A halál 100 napja

By adamklv

297 8 0

A Colloseum végre felépült. Ebből kifolyólag pedig a Császár egy eddig soha nem látott rendezvénysorozattal k... More

Prológus
A játékok előtt 2. rész Neapolis
A játékok előtt 3. rész Pompeii
A játékok előtt 4.rész Róma
A játékok előtt 5.rész Tarentum
A játékok előtt 6. rész Róma
A játékok előtt 7.rész Capua
A játékok előtt 8.rész Tarentum
A játékok előtt 9.rész Róma
A játékok előtt 10.rész Róma
A játékok előtt 11. rész Róma
SZERZŐI MEGJEGYZÉS

A játékok előtt 1. rész Tarentum

41 0 0
By adamklv

TARENTUM

KB. 20 ÉVVEL A JÁTÉKOK ELŐTT

Vörösen ragyogott az égbolt a nap utolsó sugaraiban. Az éjszaka árnyai már gyülekeztek Tarentum városa körül. Az egykoron büszke görög város, melyet évszázadokkal ezelőtt a rómaiak hosszú háborúskodás árán foglaltak el most is a Földközi-tenger egyik legforgalmasabb kereskedelmi központja. Bár lakói sokszor kicserélődtek már, mégis mintha semmi sem változott volna. A kikötőkben a tengerészek ugyanúgy készítették fel hajójukat a következő útjukra, a piacon a kereskedők ugyanúgy kínálták a portékáikat, az utcákon gyerekek játszottak és a kocsmák és bordélyok még mindig szeretettel várták a tivornyázni vágyókat. Bár változhat a nyelv, amit beszélnek és változhat a fennhatóság, aminek adóznak, egy város mindig ugyanolyan marad. Egyszerű emberek tömkelege, akik csak a maguk egyszerű életét próbálják élni. A város határán volt egy iskola. De nem akármilyen iskola, hanem egy gladiátor iskola. Már lement a nap és a gladiátorok befejezvén az aznapi edzést készültek visszatérni a szállásukra. Persze ezek a szállások valójában az iskola melletti épület tömlöcei voltak. Tömör masszív kőépítmények vasrácsokkal. Egy cellában többen is laktak és a földön aludtak. Persze, akik jól teljesítettek az arénában a harcok alatt, azok külön cellát kaptak saját priccsel és esetenként még egy-két pokrócot és szalmát is, hogy kényelmesen aludjanak. Elenyésző különbség, de akármilyen kiváltságos helyzetben is voltak, mégis csak rabszolgák, akik fellett gazdájuk rendelkezett. Az ő gazdájuk pedig nem volt más, mint a Prestigius család, vagyis annak jelenlegi sarja Tiberius Optimus Prestigius. Tiberius a város köztiszteletben álló polgára volt. Egy lanista, aki a város legjobb gladiátorait képezte, mint előtte az apja és az ő apja és így tovább már vagy hét generáció óta. Senki, még Tiberius se emlékezett rá, hogy mivel foglalkozott a családja, mielőtt megalapították az iskolát. Egyesek szerint kereskedők voltak, mások szerint bevándorlók valamelyik távoli provinciáról, sőt voltak akik szerint eredetileg ők is gladiátorok voltak, akiket uruk felszabadított és emiatt nyitottak ők is gladiátor iskolát. Akárhol is rejlett az igazság Tiberiust ez nem érdekelte. Jól tudta, hogy ki ő és mit kell tennie. Csak egy dolog zavarta igazán, hogy felesége képtelen neki fiút szülni. Kezdetben nem különösebben foglalkozott a dologgal, de aztán öt év házasság után már kezdett aggódni. Szerette a feleségét, amennyire kellett, de nem volt belé különösebben szerelmes. Mikor itt volt az ideje, apja kérésére hozzáment egy jómódú kereskedő lányához, hogy továbbvigye családja örökségét. Persze kicsapongó életének a házasság nem vetett véget. Ugyan született már törvényen kívüli gyermeke nem is egy rabszolgájától, de ők is csak lányok és különben sem volt ínyére a gondolat, hogy egy rabszolgától legyen örököse. Most is miközben a dolgozószobájában ült és végezte napi teendőit ezen gondolkodott, mikor személyes szolgája megjelent a bejáratnál.

- Dominus. – szólt hozzá a szolga alázatosan. – az őrök felhozták Ubakát.

Tiberiusnak kellett egy pillanat, amíg gondolataiból felébredve, felfogta mit mondott a szolga.

- Áh, persze. Jöjjön csak.

A szolga illedelmesen meghajolt majd kiment a szobából. Nem sokára azonban visszatért két őr és Ubaka társaságában. Ubaka egy magas, robosztus alkatu númibiai férfi volt, Tiberius még évekkel ezelőtt vásárolta őt egy sziriai rabszolga kereskedőtől Antiochban. Mikor megvásárolta a férfit, elég vézna és alultáplált volt, úgy festett mintha a következő szellő is feltudná dönteni őt a lábáról. Eredetileg nem is akarta megvenni Ubakát, de amikor az árverésen felállt a pódiumra és összetalálkozott a tekintetük, Tiberius meglátott benne valamit. Csak egy barna szempár volt mégis volt benne egy szikra, ami csak arra várt, hogy lángra kapjon. Elég olcsón, mindössze tíz denariusért jutott hozzá és még ma is emlékszik a többi ember kárörvendő nevetésére. Ám az idő őt igazolta. Ubaka gyorsan fejlődött, a hosszú edzések acélossá változtatták az izmait. Gyorsasága és kitartása pedig már-már emberfelettinek számított. Győzelmet győzelemre halmozott az arénában és idővel ő lett a Prestigius-ház bajnoka. Eredményei miatt sok kiváltságban részesült, ám Tiberius számára Ubaka nem csak egy sikeres befektetés volt, hanem egyik legfőbb bizalmasa és egyben barátja is. A mai nap pedig igazán különleges, hiszen ezen a napon Ubaka legyőzte Tarentum bajnokát Amadeust, a Rettenetest és ezzel ő lett a város új bajnoka. Tiberius felállt az asztal mellől és intett az őröknek, hogy elmehetnek.

- Emlékszem, még amikor először léptél be ezeken a falakon, - kezdte meg a monológját Tiberius Ubaka felé lépkedve. – mennyire gyámoltalan és elveszett voltál. A többiek csak gúnyolódtak és megaláztak. De most hat évvel később nézz magadra. Egy kolosszus vagy, aki mindenki felett áll. – közben odaért a férfihez és megfogta a vállát. – Tarentum bajnoka.

Ubaka elmosolyodott.

- A te útmutatásod és segítséged nélkül sose értem volna el mind ezt.

- Badarság! – mondta Tiberius. – A nagyság minden emberben benne van, csak el kell indítani őt a megfelelő úton, a megfelelő eszközökkel és ha a kellő célokkal vértezed fel, akkor idővel felszínre tör. – Tiberius sóhajtott egyet. – A mai győzelmeddel kiérdemelted a helyedet a Prestigius-ház legjobbjai között, emiatt úgy döntöttem, hogy szobrot állítok neked a többi bajnok közé, akik ebből a házból kerültek ki.

- Köszönöm Dominus. Ez nagy megtiszteltetés számomra.

- Ugyan már, ne légy ilyen szerény. kiérdemelted. A Rettenet sokakat megölt már és nem egy páran ennek a háznak a falai közül kerültek ki. Castor, Solimus, Baltazar és Panis a Prestigius-ház előző bajnoka.

- Emlékük tovább él eme ludus falai között. – mondta Ubaka tisztelegve a holtak előtt.

- Az istenek vigyázzanak a lelkükre, – tisztelgett Tiberius is. – és hozzanak szerencsét a még élőkre. No, de ennyit a keserű múltról és tekintsünk inkább a dicső jövő felé. Úgy hiszem a bajnokunk megérdemel némi pihenést, mielőtt újra megküzdene a következő szerencsétlen rohadékkal. Én mondom egymást fogják követni a felkérések, mert mindenki látni akarja majd a nagy Ubakát, a Rettenthetetlent.

Ubaka elmosolyodott. Ugyanis egy gladiátor számára, a rudus után a legnagyobb megtiszteltetés, ha kap valamilyen jelzőt a neve után. Ubaka, a Rettenthetetlen. Tetszett neki ez a név.

- Nos, hogy tetszik az új neved? – kérdezte Tiberius.

- Megtisztel vele Dominus. – felelte Ubaka és habár tényleg így érzett, egy valamire azonban még jobban vágyott. És reményei szerint, most végre meg is kaphatta.

- Ami pedig az egyezségünket illeti, - kezdte Tiberius. – te betartottad, amit ígértél, így most rajtam a sor. – Ubakának a lélegzete is elállt hirtelen. – Engedélyezem a házasságotokat Mirával.

Ubaka nem bírta tovább és a könnyei is kicsordultak. Úgy tűnik az istenek meghallgatták imáit és megannyi megpróbáltatás után végre hivatalosan is együtt lehet szíve hölgyével. Mira a Ház űrnőjének volt az egyik szolgálója. Tiberius egyik rendezvényén látták meg egymást és noha kezdetben csak lopva tudtak pár szót váltani egymással, szerelmük hamar kiderült. Ám ahogy Ubaka egyre sikeresebbé vált az arénában, Tiberius annál elnézőbb volt a két szerelmessel. Úgy gondolta Mira jó hatással van Ubaka teljesítményére a harcok alatt. Két nappal ezelőtt pedig, amikor közölte Ubakával, hogy a bajnoki címért fog harcolni, Ubaka engedélyt kért rá, hogy amennyiben diadalmaskodik elvese Mirát feleségül. Tiberius belement az egyezségbe. Ubaka, ha akarta se tudta volna elrejteni háláját. Egy pillanatra megindult, hogy megölelje gazdáját ám rájött, hogy társadalmi helyzetük ezt nem engedi meg, így csak ennyit mondott:

- Köszönöm Dominus.

- Ugyan, egy Prestigius mindig megtartja az ígért szavát. Ezt kívánja a családunk becsülete. – válaszolta Tiberius. – Most pedig menj és közöld a jó hírt Mirával.

- Igenis Dominus.

Azzal Ubaka meghajolt és máris sietett Mirához, hogy mihamarább megeskedjenek. Tiberius nézte a távozó Ubakát és örült a két fiatal beteljesülni látszó boldogságának, de ugyanakkor féltékeny is volt rájuk. Felnézett a csillagos égre és felsóhajtott.

„ Kérlek titeket, ajándékozzatok meg egy méltó örökössel!" fohászkodott az istenekhez és mintha egy hulló csillagot látott volna elsuhanni a ház felett. Hirtelen egy velőt rázó sikoly zengte be a házat. Tiberius rögtön magához tért mélázásából és a hang irányába sietett. A sikolyok a házban szolgáló rabszolgák alvó helye felől jöttek. Mikor Tiberius odaért döbbenetes látvány fogadta. Cora az egyik rabszolga, akivel olykor együtt szokott hálni feküdt az ágyon és körülötte sündörgött a többi szolga. Cora zihált és láthatólag erős fájdalmai voltak. Mikor egy pillanatra kitisztult előtte a világ meglátta Tiberiust, de nem tudott hozzászólni bármennyire is akart. Közben a többi szolga is Tiberius felé fordult, majd az egyik idősebb szolgáló odament hozzá.

- Dominus, Coránál előbb megindult a szülés. – közölte a szolga.

Tiberius hirtelen nem tudott mit mondani. Azt tudta, hogy Cora terhes és a gyereknek ő az apja, de még sose látott egy nőt szülni. A látvány valósággal sokkolta. Közben Cora újra felsikoltott fájdalmában. Tiberius egy pillanatra ledöbbent és elvesztette a rá jellemző határozottságot. Ezalatt az idősebb szolga, egy Tethi nevű nő visszament Corához. Tethi amolyan nem hivatalos medikus volt a Prestigius házban. Rengeteg gyógyfőzetet ismert, ellátta a sebesülteket és ő vezette le a házban az esetleges születéseket. Tethire mindenki felnézett és tisztelték őt, ha ő azt mondta, hogy baj van, akkor az jelentett valamit. Cora újra felsikoltott fájdalmában.

- Jól van gyermekem, nem lesz semmi baj! – nyugtatgatta Tethi a vajudó nőt. Cora újra felsikoltott. – Ez az, nyomd még egy kicsit! – Cora minden izmát megfeszítette az erőlködéstől, de teljesítette a kérést. – Ez az, kislány már látom a fejét. Csak egy kicsit tarts ki! – Cora zihált és már mindene sajgott, a fájdalom elviselhetetlen volt, de igyekezett összeszedni minden maradék erejét. – Na még egyszer! – és Cora minden maradék erejét beleadva nyomott, miközben úgy felsikoltott, hogy az egész ház beleremegett. Mikor hirtelen meghallotta egy kisbaba sírását. Az ő babájáét. Leírhatatlan erővel zúdult rá a megkönnyebbülés és mielőbb látni akarta a babát. Tethi odavitte elé és Cora meglátta a legszebb gyermeket, akit csak el tudott képzelni. Egy pillanatig gyönyörködött benne, majd tekintetével körbepásztázta a jelenlévőket. Hirtelen megakadt a szeme a döbbenettől kőszoborrá vált Tiberiuson.

- Dominus. – suttogta elhalló hangon és Tiberius felé nyújtotta erőtlen kezét.

Tiberius elindult felé, hogy megnyugtassa a nőt, de mielőtt odaért volna Cora keze ernyedten hullott le az ágyról. Tiberius megtorpant és csak bámulta a nő merev tekintetét. A csöndet Tethi hangja törte meg, aki Cora testére tette a kezét, hogy megvizsgálja.

- Meghalt. Szegény nem élte túl. – közölte a tényt, majd visszasietett, hogy az újszülöttel foglalkozzon.

Tiberius még mindig nem tért magához teljesen a látvány okozta sokktól. Kedvelte Corát. Ugyan csak egy rabszolga volt, mégis nem ilyen sorsot érdemelt volna. A szobában beállt a csend. A szolgák és Tiberius némán bámultak maguk elé. Hirtelen sietős léptekre lettek figyelmesek a folyosó irányából.

- Mi volt ez az éktelen ricsaj? – szólalt meg a függöny mögül egy kényeskedő női hang. – Esküszöm ekkora zajbaj nem lehet nyugodtan pihenni. – a nő megjelent a függöny mögött és közben folytatta. – Ha meg tudom ki volt ezért a felelős, akkor... - ahogy elhúzta a függönyt és a szeme elé tárult a szoba látképe, hirtelen elakadt a szava. – Oh, Tiberius nem tudtam, hogy te is itt vagy?

Ő volt Ludmilla, Tiberius felesége. Ludmilla, a harmincas évei elején járó, barna hajú, enyhén hosszúkás orrú és arcú nő volt, aki közismerten szeretett kényeskedni és mindig sopánkodott meg elégedetlenkedett. Sokat tudott hisztizni és ezzel a környezetét az őrületbe kergette. A szolgák, ha tehették inkább kerülték őt, nehogy valamelyik hisztije alkalmával egy bányában találják magukat. Ahogy Ludmilla meglátta az ágyon fekvő halott nőt és az egyre sápadtabb szolgákat, középen a rá haragosan néző Tiberiussal rájött, hogy most nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy jelenetet rendezzen.

- Oh, itt meg mi történt? – kérdezte némi aggodalmat csempészve a hangjába, ugyanis remekül tudta adni az ártatlant. Ez is egy olyan tulajdonsága volt, ami miatt sokan nem kedvelték. A szobában megfagyott a levegő, a szolgák ijedten néztek hol urukra, hol úrnőjükre. Tiberius már éppen készült arra, hogy alaposan megdorgálja a feleségét ott mindenki előtt, mikor Tethi megszólította.

- Gratulálok Dominus, fia született.

Continue Reading

You'll Also Like

630K 31.6K 47
Egy fiatal lány, kinek élete cseppet sem mindennapi, találkozik egy gyilkossal. Érzelmek kavalkádja lepi el mindkét fél életét, de végül ki győz? Egy...
256K 9K 20
minden lány álmodozik egy pasiról. a perverzebbek egy apuciról. egy apuciról, aki kényeztet téged. egy apuciról aki olyan kemény hogy fáj a felkelés...
166 23 11
1942. A japán kémek tudomást szereznek egy amerikai "új bomba" kifejlesztéséről. A németek segítségével kifejlesztik a bombát, megsemmisítik a szövet...
640 111 42
A Három Világ Úrnője A Pecsét Titka Több út vezeti a sorsot, választások ágazzák szerte, és van, hogy a végzet ragad új ösvényre. A regény, ami számu...