy felesleges lenne az éjszaka közepén hazaautózni fáradtan. Persze alkoholt nem terveztem túl sokat inni, így ez nem lenne gond, de talán jobb, ha maradunk, te mit gondolsz?
- Maradhatunk nekem nem gond, csak nézzek esetleg hotelszobát vagy ilyesmi?
- Ó, Mike felajánlotta nekünk az egyik vendégszobáját, amit utólagos engedélyeddel elfogadtam. Kényelmesebb lesz helyben.
- Oké... - bólintottam majd hajamat kezdtem el igazgatni, így elengedtem kezét.
- Kérem vissza a kezed – tartotta sajátját így mikor odanyújtottam megfogta és egy puszit nyomott kézfejemre – Nincs mitől félned. Mike és James kedvelnek majd, én pedig én vagyok, ismersz már annyira és tapasztaltad már hogy nem kell tőlem tartanod, azt hiszem, főleg nem egy idegen helyen. Ne gondolj ennyire érzéketlennek és nemtörődömnek.
- Ezek eszembe sem jutottak veled kapcsolatban. Csak tudod, hogy ez nekem még eléggé ingoványos talaj. Azt sem tudom igazán hányadán állunk. Egyáltalán James és Mike mit tudnak rólam? Azt, hogy a tanítványod vagyok, vagy csak, hogy ennyivel fiatalabb vagyok?
- Tudják mennyi idős vagy, tudják, hogy tanítalak, biztos fognak néhány kérdést feltenni, de nem lesznek tolakodóak.
- És a többieknek mit mondasz, ki vagyok én?
- Az egyik legkedvesebb nőismerősöm, a randi partnerem, aki nagyon fontos nekem. Sőt...
- És ha megkérdezik, honnan ismersz?
- Grace, én tudom, hogy ez egy kicsit zavaros, de néhány mondatban meglehet mindent magyarázni és meg is fogom, ha megkérdezik. Nem fogom titkolni, hogy ki vagy, hol ismertük meg egymást és hasonlók.
- Nem félsz, hogy visszajut a suliba és kiderül?
- Nos, te mondtad, hogy nem tudod hányadán állunk, tehát nincs minek visszajutnia lényegében, nem igaz? – nézett rám egy pillanatra majd újra az utat figyelte.
- Ne haragudj, azt nem úgy értettem.
- Tudom én Grace, és próbálok mindent megtenni, hogy segítsek neked előre jutni ebben a dologban. Ha bármikor rosszul érzed magad, kényelmetlenül vagy bármi csak szólnod kell és kimentelek, elvonulunk és pihenünk. Nem kell nonstop kérdésekre válaszolnod majd, jó?
- Jól van – mosolyodtam el. Kicsit megnyugtatott, na, mondjuk volt még bennem így is elég feszültség, de már nem voltam robbanás közeli állapotban.
- Jamesnek és Mikenak is ott lesz a párja, vagy van nekik egyáltalán?
- Látod ez egy jó kérdés. Mike és a barátnője épp hullámvölgyek sokaságán megy át, hol együtt vannak, hol nem. Jamesnek jelenleg nincs barátnője. De azt hiszem, azért hoz valakit.
- Értem – mosolyodtam el. Kezét fogva elmerengtem, milyen jó érzés, olyan jó hatással van rám mindig az érintése.