A plafont bámultam már egy órája és az álmomra gondoltam mikor megszólalt az ébresztőórám. Micsoda egy idétlen álom volt, semmi értelmét nem láttam, ahogy visszagondoltam rá. Na persze még éjjel is ez a nyomorult iskola dolog kísértett, de a legnagyobb vicc az volt benne hogy az álmomban boldog voltam, népszerű, örültek nekem. Na igen, a valóság gyakran elég kiábrándító tud lenni, ugyanis ebből az álmomból semmi nem igaz. Másfél éve egyáltalán nem ez a jellemző az életemre, főleg, hogy azóta nem is jártam az iskola közelében sem. Fogalmam sincs ki az, aki még ott van a suliban, akár tanár, akár osztálytárs, és vajon akik ott vannak, mit gondolhatnak rólam. Bár miért is érdekel ez engem, eddig sem foglalkoztatott mit beszélnek vagy gondolnak mások.
Az órára pillantva rájöttem, hogy ki kell másznom az ágyból, mert még a végén elkések. Ahogy felültem és lehunytam szemem anya mosolyát láttam magam előtt, ahogy régen ő ébresztett az első iskola napon, palacsintával és kakaóval, és ezt soha többé nem élem már át.
Az erkélyhez sétálva elgondolkodtam, majd lehajtottam a fejem és elhúztam a sötétítő függönyt. A nap sugarai élesen csapódtak szemembe így rögtön el is fordítottam a fejem majd sóhajtottam és hátat fordítva a madarak csicsergésének, a nap ragyogásának a fürdőbe sétálva elkezdtem felkészülni a napra.
- Jó reggelt- mosolygott rám Peter mikor a konyhába léptem. Először csak ránéztem majd szemem forgatva lehuppantam.
- Neked is - motyogtam majd megfogtam a kávés bögrémet, ami már ott várt.
- Hogy vagy? Hogy aludtál kis csillag?- fordult felém érdeklődve.
- Keveset, nem aludtam jól, nem volt semmi kedvem felkelni.
- Biztosan az izgalom miatt, hiszen egy éve nem jártál a sulidban, biztosan fura lesz újra ott lenni.
- Borzalmas lesz ott lenni, én nem is értem miért kell ez, miért nem fejezhetem be az iskolát magántanulóként, hisz láthattad, hogy jól megy, levizsgáztam mindenből, az eredményeim jobbak lettek, mint azoknak, akik nap, mint nap bejártak a suliba - nyögtem fel kínomban majd a bögrét a mosogatóba tettem. El nem tudom képzelni honnan jött ez a fantasztikus ötlet, hogy visszaküldjön.
- Gracie... Szükséged van arra, hogy társaságban legyél, talán segít a gyógyulásban - támaszkodott meg a konyhapultban. Ahogy rám nézett könnybe lábadtak szemeim, nem akartam bemenni, nem akartam újra találkozni velük, még ha nem is ők a szenvedéseim fő forrása – Szeretném, ha rendbe jönnél.
- És mi van, ha csak rosszabbodik az állapotom? Arra nem is gondoltál, hogy már csak attól sem lesz jó, ha én nem akarom ezt?
- Akkor majd újra tárgyaljuk ezt a suli dolgot, de azt akarom, hogy megpróbáld. Tudom, nehéz oda vissza menned, de meg kell tenned.
- Nem tudom, hogy leszek rá képes, odamenni, besétálni abba az épületbe.
- Elviszlek, és végig ott állok majd, amíg bemész - mondta halkan, és bár nem akartam neki mondani, de mindez olyan, mint hallottnak a csók, mit sem segít majd.
- Hiányzik anya - böktem ki mire bólintott.
- Tudom, nekem is – fogta meg a kezem – Ő biztosan tudta volna, mit kell mondania, nekem sokszor fogalmam sincs, mivel tudnálak feldobni, vagy csak egy mosolyt előcsalni. Tudom, hogy rettentő béna vagyok ebben a nevelés dologban, de köszönöm, hogy segítesz és megkönnyíted a dolgom.
- Ezt azért nem mondanám - mondtam váll rándítva.
- Na jó, lehetne rosszabb is - mosolygott mire én is felfelé görbítettem ajkaimat.
- Szeretlek Peter.
- Tudom, csak ne vesznél el olyan sokszor.
- Sajnálom.
- Tudom, és tényleg azt remélem, hogy az iskola majd segít, hogy helyre kerüljön az életed, mert már nincs más ötletem.
- Mikor indulunk? – tereltem a témát mire az órára pillantott.
- Tíz perc múlva.
- Akkor addig összeszedem a dolgaimat.
A szobámba felsétálva vállamra vettem a táskámat majd körbe néztem és mikor asztalomon megláttam a gyógyszeres dobozt fellélegeztem. A fürdőbe siettem és két tablettát be is kaptam. Ittam rá pár korty vizet majd a tükörben bámultam magam egy ideig. Peter üvöltése zavart fel miszerint indulunk és menjek le. Megtettem, ugyan semmi erőm nem volt hozzá.
A kocsiba beszállva táskám szorongattam, minden egyes megtett méter után jobban és jobban rettegtem. Újra látom az osztálytársaimat, akikkel már azelőtt sem jöttem ki túl jól, újra kommunikálnom kell a tanárokkal, kapcsolatot kell teremtenem... Rosszul voltam a gondolattól is.
Az iskola előtt leparkolva Peterre néztem.
- Menni fog hugi, ne félj, minden rendben lesz. Ha pedig bármi gáz lenne, bár nem lesz, hívj és jövök. Az igazgatóval már beszéltem, hozzá kell először menned és megkapod az órarended.
- Rendben- néztem rá majd vállamra vettem táskám és kiszálltam a kocsiból. Elindultam a bejárat felé, de félúton megálltam s hátra fordultam. Könnybe lábadtak szemeim, úgy éreztem képtelen vagyok rá. Peter elmosolyodott és bátorítóan bólogatott majd integetett így megfordultam, könnyeimet törölgetve léptem be az óriási épületbe. A kapucnimat a fejembe húzva, fejemet lehajtva haladtam végig a hosszú folyosón, majd a végén fel a lépcsőn az emeletre ahol az igazgatói volt. Bekopogtam és mikor meghallottam a mély hangot benyitottam.
- Grace...- pattant fel rögtön és elém jött.
- Jó reggelt Mr. Jackson.
- Örülök, hogy újra látom - fogta meg a kezem.
- Köszönöm.
- Hogy érzi magát?- kérdezte mosolyogva.
- Nem jól, haza mehetek?
- Grace, a nagybátyja ragaszkodik ehhez. Ha engem kérdez, szerintem érdemesebb lett volna már magántanulóként befejezni a középiskolát, de ő megakarta próbálni, így nem tudtam nemet mondani, hisz az eredményei elképesztően jók. Nincs lemaradva semmiben, sőt, sok tantárgyból sokkal előrébb jár, mint az osztálytársai.
- Pont ezért nem értem. Nagyon jól ment az eddigi rendszer.
- Peter elküldte nekem az orvosi véleményeket, tudom mi történt az elmúlt egy évben. Ne aggódjon, megértem önt, egy perc alatt vált semmivé mindaz, ami addig természetes volt, pillanatok alatt elveszített mindent, amit szeretett. De amit tett akkor se elfogadható, önnek élnie kell az életét - utalt a próbálkozásaimra.
- Nem tudom, hogyan tegyem ezt, nem érzem magam egész embernek. Érdemtelennek tartom magam rá.
- Segítünk, ha engedi. Viszont egyelőre minden olyan óra alól fel van mentve ahol olyan eszközök találhatók, amikkel kárt tudna önmagában okozni.
- Mint például?
- Fizika labor.
- Azt úgysem szerettem soha - morogtam.
- Látja, máris van valami jó benne. Helyette kötelezően fel kell vennie valamilyen fakultációt.
- Majd megnézem, mit tudnék felvenni és jelentkezem rá.
- Rendben - mondta majd hátranyúlt egy mappáért, amit rögtön át is adott– Ebben megtalál mindent, órarend, kódok, felmentés, amit a szaktanárnak kell majd odaadnia.
- Értem. Van még valami?
- Nem Grace, nincs, menjen nyugodtan órára. Ha jól látom, pont fizika órával kezd, Mr. Taylorral.
- Mr. Taylor? Ő új?
- Ó igen. Mrs. James nyugdíjba ment.
- Hát ez remek. Köszönöm, szép napot - fordultam ki a szobából. Az elsőn volt a terem is, az épület másik felében így odacsattogtam. Mivel még nem volt nyolc óra nem siettem. A 102-es terembe belépve minden szem rám szegeződött. Megtorpantam egy pillanatra, de rögtön tovább haladtam. Ahogy elsétáltam az osztálytársaim mellett összesúgtak a hátam mögött. Becéloztam a leghátsó padot, aminél azt láttam, hogy üres és nem ül ott senki, de mikor odaértem lehuppant rá az egyik srác így mentem tovább, de minden hátsó helynél eljátszották ezt, így kénytelen kelletlen körbenéztem és elől a tanári asztalnál az első asztal üres volt, hát mentem oda. Leültem, a mappát letettem az asztalomra, a táskát az ölemben hagytam. Csak előre bámultam, nem akartam senkivel beszélni. Hallottam, ahogy rólam beszélnek, már nem csak sugdolózva, hangosan, szinte rám kiabálták a gondolataikat, mindenképp azt akarták, hogy halljam.
Valahogy nem akart nyolcat ütni az óra, pedig már imádkoztam azért, hogy elkezdődjön a tanítás, de ezt megelőzte Jack.
Jack Merrit, aki már egy évvel ezelőtt is a legmenőbb és egyben leghírhedtebb volt az osztályban. Az iskolában sokan féltek tőle, mindig volt nála valami illegális, a tanárok már úgy kezdték az órát, hogy elkérték tőle mielőtt használná őket, de kirúgásra sosem került sor, mert az apja nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik. Politikus, senki nem mer tenni semmit.
Hatalmasat csapott az asztalra mire összerezzentem. A többiek csak nevettek.
- Na, mi van Wilson, csak nem katonásat játszol? Próbálsz visszalopakodni közénk? Hogy van ez? Felfüggesztenek, kicsapnak, most meg megint itt? Csak nem hiányoztunk?
- De, mindennap csak ezért imádkoztam az elmúlt 3 hónapban, hogy kezdődjön már a tanév és láthassam az ocsmány pofádat - néztem szemébe. Felnevetett.
- Elég nagy a szád ahhoz képest, hogy milyen helyzetben vagy.
- Mert milyen helyzetben vagyok?- kérdeztem, mire vigyorgott egyet.
- Szar helyzetben, azt gondolod, hogy csak úgy visszacibálod ide az elkényeztetett magántanuló picsádat és majd mindenki meghajol előtted. Hát nem, megkeserítem az életedet, azért fogsz imádkozni, hogy hazafelé elüssön egy busz... - szorított rá csuklómra.
- Több mint egy éve ezért imádkozom, elkéstél te pöcs - néztem továbbra is a szemébe, tűrve a fájdalmat. Farkasszemet néztünk és már épp nyitotta volna a száját mikor csukódott az ajtó.
- Jó reggelt - hallottam meg egy elég határozott hangot, de a tulajdonosát nem láthattam, mert Jack takarta a képet – Megzavartam valamit?- kérdezte mire Jack elengedte a kezem és kacagni kezdett. Hátra sétált a helyére én pedig csuklómra meredtem, amin elég szépen látszott a szorítása. Csak bámultam magam elé, nem akartam szemkontaktust teremteni senkivel, nem akartam, hogy a könnyeket meglássák. Csak homályosan láttam, hogy velem szemben pakolnak le a tanári asztalra, de nem pillantottam fel, mégis éreztem, hogy többen is engem néznek. Szerettem volna a föld alá süllyedni, úgy, hogy nem is én voltam, akinek ezt kellett volna éreznie. – Mr. Taylor vagyok, az új fizika tanáruk. Szeretném, ha bemutatkoznának nekem, hogy elkezdjem tanulni a neveket. Mivel elég kevesen vannak, ezen gyorsan túl leszünk. Kezdjük itt elől - állt meg előttem. Felpillantottam rá és abban a pillanatban könnyeim kiszabadultak és végig folytak arcomon. Tekintete egy pillanatra tanácstalanságot mutatott majd inkább dühöt. Hátra nézett Jack felé majd újra rám és csuklómra – Jól van?
- Igen.
- Mi a neve?
- Grace Wilson.
- Grace "Jól megdugtak és lebabáztam Ribanc" Wilson- kiabált be Jack mire mindenki nevetni kezdett. Én csak megráztam fejem és vettem egy nagy levegőt.
- Pofa be hátul - szólalt meg határozottan ez a Taylor. Közelebb hajolt hozzám- Maradjon itt egy kicsit óra után, kérem.
- Rendben - bólintottam majd kézfejemre húzva a túlméretezett pulcsimat lehunytam szemem. Hallottam, ahogy folytatódik a név sorolás, mindenki bemutatkozott majd elkezdődött az óra. Csupa olyan témáról volt szó, amit én már tanultam, amíg otthon voltam így csak hallgattam, néha fél szemmel figyeltem, ahogy új tanárunk sétálgat. Elég magasnak tűnt, sportos testalkat, határozott vonások.
- Megtudná nekem valaki mondani mi volt Newton harmadik törvénye?- kérdezte mire mindenki mélyen hallgatott. - Ugyan már, az első kettőt elmondtam én, ne mondják, hogy erre senki sem emlékszik, benne volt a tavalyi anyagban. Biztos vagyok benne, hogy tanulták - mondta miközben reménykedve nézett körbe. Persze, hogy tanultuk, már gólyaként tanultuk, alap fizika - Senki, komolyan?
- Hatás – ellenhatás.
- Tessék?- nézett rám.
- Newton harmadik törvénye, hatás-ellenhatás. Azaz ha első test hat egy második testre, akkor a második test is ugyanakkora és ellentétes irányú erővel hat az első testre.
- Igen. Köszönöm Grace – mosolyodott el.
- Menjetek szobára- üvöltött be Jack.
- Szobára hamarosan ön megy, az igazgató szerintem örülni fog így az első nap első óráján.
- Maga nem ismer engem, úgy rúgatom ki innen, hogy pislogni sem lesz ideje.
- Hm... Szóval maga a befolyásos apuci pici fia. Üljön szépen le a helyére, és ha a kérdéseimre nem tud válaszolni, akkor inkább maradjon csendben. Köszönöm – mondta mire volt, aki nevetni kezdett, de gyorsan abba maradt és már folytatta volna mikor megszólalt a csengő - Hát jó, akkor holnap folytatjuk. További szép napot.
Mindenki elkezdte pakolni a holmiját volt, aki rögtön a hang után ki is ment, én még elővettem a felmentést a mappából majd elpakoltam a táskámba és megálltam az asztala előtt. Felnézett rám majd körbe a teremben, mikor mindenki kiment újra csuklómra tévedt tekintete.
- Megengedi, hogy megnézzem a kezét?
- Nem szükséges - ráztam fejem.
- Kérem.
- Rendben – nyújtottam oda mire picit megnyomkodta, amire felszisszentem.
- Nem akar szólni az igazgatónak, bántotta magát... - mondta naivan.
- Nem akarom bonyolítani, csak túl akarom élni ezt az évet, vagy nem, nem is tudom - mondtam váll rándítva
- Miért bántotta?
- Nincs kedvem elmesélni az életem, csak azért maradtam, hogy ezt odaadjam.
- Mi ez?- kérdezte mikor elé csúsztattam a lapot – Felmentés fizika labor alól?
- De miért?
- Nehogy kárt tegyek magamban. Viszlát, Mr. Taylor - mondtam majd ott hagytam, kérdésekkel tele, de válaszok nélkül. Mentem a következő órára és próbáltam felvenni újra az álarcomat Jack és a többiek ellen.