Pléhpofát és Valkát igencsak váratlanul érte, amikor békés álmukból lányuk hangja verte fel őket.
— Anya, apa, ébredjetek! — rázogatta a vállukat Lys.
— Mit akarsz, Lys? — nézett rá álmosan Valka.
— Van fogalmad róla, mennyi az idő? — tette fel a jogos kérdést Pléhpofa. — Épphogy csak pirkad!
— Igen, de... vészhelyzet van — bökte ki Lys. — Jönnek. Nem tudom, kik, de rengetegen vannak — egy egész flotta.
Szülei szeméből rögtön kiröppent az álmosság.
— Micsoda? — pattant fel Valka. — És te mégis honnan értesültél erről ezen a korai órán?
— Ööö, hát... az a helyzet, hogy Százszorszéppel kicsit... kirándulni indultunk — szépített Lys.
Anyja kétkedő arccal nézett rá.
— Hajnalban? Legközelebb jobb hazugságot találj ki.
— Nos? — kérdezte várakozóan Pléhpofa.
— Jól van, na, bevallom, ködösítettem egy picit — ismerte el Lys. — Az igazság az, hogy Hablatyék után akartunk indulni. Most boldogok vagytok?
— Csöppet sem. Lys, megmondtuk, hogy itt kell maradnod! — mennydörögte szemrehányóan Pléhpofa. — Hablaty nem csak az öcséd, hanem a törzsfőd is! Teljesítened kell a parancsait!
— De várjunk... Fogatlan az alfa, ő sem engedte Százszorszépet elmenni, nem igaz? — érdeklődött Valka, nem kis kíváncsisággal a hangjában.
— De — ráncolta a homlokát Lys. — Ez furcsa. Nem is gondoltam erre.
— Egy sárkánynak sem szabadna ellenállnia az alfa utasításának. Annak idején a gnúvad még Fogatlanra is rá tudta kényszeríteni az akaratát, csak később tudott szabadulni tőle. Hogy sikerülhetett ez Százszorszépnek? — ámult Valka. — Ilyenre eddig még soha nem volt példa, kivéve a fiókák esetében.
— Nem... nem tudom — felelte zavartan Lys.
— Úgy látszik, mégiscsak létezik egy a kifejlett sárkányok között, aki minden esetben képes ellenállni az alfa akaratának — állapította meg Valka. — Hihetetlen...
— Tehát, annak ellenére, Lys, hogy Százszorszéppel meg lett nektek tiltva a sziget elhagyása... — tért vissza az előző témára Pléhpofa, de lánya félbeszakította.
— Igen, ez így igaz, és sajnálom. De meggondoltam magam, amikor megláttam a hajókat, úgyhogy apa, kérlek, ne kezdd a prédikációt. Most az a legnagyobb problémánk, hogy hívatlan látogatók közelednek a sziget felé.
— Igaza van — pillantott a férjére Valka.
— Jól van, menjünk ki megnézni — adta be a derekát Pléhpofa.
Lys oldalán mindketten a kikötőbe indultak. Úgy volt, ahogy a lányuk mesélte — most már ők is látták.
— Drákó flottája — sziszegte összeszorított fogakkal Valka.
Pléhpofa nemtetszése jeléül dühösen mordult egyet.
— Ő lesz az — szólalt meg vészjósló hangon.
— Biztosak vagytok benne? — kérdezte Lys.
— Holtbiztos — fordult felé Valka. — Évekig harcoltam ellene. Ezer közül is felismerem a hajóit.
— Azonnal riadóztatnunk kell a falut — Pléhpofa máris indult, hogy megfújja a vészkürtöt. — Pár óra múlva itt vannak. Lys — nézett a lányára. —, kivételesen jó, hogy nem fogadtál szót.
A vészkürt hívó szavára nemsokára vikingek sokasága rohant a nagycsarnokhoz.
— Figyelem, emberek! — harsogta Pléhpofa. — Tudom, hogy korán van, de ez nem tréfadolog. Vészhelyzet van, és sürgősen cselekednünk kell. Nem fogtok örülni a hírnek. A lányom, Lys, és a sárkánya, Százszorszép látták, amint egy hatalmas flotta közeledik a sziget felé, élükön egy régi ellenségünkkel. Drákó Vérdung tart ide — attól tartok, a gnúvadjával együtt, és éppenséggel nem mondhatnám, hogy békés szándékkal érkeznek.
Az embereken nyugtalanság lett úrrá a baljóslatú kijelentés hallatán.
— Már küldtem rémpostát Hablatyéknak, hogy tájékoztassam őket a helyzetről, de még várnunk kell rájuk, amíg visszatérnek. Addig is, magunkra maradtunk.
— Drákó itt lesz, mielőtt Hablatyék hazaérkeznének — tette hozzá keserűen Lys —, és pont ez volt a célja. De nyugalom, emberek, kitalálunk valamit.
— Vikingek vagyunk! Megküzdünk velük — jelentette ki Pléhpofa. — Ez a mi otthonunk. Megvédjük a szigetet!
A tömeg fellelkesült a közelgő harc hírére.
— Készüljetek! Ellátjuk annak az embernek a baját! — rikoltotta Bélhangos. — Méltó fogadtatásban lesz részük — dörzsölte a tenyerét.
A hajnali napsugarak fénye megcsillant a kardokon és a fejszéken, ahogyan a vikingek felsorakoztak a part mentén. Többüknek is eszébe jutott, hogy legutóbb Drákó távozásakor álltak itt ugyanígy. Bíztak benne, hogy most is le tudják győzni. Maga Lys is készen állt a harcra — bár nemigen örült a helyzet alakulásának.
— Ő van előnyben — magyarázta aggodalmasan az apjának. — Nincsenek itt Hablatyék.
— Nekem sem tetszik, hogy a terve eddig jól alakul — mondta Pléhpofa —, de egyelőre muszáj Hablatyék nélkül harcolnunk, nem tudunk mit tenni.
— Talán mégis tudunk! — kapta fel a fejét Lys.
— Mi jutott eszedbe? — kérdezte Valka.
— Drákó nem tudja, hogy apa és én élünk, igaz?
— Így van — felelte Valka.
— Ránk nem számít — helyeselt Pléhpofa.
— Remek — bólintott a lány. — Velem pedig még sohasem találkozott...
— Mi a terved? — fürkészte a lánya arcát Pléhpofa, de semmit nem tudott leolvasni róla.
— Nincs időm elmagyarázni, nemsokára ideérnek. Bízzatok bennem! Most haza kell rohannom valamiért, de hamarosan visszajövök. Azt hiszem, támadt egy őrült ötletem — mondta elszántan Lys, azzal felpattant Százszorszép hátára, és sárkányával együtt elsuhantak a falu felé.
Valka aggódva nézett utána.
— Remélem, tudja, mit csinál...
Eközben Drákó Vérdung flottája egyre csak közeledett. Hamarosan már a hajókon lévő embereket is tisztán látni lehetett.
— Ott van Drákó — vette észre a férfit Valka.
— Készen álltok? — pillantott hátra a seregre Pléhpofa.
A vikingek mind határozottan bólogattak. Ekkor az ellenség partot ért.
— Kezdődik... — mormolta a bajusza alatt Pléhpofa.
Az első hajóról Drákó Vérdung szállt le. Döbbenten konstatálta, hogy a frontvonal élén egy nagydarab, vörös hajú és szakállú viking harcos áll.
— Termetes Pléhpofa — búgta hátborzongató, reszelős hangján. — Micsoda meglepetés...
— Drákó Vérdung. — Pléhpofa kimérten biccentett, és jéghideg tekintettel nézett ellenfele szemébe.
— Másodjára hittem azt, hogy meghaltál — folytatta Drákó —, és lám, újra itt vagy. Úgy látszik, ismét lebecsültelek.
— Ez nagy hiba volt a részedről, Drákó — szólalt meg büszkén Valka.
A raszta felé fordult.
— Ó, látom, veled van a sárkányhölgy is...
A nő állta a férfi pillantását, és felszegett fejjel, szótlanul nézett vele farkasszemet.
— És persze összegyűlt az egész hibbanti bagázs — Drákó lesajnáló tekintettel pásztázta a viking sereget. — Nagy kár, hogy most nincs itt a sárkánymester, hogy megvédjen titeket.
— De itt van! — kiáltotta valaki.
A titokzatos beszélő kivált a tömegből. Sisakja takarta a fejét, de erről és jellegzetes ruházatáról így is felismerhető volt.
— Hablaty? — hökkent meg Pléhpofa. Valka sokatmondó pillantás kíséretében oldalba bökte, így ezt a kis közjátékot senki sem vette észre.
— Sárkánymester... — nevetett gúnyosan Drákó. — Be kell vallanom, ostobábbnak hittelek. Úgy számítottam, hogy nem leszel a szigeten, amikor partra szállok. De ezek szerint mégsem vagy olyan bolond. Gratulálok — biccentett —, sikerült keresztülhúznod a terveimet. Úgy látom, a fertőzés ellenére valahogy megszüntettétek a járványt. Minden embernek és sárkánynak bénultnak kellene lennie a szigeten. Ó, igen — vigyorgott önelégülten, a vikingek meglepett arcát látva —, ez is az én művem volt. Egy kis fürgefullánkméreg világréme-párával keverve, és máris elkészült a tökéletes bénítóanyag. Még azt a vén javasasszonyt is elraboltam, mert nem gondoltam, hogy meg tudjátok oldani a fertőzést, amit elterjesztettünk. Gyógyító nélkül... — megvetése jeléül köpött egyet. — El kell ismernem, bámulatos.
— Bizonyára nem csevegni jöttél — mondta tömény undorral Hablaty —, hát bökd ki, mit akarsz.
— Nem kertel, ez tetszik. Rendben, térjünk a tárgyra. Azt akarom, amit a legutóbb is: a sárkányaitokat — jelentette ki Drákó.
— Nem kapod meg őket, soha — közölte szilárdan Hablaty.
— És mégis hol van a csodálatraméltó éjfúriád, az alfa? Csak nem elhagytad? Hiszen annyira ragaszkodik hozzád, nemde? — érdeklődött csevegő hangon Drákó.
— Ő... őt még... nem sikerült meggyógyítanunk — hebegte Hablaty. — Úgy néz ki, hogy a méreg másként hat rá, mint a többi sárkányra. Érzékenyebb rá. De ugyanezt kérdezhetném én is, a sárkányod hollétét illetően.
— Már vártam erre a kérdésre. — Drákó hátrafordult a tenger felé, és lándzsájával körözni kezdett a feje fölött, miközben teli torokból ordibált.
A vízből egy hatalmas sárkány emelkedett ki. A gnúvad fél agyara hiányzott, de robusztus alakja még így is fenséges — és egyben rémisztő — hatást keltett, ahogy a sziget fölé tornyosult.
— A legutóbbi küzdelem során a sárkányom veszített — közölte a tényt Drákó. — Csakhogy azóta kiképeztem, hogy még erősebb legyen. Hiába győzte le az éjfúria, felette nem uralkodhat, mivel az alfa sárkányfajba tartozik — jelentette ki elégedetten. — Ha akarnám, most azonnal jégbe fagyaszthatnám vele az egész szigetet — fenyegetőzött.
— Mi pedig, ha akarnánk, a sárkányainkkal egyszerre tüzelhetnénk rá, mint múltkor, és esélyed se lenne — vágott vissza Hablaty. — Különben sem fogsz lefagyasztani minket, igaz? Hiszen az előbb magad mondtad, hogy kellenek neked a sárkányaink. Ők pedig mind itt vannak a tömegben, közöttünk.
— Okos megfigyelés — ismerte el Drákó. — Nos — fordult a vikingekhez —, mit tegyünk most? Van egy ajánlaton számodra — folytatta Hablatynak címezve. — Küzdj meg velem, mint férfi a férfival. Szokványos viking párbaj, ám a győzelemnek tétje van.
— És mi lenne a tét? — vonta kérdőre Hablaty.
— Ha nyersz, örökre eltakarodok a szigetvilágból — sohasem látsz többet. De ha veszítesz... akkor átadjátok nekem a szigetet az összes sárkánnyal együtt, ti pedig szintén elhagyjátok a szigetvilágot.
— Tisztességes ajánlatnak tűnik — morfondírozott Hablaty. — És mi van, ha nem állok ki ellened?
Drákó ördögi mosolyra húzta sebhelyes ajkát.
— Akkor ők meghalnak — mutatott a háta mögött lévő hajóra, ahol két-két embere elővezette a megkötözött Gothit és Eretet. — És ha a párbajunkba bárki is beleavatkozik az embereid közül, szintén meghalnak.
Hablaty tekintete végigsiklott az idős gyógyítón és a fiatal vikingen, majd elidőzött az őket közrefogó őrök pengeéles fegyverein. Látszott, hogy gondolatban mérlegel. Kockáztassa-e az egész sziget sorsát két ember élete miatt? Ugyanakkor, ha nyer is, semmi sem garantálja, hogy Drákó megtartja a szavát. A sárkánylovas pillantása egy távoli pontra révedt, majd szembefordult Drákóval.
A feszültséget tapintani lehetett a levegőben. A vikingek síri csendben várták, hogy törzsfőjük meghozza elhatározását.
— Döntöttem — szólalt meg végül Hablaty. — Legyen, megküzdök veled. Hallottátok? — fordult hátra a többi vikinghez. — Senki ne avatkozzon közbe! Eret és Gothi élete forog kockán.
— Mindig tudtam, hogyha a barátaid feláldozásáról van szó, túlságosan gyenge és sebezhető vagy — Drákó elégtétellel nyugtázta, hogy számítása ezúttal bevált. — És ez a döntésed fog a sírba vinni... — azzal egy csatakiáltás kíséretében nekiesett Hablatynak. Ám ellenfele a vártnál jobban harcolt, ügyesen forgatta fejszéjét.
— Hová lett a híres tűzkardod, sárkánymester? — tette fel a kérdést két összecsapás között Drákó.
— Úgy döntöttem, kipróbálok valami újat, és átváltok a fejszére. De látom, a te fegyvered még mindig ugyanaz az ósdi lándzsa, mint legutóbb — gúnyolódott Hablaty.
— Majd meglátjuk, mi mindenre képes ez az „ósdi lándzsa" — vágott vissza Drákó.
A két viking küzdelme egyre dinamikusabbá és durvábbá vált. Drákó szúrt, Hablaty hárított, majd ő támadott, és ellensége védett. Egyre sűrűbbek és erőteljesebbek lettek a fegyverhangok, ahogyan a fejsze és a lándzsa egymásnak csapódott és összecsendült.
A vikingek némán drukkoltak Hablatynak.
— Gyerünk, győzd le... — motyogta idegesen Valka és Pléhpofa.
Minden ember, aki a küzdelmet nézte, biztosra vette, hogy bekerül a viking legendák közé. Drákó rettenetesen erős ellenfél volt, de Hablaty bámulatosan harcolt ellene, minden egyes megmozdulása már-már művészi volt.
Maga Drákó is megjegyezte:
— Nocsak, milyen magasan képzett harcos vált belőled, te kis taknyos.
— Igen, gyakoroltam egy kicsit — pimaszkodott Hablaty.
Ebben a pillanatban jellegzetes hang szelte át a levegőt — az éjfúria suhanása. Sárkányüvöltés rázta meg az eget, és felizzott a lég.
— Mi ez? — pillantott hátra Drákó, de meglepettségéből hamar eszmélnie kellett, mert ellenfele újra támadott.
— Hablatyék megérkeztek. Végre — válaszolta erőteljes csapások között a sisakos viking. — Úgy látom, felgyújtották a flottád nagy részét.
Hatalmas felfordulás keletkezett. Drákó emberei és a hibbant-szigeti vikingek is beszálltak a küzdelembe, sárkányaikkal együtt. Pléhpofa Tornádó üvöltésével jó pár embert félrefújt, Valka pedig Felhőugró hátáról manőverezve lőtte ki a hajókról az ellenség katapultjait. Bélhangos jól bevált módszerét alkalmazta — sárkánya buzogányszerű farkával tarolta le a harcosokat. A gnúvad dühödten lövöldözött az ide-oda repkedő sárkánylovasok felé, de azok sikeresen kitértek előle.
— A sárkánymester odafent van — realizálta Drákó, miközben továbbra is harcolt ellenfelével. — Te nem az igazi vagy.
— Így van — helyeselt a másik. — Okos megfigyelés — visszhangozta gúnyosan Drákó korábban neki címzett szavait. — Miért, mit gondoltál, a vikingeknek minden ruhadarabjukból csak egy van? Azért ennyire nem vagyunk igénytelenek, mindig kell, hogy legyen legalább egy váltásruhánk.
— Te becsaptál engem! Átvertél! — ordította dühösen a férfi, és lándzsájával még energikusabban csapkodott.
Ez a hevesség kissé váratlanul érte ellenfelét, és egy másodpercre kizökkent a ritmusból. Nagy nehezen sikerült kivédenie a támadást, de a fejszéje kiesett a kezéből, és jó pár métert repült — míg végül a hóban landolt. A következő pillanatban arra eszmélt, hogy a nyakát erős ujjak fojtogatják. Drákó Vérdung lerántotta ellenfeléről az arcát takaró sisakot. Döbbenten konstatálta, hogy akivel az előbb harcolt, egy fiatal, vörös hajú lány tiszta, kék szemekkel.
— Ki vagy te? — hördült fel.
— A nevem Lysande Haddock — krákogta a lány. — Valka és Termetes Pléhpofa lánya vagyok, Hibbant-sziget törzsfőnökének, Hablatynak a nővére.
— Á, így már értem... Az apádat már kétszer megölettem, de túlélte. Jobb, ha tudod, hogy gyermekkorodban veled is végezni akartam — árulta el Drákó. — De úgy látszik, ti, Haddockok elpusztíthatatlanok vagytok. Mindig megmenekültök... vagy mégsem?
— Mi...? — Lysnek kiszaladt az arcából a vér, a halántéka lüktetett.
Minden elhomályosult előtte, csakis a férfi szavai jártak a fejében: „Jobb, ha tudod, hogy gyermekkorodban veled is végezni akartam". A lány minden porcikáját dühödtség járta át. Már kezdett neki összeállni a kép... Drákó Vérdung volt az, aki hároméves korában megpróbálta megölni, aki miatt húsz évre el kellett szakadnia a családjától. A férfi ujjai egyre erősebben szorultak a torkára.
Lys hirtelen lendülettel felhúzta a térdeit, és páros lábbal Drákó gyomrába rúgott. A váratlan lökettől a férfi elengedte a lány nyakát, és elterült a földön. Lys is zuhant egy kicsit, de tüstént feltápászkodott. Felvette Drákó elgurult lándzsáját a földről, és gazdája torkának szegezte azt.
Eközben Hablaty és csapata leszállt a földre. Lassan mindenki követte a példájukat. A vikingek Drákó és Lys köré gyűltek.
— Szép volt, Lys — nézett büszkén a lányára Pléhpofa.
— Köszönöm, hogy húztad az időt, amíg meg nem érkeztünk — hálálkodott Hablaty.
— Tudtam, hogy ideértek. Láttalak titeket a távolból közeledni.
— Siettünk, ahogy csak tudtunk. Neked volt igazad — ismerte el Hablaty. — Ez az egész egy nagy csapda volt.
Lys biccentett, de továbbra se vette le a szemét Drákóról, akit még mindig sakkban tartott a tulajdon lándzsájával.
— Meg akarsz ölni? — a férfi reszketős kis nevetést eresztett ki a torkán. — Ölj meg, és ők is meghalnak — pillantott a hajó felé, Gothira és Eretre célozva. — Ugyanakkor, ha elengedsz — folytatta —, ők szabadok. A döntés rajtad áll.
— Nem vagy abban a helyzetben, hogy feltételeket szabj! — esett neki Hablaty.
— Ugyan — nézett rá lesajnálóan Drákó —, te is tudod, hogy ez nem így van. Az üzlet az üzlet. Lysande Haddocknál van a fegyver, az ő kezében nyugszik most mindnyájunk sorsa.
— Mi a garancia arra, hogyha elengedünk, te is szabadon bocsátod őket, és nem zúdítasz jégzáport a falura a gnúvaddal? Honnan tudjuk, hogy nem ölsz meg bennünket? — kérdezte gyanakvóan Lys.
— A szavamat adom — felelte a férfi.
— Az nem elég — jelentette ki makacsul a lány. — A te becsületszavad annyit sem ér, mint egy csótányé. Esküdj igaz lelkedre!
— Megesküszöm — suttogta Drákó.
— Hangosabban — hadd halja mindenki! — Lys a lándzsa hegyét a férfi szívére irányította.
— Én, Drákó Vérdung, igaz lelkemre esküszöm, hogyha elengedtek, békésen elvonulok, és nem teszek kárt Hibbant-sziget egyetlen lakójában sem! — harsogta a férfi.
— Jól van — Lys kicsit lazított a lándzsa fogásán. — Most pedig, engedd el Gothit és Eretet! — parancsolt rá a férfira. Ám az gyorsabb volt. Hirtelen megragadta a lándzsa végét, és mivel a lány már nem szorította olyan erősen, kicsavarta a kezéből a fegyvert, és diadalmasan felpattant a földről.
— Lám csak, fordult a kocka — vigyorgott Drákó. Ezúttal ő szegezte a lándzsát Lysre. — Tudhattad volna, kicsi lány, hogy nekem már régóta nincs lelkem.
— Aljas gazember! — kiabálta mérgesen Valka.
— Engedd el a lányomat! — mennydörögte Pléhpofa.
— Úgy van, Drákó — morogta Hablaty —, engedd el a nővéremet. Úgyis engem akarsz, nem? Küzdj meg velem.
Fogatlan helyeslően vicsorgott.
— Nem, nem, most sokkal érdekesebben alakul a helyzet. Te mit lépsz most, leány? — nézett Lysre.
— Anya, apa, Hablaty — pillantott hátra a lány. — Sajnálom, de ezt most meg kell tennem. — Nagy levegőt vett, és Drákó felé fordult. — Van egy ajánlatom. Engedd el Gothit meg Eretet, és fogadj el engem túsznak helyettük.
— Ne! — rikoltotta kétségbeesetten Valka.
— Lys, ne tedd, kérlek! — rimánkodott Hablaty.
— Lányom... — kezdte Pléhpofa, de Drákó leintette.
— Hadd fejezze be, amit mondani akar!
— Miért is tartanál magad mellett egy öregasszonyt és egy egykori sárkánycsapdászt, aki elárult téged? — folytatta Lys. Drákó figyelmesen hallgatta. — Most már semmi hasznod nincs belőlük. Ám én nagyon is hasznodra lehetek. Magad is láthattad, hogy kiváló harcos vagyok, és akárcsak Gothi, gyógyító. Igaz, fiatalabb, de én voltam az, aki rájött, hogyan lehet megfékezni a járványt. Értékesebb túsz lehetek számodra, mint ők ketten együttvéve.
— Valóban? — kérdezte kíváncsian Drákó.
— Igen — felelte dacosan Lys —, ugyanis én tudom az utat egy másik világba.
A vikingek pisszenés nélkül, visszafojtott lélegzettel hallgatták.
— Ez valami átvitt értelmű közhely akar lenni? — értetlenkedett Drákó.
— Nem, szó szerint — magyarázta Lys. — Én húsz évig egy másik világban éltem. Miután meg akartál ölni hároméves koromban, két sárkány mentett meg. Az egyik Felhőugró — mutatott az anyja sárkányára Lys —, a másik Százszorszép.
— Százszorszép? — fintorgott Drákó.
A lány füttyentett egyet, mire a fehér sikló odarepült hozzá.
— A sárkányom — mutatta be Lys. — Arra kértem őt a harc előtt, hogy a csatában ne mutatkozzon, bújjon el, amíg nem hívom. Muszáj volt Hablaty látszatát keltenem, gyanús lett volna, ha Fogatlan helyett Százszorszéppel az oldalamon jelenek meg.
— Fehér sikló — kerekedett el Drákó szeme. — Láttam már ezt az állatot... de akkor még sokkal kisebb volt.
— Ő vitt át engem a másik világba, mert úgy gondolta, ott nagyobb biztonságban lesz az életem — mesélte Lys. — Húsz év után pedig értem jött, így kerültem vissza ide. Közben megmentettem apám életét — tette hozzá. — De csak egy sárkány képes átjutni a dimenziókapun.
— Egy másik világ... — mélázott Drákó — hmm, nem is rossz. Leigázhatnám azt is. Drákó Vérdung, mint két világ ura. Ez tetszik... Jól van, leány, megegyeztünk — adta be a derekát. — Engedjétek el őket! — kiáltott az őreinek, akik szabadon bocsátották Gothit és Eretet.
— Lys, ne csináld ezt... — súgta oda a lánynak Eret, miközben elhaladt mellette.
Lys szomorkás félmosolyra húzta a száját.
— Nincs más lehetőségem. Csak így tudtam elérni, hogy kiszabaduljatok és békén hagyja a szigetet — legalábbis egy időre.
— Most pedig, te és a sárkányod velem jöttök — zengte Drákó. — Ha bárki mozgolódni mer, a gnúvad lefagyasztja egész Hibbant-szigetet, a drágalátos nővéredet és a sárkányát pedig „véletlen" sebesülés érheti. Érthető voltam, sárkánymester? — nézett Hablatyra.
— Igen... — a fiú lesütötte a szemét — nagyon is.
— Jó — búgta elégedetten Drákó. — Örültem a viszontlátásnak, hibbant-szigetiek — biccentett gúnyosan. — És most, ha megbocsátotok, ideje meglátogatnunk egy másik világot.
A férfi a hajóra vezette Lyst és Százszorszépet, ahol rögtön egy tucatnyi őr fogta közre őket, hogy rácsok mögé kerüljenek.
A vikingek gyűlölettel a szívükben, tehetetlenül bámultak a távolodó flotta után. Astrid Hablatyhoz fordult.
— És most? Mi legyen?
Mindenki várakozóan, új reménnyel telve pillantott a törzsfőre.