Előző fejezetek tartalmából:
Valentos meghalt miután kalózok támadták meg az égi fő várat. Maga mögött hagyva öt gyermekét, és bennük az örökített Mor Agars-t vagyis az ősi erőt.
Lucy-t a legkisebb kislányt egy éjszaka egy bérgyilkos megtámadta, és torkába egy varázslatot ültetett el amitől a kislány fél-elf lett. Anyja, Elena útnak indult északra, REGE-be hogy segítséget kérjen. De az út során a Sagar-i királyságban forradalom tör ki. A királyság el akar szakadni a Babiloni fővárostól. Helena, és Lucy egy Gublin család házába menekült tanácsosukkal az oroszlánképű Poliverrel. Helena meglátogatta a királyt, és megegyezett vele hogy nevében fog kiállni a város elé, majd kegyetlenül megölték őt és a királyt is. Babilon hatalmát a lázadók vették át Arvis vezetésével.
Tomas elmenekült a királyi várból miután rájött ő lesz az örökös király, és útnak indult egy hajóval Dead Port-ba hogy apja gyilkosai után menjen. Társa a rég látott Zarauya, és patkányfarok makija. Egyik éjszaka a hajót megtámadta egy kráken, de Zarauya megmentette Tomas életét.
Deborah az electronic-sem-be lévő rabszolga öbölben lévő Sagar-i leszármazott. Feladata a városi őrrobotok készítése.
***
Deborah Sagar szemszöge – Electronic-Sem, rabszolgaöböl
A munka mindig nagyon megerőltető, főleg amikor ilyen eszméletlen a hőség. Ez a nap is ilyen volt. A nagy meleg miatt néha a robotok készítésénél el-el esegettem, amit nem nézett az egyik mester jó szemmel. Közelebb lépett hozzám, majd így szólt:
- Talán mégis csak jobb hely lenne neked a belváros. – mondta mire félve néztem vissza rá. Belül azt ordibáltam, hogy „csak oda ne! „– a legborzalmasabb hely a belvárosi rabszolga öböl. Ott nem dolgoznod kell, ott a testedet használják mindenféle, fajta módon. Inkább rohadjon le a két kezem ebben a munkában, minthogy hogy elhasznált játékbabává váljak. Így vissza álltam dolgozni, de a mester nem állt le:
- Ti keleti népek mind egy burokban éltek valahol a középkorban ragadva. Kőházakban laktok, amikor mi tudnánk segíteni nektek fejlődni, de annyira makacsok vagytok. Ragaszkodtok a királyokhoz, és királynőkhöz. A természetes mágiákhoz. Szánalmas. Majd meglátjátok, amikor eljön az ideje megfogjuk hódítani a földjeiteket. – mondta miközben én a robot automatikus védelmi rendszerét bibráltam az elektro mágiámmal. Szinte nem is figyeltem rá, de aztán egyszer csak arcon köpött a férfi. Hirtelen felgyülemlett bennem a harag és a szenvedés hosszú évei, és behúztam neki egyet. A kezem mintha magától mozdult volna most pedig ott álltam a mester felett, az öklömet figyelve. Tudtam, hogy ezt nem úszhatom meg élve, de amit a mester tett az meglepett. Felállt és levette a varázslatokat gyengítő karcpereceimet. Abban a pillanatban éreztem, ahogy a mágikus energia újra átjárja a testemet.
- Akkor mutasd mit tudsz te Babiloni kur... - nem tudtam befejezni mondani valóját, mert kitártam kezeimet és az egész termet lángokra lobbantottam. Mindenki benne éget, én pedig úgy éreztem újra élek. Lassan haladtam át a lángokon egyenesen az ajtóhoz. Odakint tűzzel égettem meg minden őrt és mestert.
- Szabad vagyok! – mondtam nekik, majd éreztem, ahogy egy másfajta erő is a hatalmába kerít. A tűztől vöröslő szemem hirtelen fényleni kezdett, és a most már fényesen csillogott a lángom. Az egekbe repültem, majd kitártam kezeimet:
- Tudjátok meg milyen volt a szenvedésem! Érezzétek a bőrötökön! Csontjaitok az enyészeté porladnak majd. – a testem mintha lángokat szórt volna úgy mértem halálos csapást a rabszolga öböl azon részére ahol én tartózkodtam. Minden épületet és embert felégettem, majd elrepültem magam mögött egy tűzcsóvát hagyva. A város többi része azonnal megindult segíteni a lángoló helyet, de már mind hiába volt. A tűz terjedni kezdhetett, de már azt sosem tudom meg mi történt, mert sosem térek ide vissza. Irány az otthonom. Elveszem ami az enyém.
Poliver Tanácsos – Babilon, Sagar-i börtöncellák
Éjszakánként még gyötörnek a képek, ahogy apán száműz engem a Babiloni királyhoz. Nem volt egy jó nap az sem. Aztán amikor meghalt Valentos, és minden a feje tetejére állt. Most már nincs visszaút, és mind meghoztuk döntéseinket. Ki a jót, ki a rosszat, de az hogy én itt ülők a Sagar-i börtöncellák egyikében elmondja, hogy én milyen döntéseket is hoztam. Reménykedem benne, hogy Lucy jól van, de az ember nem reménykedhet semmiben ebben a világban. Habár én sosem voltam teljes ember. Mindig is ott volt a DNS-emben a vér, ami által átalakultam lassacskán már teljesen egy oroszlánná. A cella kövei hidegek. Csak egy ágy és egy a téglás talajba vájt lyuk van, amibe az ember a nagy dolgát végezheti. Minden eltelt nap egyre szörnyűbb és szörnyűbb. Aztán egy különleges vendégem érkezett. Maga a lázadó király a vöröslő frizurájával, Arvis.
- Mily különös így látni egy oroszlánt. Tudod ha másféle ketrecben lennék az emberek téged ünnepelnének. – nevette el magát az a bitang.
- Azt mondják nem ered meg az a mocskos, állatok szagát hordó szájad. De én biztosítalak benne, hogy elfogod nekem mondani hova rohant el az icike, picike Lucy. – mondta majd kezeit kitárta, mire testem felemelkedett az ágyról, ahol eddig ültem.
- Ez meg mi? – kérdeztem, majd üvölteni kezdtem a fájdalomtól. Mintha ezernyi tűt szúrtak volna a testem minden egyes izomzatába.
- Ez barátom a vér mágia. Elképesztő szenvedéseket tudok neked okozni, és ez még csak a kezdett lenne szóval jobb lesz ha elmondod nekünk az igazat. – mondta, majd tovább folytatta a kínzást. A mellette álló két lázadó katona ijedten nézte, ahogy királyuk úgy kezel, mint egy bábut. Fel, és le emelte testemet közben pedig milliónyi apró sebet ejtve belülről. Nem tehettem mást.
- A GUBLIN CSALÁD! – üvöltöttem a fájdalmak közepette.
- Na látjátok fiúk? Így kell egy oroszlánt beszédre fogni. Hol laknak? – kérdezte, miután letett engem a padlóra.
- A belvárosban. Van egy sörözőjük. – nem mertem hazudni. Arvis nagy mosollyal és nevetve hagyta el a cellámat. Ha nem találja náluk Lucy-t végem lesz. Ott feküdtem a hideg padlón, de éreztem, ahogy testemet elhagyja az erő. Nem tudtam felállni, de még csak segítségért könyörögni sem. Tudtam, hogy hamarosan itt lehet a vége a történetemnek. De legalább a jó cél érdekében halhattam meg.
Lucy Braveford szemszöge – Babilon, Sagar
A sötét kis veremben feküdtem, miközben Leba összes képes könyvét kiolvastam. Halálra untam magam a sötétségben, így néha előmásztam, de ha Sün vagy Parity meglátott azonnal vissza tuszkoltak a fal mögé. De ez lesz most már örökké? Egy fal rabja leszek? Na még mit nem! Én egy királyi családból származom, nem fogok bujkálni. Harcolnom kell! Bosszút kell álljak a többi testvéremmel együtt. Megbosszulni, hogy megölték apánkat, anyánkat és elvették a becsületünket. Éppen kész voltam kitörni mágiámmal a falból, amikor is az kinyílt és Parity úgy szedett ki onnan, mint aki eldobni készül.
- Mi a fene? –kérdeztem, majd Leba-ra néztem, aki nagy mosollyal az arcán mondta:
- Megtaláltuk Lucy! Ma reggel megtaláltuk! – mondta, majd kitárta tenyerét benne egy kéken világító bab volt.
- Varázsbab? – kérdeztem mire Sün bólogatni kezdett.
- Reggel a sörözőben egy férfi ezzel fizetett. Parity-vel nem akartunk hinni a szemünknek és egyből rohantunk hozzátok. Ezzel hazajuthatunk, és jobbnak látjuk ha velünk tartasz. Mit gondolsz? – kérdezte, majd mire válaszoltam volna egy lázadó katona betörte az ajtót. Egyenesen a szemembe nézett, majd dárdáját felém dobta. Viszont mire az célba ért volna én egy másik helyen találtam magam. A varázsbab világban.
Tomas Braveford szemszöge – Dead Port-i kikötő
A kikötő pont olyan volt, mint amit a nénink mesélt nekünk lefekvés előtt. Imádtuk a rémtörténeteit a szörnyektől és haláltól telt Dead Port-ról. A házak szorosan voltak egymás mellett közöttük pedig a nagy vízbe vezető folyók. Mindent belengett a halak büdös szaga. A legtöbb ember itt mind furcsa rongyos ruhát hordott. Fogtalanok, vagy kiróhat fogúak és büdösek. Ilyen emberek lepték el az utcákat. A kikötő, ami a város előtt volt már tágasabb volt. Ott árultak sokféle halat, és a nagy víz megannyi élőlényét. Zarauyával éppen ezen kereskedő bódék között keresgéltünk olyan halat ami még talán fogyasztható.
- Ez itt? – mutattam egy három szemű, de szépen felvágott halra.
- Ez itt mérgezett kristállyal van fertőzve. Ha megeszed, meghalsz. – mondta Zarauya, majd a másik oldalon lévő bódéhoz ment, ahol is vett két darab előre megsütött szárnyas halat. Éppen beleharaptunk volna, amikor is egy kislányba botlottam. A lány lassan megfordult, majd megláttam a kígyó arcát. Hirtelen ijedtemben a hal kicsúszott kezeimből, majd egy hajléktalan lába előtt landolt. A lány megfogta a kezem, és nem értettem miért, de úgy éreztem követnem kell így intettem a patkányfarok majmomnak, hogy hagyja abba a ronthat banán árus portékáját és kövessen minket.
- Biztos vagy benne hogy ez jó ötlet? – kérdezte Zarauya mire igennek feleltem, és folytattam az utat a kislánnyal együtt. A kígyó arcú egy barlang szoroshoz vitt, ami között sok elhagyatott csónak állt. A lány egyre beljebb vitt, majd egy nagyobb kivájt ajtószerűséghez értünk. Benyitott a leány, majd utat mutatott.
- Nem tartasz tovább velünk? – kérdeztem.
- Nemsz.... – válaszolt sziszegve. Beléptem egy terembe, amitől majd elállt a szavam. Aranyból kifaragott kígyók, denevérek, sellők, szirének és egy fránya kráken majd a távolban megláttam egy aranyból készült trónt rajta ülve egy sellőt. Ez ő! A sellő királyné. Rengeteg rémhír terjeng róla. Arról hogy embereket eszik, és hogy felfalja az áldozatai lelkét. Valami szerelmi históriát is ismernek róla. Elvileg egy herceg királynéjának szánták, és majdnem az is lett, de a herceg testvérei irigységből, amiért ő szép lányt kapott megátkozták őt. Az átok a vízhez csatolta életét, és azóta messze kell hogy éljen. Valami ilyesmi volt, amit a lányok szerettek a mágus iskolában. De mi lehet az igazság? Hisz ő vezeti azt a helyet, ami apám meggyilkolásáért felelős. Megkéne ölni őt is, hisz ő a varázs világ ellensége... Hirtelenjében végig futott rajtam a gondoltat, hogy meghalhatok. Lehet végezni, akar egy Braveford-dal. De mit akarhat tőlem, mit akar tudni rólam hogy idevezetett ezzel a kígyó arcú leánnyal?
***
Bónusz rajzom a varázsbabról: